Itt van a félév vége. Akármit is alkottunk a mai UV-n, az idei nyarunk kezdetét vette, most már hivatalosan is. Megkezdődhet a nyári időszámítás, a reggel sokáig alvás, a vizsga miatt nem parázás, a dinnye és őszibarack, a napozás (sürgősen!), a sok-sok ásványvíz, a grillezés, a buli buli hátán… Végre!!!

Az elkövetkező napok és hetek keszekuszaságába megpróbálok majd valamiféle rendszert álmodni, de közel sem olyan egyszerű a történet. Ismét három felé szakadok, bejárom majd azt a szokásos háromszöget, ruhák itt, ott, amott és valószínűleg amire a legnagyobb szükségem lesz, az valamelyik másik városban.. Őrület és idegbaj, de most legalább már más lesz a tárgya: nem a vizsgák és a tanulás, hanem az utazás és programozás.

Ami biztos: A héten nagyváros, szombaton Pablo szülinap, azaz Balaton, majd jövő hét Kaposvár, 10-e Zamárdi ( ), utána valószínűleg ismét Budapest.. de hogy mi következik ez után, azt magam sem tudom. Valószínűleg ugyanezen az útvonalon ingázom majd fülhallgatóval, laptoppal, bőrönddel, ismét én leszek az utazó (MÁV-os) nagykövet.

Apropó MÁV… Természetesen az egyenes járatot eltörölték a nyárra, így a tegnapi feljutásunk kicsit kalandosra sikerült. Még szerencse, hogy “művészúr” velem volt, mert én már feladtam volna félúton. Elkeverdtünk Dombóvárra, hogy elkapjunk egy pécsi vonatot, ami aztán kerek egy órát késett.. és a dombóvári állomáson csövezve azon töprengtem, hogy lehet ekkora **** Magyarország. Mondjuk ez csak még több erőt ad az egyetemhez..   

Na de ugye nyár van és semmi baj! Jöhetnek a merész színek, meg a fehér és tengerész, a csini fürdőruhák, a szalmakalap és napszemüveg, strandtáska, papucs, naptej és az UV szűrős hajspray; pancsi a Balatonban, és még lehet, hogy a tengerben is ( ), csudafinom koktélok és napfelketéig tartó partizások.. légkondi, regények, fagyi és jégkrém,  jégkása és egészségtelen társai, hamburger a kikötőben, főtt kukorica,  romantikus séták a parton… Pontosan ez az amire vágyom! Ugyanaz az érzés 20 éve..

Hála Leonának :

Napok óta gondolkodom, hogy vajon hogyan oszthatnám meg Veletek, ami velem történik és bennem zajlik. Nem olyan egyszerű a feladat, pedig nagyon szeretném kiadni magamból minden örömömet és bánatomat.

Péntek óta újra Pesten élek. Pest egy eldugott kis szegletében, védve a város zajától egy meseszép parkban, ahol hemzsegnek a madarak, ahol friss a levegő és ahol végre otthonomra leltem. Lassan másfél éve nem éreztem ilyet, kivétel persze amikor hétvégenként hazamentem, de itt fent, a nagy városban még nem éreztem ilyet. A lakásom egy 30 nm-es kis ékszerdoboz, maga a csoda, szerelem volt első látásra (és mint tudjuk ruhát vásárolni is csak így érdemes ). Annyira jó érzés hazatérni! Kuckós meleg van és otthon illat, reggelente szó szerint hasamra süt a nap, esténként pedig csak állok az ablakban és forró teát kortyolgatva adom át magamat az érzésnek, hogy újra tél van. A hó szakad, ma estére már minden hófehér és pihepuha, végre úgy érzem visszataláltam, megtaláltam önmagam. Hónapok óta tudtam, hogy meg kell hoznom ezt a döntést, féltem tőle, de a jelen azt bizonyítja valóban ezt kellett tennem. Boldog vagyok és kiegyensúlyozott-ami a magammal való kapcsolatomat illeti..

