Ronnie James Dio 1979-ben váltotta Ozzy Osbourne-t a Black Sabbathban, majd később több zenekarban is megfordult, jelenleg a Heaven & Hell and Dio nevű formáció (amelynek tagjai egyébként a régi Black Sabbath-os kollégák, Tony Iommi, Geezer Butler és Vinny Appice) frontembere. A nyilvánosságot felesége, és egyben ügynöke tájékoztatta arról, hogy az énekest kezdeti stádiumban lévő gyomorrákkal diagnosztizálták, és azonnal megkezdték a kezelését…

“Ronnie gyomrában korai stádiumban lévő rosszindulatú daganatot fedeztek fel az orvosok, a Mayo klinikán azonnal megkezdték a kezelését. Miután legyőzi ezt a szörnyet, visszatér a színpadra, ahová mindig is tartozott, és folytatja a zenélést, mert ez az, amit a legjobban szeret az életben. Éljen sokáig a Rock’n'Roll, éljen sokáig Ronnie James Dio” – olvasható a menedzser-feleség közleményében.

-est-

Pete Doherty október közepén kénytelen volt lemondani több brit koncertet is, a hivatalos indoklás szerint kimerültség miatt maradtak el a fellépések. Az énekes most előállt az igazi okokkal, amelyek meglehetősen drámaiak: Doherty azért nem zenélhetett, mert életveszélyben volt, és egy kórházban próbálták megmenteni az életét…

“Ha nem lettem volna éppen életmentő gépeken, akkor ott lettem volna a koncerteken, de megállt a szívem, ezért egy kórházban tartózkodtam. Az orvosok azt hitték, biztosan drogokkal van összefüggésben a dolog, de kiderült, hogy nem. Magam sem tudom, mi történt, nem emlékszem semmire” – mondta Doherty, akit állítólag valamilyen mérgezés miatt kellett kórházba szállítani.

Az orvosok gyorsan rendbe hozták az énekest, aki néhány nap megfigyelés után távozhatott a swindoni kórházból, és a decemberi Babyshambles-koncerteken már ismét színpadra léphet.

A Linkin Park és a Dead By Sunrise frontembere a peta2 nevű állatvédő szervezettel közösen indította el az Ink Not Mink nevű kampányát, melynek lényege, hogy inkább tetováltass magadra, minthogy állati prémet viselj. “A legfontosabb talán ráébreszteni az embereket arra a kegyetlenségre, ami az állati szőrme iparág mögött van” – állítja Chester, majd hozzáteszi: “Az állatok árammal való kínzása, élve megnyúzása — ez az embertelenség legalja . És mivel ez kiesik a világ látóköréből, így bele sem gondolunk, hogy néha mit is hordunk magunkon. Meg kell mutatnunk, hogy a világ összes élőlényét tiszteljük és megvédjük!”

A címben említett nevek mellé még csatlakozott Rivers Cuomo is a Weezerből! Aggodalomra azért nincs ok, hisz a négyes mindössze egy reklám kedvéért jött össze. A Band Hero nevű játék promójában az énekesnőt a három zenész alsógatyára vetkőzve kíséri, akit érdekel itt nálunk meg is nézheti:

Az Oasis nyáron egy kiadós veszekedés után lemondta az összes koncertjét, Noel Gallagher bejelentette, hogy távozott a zenekartól, majd nem sokkal később testvére, Liam megerősítette, hogy az együttes feloszlott. A testvérpár azóta sem békült ki, Liam a napokban egy interjújában elmesélte, hogyan történt pontosan a válás…

“Őszintén szólva Noel már régóta el akarta hagyni a zenekart. Volt egy vitánk, de korábban komolyabb összezörrenéseink is voltak fontosabb témákról. Szerintem ő már mást akart csinálni, el akarta hagyni az Oasist, csak nem volt elég tökös, hogy ezt megmondja a zenekarnak, vagy a rajongóknak. Nem vertem szét rajta egy gitárt, ahogyan a hírekben megjelent, de bárcsak így tettem volna. Mostohán bánt a gitárommal, amit a feleségemtől kaptam ajándékba, ezért visszadtam a kölcsönt, és széttörtem az övét. Nevetségesen hangzik, de így volt. Sajnálom, hogy így reagáltam, mert az a gitár az enyém volt, vagyis az Oasis tulajdona, így én is fizettem érte, nem kellett volna széttörni” – mondta Liam, aki terveiről is beszélt az interjúban.

“Egy-két hónap múlva visszatérek. Nemrég lett vége az Oasis turnéjának, de már hiányzik az éneklés és a rajongók. Dolgozgatunk mostanában is, de nem Oasisként. Az Oasisnek vége, de mindenki maradt, kivéve Noelt
” – így Liam.

-est-

Ó jaj, ha egyszer rámtör az ihlet és szemöldökig süppedek a legsötétebb bulvárszennyben… mea culpa, nem tehetek róla, vonz a vihar a biliben – érdekel, mint jelenség. Ritkán reagálok mások posztjaira, legutóbb MegaBrutal ihletett meg “minden nő kurva“-témában, most Hoze friss bejegyzése késztet gépelésre. A téma nem is annyira a már korábban elemzett jelenségszereplés, hanem inkább a médiamegkeresések és a tematikus fregolianyagok gyártási mechanizmusa.

