“Piena solidarietà, umana e politica, a Piero Marrazzo. Il tentativo di ricatto ai suoi danni è a dir poco inquietante. Ribadiamo il nostro appoggio al presidente della Regione Lazio, che in questi anni ha dimostrato serietà, competenza e trasparenza nell’amministrare. Invitiamo Marrazzo ad andare avanti, senza farsi intimidire da episodi creati ad arte per screditarne la figura, in vista delle prossime regionali. Auspichiamo che la Magistratura vada avanti con le indagini e che ricatti del genere non si ripetano. Ringraziamo gli uomini dell’Arma, che prontamente hanno individuato e isolato i colpevoli. Da parte nostra, il sostegno a Marrazzo è totale e non verrà meno”.
Ileana Argentin, Alessandro Mazzoli, Roberto Morassut.

Candidati alla segreteria del Partito democratico nel Lazio, rispettivamente per la mozione Marino, Bersani e Franceschini.

Forme (disgustose) di isteria collettiva a sinistra.

Se si arriva ad assalire una donna in carrozzella perche’ non ha votato lo scudo fiscale temo che oramai il processo di berlusconizzazione della sinistra sia divenuto irreversibile.

Lo scudo fiscale sta per essere varato da Sonnellino, dopo il voto del Parlamento.

La norma è stata venduta dai corifei ai telegiornali allineati come una cosa sensata: piuttosto che rinunciare a prendere qualsiasi somma su dei soldi che sono all’estero, prendiamo il 5%, tutto di guadagnato.

Se fino a qualche anno fa il segreto bancario era tale che non c’erano speranze o quasi di poter scovare e tassare con la multa prevista del 50% i capitali finiti all’estero, oggi il segreto bancario sta cadendo in tutto il mondo. La Svizzera e San Marino, per dire due dei principali paradisi fiscali usati dagli italiani, stanno cedendo, anche in modo clamoroso. L’UBS ha consegnato al governo americano un lungo elenco di conti correnti di cittadini statunitensi, e questi pagheranno ben più del 5% di multa (secondo una voce insistentemente riportata da Dagospia, non è un caso che Sergio Marchionne, attuale illuminatissimo amministratore delegato di Fiat, sia stato vicepresidente dell’UBS durante questo accordo e abbia ottenuto la Chrysler dal governo americano).

Così, con lo scudo fiscale, si è ridotta di dieci volte la multa che gli esportatori illegali di valuta all’estero si troveranno ad affrontare: non “si troverebbero”, perchè una volta che cade il segreto bancario l’accertamento è un atto di routine, e chi ha il conto corrente oltralpe viene pizzicato senza problemi. Tanto che questo scudo fiscale consente, a chi ha soldi in paesi che hanno accettato le nuove regole OCSE sulla trasparenza delle operazioni finanziarie, di lasciarli anche lì, perchè dare fatica al commendator Brambilla di spostare i soldi in Italia?

Alcuni soldi, comunque, torneranno in Italia. Anzi, un mucchio di soldi. Questi soldi che torneranno saranno a quel punto necessariamente investiti, e l’unico modo sarà nel mattone. Nel precedente scudo fiscale, i prezzi delle case sono esplosi di più nelle zone dove maggiori sono stati i rientri dei fondi dall’estero. Sarebbe stato molto più sensato che il supersconto sulla multa fosse valso solo in cambio di investimenti produttivi: allora si poteva dire che piuttosto che lasciare i soldi all’estero dove non producevano posti di lavoro italiani, era meglio farli rientrare. Invece in questo modo si sta solo consentendo di lavare i soldi.

“Lavare” perchè lo scudo fiscale fornisce anche l’immunità penale. Aldilà degli aspetti costituzionali, è il punto politico che è schifoso. L’immunità è tale che non c’è l’obbligo per le banche italiane in cui tornano i soldi di adottare la normativa antiriciclaggio. Così, anche i soldi della mafia, anzi delle mafie italiane e straniere, potranno tornare in Italia, ed essere fruttuosamente investiti non solo nell’edilizia (poi se piove e a Messina ci scappano 50 morti ci spiace tanto) ma anche nel traffico di droga, nella prostituzione, nel racket dei commercianti, nel traffico di rifiuti tossici.

Tutte belle iniziative che creano, queste sì, tanti posti di lavoro. Poi gli utili di tali attività commerciali potranno essere giustamente investiti nel mattone, per continuare a garantire che la ‘ndrangheta sia il principale proprietario immobiliare d’Italia. Se poi i prezzi delle case esploderanno, e molte persone non potranno comprarsene una, ma a chi vuoi che gliene freghi, gliene faremo fare una abusiva, sanata tramite apposito condono, e via alla prossima inondazione, così questi rompicoglioni muoiono pure, tanto li abbiamo spremuti finchè abbiamo potuto. Come dice Trilussa, “il popolo cojone risparmiato dar cannone“.

Dinnanzi a questo sfascio, cosa fa il PD? Invece di essere compattamente presente in aula lascia i suoi liberi, e tu guarda i casi della vita, manca proprio quel sufficiente numero di deputati che ha consentito il passaggio della norma: se le opposizioni fossero state al completo, la Camera avrebbe dato voto contrario, il decreto sarebbe decaduto, e la mafia non si sarebbe arricchita.

Giammai! Devono avere detto al Partito delle Deiezioni. Un conto è strillare contro il grande pericolo democratico Berlusconi, contro il bavaglio all’informazione (ah, qualcuno ha notato la coincidenza che il giorno della manifestazione per la libertà di stampa, voluta da Repubblica, un tribunale civile ha dato ragione alla Cir che di Repubblica è proprietaria, nella vicenda del lodo Mondadori, con una penale a Fininvest di 750milioni di euro?), contro lo scudo fiscale che aiuta i mafiosi, contro le lottizzazioni alla RAI.

Però, Silvio, nun te preoccupa’, che qua semo tutti amici, quando te serve una mano, a te e agli amici tuoi, non hai che da chiedere: “sò cugini e fra parenti nun se fanno i complimenti“.

Io, dopo questo episodio, non voglio sapere più niente del Partito delle Deiezioni. Sarò disposto ad andare a votare un candidato segretario alle primarie solo se questo candidato, come primo atto della sua segreteria, provvederà ad espellere dal gruppo del PD gli assenti a questa votazione parlamentare che ha rafforzato significativamente il potere della mafia in Italia.