A kettőnk dolga semmiben sem változott. Kevesebbszer találkozunk, de akkor is csak veszekedünk-mindig is tudtam, hogy problémáim vannak a könnycsatornáimmal, de manapság állandóan csőtörés van. Igen, most nevetek a “nyomoromon”, de közel sem olyan vicces a helyzet. Néha olyan érzésem van, hogy vadidegenek lettünk, közös múlt nélküli emberek, akik elbeszélnek egymás mellett. Nem tudja már mire vágyom igazán, de én sem vagyok már az elképzeléseihez illő. Ilyenkor mi a teendő? Mi magunk sem tudjuk, egyikünk sem volt még ilyen helyzetben és nagyon súlyos a döntés. Számtalanszor felmerült már a különválás gondolata, de valahogy mégsem merjük megtenni, naivan remélünk és bízunk abban, hogy még vissza lehet fordítani az időt, de attól félek túl sok már a tüske és a fájó gondolat ahhoz, hogy egymásra találjunk önmagunkban. Lehet, hogy én már feladtam? De ugyanakkor hiszem, hogy nem múlhat el minden ilyen rövid idő leforgása alatt!

Ami a rosszban a jót jelenti az az otthonom. Hogy van újra saját otthonom!

Mivel hallottam valakitől, hogy elege van abból,hogy mindig szomorú dolgokról írok-amire egyébként megadtam neki a választ-,így hát most egy pár szót írnék röviden, tömören a hétvégémről:

Halloween partihoz híven sikerült kis hijján meghalnom, de mint utólag rájöttem, jobban voltam másnap, mint akik nem haltak bele. Utólag is bocsánatot kérnék a kellemetlenségekért és az oly korai távozásomért. Otthon még a nagy fehér kormánykerékkel elvezettem Bécsig, de aztán időben nyugóvóra tértem. Másnap mintha kicseréltek volna, frissen és üdén ébredtem, majd folytatódott a móka abban a bizonyos vendéglátóegységben. Magasröptű beszélgetések, interjúvolók és interjúalanyok, forró csokik, teák és szendvicsek, pszichológiai szaktanácsadás és nagy-nagy röhögések. Hát nem tudom, hogy mondtam- e már, de Értetek mindig érdemes hazamenni! :$

Itthon vagyok. Megtaláltam a helyem, a második(vagy harmadik) otthonomat és nagyon jól érzem magam! Végre beköszöntött az a nyugalom, amire már régóta vágytam. Kinézek a hatalmas ablakon és hunyorognom kell,mert az őszi ború mögül kikandikáló nap ereje még a régi. Nagyon is az, mert átmelegít és felvidít. A hatalmas alvások után reggel szó szerint hasunkra süt a nap, a levegő pedig olyan friss, mintha legalább a kerek erdő közepébe csöppentem volna.  Jó itt. Vele és a családjával, akik az én második családom lettek. (Kicsit sok a sorszámnév a család  és otthon szavak előtt..de mit csináljak, ha így van ). Lett egy tündéri kis konyhakuckóm, amit előszeretettel használok. A táv- ,,süssünk-főzzünk együtt”, telefonos főzőműsor anyuval nagyon bevált, mindenki megnyalta mind a tíz ujját. Kezdő szakácsnőként egész jól boldogulok a konyhában. Már sütit is sütöttem, szilvásat… Nem tudom megfogalmazni mennyire jó volt tésztát gyúrni, sodrófával nyújtani, sütőt begyújtani és aztán a lakást betöltő fahéj illat közepette türelmetlenül várni az eredményt.  Kiskoromra emlékeztetett. Ha anyu sütött, mindig vele tartottam. Imádtam a nyers tésztát, enni, nyújtani, dagasztani, keleszteni, pogácsát szaggatni, mézeskalácsot dísztíteni.. Aztán ahogyan felnőttem, alábbhagyott a lelkesedésem, más dolgok kezdtek érdekelni és most újra éreztem a pillangókat a hasamban (erről meg az jut eszembe, amit Dávid mesélt egyik vacsi közben,miszerint az állomásra siettében egy pillangó szállt a szájába, és lerepült a gyomrába ).. Na szóval őrülten élvezem! De ha már beindult a sütés-főzés nem feledkezhetünk meg a mozgásról sem, hiszen ha csak jókat ennénk, attól maximum csak rosszabbul éreznénk magunkat. Így viszont garantált a testi-lelki egyensúly. Újra konditerem és aerobic óra na meg futás ezerrel. Hat év keserves tesióra után végre egyszer igazat adok drága tanárnőmnek, miszerint futni jó. Hat évig mást sem csináltunk mint futottunk,futottunk és ha esetleg nem futottunk,akkor röplabdáztunk. Na ez utóbbi azért volt kegyetlen, mert nekem kb annyi érzékem van a labdajátékokhoz, mint vízilónak a görkorcsolyázáshoz.. Na de visszatérve a futásra: Állati jó! Hol együtt, hol egyedül szelem át a pomázi kis utcákat. És nem is a futás a legjobb benne. Hanem, hogy a friss levegő kitisztítja a gondolataidat. Meg, hogy csak Te vagy és senki más. Senkit nem ismersz, nem futhatsz bele ismerősbe, nem ismered a házakat, új és új útvonalakat barangolhatsz be és ez felér egy átbulizott éjszakával (leszámítva, hogy utána sokkal jobban érzed magad, mint másnaposan ).