Vihar a biliben: durva darkbotrány véres trollharccal

Megkímélném barátaimat egy hosszú-hosszú bejegyzés, valamint a hozzátartozó szaftos adok-kapok kommentáradat elolvasásától, ezért elöljáróban röviden összegeznem a lényeget: egyik abszolút kedvenc blogom szerzője, Hoze, a magyar darkceleb, 19 tévészerepléssel háta mögött, dark-goth társaságot toboroz a XXI. század című RTL Klubos kultúrműsor forgatására, ahol a banda a tervek szerint a honi setét színtérről beszél. A társaság össze is jön a magyar dark szcéna ún. krémjével: Hoze oldalán Linda Daemon, férje Tommy Muratore (Drugzone), Christina Bin Laden, Daisy Moon és Lin. Bónuszként ellátogat még a forgatásra pár Hoze-haver és néhány random mansonista kistini, nézőként (bár páran az utóbbiak közül úgy tervezik, nyilatkozni is fognak). Befut az RTL Klub stábja, és hamarosan kiderül, hogy a vámpírizmusról szeretnének anyagot készíteni, amitől a fent említett krém természetesen elhatárolódik (ahogy a dark stílustól is, de az most más kérdés). A kistinik – legalábbis Hoze olvasatában, én ugye nem voltam ott – erre nekirontanak a stábnak, hogy ők bezzeg szívesen beszélnek a vérszívásról a kamerák előtt, majd miután a felnőttek fagyos pillantásában rájönnek, hogy ez nem biztos, hogy menő húzás lenne, “úgy kiosztják az RTL Klubos stábot, hogy a csaj a végén majdnem sírt”. Eddig a sztori.

A történet pikantériája, hogy Hoze természetesen azt a levelet is feltölti oldalára, ami alapján a toborzást megkezdte: a végtelenül naiv, gyermeki stílusban megírt, egyébként kedves mailben pedig feltűnik az a név is, ami a kezdetek kezdetén már a felhívásban is szerepelt (email-címmel egyetemben). A magam részéről felettébb különösnek találom, hogy a maréknyi dark banda nem közvetlenül az RTL Klubtól, hanem egy 20 éves vidéki “vámpírlánytól” kapott levél alapján szervezkedik, ezért kíváncsiságból beütöm a kiscsaj nevét a gugliba, hátha kiderül, hogy mondjuk gyakornok az RTL Klubnál. De nem: egy kis lelkes, ifjú rockerlány (tehát még csak nem is dark csajszi) profilja tárul elénk, aki egyenesen fehérvári vámpírnak aposztrofálja magát, majd ezt több idézettel és gondolattal is megfejeli a nagy vérszívók szellemében.

Itt aztán egyszeriben megvilágosodik Küsmödi agya: az RTL Klubnál jelentkező lelkes vérszívó lány szereplési vágya pont jókor jött most, hogy nyakunkon az Alkonyat premierje (ó Istenem, mennyire elegem van a napi négy Robert Pattinson-Twilight-NewMoon és persze True Blood-anyagból!!!), érthető, hogy örömmel forgatnak setét témáról, hiszen minket is ezzel nyaggatnak mostanság 24/7. Mit sejtik ők, hogy Hoze és társai azt se tudják, mi fán terem ez a zagyva vámpírmiskurancia, elvégre honnan kellene ismerniük a nálunk csak pártucat embert érintő, kereskedelmi szempontból jórészt jellegtelen darkwave-gothic-electro színtéret? Én se vagyok képben minden anyagunkkal kapcsolatban napokkal a forgatás előtt, hiszen az ember egyszerre tucatnyi sztorin dolgozik. A szetting tehát igazi szerkesztők álma: önként jelentkező/könnyen talált vámpírcsaj vámpírokat szerez, jó kis vadromantikus Alkonyat-sztorit forgatunk setét helyszínen (az SM Caféban). Királyság.

Én is, én is, én is!!!! (Forrás: Csukás Tibor, hoze.blog.hu)

A történet pedig végül tisztes, mexikói szapiopiba fulladt, mivel:
a, a nagykorú dark krém megorrol a 15 perc hírnévért SZABÁLYSZERŰEN verekedő kiskorú darkokra;
b, a kicsik kiakadnak a nagyokra, amiért ki akarták őket hagyni a buliból;
c, a teljes banda – a nagyok és a kicsik is – dühösek lesznek a XXI. század stábjára, amiért a rohadt médiagörények jól “átcseszték az agyukat”;
d, a Hozén keresztül csapatot toborzó vámpírlány pedig penetráns anyázásba fog, amiért az egybegyűltek nem nyalták fényesre a valagát az egyedülálló képernyős lehetőség miatt, ráadásul még az RTL Klub sem szentelt 2 órás mélyinterjút és háromrészes riportsorozatot az ő szent személyének (ami már csak azért is érthetetlen, mert ő bizony 20 évesen már feleség és anya).

A sztori zseniális, amolyan igazi abszurd színház, vérbő komédia sok-sok vicces elemmel, túlzóan komikus karakterekkel, már-már parodikus kirohanásokkal (a jelenet, amikor vámpírlány zokog, hogy kinyomozták legféltettebb magánéletét a saját maga által, interneten közzétett neve publikálásával, erősen emlékeztet Szalontai Ági esetére, aki az ominózus bukott valóságshowban VÉRES BOSSZÚT esküdött az ellen a szemérmetlen perszóna ellen, aki KISZIVÁROGTATTA PORNÓS MÚLTJÁT… majd a vicces jelenet után beírtuk a gugliba, hogy “Szalontai Ágnes”, és kiderült, hogy az ostoba riherongy nem mondjuk Agatha Bigmelon álnéven, hanem VÉGIG Szalontai Ágnesként pornózott… vérbő komédia ez, kérem szépen)!