Fino ed in assenza di tale iniziativa, per me i tre candidati segretari sono conniventi con questa iniziativa di supporto all’illegalità, e quindi non meritano il mio voto. A cominciare dal senatore Marino, che ha indicato come segretaria nel Lazio l’onorevole Ileana Argentin, anch’essa assente nella votazione.

Dati parziali Congresso PD in IV Municipio

Rispetto ai dati cittadini, in IV Municipio Dario Franceschini è leggermente in testa nei confronti di Pier Luigi Bersani. Dopo tre congressi di circolo a Nuovo Salario-Belotti, Fidene-Serpentara e Talenti, fra il segretario uscente e il candidato sostenuto da Massimo D’Alema ci sono dieci voti di differenza. Hanno votato 387 iscritti su 583 (circa il 66% delle platee congressuali).

Dario Franceschini ha ottenuto 184 voti, Pier Luigi Bersani 174, Ignazio Marino 26.

Trand confermato anche per il segretario regionale dove Roberto Morassut è in testa nei confronti di Alessandro Mazzoli. Per l’ex segretario uscente 182 voti (47%), per il d’Alemiano Mazzoli 167 voti (43,2%), 28 i voti per Ileana Argentin (7,2%) della mozione Marino. In dettaglio pubblichiamo i risultati dei singoli circoli che hanno votato:

TALENTI

Iscritti: 249
Votanti: 187

Franceschini: 109
Bersani: 69
Marino: 9

Morassut: 111
Mazzoli: 60
Argentin: 13
Schede bianche o nulle: 3

NUOVO SALARIO-BELOTTI

Iscritti: 249
Votanti: 157

Franceschini: 73
Bersani: 67
Marino: 17

Morassut: 66
Mazzoli: 73
Argentin: 14
Schede bianche o nulle: 4

FIDENE-SERPENTARA

Iscritti: 85
Votanti: 43

Franceschini: 2
Bersani: 38
Marino: 0
Schede bianche o nulle: 3

Morassut: 5
Mazzoli: 34
Argentin: 1
Schede bianche o nulle: 3

Nei prossimi giorni si svolgeranno i congressi dei Circoli Montesacro, Vigne Nuove, Ateneo Salesiano e Castel Giubileo-Settebagni. Una sfida che in IV Municipio è ancora apertissima e che si concluderà il 30 settembre.

Il confronto di sabato 19 settembre alla Festa del Pd di Frosinone tra i candidati alla segreteria regionale del Pd, Alessandro Mazzoli, Ileana Argentin e Roberto Morassut è stato rinviato per rispettare il lutto per le vittime dell’attentato a Kabul.

Festa de l’Unità democratica di Ciampino: ieri Alessandro Mazzoli, candidato alla segreteria regionale del Partito democratico per la mozione Bersani, ha partecipato al dibattito al parco Aldo Moro, insieme a Roberto Morassut e Ileana Argentin. A coordinare il confronto, la giornalista de “L’Unità” Mariagrazia Gerina.

“Attribuisco al congresso del Pd – ha detto Mazzoli – una straordinaria importanza: è l’occasione per assumere decisioni che servono all’Italia per mettere in campo un’alternativa di governo. Lavoreremo, pertanto, con un grande spirito unitario perché dal 26 ottobre ci sarà un solo Pd, non due o tre. Mi impegnerò affinché a ogni livello ci diano gruppi dirigenti unitari ma anche per favorire una partecipazione alla vita del partito che sia quotidiana”.

“Oltre allo spirito unitario – ha aggiunto – è indispensabile, però, uno spirito di verità. La mozione Bersani per risolvere i problemi di un Pd che ha perso 4 milioni di voti, ritiene non siano sufficienti aggiustamenti nella continuità. Per questo credo che il nostro sia un congresso fondativo: abbiamo l’occasione di costruire materialmente il Pd e aprirne le sedi, favorendo così la partecipazione affinché le decisioni vengano discusse insieme, prima di essere prese”.

Rispondendo alle sollecitazioni della giornalista, Mazzoli ha quindi ribadito l’importanza di lavorare per la rielezione di Piero Marrazzo alla guida della Regione Lazio. “Il Pd e il centrosinistra – ha spiegato – sono al governo in Regione, nelle Province di Roma, Viterbo e Rieti, in tanti comuni del Lazio. Il punto centrale è concepire lo sviluppo della regione nel suo insieme perché la crescita di Roma sarà tanto più forte quanto riguarderà l’intero Lazio. Marrazzo e il centrosinistra hanno impiantato un percorso in questa direzione, pur partendo da una situazione estremamente difficile”.

“Il congresso – ha concluso Mazzoli – serve anche ad aiutare a preparare l’appuntamento elettorale per ricandidare Marrazzo e dare al Pd e al centrosinistra la spinta che aiuti a vincere a marzo 2010. Un Pd forte serve per costruire un campo di alleanze. La maggioranza si costruisce e per costruirla occorre creare un’alleanza. Serve pertanto un Pd capace di guardare alla sua sinistra e alle forze moderate e di centro”.

Sabato 12 settembre alle 18.30 Alessandro Mazzoli, candidato per la mozione Bersani alla segreteria del Partito Democratico del Lazio, parteciperà a un confronto con Roberto Morassut e Ileana Argentin alla festa del Pd a Ciampino, nel Parco Aldo Moro. A moderare il dibattito sarà la redattrice dell’Unità Maria Grazia Gerina.

La cuisine espagnole est l’une des plus créatives au monde, nous apprend le réalisateur de ce Fuera De Carta communicatif, petite comédie mettant en scène la vie mouvementée d’un restaurateur dans le quartier de Chueca à Madrid, et à qui l’on attribuera volontiers l’étiquette de « bonne humeur de la semaine ». Enthousiasme et gourmandise visuelle (en attendant le très « appétissant » Julie & Julia de Nora Ephron la semaine prochaine) qui se marient très bien avec une autre faim ou avidité selon les moments : celle du sexe. Comme le cinéma espagnol s’avère lui aussi inventif en diable et réjouissant, l’alliance des deux débouche forcément sur un moment savoureux où bouillonnement des sens alterne avec coups d’éclat comique dans une suite d’événements un peu rocambolesques certes mais, sans mauvaise métaphore, bien servis.
Dans À la carte, Javier Cámara est le Chef Maxi, cuisinier prestigieux et reconnu, propriétaire d’un établissement à la mode. S’il vit son homosexualité sans complexe, il voit cependant d’un très mauvais œil l’arrivée de ses enfants, fruits d’un mariage d’apparence, soudain orphelins de mère, et d’un œil concupiscent mais troublé celle de son nouveau voisin, Horacio (Benjamín Vicuña), une star du football argentin qui plaît aussi beaucoup à la pulpeuse Alex (Lola Dueñas, on en mangerait !), Maitre d’Hôtel du restaurant de Maxi.