Boldog vagyok, hogy kiköltöztünk. Életem egyik legjobb döntése volt.

… és GRATULÁLOK!!!! Magamnak.. Ez egy ilyen önző post, az is kell néha -hiszen úgysem jellemző, ez egyszer kibírjátok  .

Maximalizmusomból eredő problémák ide vagy oda, megérte. Még csak most kezdődik az életem! Egyrészt 19 évesen kaptam egy szakmát, ami még bármikor nagyon hasznos lehet (az elsajátított ismeretekről nem is beszélve), az emelt angol érettségimmel pedig VIP belépőm van az egyetemre. Kell még valami? Igen. Ő. De ilyen téren is minden rendben, hamarosan nyaralás és miegymás. Kivételesen 100%-ig elégedett vagyok. Ezt jól jegyezzétek meg!

És íme a Péter Rózsás hagyomány, a fotózást nem hagyhattuk ki! (Enn, Neked hogyan állt? ) Én imádtam! Ilyen büdös ruhadarab még soha életemben nem ért a testemhez, a sapiról nem is beszélve, ami ki tudja kinek a tetves fején volt az elmúlt években. Az élmény maradandó, és ez a lényeg!

(Most már mindjárt jövő hét és vizsgák. Ha azt nézem, hogy utána Hawaii, akkor jujjdejó, de ha azt, hogy hogy állok, akkor ajjajj. A családom kijelentette, hogy annyira idegesítem őket, hogy vagy költözzek egy lakatlan szigetre, vagy ők hagynak el-legalábbis a vizsgaidőszak idejére :D . Tény. Iszonyatos paragép vagyok és már a magam agyára megyek sokszor, de biztosan nem csak én vagyok ilyen bonyolult.. Maximalista vagyok, a lécet mindig a lehető legmagasabbra helyezem. Már pár centivel lejjebb tettem, de még mindig nyújtózkodnom kell, hogy elérjem. És ettől kész idegzsába vagyok. Aludni sem tudok. Valahogy mindent elfelejtek egy hét alatt. Így persze, hogy izgulok. Főleg,hogy a háromból kettő angolul.. Szóval legyen már jövő hét szombat!)

Az utána tart csak igazán életben. Attól görbül csak felfelé a szám. Először is nagytakarítás Pomázon(hogy júliusban csak költözni kelljen), aztán már csak kozmetika, épülés-szépülés, végül kocsiba beeeeeeeee és meg sem állunk Rabacig. Csak Ő és én… :$