Médiaóra: hogyan készül a fregolianyag és honnan tudhatjuk, nem átbaszás-e a médiamegkeresés?

Node, ugye, száguld a billentyűzet és szaladnak a gondolatok, eredetileg nem is erről akartam írni. És, mielőtt még elragadna a hév és az offtopikság nomen est omen jellege, leszögezem: bizony nem is arról, hogy vajon helyes/jó/szükséges dolog-e szubkultúrák képviselőjeként lovagolni a varázsdoboznak köszönhető öt perc hírnéven, hiszen nincs azzal semmi bajom, hogy szép számmal akadnak, akiknek ez örömet okoz. Azért, mert engem picit taszít, hogy ne a munkámmal, a képességeimmel és az eredményeimmel kerüljek reflektorfénybe, hanem pusztán a külsőm és a zenei ízlésem miatt foglalkozzanak velem, attól még mást még igenis boldoggá tehet mindez. Ki vagyok én, hogy megmondjam, mi a helyes? Ha Hoze, Linda Daemon, férje Tommy Muratore (Drugzone), Christina Bin Laden, Daisy Moon és Lin szívesen nyilatkozik, mint a dark műfaj képviselője, akkor nekem kutya kötelességem – és ezt most minden irónia nélkül mondom – fejet hajtani az óhajuk előtt. Ne kívánd felebarátodnak, amit magadnak kívánsz, hiszen lehet, hogy más az ízlése.

Ami itt érdekes inkább, az a találkozóra ellátogató kis csapat naivitása – akinek nem inge, ne vegye magára -, ami a média működését illeti. Tulajdonképpen ez – és persze az, hogy az elmúlt fél évben öten adták ki magukat közösségi portálokon azoknak az orgánumoknak a képviselőinek, ahol én már dolgoztam/dolgozom – visz most arra, hogy meglebbentsem kicsit a függönyt. Néhány alapvető tény következik hát most.

• A szerkesztőség témaválasztása

Minden médiatermék köré csoportosuló munkacsapat egy hétindító értekezlettel kezdi a hetet. Itt a stáb/crew/szerkesztőség főként két dolgot beszél meg:
a, minek van aktualitása (ez most speciel az ifjúsági szférában az Alkonyat, de természetesena a termék profiljától függően lehet bármilyen aktuális közéleti, politikai, kulturális etc. esemény vagy jelenség);
b, milyen fregolianyagok vannak a tarsolyban (ezek olyan témák és sztorik, amik bármikor leadható, nem feltétlenül aktuális kisszínesek, pl. Géza kecskének képzeli magát és reggelente tejet ad).

Mindenki előadja az ötleteit, és ha a főszerkesztő rábólint egy sztorira, a szerkesztő megcsinálhatja… aztán persze kiderül, hogy adásba/lapba kerül-e, vagy lenyomja más fontosabb, aktuálisabb anyag. Igen, sok anyag van, ami soha nem jut el a vágóprogramig sem.

• A szerkesztőség által használt források

Mi alapján döntik el a szerkesztők, hogy milyen fregolianyagok készülnek? Nézzük:
a, nos, az ember (vagy ugye a szerkesztőségi titkár, akinek többek között ez a feladata) szorgalmasan gyűjtögeti és elmenti a leveleket, üzeneteket, telefonokat, még a legabszurdabb megkereséseket is, mert sosem lehet tudni, mire lesz még jó. Az anyagokra hirtelen és gyorsan lehet szükség, jó, ha nem kell kutakodni téma és riportalany után.
b, ha egy téma aktuálissá válik, a lelkes fiatal, többnyire ingyen munkálkodó gyakornokot megkérik, hogy SZEREZZEN riportalanyt hozzá, és ilyenkor a kis fiatal kommunikáció szakos szétnéz IWIW-en, Facebookon, különféle témába vágó fórumokon a gugli alapán, stb. Telefonálgat, és előbb-utóbb talál valakit, aki hajlandó nyilatkozni (az már csak az ő és csatornája/magazinja/portálja moráljától függ, átbassza-e az illetőt, hogy hülyét csináljon magából vagy őszinte lesz a témával kapcsolatban… mint tudjuk, a Mónika-showban alap, hogy a segédszerkesztő hazudik, mint a vízfolyás, de természetesen vannak megbízható, becsületes orgánumok is, az én ezzel kapcsolatos policym itt olvasható).

• A szerkesztőség morális háttere

Igen, most érkeztünk az “átbaszás” érzékeny témaköréhez (tessék figyelni az átkötést, orgazmikus volt). Szóval, szeretsz nyilatkozni, netán egyenesen netceleb vagy, és nem tudod, hogy azért hívnak-e, hogy reklámozd magad vagy éppen csak egy balekot keresnek, aki jól lejáratja magát nagyközönség előtt?