Entre paternité à assumer malgré soi et triangle amoureux à l’issue non conventionnelle, l’histoire dénoue un fil ténu sur lequel avancent en équilibre stable, satire du romantisme latin (le machisme en prend gentiment pour son grade et c’est bien vu) et galerie animée de personnages au bord de la crise de nerfs (Maxi fait sa « folle hystérique » en cuisine, Alex, sa nympho speedée à outrance, Horacio l’Argentin qu’on croirait macho, son timide sensible). Dans ce défilé de caractères et de situations vaudevillesques à l’espagnole (c’est la femme dans le placard et non le mari), on retrouve un peu le sel des premiers Almodóvar, cette frénésie du verbe et du geste dans des cadres soignés, des univers quelque peu délicats. Il n’y a que le cinéma chaud bouillant de nos confrères espagnols ou italiens pour jouer en toute légèreté et sans vulgarité avec cet affolement des corps, le passage du culinaire au cunilingus, de la collation à la fellation… À la carte, c’est aussi l’image d’une Espagne longtemps sous le joug franquiste enfin libérée dans ses mœurs, au stade ultime de son assumation, celui où deux hommes peuvent s’avouer leur amour en plein talk-show sportif, même si le tableau se veut idéalisé pour une couleur positive, charmante, de l’ensemble.

Plus qu’un constat social sur fond de comédie, À la Carte se veut dynamiteur enjoué des clichés et des a priori ; triste vérité qu’exprime Horacio quand il dénonce par exemple l’homophobie du milieu footballistique, un constat amer que Nacho García Velilla dédramatise, contrebalance par l’autodérision dont fait preuve Maxi en acceptant sans broncher et même avec un panache désabusé, les mauvaises blagues de son père sur les « pédés ». En situant son récit dans une intrigue où la cuisine joue un rôle fédérateur (des personnages, des enjeux, mais aussi de l’esthétique du film dans ses scènes « d’envie » et d’appétence), Nacho García Velilla démontre qu’on séduit, comme le dit l’adage pour un homme, un spectateur par l’estomac. Et quoi de mieux pour arriver à cette « faim », qu’une bonne petite farce aux accents bien épicés ?

Stéphane Ledien

> Sortie en salles le 9 septembre 2009

Achei que não faria nenhum mal, homenagear a empresa que originou este Blog, a qual usufrui e muitas vezes alimenta todas as tendências que são mostradas aqui.

Um vídeo baseado nas origens de seu nome, com as raízes do Tango, o Sangue latino, em especial argentino, o Tango dançado com Perfeição nas execuções dos passos, paixão na dança, assim como a empresa realiza todas suas ações.

Merece um merchanzinho!

A produção é minha mesma, e a Trilha é de Gotan Project – Mi Confesion.

Voilà, le stage d’Ernesto vient de se terminer et je ferais mieux d’aller dormir très vite. Même si cela demande beaucoup d’énergie, ça a été un plaisir d’organiser cet événement, avec comme salaire tous ces sourires radieux de danseurs qui étaient contents d’avoir partagé ce week-end.

Bonus:

Un petit mot pour confirmer qu’un cours de chacarera et autres danses folkloriques argentines aura lieu ce jeudi soir sur la Riviera. Ernesto est un expert également, je me réjouis énormément, ça sera très rigolo! Le nombre de places est limité à 6. S’il y a plus de demande, on peut répéter l’expérience le lendemain soir.

Ernesto sera à Sévaz jusqu’à mercredi, puis revient donc sur Lausanne (plutôt Vevey-Montreux) jeudi, et a du temps libre pour donner des cours privés supplémentaires en fonction de la demande entre jeudi et samedi, voire dimanche.

Az első empanadast Olaszországban ettem, amikor megérkezett Argentinából F. mamája Dolly és rögtön hozzálátott, hogy szegény kisfiát (aki olasz tésztakoszton sínylődik) rendes táplálékhoz jutassa. Hamar szétfutott a hír, hogy igazi empanadas készül, a helyi argentin kisközösség azonnal szervezett is egy asado-t (argentin szó a grillezésre) vasárnapra. Itt láttam először az argentin léleknek ezt a szenvedélyes ragaszkodását az empanadashoz. Mindenkinek volt valami megjegyzése, mindenki hozzászólt a témához, kérdezgetett, hogy vajon melyik típust is készíti majd a kedves mama a húsosat, a halasat, az arab típusút? Tesz e bele olajbogyót és mazsolát, sütőben vagy olajban lesznek-e kisütve? Abban egyetértettek, hogy a csak kukoricás változat ugyan kedves, de elvetendő gondolat. Így 13 ezer kilométerre otthonról klasszikusra vágytak…

Az elhatározás egy pénteki napon született, a zsarnok anya azonnal követelte, hogy szerezzük be a hozzávalókat: AZ EMPANADAS TÖLTELÉKÉNEK MINIMUM!!! EGY ÉJSZAKÁT ÁLLNIA KELL!!! mondta és elzavart bevásárolni…. Másnap reggel a ház megtelt hússzaggal. Dolly harcosan állt a konyhában, segíteni nem szabadott, legjobbnak láttuk eltűnni otthonról amíg befejezi a tölteléket. Mire visszatértünk a korábbi vadállat angyali mosollyal itta a matéját (maté tea) a teraszon, a töltelék a hűtőben pihent. Eljött a vasárnap. Jó dolog délig aludni, de persze nem lehetett, hiszen a mama már hajnalban ott állt a konyhában és gyúrta az empanadas tésztáját. AZ EMPANADAS TÉSZTÁJÁNAK MINIMUM!!! 2-3 ÓRÁT PIHENNIE KELL A HŰTŐBEN! – mondta amikor lekászálódtam a konyhába, hogy álszent módon megkérdezzem tudok-e segíteni…NEM, KÖSZÖNÖM, mondta és hagyta, hogy elsomfordáljak a kávémmal… Dél felé megérkeztünk vendéglátóinkhoz ahol már gyülekezett az argentin kolónia, a kemencében meggyújtották a tüzet és nők még matét ittak… de a férfiak már áttértek a vörös borra…