Egy kedves olvasóm üzente, hogy most már igazán írhatnék a szingli csajokról is. Hidd el, írnék én, de ez a rózsaszínű felhő megakadályoz benne. Mert ez az oldal sokkal szebb. Mondhatjuk, hogy a szingli lét boldogít-egy darabig talán(szusszanásig), de örökre nem. Vannak monogám típusú nők is, akik akkor boldogok,ha a maguk úrnői. Oké, biztosan van ilyen. De szerintem úgy szép az élet, ha zajlik, és nekem csak azóta ilyen, amióta megtaláltam a másik felem. És most nem is az andalgásról beszélek, azt már elég jól kiveséztem . Viszont… hatalmas nagyokat tudunk veszekedni.  Olyan brazil szappanoperába illőket. Én sírva kiabálok, ő jön- megy és csapkod.. Ezt általában hetente beiktatjuk, nehogy ráunjunk a monoton hétköznapokra. Na ezt hol csinálja meg egy szingli csaj? Hol tud ekkorákat drámázni? Ez csak is egy kapcsolatban lehetséges. Egy ilyen temperamentumosban, mint a mienk. (Persze ehhez mindig hozzátartozik az édes kibékülés is..-ez megint más tészta ). Ha pedig olyan a kapcsolatod, lehetsz kicsit szingli is, barátnőzhetsz, csacsoghatsz… De azért mégis jobb tartozni, igazán tartozni valahova.

Rengeteg minden összegyülemlett a fejemben, ki kell adnom magamból, ezért írok ma Nektek.

Tucatnyi lakásnézegetés után úgy döntöttünk feladjuk. Elegünk lett. Hogy van pofája egyes embereknek elkérni annyi pénzt amennyit, azért amiért?! Szóval költözünk. Pomázra. Kis szívem bátyjáék éltek a lakrészben 7 évig a két gyerkőccel, szerintem pillanatnyilag nekünk is jó lesz. Nyárra legalábbis. Hiszen minek fizessünk azért, amiből nyár végén (legkésőbb) elköltözünk, arról nem is beszélve, hogy nyáron nem Budapesten akarom vakarni a fenekemet, hanem Földváron.. Erről ennyit. Viszont a nyár ideális alkalom lesz a lakáskeresgetésre. Tudom, érzem, hogy valahol kell lennie egy olcsó, full extrás, szép környéken lévő meseszép kuckónak, csak rá kell lelnem.

Köhögök. Hát persze. Nem elég, hogy még ki sem hevertem a száguldozásom okozta kellemetlenségeket (a héten még jobban fáj, mint a baleset napján-az okosok azt mondják gyógyul), erre ma utazok Kaposvárra IC-vel. A MÁV is ahelyett, hogy sztrájkon töri azt a hülye fejét, talán gondolhatna arra, hogy ha kint 20 fok van, akkor a vonatban nem kell 12 fokot teremtenie, mert a kedves utasok hozzáfagynak az üléshez. Szóltam a kalauznak, Ő intézkedett. Naná, hogy még hidegebb lett, mint előtte. Szerencsére nem voltam egyedül a problémámmal, de ez nem vigasztal..

Befizettük az utazást, biztosítással, mindennel együtt. Már csak ez éltet. Nyomorék vizsgák, magamat szarrá tanulás.. Utána meg a jól megérdemelt pihenés. De jó lesz!!!

De azt megint nem értem, hogy miért nem küldik már ki a felvételi jelentkezésemet igazoló levelet. Mindenki megkapta legalább két-három hete. Telefonáltam. Beérkezett, csak hoppika, az országban 3-4 gyereknek nem küldték még ki, és én is köztük szerepelek. Oké-oké, semmi probléma, no para. De már azóta is eltelt egy hét.. :s

És erre még itt van ez a szépségkirálynő választás.. Ma reggel röhögőgörcsöt kaptam a TV előtt, mert nem hittem el, hogy ők a jelöltek. A 21-ből 5 szép, 10 helyeske, 6 legalább kifejezetten csúnya. De ekkor még nem is szólaltak meg. Utána az öt 3-ra csökkent, a 10 pedig 4-re. Önbizalomban nincs hiány. Kiváncsi leszek. Ha kimegyek az utcára, kapásból összefutok 10 szépségkirálynővel, a mostani jelöltek többségét viszont valószínűleg észre sem venném a nagy rengetegben. Tavaly jogos volt a győzelem, idén csak akkor tartom jogosnak,ha a három potenciális jelöltem valamelyike kapja a koronát. Emberek! Mégiscsak Ő lesz Magyarország legszebbje. Akkor már legyen szép. Meg okos is, az sem árt néha. (A témára még visszatérek.)