Íme a titok: ha komoly ember, komoly helyről keres, először mailt ír – szigorúan a céges levelezőrendszeren keresztül, ergó NEM gmailről, yahooról, és főleg nem freemailről vagy citromailről – majd ezt követően felhív telefonon. Utána te ellenőrzöd korábbi munkáit (Google is your best friend), vagy ha a levélben aláírásként kötelezően feltüntetett titulusából kiderül, hogy ő a 152. segédszerkesztő vagy gyakornok, akkor megkérdezed tőle, ki a szerkesztője. Ezek után mérlegeled, hogy fekszik-e neked a téma tág interpretációja: ha például a Holocaust emléknap kapcsán hívnak meg az ATV-től, mint gárdistát, könnyen meglehet, hogy le leszel nácizva és az anyagot úgy vágják meg, hogy se a Gárdának, se neked ne legyen jó (persze az Ifjú Kommunisták se várjanak sok jót a Hír TV-től október 23-án). Nem véletlenül nyilatkoznak a miniszterelnökök csak élőben kampány idején – a vágó kezében sorsunk. Az Alkonyat kapcsán is sejthető, hogy az egyszeri darkot a vámpírokkal szopatják majd nyakra-főre (és ütőérre persze). Megtörtént eset az is, hogy az underground dark énekesnőt szubkultúrájának jeles képviselőjeként mikroportozták fel, aztán a piros lámpa kigyulladása után kiderült, hogy a lábfétisről fogják faggatni – fontos eleme azonban a történetnek, hogy egy kis kereskedelmi csatorna éjszakai erotikus műsorába kapott meghívást. Így megy ez, evvan, észnél kell lenni, mit vállalunk hát be.

• A riportalany felelőssége, a szerkesztőségtől függetlenül

Ha már ott vagy, nincs visszaút. Gondold meg ezerszer, mit mondasz és milyen kontextusban, mert a szerkesztő-riporternek mindig az a feladata, hogy addig vigye a csevejt, amíg “promózható mondat” nem születik. A promózható mondat az a rövid bevágás, amit a hét közbeni ajánlóban pörget a csatorna, és ami egy figyelemfelkeltő, érdekes, lehetőség szerint ellentmondásos, bizarr és különös, rendszerint kontextusból kiragadott félmondat. A promómondat az elektronikus médiában olyan, mint online orgánum esetében az RSS cím, ami adott esetben a hírkeresőre is kimegy. Rövidebben: ütősnek kell lennie és nem igazán-annyira-nagyon-túlzottan számít, milyen áron… márpedig nem mindenkinek magas a morális mércéje ezen a téren.

Kéretik tehát óvatosnak lenni. Csak ésszel, emberek…és egy picit higgadtabban, toleránsabban!

Van valami, ami régóta zavar – ezért most nem körözök a téma körül, hanem in medias res a szürke novemberi levegőbe kiáltom: viszketőgörcsöt kapok a hülye értelmiségi faszfej kliséktől. Ebben az országban ugyanis aki kultúrlénynek és felelősségteljes választópolgárnak vallja magát, az valami bizarr sznob eltökéltséggel puffogtat bizonyos közhelyeket, fensőbbrendűsége teljes tudatában.

“A tévében csak szennyel és (a kormány által*) ügyesen manipulált agymosással találkozhatunk, ami alapjaiban rombolja le a kultúrára, a művészetre való igényt. Nálunk a lakásban nincs tévé, a gyerekeim soha nem nézhetik azt a szennyet.”

Oké. Ismerjük a kereskedelmi csatornákat, tudjuk, mi mozgatja őket (surprise: a nézettség), és arról is többször írtam már, hogy a kínálatot jelentős mértékben a kereslet hívja életre – a nyilvánvaló dolgokat tehát most inkább ugorjuk. A sok sznob arról a fontos tényről hajlamos csak megfeledkezni, hogy bármit is toljon a képünkbe a felelős szerv, választási lehetőségünk mindig van: 2009-et írunk, az átlagember 75-115 csatorna között szörfözhet. Ha felháborít a főzőcskéző celeb vagy untat a kiszámítható esti kórházasdi, nézhetünk dokumentumfilmet, kabarét, művészfilmet, retro-sorozatot, operát, színházi előadást, mélyinterjút vagy amit akarunk. Igaz, nem feltétlenül 24/7 tökéletes a kínálat, de okosan, tudatosan szelektálva igenis van lehetőség igényes, választékos vizuál-kultúrát magunkba szippantani – elég hozzá szétnézni.

A fennmaradó üres percekben – hébe-hóba – pedig kinek árt egy-egy habkönnyű szappanopera vagy vicces reality? Ha valóban felelősségteljes, intelligens felnőtt embereknek hisszük magunkat, akkor nyilván nem ez fog bennünket erkölcsi romlásba taszítani, ráadásul a megfelelő szülői háttér mellett a gyerekek se lesznek agymosottak (ja bocs, ehhez is idő és figyelem kell).

A főszereplő okosan hülye: ez is valami, de legalább nem muszáj nézni

Plusz tipp médiageciknek: ha valóban über-kompromisszummentes entellektullek vagyunk, nézzük ezeket a könnyed semmiségeket is szakmai szemmel. Például, épp a minap: milyen ügyes volt a lineproducer, hogy a Benkő-műsorban egymást követi az a jelenet, amikor a két szikkadt ribi azon síránkozik, hogy túl korán engedték a smárt a lantművésznek, majd a következő snitt a fiatal celebwannabít mutatja, amint éppen Benkő tolja hátulról. Zseniális. Apró örömök az életben, de a tanulság elemi erővel vág fejbe: az apróműfajt is lehet – és kell, vagy egyes esetekben inkább kellene – jól csinálni.

“Szörnyű dolog ez a bulvárszenny, ami elárasztotta a médiát, dehát kell valami, ami agymossa a népet és sok pénzt generál.”