És elkezdődött az empanadas összeállítása.. Dolly kapott egy főnöki asztalt, ahol először is kinyújtott egy adag tésztát, kiszaggatta, majd hagyta, hogy az ajánlkozó nőtársak is bekapcsolódjanak a munkafolyamatba és együtt töltsük meg az empanadasokat. SENKINEK NEM SIKERÜLT OLYAN TÖKÉLETESEN MEGFONNI A TÉSZTA SZÉLÉT, MINT AHOGYAN Ő CSINÁLTA (tudom, mert kárörömmel figyeltem, hogy másnak se jött össze)… Ezután az empanadasok kemencébe kerültek és egyik tepsi fogyott a másik után, persze folyamatosan borral locsolgattuk merthogy az empanadas is szeret úszni mint nálunk a hal. Dolly aznap nagy tapsot kapott, ami hagyományosan csak az asadornak (általában hímnemű egyed, aki a hús sütését végzi grillezések alkalmával) jár…

Az empanadas, mint annyi más argentin étel arab eredetű. Hogyhogy? Hát úgy, hogy az arabok megszállták Spanyolországot, a spanyolok pedig meghódították Amerikát és hozták magukkal a már spanyollá vált ételeiket. Itt kapott új hozzávalókat, az egyes töltelékekhez más-más alakú tésztát és a nemzeti konyha alapjává vált itt Argentínában. Talán a magyar hurka-kolbász-lángos szentháromsághoz tudnám hasonlítani, mit is jelent itt az empanadas. Szinte minden sarkon megveheted, sokféleképpen készítik, mindenki eszi, ért hozzá és véleménye van róla. Most akkor jöjjön az empanadas sorozat első darabja az empanadas criollas/comunes/con carne vagy ahogy tetszik, lényeg, hogy ezt nagyjából az egész országban így csinálják. Írom ezt a posztot Dolly a rettenthetlen szakácsnő emlékére, akinek receptjét lánya segítségével készítettem el…

Hozzávalók 5 tucat empanadashoz, ez a klasszikus recept, szerintem a felénél kevesebb mennyiséggel nem érdemes próbálkozni, túl sok munka. Ha egyszer nekiállunk és megcsináljuk, a maradék mehet nyersen a mélyhűtőbe, sütéskor még jegesen tehetjük a sütőbe, amit ilyenkor nem kell előmelegíteni…

Töltelék

• 1 kiló darált marhahús (lehet kicsit zsírosabb is, mert akkor a töltelék is szaftosabb lesz)
• 1 kiló vöröshagyma
• fél kiló zöldhagyma
• oregánó 2-3 kávéskanál
• őrölt római kömény mondjuk 3-4 kávéskanál
• ízlés szerinti mennyiségű darált erős paprika (lehet chili de lehet magyar erős is)
• só, bors
• 5 evőkanál olaj
• és később hozzáadandó: 6 főtt tojás és 30 db vágott, magozott, zöld olajbogyó

Tészta a sütőben/kemencében készülő empanadashoz (ezt azért fontos megjegyezni mert más tészta való a zsírban sütéshez)

• 75 deka liszt
• 2 egész tojás
• 40 deka zsír (Argentinában marhazsír van ugye, de jó lesz a disznózsír is)
• 3 kiskanál só, 3,5 deci langyos víz

Először a tölteléket készítjük el ugye… Anna szerint a kést csak jól kell megélezni és nincs sírás a hagymaaprítás közben, tehát próbálkozzunk az élezéssel, mert másfél kiló hagymát kell nagyon apróra felvágnunk. Ortodox empanadas készítők halállal büntetik a robotgép használatát (sőt a húst is késsel vágják apróra), én csak azt mondom, hogy a robotgép összetöri a rostokat és száraz lesz a hagyma. Ha már nekiállunk empanadast készíteni, ne a hagymavágáson bukjon a végeredmény… Tehát búvárszemüveget elő és vágjuk.

Lábasban olajat, normál napraforgóolaj, melegítünk és üvegesre pirítjuk a hagymahegyet az oregánóval. Nagy lábost használjunk, hiszen most jön a hús, amit jól összekeverünk a hagymával és csak pár percig hagyjuk a tűzön. A töltelékünk szaftossága múlik a következő perceken tehát figyeljünk, csak addig maradjon a tűzön amíg egy kicsit ki nem fehéredik a hús (de még nem fehér), ekkora mennyiségnél ez max 5 perc majd azonnal zárjuk le alatta a lángot, fedjük le a lábost és hagyjuk kicsit magára. A só és a fűszerkezelést csak 10 perc nyugalom után kapja, ekkor kerül bele a római kömény, az erős paprika, a bors. Az empanadas állítólag csak Argentína északi részén csípős, én még ott nem jártam, de errefelé középen szinte senki nem szereti a csípős ételeket, tehát itt inkább a kömény íze dominál. Azonban a fűszerezés közben gondoljunk arra, hogy töltelékünk adja az empanadas karakterét, fűszerezzünk úgy, ahogy nekünk tetszik. (Itt mondom el, hogy ez családi recept és bár én jobban kedvelem, ha van mazsola is az empanadasban, most ezt kihagytuk belőle. Ehhez a mennyiséghez én öt evőkanál mazsolát tennék, ha tehetnék ) Ha a töltelék kihűlt, hűvösre vele egy éjszakára, vagy amennyi időre tudjuk.

Sütés előtt néhány órával elkészítjük a tésztát. A lisztet, tojásssal, sóval, 2-3 evőkanál zsírral, a víz segítségével összegyúrjuk, jól megdolgozzuk, vékonyra kinyújtuk, lisztezzük a felületét és szétterítjük rajta a zsír harmadát. Összehajtogatjuk, és ezt megismételjük még kétszer amíg az összes zsírt bele nem dolgoztuk. Ekkor lisztezzük, edénybe tesszük, letakarjuk és a hűtőben pihentetjük minimum egy órát. Majd a tésztát öt részre osztjuk (az öt tucat empanadas miatt) nyújtjuk kb 4 mm magasra és 15 cm átmérőjű köröket szúrunk ki. A tésztával gyorsan dolgozzunk, ne hagyjuk, hogy kezünk melegétől a zsír kiolvadjon belőle…

A tésztakorongokra egy evőkanál tölteléket teszünk, kap egy kevés olajbogyót és darabolt főtt tojást, a széleiket körben vizes ecsettel megkenjük és félbehajtjuk őket, lenyomkodjuk a félköröket ezzel peremet képezvén. Kézbe vesszük a tésztát és sodorva felhajtjuk a peremét. Kizsírozott , lisztezett tepsire tesszük őket, tetejüket megkenjük tojássárgájával és közepes hőfoknál melegebbre (200 fok?) előmelegített  sütőben pirosra sütjük.