Ami öröm és bóóódoccság az az, hogy tíz hónapja kéz a kézben és dúl a szerelem. (L) Sose legyen másképp!

Egészen az előző pillanatig abban a hitben éltem, hogy jól sikerült az emelt érettségim. Csakhogy én hülye megnéztem,és azt hiszem elkezdem ásni a gödröt itt a gangon. Minden kétséges közül sikerült kiválasztanom a rosszabbikat. Azért ehhez is kell némi különleges képesség. Sík ideg vagyok. Miért van az,hogy az összes előző évi ugyanilyen emelt érettségi-amiket itthon csinálgattam- tök jól sikerültek, de élesben lefagytam. Édes drága jó Istenem! Most akkor marad a BGF? Pedig de szép is lett volna az anglisztika, ha nem lettem volna ekkora balf***! Ennyit a tavalyi kitűnő érettségimről. Sikerült átalakítanom az összeképet..

Ami szép és jó, az az, hogy a vizsgákra való felkészülés előtt együtt töltjük még a hosszú hétvégét, utána úgyis csak hetente látjuk majd egymást. :’(  Hivatalosak vagyunk családilag cseresznyézni, bográcsozni ebben a szépséges időben, elvileg RETRO-ba is megyünk (már szinte el is felejtettem,hogy milyen), aztán tanulás ezerrel. (Bár most már elgondolkodom azon, hogy mennyit érdemes tanulni, mert úgy látszik a törekvéseimnek baromira nincsen eredménye.)

Ma végre nyakunkba vettük a várost és meglátogattunk egy pár utazási irodát és végül az IBUSZ-nál le is foglaltunk egy utat Horvátországba. Június 21-28. Sőt ráadásul még akkora szerencsénk is volt, hogy a mai napig az általunk kinézett szállodába 20% kedvezménnyel lehetett foglalni. Így hát fejenkénti hatvanpárért egy hetet töltünk majd egy meseszép tengerparti szállodában, aminek ablakai a tengerre néznek,és csak kisétálok majd a teraszkánkra és belebámulok a nagy kékségbe. Milyen jó is lesz! És az egészben az volt a legeslegjobb, hogy totál egyedül intéztük az ügyet. Saját bankkártyával, saját kútfőből, saját felelősséggel. Tudom, ez baromira nem nagy szám csak nekem, mert még mostanában eseget le a tojáshéj a fenekemről és szakad el a köldökzsinórom anyuéktól, de igyekszem . Szóval Horvátország, Rabac, napsütés, tengerpart, meleg!!! Bár ott tartanánk már! Ott legalább lesz időm elgondolkodni az életemen. Lehet, hogy butikos eladónő leszek?

Elérkeztem egy újabb periódushoz. Itt az utolsó hajrá ideje, amikor minden lépésem számít. Igen, ismét itt tartok.
Tavaly ilyenkor hasonlóan éreztem magam. Hullámokkal a fejem felett, amik csak arra vártak, hogy nagy robajjal összecsapjanak, de nem engedtem. Akkor úgy éreztem a folytatás garantált. Pécsre felvesznek és megy tovább az élet a maga szokásos kis medrében.
Csak, hogy nem így történt és egy évet áldoztam az új életemre. Pécsre ugyan felvettek, de én nem mentem, helyette Pestre költöztem és próbáltam lábra állni a szerelem hevében. Most-így lassan egy év távlatában-már ki merem jelenteni, hogy jól döntöttem. Sok mindent megtanultam, semmivel sem lettem kevesebb, és még arra is sikerült rájönnöm, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel. És ha már angol, akkor anglisztika és ha anglisztika, akkor emelt angol érettségi, amire ezerrel készülök és már belegebedek. Mindemellett egy hónap és 100 tétel, nem tudom mikor és hogyan vágjak bele, de ha sikerül idegenvezető leszek. Nem állmaim szakmája, de suli mellett is megyegethet és ha másra nem is lenne jó, egy kvíz showban már megállnám a helyem.