A bulvárról sokat írtam már, nem szeretném ismételni magam, elég annyi, hogy a könnyedebb műfajok nem véletlenül tettek szert óriási népszerűségre, hiszen kevés az olyan zsáner, ami építőmunkást és egyetemi professzort is érdekelhet. Az igazán vicces ezekben a kirohanásokban nem az, hogy a magasirodalmat, a komoly, tényfeltáró anyagokat és a természeténél fogva szűkebb rétegekhez szóló művészeti formákat állítja kontrasztként a gyárilag habkönnyű szórakoztatásra termett műfajjal szembe, hiszen mindig van pár olyan barom, aki képtelen a helyükön kezelni a dolgokat. Az abszolút röhejes itt inkább az, hogy már egész iparág épült a bulvárfikázás köré, és szinte minden é’teh’mi’hégi, magára valamit adót publicista rendezett már kirohanást a “színes-szagos napilapok” és a “fogorvosnál véletlenül fellapozott” női magazinok ellen. Ez amolyan kötelező trend, belépő az elitújságírók/elitértelmiségiek klubjába: ráadásul még könnyű belépő is, hiszen a fikázás vokabulárisan és intellektuálisan is kielégítő. És még csak most jön a csúcspoén: viccesmód azok a blogok és alternatív hírszájtok döngetik a mellkasukat a leghangosabban, amiket pont az a nagy-nagy portál üzemeltet, ami az egyik legszaftosabb bulvároldal édes szülője is. Most akkor mi is van: apánk** pénzén anyázzuk a testvérünket? Nemá’.

Nem is kommentálnám

Inkább, drága – ötdiplomás és kompromisszummentes – barátaim, értsük meg és fogjuk fel, hogy a könnyűműfaj nem azt a cél szolgálja, hogy a magaskultúrát helyettesítse, netán pótolja, hanem azért jött létre – jóval a kereskedelmi csatornák vagy a színes napilapok ELŐTT – hogy szórakoztasson. Bármennyire is fáj, kedves testvéreim, a bulvármagazinban SOHA – ismétlem: soha – nem fogunk az éves költségvetési tervekre vonatkozó kérdéseket olvasni, hanem arról faggatjuk az aktuális pénzügyminisztert, hogy milyen volt krétai nyaralása új házastársával a válás után és milyen fűszerekkel dobja fel a saját készítésű pizzáját. Szerencsére azonban – és most mind örülhetünk – léteznek célirányosan arra specializálódott fórumok, ahol a politikust politikáról, a sportolót sportról és a zenészt zenéről kérdezhetjük, és kimondottan tabunak számítanak az olyan pontok, hogy miért nem szült, mikor szül, milyen volt a szülés. Mindennek megvan a maga ideje és helye: a tartalmas szórakozás, a hasznos információ és az igényes művészet azonban nem minden esetben jön házhoz a saját lábán, hanem bizony olykor-olykor nekünk kell mennünk utána. Bizony. Tény, hogy némi idő, fáradság, pénz, energia és műveltség szükségeltetik hozzá, de pontosan ez teszi a dolgot értékessé számos esetben.

“A mainstream eleve csak szar lehet, ha az alkotó rokonain és a szűk beavatott rétegen túl más is ismeri a produkciót, az már az elkurvulás bombabiztos jele.”

A fenti attitűd főként az underground entellektuellek sajátja, a kizárólagosság sznobizmusa egyes szubkultúrákban odáig fajul, hogy ne hirdessük, mutogassuk, vállaljuk, osszuk meg a nekünk tetsző produkciót, mert így a lényegi mondanivaló elkorcsosulva válik trendi tömegcikké, a műalkotás pedig termékké alacsonyul. Drága barátaim: WTF?! Én lennék a legboldogabb ember a világon, ha számos általam értékesnek tartott könyv, vers, zene, virtuál-art etc. komoly ismertségre tenne szert, mert úgy érzem, olyan értéket képviselnek, amik  – naivan fog hangozni – az emberiséget előbbre viszik. A sznobvilágban gyakori “divatmajom” kifejezést már csak azért is nevetségesnek találom, mert akinek érdeklődése valami iránt nem őszinte, az úgyis csak ideig-óráig kapcsolódik bizonyos körökhöz. Maga az érték viszont mindenkié: megosztani kell, nem kisajátítani.

Nem mindenki szereti - no és? Így jó

A másik oldalról közelítve pedig az is röhejes elképzelés, hogy minden, ami szélesebb réteget szólít meg, eleve csak és kizárólag igénytelen lehet. Jó, persze: a vizet mindenki fogyasztja, a különféle leveseket azonban nem minden ember szereti – a víz átlátszó, kevés szubsztanciával bíró valami, míg a leves komplexebb, súlyosabb, változatosabb receptek szerint készülő étel. Tehát a könnyen emészthető “vízre” mindig is nagyobb igény lesz, mint az erősebb gyomrot igénylő egzotikus levesekre, de ez nem baj, hiszen a lényeg a keresés-találás öröme és a választás szabadsága.

Ez pedig egyedül rajtunk múlik, hiszen nem az a fontos, hogy mit tolnak kéretlenül az arcunkba, hanem az, hogy mi mit választunk. És nem egészségesebb, izgalmasabb talán a változatos koszt, amibe azért egy-egy tábla csoki vagy hamburger is lelkifurdalás nélkül belefér?

Dave Grohl a Nirvanában vált ismert zenésszé, de igazi karrierje Kurt Cobain 1994-es halála után, a Foo Fighters megalapítása után kezdődött. Ma már a világ leghíresebb rocksztárjai között tartják számon, akárcsak annak idején Cobaint, akiről a napokban egy BBC-interjúban beszélt a Nirvana ex-dobosa…

“Vannak emberek, akikről az első találkozás után tudod, hogy nem fog száz évig élni és Cobain ilyen személy volt. Bizonyos értelemben ezeknél az embereknél felkészíted magadat érzelmileg, hogy valósággá válhat a haláluk. Ettől függetlenül szörnyű meglepetés volt számomra, mikor megtudtam a hírt. Valószínűleg ez volt a legrosszabb dolog, ami történt az életemben. Emlékszem, mikor felébredtem reggel, és megszakadt a szívem, miután megtudtam, hogy meghalt. Gyakran ilyen szörnyű dolognak kell történnie, hogy az ember ajándékként tekintsen az életére, és megpróbálja kihasználni a saját idejét. Néha nem tudunk megmenteni valakit saját magától” – nyilatkozta Grohl.