Hívjunk nagy társaságot az alkalomra és forrón tálaljuk nekik, sőt legjobb ha együtt töltjük és sütjük meg az empanadasokat, miközben jó vörösborokat iszunk és kiröhögjük barátainkat, hogy milyen bénán csomagolnak.

Maradona no entiende mis codigos y yo tampoco los de el dijo ayer Juan Roman Riquelme luego de que Diego Armando Maradona dijera que lo ve muy mal y que no esta en las mejores condiciones.

Respuesta de esto fue que Riquelme dijera que ellos dos no pueden trabajar juntos y por eso se retiraba de la Seleccion Argentina de Futbol por segunda ves ya que la primera lo hizo despues del mundial de Alemania 2006 por las duras criticas recibidas por el nivel mostrado durante la competicion.

“Me enteré por la tele que el entrenador me ve muy mal. La realidad es que con el técnico del seleccionado argentino no coincidimos mucho, mis códigos no son los de él y nosotros dos está claro que no podemos trabajar juntos”, sentenció Riquelme.

“Ya tengo 30 años, no soy un nene, tengo las cosas claras. Seguramente me va a doler mucho ver los partidos por la tele. Pero te repito, con el técnico de la selección no pensamos lo mismo, no tenemos los mismos códigos”, declaró el ex Villarreal.

El jugador xeneize aseguró que este año 2009 “es muy extraño” para él por las críticas que recibe por su juego en Boca Juniors.

Diego Maradona al  enterarse de la renuncia de Juan Román Riquelme a la selección argentina, el entrenador Diego Maradona aseguró que siente “una tristeza muy grande”, pero aclaró que no se puede “poner a llorar”.

“La verdad que no entiendo. Lo lamento porque él tenía la gran posibilidad de demostrarle a la gente que está para la Selección. Si no quiso estar, es una decisión de él. Es grande y sabrá por qué lo hace”, declaró Maradona.

Jorge G Perez……

Ezt az ételt olyan napokra ajánlom, amikor elkerül ihlet és kínlódás belegondolni is hogy ha hazamész vár a vacsorafőzés.  Mondjuk kint esik, Napot hetek óta nem látni, köd is van, világfájdalom, önsajnálathegyek,  vánszorog a délelőtt…

Na. Ilyenkor természetes kívánságunk, hogy más is szenvedjen, mivel mi rosszul érezzük magunkat emiatt a: nyomorult idő/főnök/hülye munka/táguló világegyetem vagy még rosszabb miatt: tehát tárcsázzuk életünk párját/élet-/házastársunkat/pasinkat/csajunkat/akit legközelebb érzünk magunkhoz és búgjunk bele a telefonba, hogy estére argentin vacsorával várjuk. Ti csak búgjatok bele mindjárt elmagyarázom…

Ha a hívás eléri célját, akkor kiszemelt áldozatunk verejtékben, kétségek közt teszi le a telefont és ekképp elmélkedik: “Úristen megvette a leértékelt strucchúst a Tescóban! Tudtam. Láttam rajta! Az biztos, hogy én meg nem eszem, a múltkori új-zélandi birkát se hevertem még ki…… Jaaaaaaaaaa a strucc az Afrika…. Vannak birkák Argentínában? Ááá, nem.  Lámaaaaaaaaaaa! ááá nem lámát NEM eszem, az köp mint a teve…szerencsétlen állatok ilyeneket megenni….teve?  Nem. Jó, már megint csili..ehe.. utoljára még ő is két napig feküdt annyi erőset rakott bele…Miért ne lehet egyszer egy rendes rántott hús? Hétköznap! Egy rántott hús szerdán! Csak úgy! Magyarázat nélkül, könnyedén mintha mindig ilyen egyszerű és szép lenne minden. Egy sör és rántott hús. Jó, jó sült krumpli már sok oké, kenyér, persze persze ő is dolgozik, izé..fáradt (bár az az öt perc krumplipucolás ugye nem nevezhető pluszmunkának) . De kínaiolaszjapánmexikói állandóan?…  Argentína… Argentína… Maradona!   Úristen, az is hogy meghízott…  Na, asszem felhívom a haverokat és inkább elmegyek sörözni, eszek egy rántott húst uborkasalátával és csak jó későn megyek haza! Igen, ez lesz a legjobb… argentin vacsora…ekkora hülyeséget…”

Innentől kezdve el van rontva a napja, mert persze a haverok nem érnek rá, undorító az idő odakint, és végül kénytelen hazamenni. Ajtó becsap, előre begyakorolt fapofa felvesz, kabát ledob.Fordulás be a tévé felé, de a kéz félúton a távkapcsoló felé megáll és megremeg. Merthogy mi ez?

Mi ez? Ezt ismerem.. ez..ez.. a EZ RÁNTOTT HÚS SZAG!  Asszony félretol, fedő felemel, zsír kicsap, nem baj, és szagolja, csak szagolja a zsíros párát. Mert ugye kevés boldogabb illat van e világon a rántott hús szagnál. Vasárnap, anyaapa, nagyiék, a szomszéd Morzsi aki imádta panírt nyalogatni a panírt de nem volt hülye és nekem kellett összeszedni helyette a földről amit nem tudtam ügyesen szétrúgdosni a konyhában, a nagyi olajszagú otthonkája, a vegyél még gyerekem olyan sovány vagy, és te veszel persze és meg is eszed persze és a másodiknál már azon gondolkozol, hogy kuglóf, pite, vagy piskótatekercs jön utána? palacsinta?…

Ilyenkor kell megfogni az illető hozzánktartozó egyedet, kezébe nyomni a távkapcsolót és biztató mosolyok nélkül (nehogy higyjen a saját szemének, hogy tényleg rántott hús lesz) elkergetni a konyha közeléből.

Nyugodtan befejezzük a rántott hús sütését (mivel argentin vacsoráról van szó feltétlenül borjúhúst használjunk), amikor készen van ügyet sem vetve a hozzánktartozó egyed élénk életjeleire, a kisült panírozott hússzeletek tetejére egy paradicsom, hagyma, oregánó alapú szószt teszünk: egy evőkanállal, szépen elterítve a panír közepén. Majd a paradicsommártásra egy kiadós szelet mozzarella sajt kerül, a hússzeleteket tálba tesszük és 5 percre a előmelegített sütőbe tesszük (lehet magas hőfok) és addig pirítjuk amíg a sajt a tetején jól megolvad és talán kis színt is kap…

ÉS kész is az argentin vacsora alapja.  Milanesa a la napolitana.