A választóvonal a mostani hétvége volt. Balatonon együtt a legjobb barátokkal. Mindenkivel találkoztam és beszélgettem, aki igazán fontos nekem. Ha valamit sajnálok az “új életben” az az, hogy ritkábban látom őket. Viszont most megkaptam azt a lelki löketet, amivel át tudom vészelni az elkövetkezendő időszakot, ami pedig nagy-nagy szívügyem.
És ha addig nem is, júniusban jöhetnek a tollaslabdák és ütők, a hatalmas lángosok, a bor és a bukéja , a fiúknak nem kell ing, jöhetnek pólóban..

Hú de megörültünk a lehetőségnek: Wellness napok Zalakaroson négy csillagos házban fillérekért. Kapva kaptunk az alkalmon, már türelmetlenül vártuk, hogy kipihenjük fáradalmainkat, nagyokat aludjunk és a 3 nap után frissen, megújulva folytathassuk az évet.  Gondolhatjátok, hogy ez még csak véletlenül sem lett így.

Na de kezdjük a 19-cel. Nem vártam, egyáltalán nem, hiszen ez a szám se nem 18, se nem húsz, amolyan jelentéktelen év, meg még páratlan is, na meg prím.. szó ami szó, simán kibírtam volna, ha az idei 21-ét csak úgy egyszerűen átlapozzuk a naptárban, de persze, hogy nem így lett. Életem talán legemlékezetesebb szülinapjával sikerült megörvendeztetnie a családnak. Minden csütörtökön kezdődött. (Egyszerű a magyarázat: a szülinapom Nagypéntekre esett). Így hát kedves párom csütörtök estére szervezte a randevút, egy meglepi helyre, meglepi vacsival és egyéb meglepetésekkel. Valami fantasztikus volt! Trófea étterem. Biztosan vannak akik ismerik a helyet, de akik nem, azoknak elárulom: A világ legjobb helye! Egy rendkívül elegáns éttermet képzelj el, első osztályú pincérekkel és terítékkel. Minden ragyog és már majdhogynem kellemetlenül érzed magad, annyira tipp-topp. Amiben más, mint a többi az az, hogy itt meghatározott összegért- három  órán keresztül- azt ehetsz és ihatsz, ami csak a szemed elé kerül. (Az összeg nem túl magas, de ehhez képest a kínálat pazar.) Életemben először a sushit is megkóstoltam, a 15 féle desszertről nem is beszélve(nem tudom, hogy van-e olyan amiből nem ettem ). Friss gyümölcsök, pácolt husik(előtted sütik meg őket), számtalan leves, köret, szószós finomságok, hidegtálak.. Próbáljátok ki egyszer! Az est fénypontja az volt, amikor a fények kialudtak és gyerekkoromat idéző Halász Juditra kihozták a tortámat tűzijátékkal. Fülig ért a szám, köpni-nyelni nem tudtam. (Majden elpityeredtem, de tartottam magam..). És amikor már azt hittem nincs több meglepi, akkor belépve kicsi lakáskánkba egy hatalmas tulipáncsokor fogadott és gyönyörűen becsomagolt ajándékok.. Lehet, hogy álmodtam? Másnap reggel az ágyban egy újabb meglepetés várt rám, anyuék ajándéka, akik idén először nem lehettek velem, és ezt úgy próbálták kompenzálni, hogy hajnalok hajnalán megbőgettek. Annyira nem számítottam erre, hogy csak úgy potyogtak a könnyeim örömömben! Este moziban voltunk, majd tequilázni..(Gondoltátok volna, hogy a kívülről mit sem mondó, eldugott kis pubbok a leghangulatosabbak?) Jól sikerült kis este volt!  Húsvéti lakoma az új családommal , végül Zalakaros.

Gondoltam, végre itt az alkalom, hogy regenerálódjak, erre most még fáradtabb vagyok, mint amikor elmentem. Ki volt az az eszetlen aki azt mondta, hogy a wellness jó közérzetet jelent? Az egész napos locsipocsi és szaunázás úgy kiszívta minden energiámat, hogy este mozdulni alig bírtam, legszívesebben már nyolckor elaludtam volna, de persze a sok alkohol, amit magunkkal vittünk, sem veszhetett kárba, szóval az iszogatásnak is meglett az eredménye. Anyu alakította a legnagyobbat!