-est-

Liam Gallagher a Last Shadow Puppetsből és a Rascalból ismert Miles Kane-t környékezte meg egy esetleges új banda reményében, állítólag. Mindez Liam Pretty Green című ruhamárkájának indító buliján történt – ahol egyébként megjelent többek közt Richard Ashcroft, a Kasabian és Liam Howlett a Prodigy-ből, és ahol persze nem jelent meg Liam bátyja, Noel. Az információ, egyébiránt, a brit Sun bulvárlap közvetítésével látott napvilágot. „Liam nagyon átszellemültnek tűnt. Úgy festett, mint aki éppen meggyőzni próbálja a másikat.” – így a hír közelebbről meg nem nevezett forrása.

-mr2-

Az önkritika hiánya néha egészen elképesztő dolgokat szül. Nem elég, hogy Kabay Barna forgatott egy filmet, ami annyira szar lett, hogy az írótól a kellékesig mindenki fogja a fejét szégyenében, még egy filmzene album is kijön a Szuperbojzhoz. A rock címkével felvértezett anyagon olyan felemelő dalokat hallhatunk, mint például Gesztesi Karcsitól a ‘99 a sátán száma’ vagy Bajor Imrétől a ‘Beborul az ég’. Az albumot 587 forintért árulja az EMI, ez valahol legalább összhangban van a film IMDB-n szerzett 1.2(!!!) pontjával!

A Rock Band című játék legújabb kiadásában a No Doubt is szerepel, az előzetes megállapodás szerint a játékosok három számot játszhatnak el az együttestől. A zenekar ezzel szemben megdöbbenve tapasztalta, hogy a játékban végül több mint hatvan dalt lehet eljátszani a tagokról mintázott zenészkarakterekkel, ráadásul Gwen Stefani énekesnő a számok nagy részében férfi hangon szólal meg, mivel olyan szerzeményeket ad elő, mint a ‘Honky Tonk Woman’ a Rolling Stonestól, vagy az ‘I Heard It Through The Grapevine’ Marvin Gaye-től…

A No Doubt azonnal beperelte a játékot elkészítő Activisiont és követeli az engedély nélküli számok eltávolítását a programból.

“A No Doubts nagy rajongója a Rolling Stonesnak, már lépett is fel együtt a legendás zenekarral, de ettől függetlenül nem adott engedélyt arra, hogy a játék karaktermanipulációs részében a Gwen Stefaniról mintázott karakterrel férfi hangokkal megszólaló számokat énekeljen” – áll a zenekar által benyújtott peranyagban.

Az Activision korábban is belefutott már hasonló perbe, akkor Kurt Cobain adta elő más zenekarok számait, miközben erre a játék készítője nem kapott engedélyt.

-est-

A gitáros megunta Londont és visszaköltözik szülővárosába, Manchesterbe. Noel Gallagher az Oasis debütalbuma, az 1994-es Definitely Maybe sikerét követően tette át székhelyét az angol fővárosba, ám London, ahogy azt nyilatkozatában elmondta, mára „elvesztette a varázsát” számára. Gallagher azt is hozzátette, hogy többen azt javasolták neki, lépje meg azt, amit Rod Stewart 1975-ben, azaz, hogy adózási okokból költözzön el az Egyesült Államokba – nem így döntött, de mindazonáltal, Londonból elege lett.

-mr2-

Ian Brown mindig is hirtelen haragú ember hírében állt, és a napokban kiderült, hogy lobbanékonyságát a mai napig megőrizte. Az énekest a rendőrök vitték el saját házából, miután a szomszédok annyira megrémültek a Brown-lakásból hallható, családon belüli háborúról tanúskodó zajoktól, hogy kihívták a hatóságot. Brown 37 éves mexikói modell/színésznő felesége a rendőröknek azt állította, hogy az énekes rátámadt és fizikailag bántalmazta, ezért a zenészt őrizetbe vették…

A Scotland Yard megerősítette, hogy letartóztatta Brownt, de nem sokáig tartotta őrizetben, jövő hónapig óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az ügy tárgyalását decemberben tartják.

Brownnak korábban többször is meggyűlt a baja a rendőrséggel, a legemlékezetesebb esete 1998-ban történt, mikor a British Airways Párizs-Manchester járatán dühében a pilótafülke ajtaját rugdosta, és azzal fenyegetőzött, hogy levágja a stewardess kezét, amiért az véletlenül rossz minőségű italt szolgált fel neki. Az énekes akkor négy hónapot töltött rács mögött.

-est-

A Kasabian legutóbbi kislemeze, az ‘Underdog’ alkalmából “összeállt” az Umbro céggel, és a Guitar Hero mintájára kitalálták a Kasabian Football Hero nevű játékot. Persze a dolognak van egy kis reklám jellege mindkét irányba, de azért érdemes megnézni, hogy a freestyle-játékosok hogyan szólaltatják meg az ‘Underdogot’ egy-egy jól eltalált lövéssel, íme:

Egy bizonyos Jennifer Lovell nevű lány még 2006-ban szenvedett súlyos állkapocscsonttörést a Hawthorne Heights Bristol Academy-n tartott koncertjén, mikor a zenekar néhai gitárosa, Casey Calvert beugrott a közönség közé, épp a lány fejére. Jennifernek az incidens fogászati rendbehozatala 12 000 fontjába (több, mint három és fél millió forint) került, melyből Calvert ezer fontot kifizetett neki. Casey Calvert 2007 novemberében egy szerencsétlen drog túladagolásban meghalt.