Az a la napolitana vagyis nápolyi módra pedig kifejezetten ezt a rántott húst jelöli.  Nápoly és Milánó gondolhatnánk ugye… Egy frászt.  1800 as évek végén indult el Olaszországból (és ugye egész Európából)  az első menekülő, bevándorlási hullám a gazdag Dél-Amerika felé, aztán jött a második, harmadik, mígnem Argentína megtelt olasz bevándorlókkal…A  40es években állt José Napoli nagyforgalmú és híres Napoli nevű étterme Buenos Airesben, épp a Luna Parkkal szemben. Itt szolgálták fel először a rántotthúst pizzaként, ötvözve ezzel az őshaza és az új haza hagyományait a pizza javát és a húst egyben. Azonnali viharos tetszést aratott a fogás természetesen, a nemzeti konyha alapkövévé vált;  a dupla boldogsághormon adagnak senki sem tud ellenállni… Szűk körben végzett közvélemény kutatásom 2009 februárjában a 9 gyerekből 7 kedvenc ételének a milanesa a la napolitana-t jelöli meg itt Argentinában, a maradék kettőnél második helyen végez a pizza mögött…

A napolitana mellé köretnek általában sült krumpli. És sok sok majonéz. Hát igen.

Én még életemben soha sehol nem láttam ennyi majonézt mint itt. De ez már a romlott fogyasztói társadalom hatása, a boldogsághormonok túltengése. A mi Szabadság bevásárlóközpontunkban uszkve hét  méter széles és két méter magas a majonézes és egyéb súlyos mártásos részleg…Egyenlőre ellenállok, az egészséges olasz konyhán edződtem, csakazértis sütőben sült tököt és batatát adok hozzá, paradicsomsalátát,( csak mondogassuk: SEMMI MAJONÉZ, SEMMI MAJONÉZ,) de persze a sima szerdai barackos pite már ott csücsül porcukrosan a tálon.

Ilyenkor hozzánktartozót az asztalhoz hívjuk (ha már nem ül ott régen) és csak nézzük ahogy eszik, hálás, és szeret minket. Ízlik az argentin vacsora drágám?

Utóirat:

…ha valakit véletlenül argentin hozzátartozó férfival áldott meg a sors, és épp szerda este van, napolitanat csinál, nincs otthon csak két szem kis paradicsoma és nem tud belőle mártást főzni, emiatt felvágja gondolván akkor is pizzás lesz ha nem szószt tesz a rántott húst tetejére közvetlenül a sajt alá, hanem egy vékony oregánós paradicsomszeletet… akkor most mondom, hogy NAGYOT TÉVED!

az argentin egyed kiszúrja. nem érti. EZ NEM NAPOLITANA, mondja és megsértődik. ÁÁÁÁÁÁÁÁ

Aki sokat ját piacra jól tudja, hogy a legfontosabb jóban lenni a hentesekkel és a halasokkal. Ki kell alakítani egy bensőséges kapcsolatot, és ez hosszú fáradtságos munka szokott lenni. Lassan kell megnyerni a  hozzáértőnek, szép árúval rendelkezőnek, tisztának, szimpatikusnak tartott vagy egyéb más szempontok miatt kiszemelt árús bizalmát. Rendre meg kell jelenni színe előtt, rövid velős társalgást folytatni, érdekesnek vagy különlegesnek feltűnni, hogy érdeklődését irányunkban felkeltsük. Résen kell lenni ha apróbb/nagyobb cselekhez folyamodnék az árúsítás során, mint játék a mérleggel, kosarunkba nem friss árú becsempészésének kísérlete, hibás számolás. Mindezen próbákat kiállva tehetünk csak szert az igaz hentesre/halasra, aki bizony sokszor igazabb mint a legigazabb barát.

Ők azok a fura kagylószerűek...

Én nemrég érkeztem meg ide Argentínába, Córdobába, ami Buenos Aires után a második legnagyobb város, körülbelül akkora, mint Budapest (területét és lakosságát tekintve is). A házunktól tíz perc séta az Északi Piac, én minden kedden itt vásárolok be. Általában a szokásos dolgokon felül amire mindig szükségünk van, nem készítek listát, először körbejárom a piacot mi a kínálat és mik az árak, majd a második körben vásárolok.

Mivel még nem jól beszélem a spanyolt és amúgy is egy kilométerről kiszúrják, hogy európai vagyok, a halasokkal a következő trükkhöz folyamodtam: körbejártam a pultot (csak egy halas van sajnos a piacon igaz, hogy gyönyörű az árújuk és nagy a választék), élénken mosolyogtam, már többször odajöttek, hogy segíthetnek e mondtam nézelődök, aztán amikor feltűnt egy szakértő vásárló mellésodródtam elegánsan, nézegettem amint válogatott, és egy csupamosollyal megkérdeztem, hogy vajon ő mit csinál majd ebből a halból/rákból/akármiből amit éppen nézegetett. Erre lelkesen elkezdte magyarázni a saját receptjét, nemsokára csatlakozott hozzánk az egyik árús, és máris átestem a tűzkeresztségen. Innen már baráti beszélgetésként folytatódott, honnan jöttél, ja de jó Magyaroszág, mit csinálsz, jaj dejó a nővérem is grafikus, szerintem vigyél ebből, ez most jött és így és így csináld meg.  a horog bekapódott, a csapda lecsapódott ahogy tetszik, azóta minden kedden kapok egy újabb receptet és veszem lelkesen a halat/rákot/akármit.

Akármi. Hát igen ezen a pár héttel ezelőtti kedden a szokásos kalamárihegy helyett ott jobbra, egy valami óriás kagylófélének tűnő dolog fogadott, aminek a nevét másodszori megkérdezés után is elfelejtettem és mivel presztízsveszteség nélkül nem úsztam volna meg a harmadszori próbálkozást, inkább lemondtam róla. Receptem már úgyis volt, hiszen amit megláttam egy bácsit lelkesen válogatni, ráugrottam és kikérdeztem, ő hogyan csinálja. Azt mondta, paradicsomos szószban pörköltszerűen csinálja meg. Nagyon jó, nagyon jó de hogy hívják?