Most meg itt ez a meseszép idő, és vágyódom nagyon.. Földvárra, hova máshova? Érzem azt a jó kis Balcsi illatot és ilyenkor minden emlék a fejembe tódul. Nagyon fárasztó. Jó lenne egy hatalmasat sétálni a parton és kinyitni a szelepet és elengedni a sok bolond emléket. Nem kellenek! Itt egy újabb tavasz, nyakamon a vizsgaidőszak, de ugyanakkor a sok-sok terv is, mi mindent csinálunk majd a nyáron, hova utazunk és mennyit leszünk együtt! Erőt ad a várakozás!

Magam is döbbenten álltam a tények előtt. Ki gondolta volna, hogy Budapesten, amint kisüt a napocska, mindenki menekül valahova? Parkokba, Margitszigetre, Városligetbe, Duna partra.. Bárhová, ahol tavasz van. Az emberek mosolyognak, nyoma sincs a hétköznapi stressznek, lassan sétálnak, nem rohannak és színes ruhákba öltöznek, ami még több vigyort csal az arcokra. Mintha egy más világba lépnék Végre valami, aminek én is örülni tudok itt fent. Tudtam én, hogy kell lennie valaminek, amit én is szerethetek.

Mindig is napenergiával működtem, ezért az utóbbi napok időjárása igencsak kedvezett nekem. Testileg-lelkileg feltöltődtem. Egy nap kicsit több volt az időm a kelleténél és úgy döntöttem, hazasétálok a parton. Ekkor még nem tudtam miféle érzések törnek elő belőlem. Először is megfogott az a finom “balcsiillat”, aztán pedig telement a cipőm homokkal. Már jól kezdődik-gondoltam. Lesétáltam a vízhez, ahol kacsák és sirályok mókáztak, mit sem törődve a tőlünk nem messze szitkozódó autósokkal, akik ahelyett,hogy biciklire pattannának, a szomszéd sarokig is kocsival mennek, mert  megtehetik, még ha két órába telik is nekik,mire átvergődik magukat a dugókon. (De ha messzebb is laknak. A tömegközlekedés, leszámítva az embereket, praktikus találmány, csak ne vegyél levegőt és ne nyúlj semmihez ).. Szó ami szó, amég mások órákkal, sőt napokkal rövidítették meg az életüket idegességükben, én gondolataimba merültem. Felidéztem a balatoni maratoni sétákat, a kiskorombeli hattyúetetéseket, a vizibiciklizéseinket.. és azt a sok-sok szép pillanatot amit a partnak köszönhetek. Lételemem a víz. Ez fakadhat a csaknem hal csillagjegyemből, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy rádöbbentem, hogy Budapest is meg tudja mutatni a szebbik arcát, ha nagyon akarja,-vagy ha észre merem venni. Eddig ki sem láttam a hajléktalanok és a nyomor mögül, féltem kimenni az utcára, mert vagy megszakadt a szívem, vagy pedig rettegtem, hogy leütnek, kirabolnak, hozzám érnek, rám tüsszentenek… Most ott, egyedül a Duna-parton, volt időm mélyeket lélegezni(oké..ez nem vetekedhet a földvári levegővel), bámészkodni, elmélkedni az élet nagy dolgain. A nap lassacskán nyugovóra tért, és csípte az arcomat a hűvös szellő, ami annyira más volt, mint eddig..

Tavasz illata volt!!!!!

Ha már Rékánál belemerültünk a téma boncolgatásába, úgy döntöttem én is kifejtem a véleményemet. Bővebben.

Az együttélés -véleményem szerint- sohasem komoly elhatározás, nagyon ritka esetben előzi meg hosszas tervezgetés, amolyan spontán úgyalakulás. Azt hiszem úgy szokott zajlani, hogy egyre több időt töltünk együtt, egyre többet alszunk együtt, majd valahogy már mindig együtt alszunk. Észervétlenül alalkulnak a dolgok, majd mire észbekapunk, jön az a bizonyos mondat: ,,Te, mi akkor most összeköltöztünk?”. Legalábbis nálunk így zajlott. Utólag nem bánom, sőt, örülök is neki, mert rengeteget tanultam belőle és a saját hibáimat is előbb észreveszem.

A buktatók sora meglehetősen hosszú. Először is szükség van egy társra, aki elviseli a rigolyáidat, aki előtt semmi titkolnivalód, akivel mindig és minden körülmények között képes vagy beszélni a problémákról és akivel az örömödben is szívesen osztozol, aki előtt nem szégyelsz az lenni, aki vagy(bár ez az együttélés során hamar kiderül) és aki nem csak szeretőd és szerelmesed, hanem a legjobb barátod és akár a családod is egy személyben. Ha ez oké, akkor kevesebb lesz a baj, de még így is döcögős az út. A második alapszabály, hogy tudd feladni a függetlenséged, a szabadságvágyadat, az egyedüllétre való igényedet. Számomra ez volt a legmeredekebb. 18 évig otthon, saját szobával, akkor egyedül, amikor csak akartam. Csajbulik minden szombaton, önálló döntések és programok. Augusztusban fordult a kocka. Szörnyen feszült voltam, amiért nem lehetek egyedül(32 nm-en még a fürdőszobába sem tudtam elvonulni). Sokat sírtam, honvágyam volt (mondjuk ez csak abban az esetben áll fent, ha az ember lánya 200 km-t költözik északi irányba ). Szóval iszonyat feszült volt a légkör. Aztán kezdtem hozzászokni és ma már megbeszéljük, ha a másik egy kis egyedüllétre vágyik. Simán megoldható az ügy, de nem igazán vágyom erre, részem lett Ő és furcsa, ha nincs velem. A harmadik dolog egy kicsit furcsán hangozhat, de szerintem minden kapcsolat elején gondot szokott okozni a “másikisjárwcreésnemcikihateiselmész” . Igen, ezt nem szoktuk így kimondani, de mindnyájunkban benne van. Persze idővel ez is alábbhagy, főleg ha elkapsz egy WC-n ülve lavórral betegséget. Akkor aztán már túl vagytok a nehezén. Hiszed te! De nem. A túl sok együttlét számos ütközőbe akadhat. Ideges vagy, feszült a suli, vagy munka miatt, fáradt, fáj a fejed… ez ezúttal nem a családodon,hanem a párodon csattan. Akkor aztán jön a ,,már nem is szeretjük egymást úgy, mint a legelején”? Ebből pedig a nagy veszekedés és egymásnak hátat fordítva elalvás. Csúnyán hangzik, de már rájöttem, hogy feltétlenül szükségesek, és természetes velejárói egy kapcsolatnak, ugyanis másnap még jobban szeretjük a másikat. Meg amúgy is dög unalom lenne az élet, ha ezek az apróságok nem lennének. Aztán ott vannak az anyagiak, a háztartás, a nagyobb döntések.. És még miegymás. Tolerancia és őszinteség. Kulcsfontosságúak. Problémák mindig akadni fognak, de nem mindegy, hogy tudtok-e beszélni róla.

Ezek után állítom, hogy aki még nem kötötte össze az életét egy férfival ilyen szinten, el sem tudja képzelni milyen lehet. Én sem tudtam. A néha egymásnál alszunk és találkozgatunk teljesen más. Olyankor változtathatsz az időponton, elrejtheted a kényes részleteket. Ebben az esetben semmi tabu. Ha egy hatalmas pattanás nő a homlokod közepére, nem mondhatod le a találkát, maximum megkérheted a párodat, hogy rakjon Ő is a homlokára a pakolásból, hogy ne csak Neked játszon különböző színekben az arcod. Ezen jót nevettek és másnapra már hűlt helye lesz. Ha igazán szeret sosem fog undorodni Tőled. Ez csak egy icipici szösszenet, de kezdetben ez mind-mind nehéz, aztán úgy beleszokik az ember, hogy elaludni is nehezen megy már Nélküle.

Óll in óll.. Mindenkinek tanácsolom, hogy próbálja meg. Izgalmas dolog, nagy áldozatokkal jár, de ha valamiért, akkor a végeredményért érdemes belevágni!