Kikerülhetetlen, hogy a skríbler-wannabík ne fussanak bele a hírszerkesztés módszertanába, az unalomig ismételt piramis-elvbe (líd elejére a legfontosabbakat) és a híres 6W-be (who? what? where? why?, how?, when?, bár az utóbbi az online-ban nem érdekes, mert ha nem “most” történt, nem foglalkozunk vele). Asszem, ez az egész történet azonban romba dől, ha bulvárhírről van szó – és ezt sajnos senki sem tanítja meg az ifjoncoknak.

Mikor jegyzeteltél utoljára kézzel?

Bulvár mindig is létezett, általában még a legmértéktartóbb napilapoknak és folyóiratoknak is van könnyedebb, szórakoztató felülete – ráadásul a fiatal szerkesztő úgyis előbb fog bulvárhírt írni, mint mondjuk Kossuth-féle tárcát vagy Karinthys glosszát, tehát a forma ismerete akár ujjgyakorlat gyanánt is elkél. Éppen ezért ciki, hogy még a kommunikáció- és médiaszakosok sem tanulják a bulvárhírgyártás mikéntjét (na, nem mintha első kézből lennének infóim erről a területről, de annyi elég bőven, amit látok). Oké, nyilván mindez sznobizmusból és a sajtó különös álszentségéből fakad, ami ezt az ősi szórakoztatási formát kissé álszent módon a szakma perifériájára szorítja.

Persze lenézhetjük a bulvárt, mint a legmainstreamebb formát, de a történet végén mégis csak az áll, hogy szinte minden profi találkozik a jelenséggel, előbb vagy utóbb, közvetve vagy szemtől szemben. Így aztán praktikusabb lenne, ha szembenéznénk azzal, hogy a bulvár előtag átszabja kissé a sajtóműfajokat – ezért fölösleges kőbe vésett szabályokhoz ragaszkodnunk foggal-körömmel ezen a területen.

Mire gondolok? Én a mindennapi életben két fontos sajtóműfaj deviációjával találkozom napi szinten: egyik a bulvárhír, másik a bulvárjegyzet (az utóbbi valszeg nem létező terminus technikus, csak én találtam ki – bővebben róla később). Nézzük csak:

• 1. A bulvárhír

Persze itt is valaki-valahol-csinált-valamit-valahogyan, de míg a klasszikus hír objektív műfaj (jó-jó, azt mindenki maga dönti el, mit milyen szemszögből tálal persze), addig a bulvárhír ízét pontosan a szubjektív, már-már blogszerű tálalás adja. Nem véletlen, hogy a legnépszerűbb nemzetközi bulvárszájtok többsége valaha egyfős kis blog volt, és még a nagy lapok is vicceskedvű bloggereket kérnek fel manapság a könnyedebb aktualitások tálalására. Az állásfoglalás és a vélemény itt nem tilos: lepontozzuk, kicsúfoljuk, megdícsérjük, megjegyzést teszünk rá… a cikk hangvétele személyessé válhat, az csak ízt ad a dolognak és vonzza a kommenteket, olvasói leveleket.

Másik fontos különbség, hogy a bulvárhír olyan, mint a telenovella: rokonabb a fantáziával, mint a hírrel. Jó, konkrét eseményeket és tényeket jobb esetben nem ferdít el az ember, de a novellisztika szabályait követi témaválasztásban, tálalásban, a lényeges pontok kiemelésében és persze a hangvételben. A jó bulvárújság – mert ilyen is van, és ennek fontosságát kórházakban és orvosi rendelőkben látja át igazán az ember – jól választ témát és a kisrealista próza szabályait követve járja azt körül. Például: választunk egy érdekes celebet vagy egy fontos emberi történetet, és izgalmas, szórakoztató módon körüljárjuk azt, kiemelve és háttérbe szorítva bizonyos részeket, kellő tudatossággal és rálátással. A híreket is valahogy így kell elképzelni a műfajon belül, akár 400 karakteres, akár 40 ezer karakteres anyagról van szó.

• 2. A bulvárjegyzet

Ezt a megnevezést eddig csak magamban használtam, valószínűleg nem létezik a valóságban. Akkor nyúlok ehhez az eszközhöz, ha van egy aktuális, óriási érdeklődésre számot tartó hír, amihez én – vagy az általam képviselt orgánum – már nem tud mit hozzátenni, de jó lenne még pörgetni a témát, lehetőleg új szemszögből. Nincs új infó, saját kutatás/anyag, viszont a téma már szinte önálló életet él, ellentétes érzelmeket váltva ki az emberekből. Ilyenkor megvizsgáljuk a jelenség összes próját és kontráját, találunk egy új szemszöget (ez egyébként nem mindig könnyű) és írunk egy frappáns kis jegyzetet a témában. Jó példa erre a még viszonylag friss (eredetileg erre a blogra írt) Liptai Claudia-sztori, ami különös módon olvassottabb cikk volt, mint a Playboy-képeket tartalmazó anyag, 24 órán belül 30 ezer kattintást hozott – dacára annak, hogy új infót nem tartalmazott, maximum friss megközelítésben láttatta a dolgokat.