Hazaértem, gyorsan felhívtam a barátnőmet skypeon és megmutattam neki a tetemeket. Mondja caracol. Akkor esett le, hogy csiga, csak simán csigának hívják. Tengeri csiga. Áááá. Igen udvariasnak tartom innentől fogva a halaslegényeket, hogy nem nevettek a szemembe a bénázásom miatt…

Szóval kaptam receptet Annától is, és ha legközelebb is kapok csigát kipróbálom azt a receptet is, de aznap a töltött csiga mellett döntöttem…

Nem tudom lehet-e kapni Pesten. Talán a szuper halasoknál a csarnokban?

Hozzávalók

- 3 tengeri csiga (ez bizony 3 emberes adag, egy ember egyedül nem nagyon tud többet megenni)

- hagyma 1,5 fej

- 2 gerezd fokhagyma

- 2 paradicsom

- húsos szalonna

- babérlevél, só, bors

- citrom

- petrezselyem

- egy kis pohár száraz, fehér bor

- zsemlemorzsa

Elkészítés

Alaposan megmosom a csigákat. Hideg sós vízben felteszem főni egy fél hagymával, egy gerezd fokhagymával, és egy babérlevéllel. A három csigám olyan egy órát főtt lassú tűzön, ekkor kivettem őket a vízből, amit leszűrtem és félretettem a mártáshoz. A csigák ekkorra már szinte maguktól kijöttek a házukból, a belső szerveiket, amik a csigaházban rejtőztek, levágtam róluk. A húst feldaraboltam apró kockákra, (ruganyos állaga van), serpenyőben húsos szalonnán hagymát pirítottam, fokhagymát,  kapott egy fél pohár fehér bort és megvártam míg felszívja/elfővi a bort, majdkét felkockázott paradicsomot dobtam rá, sóztam, borsoztam, kicsit öseforraltam,majd kapott egy fél citromlevet és egy marék vágott petrezselymet. Végül hozzákevertem  a csigahúst átforrósítottam vele, levettem a tűzről és kenyérmorzsát reszeltem rá. Összekevertem, hagytam kicsit szikkadni a morzsát és betöltöttem a kitisztított szárazra törölt csigaházakba. Egy kis tepsi aljára nagyszemű sót szórtan, épp csak annyit, hogy a csigák biztonsággal megálljanak rajta a nyílással felfelé, hogy ne veszítsenek folyadékot a sütéskor.

Kb. 180 fokos sütőben (gázom van,azon közepes fokozat) 20 percet sütöttem.

Ilyen lett.

Az íze igen, magában hordozza a klasszikus csigaízt, és egy igazi fehérjebomba, de finom tengeri kagyló felhangokat kap, könnyebben élvezhető és ami a lényeg a szakács sem “telik el a szagával”  főzés közben mint a szárazföldi csigák készítésekor. Salátával és friss kenyérrel ettük, én néha csöpögtettem rá citromot. Ja és olyan sok csigahús sikeredett, hogy hiába tömködtem meg jó szorosan a csigaházakat, kimaradt egy egész csigára való töltelék. Ezt  lefagyasztotta és egy héttel később 4 felvert tojással összekeverve, lapos vajazott, lisztezett tortaformában egy kis sós tortát csináltam belőle előételnek. A csiga hasznos állat, pláne ha tengeri.

Megajándékoztam magam egy argentin szakácskönyvvel, azóta nem tudom letenni. Végigfőzöm majd az összes receptet, itt is az első.

Argentínában a cocina criolla (kriózsa) kifejezést, amit mondjuk hagyományos konyhának fordíthatnánk, az újkori bevándorlás előtt (1860 előtt) már létező ételekre használják. Ez a konyha a spanyol hódítók és az őslakos indiánok konyhájának a keveredéséből alakult ki, az őshonos alapanyagokat (kukorica, paprikafélék, batata, mandioca) használ, főleg tartalmas egytálételekből áll (mint a mi paraszti konyhánk), a cél jól lakatni a nagy családot. A cocina criolla főleg Argentína északi részén maradt meg, a későbbi európai bevándorlás hullám ezt a területet a szélsőségesen meleg éghajlata miatt kevésbé érintette.

A spanyol hódítok megérkeztekor kb. 200 kukoricafaj létezett (méretben, színben ízben, mind-mind különbözőek), és ez a szám azóta, a nemesítésekkel csak gyarapodott.
Úgy kezdődött, hogy gyönyörű kukoricát vettem a piacon, amikor megpucoltam, nem tudtam ellenállni és nyersen megkóstoltam, édes volt, puha és tejes, muszáj volt főzni belőle valamit. Ennek az ételnek a lényegét a kukorica édességének és a hús sós fűszerességének az ellentéte adja, de a végén az ízeik összesimulnak, én konkrétan végigvigyorogtam a vacsorát annyira elégedett voltam az ízkombinációval.

Hozzávalók
A kukoricamasszához
- két tálka (mondjuk müzlis) morzsolt, nyers, puha!! kukorica vagy morzsolt dobozos kukorica (ha van fehér, krémes kukorica akkor az, ha nincs jó lesz a sima sárga is)
- egy kis fej hagyma
- két felvert egész tojás
- egy evőkanál liszt

- olaj, só, bors, szerecsendió
A húsalaphoz
- két tálka nagyon apróra vágott marhahús, (vágott nem darált!), nekem volt itthon maradék hátszín,(Argentínában vagyok elnézést, itt a sertéshús a különlegesség) de szerintem nagyjából bármilyen fajta marhahús lehet a lényeg, hogy vágjuk nagyon apróra
- egy fej hagyma
- egy hámozott paradicsom
- egy főtt tojás
- olajbogyó és mazsola ízlés szerint
- fél tálka húsleves
- friss petrezselyem
- késhegynyi őrölt bors, fél kávéskanál egész kömény, fél kávéskanál őrölt fahéj
- só, olaj

Elkészítés
Egy serpenyőben hagymát dinsztelek, amikor üveges mehet rá a felvágott hús, amit kicsit megpirítok, majd hozzáadom a meghámozott felkockázott paradicsomot. Ezzel kicsit tovább pirítom, majd mehet bele a bors, a kömény, a fahéj, alá húsleves, ezután kóstolgatva sózom. Főzöm amíg jócskán veszít a levéből, akkor leveszem a tűzről és hozzákeverem a magozott olajbogyót (nekem kapribogyóm volt itthon, jó volt bele) és egy fél marék mazsolát. Hagyom kicsit pihenni ezalatt előkészítem a kukoricamasszát és begyújtom a sütőt. Nincs hőfokmérős sütőm, közepes hőmérsékletre állítom, az olyan 190 fok ugye?
Egy mély tálban felverem a tojásokat, sózom, hozzákeverem a morzsolt kukoricát, a lisztet, és szerecsendiót reszelek rá. Kis serpenyőben olajon megpirítom a hagymát, kihűtöm és hozzákeverem a masszához.
Kivajazok egy tűzálló tálat, alulra terítem a húsmártást, rákockázom a főtt tojást és végül befedem a kukoricamasszával. Sütőbe teszem és kb. egy óráig sütöm míg a teteje szépen megpirul. Fél óra után olyan illatfelhő áradt a sütőből, hogy alig bírtuk kivárni hogy ehessünk. El is fogyott minden.

Voilà que je vois grand… Très grand. Trop grand me diront certains?

On connaît tous les tentatives plus ou moins réussies de gérer le tango argentin sur une base de données au niveau Suisse: tangoinfo.ch, tangokalender.ch… Pas forcément à jour, et pas forcément national non plus.

Aujourd’hui, un imprévu m’a donné un peu de temps libre et je me suis amusé un brin avec Google Maps. (J’ai cherché une traduction française, mais Carte Google ou Plan Google, c’est pas très explicite…) J’y ai ajouté les lieux où se passent des activités tango: cours, milongas, prácticas, dans le Canton de Vaud. Sans être exhaustif, mais il faut bien commencer quelque part.

Et j’ai cherché un peu ce qui se faisait déjà en matière de Google Maps en Suisse. Je ne garantis pas avoir cherché dans les moindres recoins, mais la seule que j’ai trouvé rapidement est celle de nos amis de Fribourg.

Donc, sait-on jamais, plutôt que de l’appeler “Google Map du Tango à Lausanne”, je l’ai appelée:

Where To Dance Argentine Tango In Switzerland

View Larger Map

Maintenant, c’est bien joli, mais il ne reste plus qu’à trouver des bonnes âmes pour le mettre à jour selon la région. Idéalement:
- une personne pour le Canton de Vaud (c’est bon, on l’a celle-là…)
- une personne pour Genève,
- une autre pour l’Arc Jurassien, en incluant Bienne
- une pour le Valais
- une pour Fribourg (enfin, ils ont déjà leur Google Map qui fonctionne…)
- une pour Berne (Thank you, Alan! March 2009)
- une pour Bâle (Thank you, Mike! October 2009)
- une pour Lucerne (Thank you again, Mike! October 2009)
- une pour Zurich (Thank you, Mike! October 2009… Can you manage them all? Will you need some support?)
- une pour St-Gall
- une pour le Tessin…

C’est pas gagné… Et ai-je oublié des Hot Spots du Tango en Suisse? Enfin, qui ne tente rien n’a rien. J’ai commencé par mettre des petites annonces sur la Google Map, puis je me suis dit qu’il y avait sûrement un Groupe Facebook général pour le Tango en Suisse. Je poste une petite annonce là et…

Eh bien non, il n’y a pas de Groupe Facebook pour les “Tangueros Suizos”… Enfin, maintenant il y en a un, vu que je viens de le créer. Il s’appelle:

Groupe Facebook “Tango Schweiz – Suisse – Svizzera – Switzerland – Suiza“

Un nom un peu long, mais histoire de le trouver facilement avec des mots clés… Et en plus, on vit dans un pays multilingue, à ce qu’en dit la rumeur.

Donc voilà, je vais de ce pas inviter quelques personnes et espérer que ce groupe se remplisse, et trouver ainsi quelques bonnes âmes prêtes à planter des punaises virtuelles dans la Google Map.

Après, je n’aurai qu’à donner les autorisations aux responsables de chaque région, et ainsi le tour sera joué. Même si on sait que rien n’est jamais simple…

Dernier point, à propos de punaises virtuelles. Tous Pour l’instant, les lieux sont symbolisés par des petites maisons. C’est pas génial, mais j’ai pas trouvé mieux. On peut aussi utiliser ses propres icônes, mais je n’en ai pas. Si quelqu’un en avait (vu) une, qui ait un rapport avec le tango, s’il pouvait me la passer, ce serait génial. Et plutôt tôt que tard, car plus le temps avancera, plus il y aura de punaises à corriger!

Merci à Alan qui a rajouté un couple de danseurs à l’interieur de la maison. Ça, c’est vraiment la frime, n’est-ce pas? Bon, vu que je suis flemmard, toutes les maisons du côté de la Suisse-Romande n’ont pas de danseurs dedans, parce que je n’ai pas trop la patience d’aller toutes les changer! Mais petit à petit, la situation se normalisera…

Voilà, je suis curieux de voir si l’idée va prendre, ou si je vais devoir renommer la Google Map avec un nom un peu plus local…

Wait and see. C’est tout vu, on dirait que l’idée prend gentiment! Mais on recherche encore davantage d’ambassadeurs!

Article mis à jour le 6 octobre 2009

Capital da Argentina, Buenos Aires ficou conhecida como um pedaço da Europa na América. Obviamente, já se foi o tempo onde era uma cidade totalmente tranqüila, como as cidades européias, onde podia-se andar até os bares e baladas e circular sem medo pelo centro da cidade. Após as crises ecônomicas sofridas pelo país, a cidade sofreu um baque, mas não deixou de lado o seu charme portenho.

Apesar de tudo, o tango continua tocando e os famosos cafés ainda estão abertos, para seus turistas, principalmente os brasileiros, chilenos e peruanos que vivem pela cidade. Os prédios históricos estão por todas as partes, com destaque para a famosa Casa Rosada, onde funciona o governo argentino. De lá mesmo, já é possível ver  o obelisco, na avenida 9 de julho, e a Catedral Metropolitana.

Outro ponto famoso, é a Plaza de Mayo, conhecida pelos seus protestos e as reuniões das mães de maio, que como as mães da Sé, se reunem na praça, para chorar a perda ou desaparecimento de seus filhos. As compras também são fatores a considerar. Com a quase paridade entre o Peso Argentino e o Real, as ofertas de lá são tão boas ou melhores do que as daqui.

Claro, não se pode deixar de lado o tango, com destaque para a casa Carlos Gardel, onde ouve-se tango ao vivo, com dançarimos profissionais e comida de primeira. Ah, e vinho argentinos da melhor qualidade.