A bulvárjegyzet abban különbözik a klasszikus jegyzettől, hogy mindenképpen aktuális és népszerű témát boncolgat, tehát abszolút mainstream trendet lovagol meg, és pont hátrányából (=nincs új infó) kovácsol előnyt (=új szemszöget keres). Jellegében, hangvételében a bulvárhírhez hasonló, picit a novellisztikával kacsint össze, annak túlzásaival és sajátos téma-kiemelésével. A magam részéről egyelőre főként muszájból élek az eszközzel, de voltaképpen hasznos és kellemes dologról van szó… tehát még lehetek elhivatott bulvárjegyzet-szerző is, ki tudja.

Ami mindkét sztoriban közös, az a provokatív címválasztás, ami némely esetben már etikai kérdéseket feszeget, lásd korábban.

Nem derogál ilyesmivel foglalkozni, de a szakmai boldogsághoz természetesen hozzátartozik a változatos, vitamindús táplálkozás is: mélyinterjúk, esszék, elemzések, tárcák és bármi, ami érdekes és jól esik.

A Nine Inch Nails főnök, Trent Reznor október 17-én szombaton Kaliforniában kimondta a boldogító igent. Az énekes újdonsült felesége Mariqueen Maandig lett, aki a West Indian Girl nevű banda énekesnője és akivel még májusban jegyezték el egymást Reznorral. Az esküvőn készült képekért kattintsatok ide!

A sorozat készítői Chris Martin-karakter megalkotására hívják fel nézőiket, rajongóikat. A játék valódi téttel bír: a legjobban sikerült Chris Martin-figura felbukkan majd a Simpsons egyik jövő évi epizódjában (mely része lesz a Simpsons sorozat húsz esztendős jubileumi sorozatának). A pályaműveket erre a  címre kell elküldeni október 24-ig, azokat Al Jean executive producer és Matt Groening, a sorozat atyja értékelik. A győztes október közepén Los Angelesbe utazhat, ahol együtt dolgozhat majd a Simpsons vezető animátorával és producerével.

Jack Black, a Tenacious D nevű zenekar egyik fele és emellett persze rengeteg film főszereplője ezúttal egy videojáték főhőse lett. A Brütal Legends nevű játékban a Jack Black játszotta (neki inkább csak a hangja) figura visszamegy az időben a rock korszakba, ahol még a heavy metal uralta a világot. A játékban persze több rock és metal klasszikus dal is lesz. A teljes előadó lista egyenlőre nem ismert, de a Deathstars már biztosan benne lesz.

Az egyik amerikai szervezőiroda munkatársa twitter üzenetében tette közzé a nem éppen vicces álhíreket. Az illető megrendültségének adott hangot, mivel szerinte az énekest barátnője holtan találta csütörtök reggel saját otthonában. A Sum 41 managementje eloszlatta a híreszteléseket, mondván Deryck Whibley él és virul. Korábban megírtuk, hogy Derycket szeptemberben hagyta el felesége, Avril Lavigne.

Öt perc tökéletes komédia volt, nyilatkozta a Liam-Noel patália szemtanúja: „Az újságok nagyjából helyesen tudósítottak arról, hogy Noel az utolsó pillanatban kiviharzott az Oasis párizsi koncertjének helyszínéről, miután Liam összetörte a gitárját – ám a teljes történet, ami öt percig tartott, tökéletes komédia volt” – nyilatkozta egy közelebbről meg nevezett szemtanú, aki végignézte Noel és Liam Gallagher párizsi balhéját. Elmondása szerint a történet úgy kezdődött, hogy Liam akusztikus gitárjával leült az öltözőjébe és játszogatni kezdett… A veszekedés, a szemtanú szerint, akkor robbant ki, amikor Noel megjegyzést tett öccse gitárjátékára. „Liam gondolkodás nélkül hozzávágta gitárját testvéréhez, amely nem találta el Noelt, hanem mellette landolt. Noel lenézett, és egy vállrándítás után ízzé-porrá törte a hangszert, amely végül úgy nézett ki, mint egy hörcsög kalitkája.” – tette hozzá. Liam ekkor pattant fel és rohant fel a színpadra, ahol fogta és ripityára törte bátyja gitárjait. Noel ezek után fogta magát, kisétált a backstage-ből, beugrott egy taxiba és visszament a szállására. A zenekarból való kilépést bejelentő nyilatkozatot másnap, augusztus 29-én postázta az Oasis dalszerző-gitárosa. Liam nemrég nyilatkozatban tette világossá, hogy bátyja kilépése egyben az Oasis végét is jelenti.

-mr2-

Az Icecreamists nevű ultra elegáns jégkrém gyártó cég okozott kisebb viharokat a londoni bulvár életben a minap. A vállalat ugyanis engedély nélkül lekoppintotta a Sex Pistols ‘God Save The Queen’ borítójának képi világát, melyen egy kanálnyi jégkrémet tolnak Erzsébet királynő szájába. A legendás punk zenekar ügyvédei persze azonnal rászálltak a fagyisokra, követelve, hogy vonják vissza a kampányt, – mely TV reklámokban és ruházati cikkeken is ott figyel -  ellenkező esetben perre viszik a dolgot. A vállalat vezetője csalódottságának adott hangot, mivel szerinte szomorú, hogy pont egy olyan banda próbálja őket törvényességre kötelezni, akik sosem akartak megfelelni a törvényeknek. Még szerencse, hogy az ügyvédek nem fedezték fel, hogy az Icecreamists abszint alapú édességét Sex Pistols névre keresztelték a gyártók. Nézzétek meg az egyik problémás videót: