És hogy mi a célunk? Megmutatni mindent, amit mások bizonyos korlátaik miatt már nem mernek, vagy nem mutathatnak! Mindent, ami botrányos!!

Természetesen a fő topik mellett számos egyéb dologgal szolgálunk majd nektek, hogy ezáltal azok is kedvüket leljék a blogban, akik nem szeretnének megbotránkozni!

Kellemes olvasgatást!

21 éves, lány. Cél: zöldebbé válni. Neeem, nem a bőrszínemet szeretném megváltoztatni!

Ez a blog egy út naplója lesz. Azé az úté, amit be akarok járni: hogy tudatosabban, zöldebben élhessek.

Pár hónappal ezelőtt elkezdtem érdeklődni a környezetvédelem problémája iránt. Volt már egy ilyen időszakom, úgy 10 évvel ezelőtt. Az általános iskolából páran környezetvédelmi versenyekre jártunk, és tényleg sokat foglalkoztunk a témával. Utána sok minden megváltozott körülöttem, és környezetvédő magatartásom pár alapvető, apró, figyelmes cselekedetre szűkült. Ám nem olyan régen ismét beleástam magam a témába, és ekkor döbbentem rá: a kérdéskör 1%-áról sem tudok eleget. Így elhatároztam, hogy igyekszem minél több tudásra szert tenni,  megpróbálok az otthonomban is jobban odafigyelni a környezet védelmére, és végül: mindezt dokumentálni fogom. Ezen az oldalon a teljesség igénye nélkül azokat a gondolatokat fogom naplózni, amikkel épp részletesebben foglalkozom.

És miért teszem mindezt? Abban reménykedem, hogy mások figyelmét is fel tudom kelteni környezetünk alapvető problémáira. Saját szemszögömből szeretném elmesélni, miket találok az interneten-könyvtárban, esetenként reflektálni fogok mások írásaira, valamint apró trükköket is szeretnék adni: hogyan éljünk zöldebben.

Új élet, új félév. Ilyenkor mindig hatalmas a feltöltődés. Megállok az életem mellett és jól szemügyre veszem. Leírom az összes észrevételemet, mindent, amit fontosnak tartok. Leírom, hogy mik azok a dolgok, amik jelen vannak benne, ezek közül mik azok, amiket megtartanék és mik azok, amiket elhagynék. Hogy van-e olyan dolog, amivel kibővíteném. Mindent.

Ilyenkor fogok egy jó nagy lapot és elkezdem a gondolataimat gombócról gombócra felrajzolni rá, majd összekötöm őket és látom, hogy hogy néz ki az agyam madártávlatból. Ezt eddig legalább félévenként megcsináltam és mindig láttam, hogy mi az, amire oda kell figyelnem. Természetesen – mivel én is ember vagyok – mindig elméreteztem a dolgot és soha nem vettem figyelembe (mondjuk úgy, ignoráltam kényelmességből – hiszen a komfortzónámon kívül estek – ) a váratlan összetevőket. Soha nem álltam meg elég időnként ránézni a gépezetre, hogy jól működik-e és így félév végén mindig nagy generálra van szükség. Idén nem. Az eddig felgyülemlett tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a félév olyan erőfeszítéseket kíván majd tőlem, amik fontosak és próbára teszik majd minden akaraterőmet. Tudom, hogy képes vagyok véghez vinni azokat a dolgokat, amik várnak rám, ráadásul anélkül, hogy kompromisszumokat kötnék… nem szeretem a kompromisszumokat. Tudom, hogy ha van elég energiám egy teendő elvégzéséhez, akkor azt meg tudom csinálni minőségien. És itt a probléma:

Nem élhetek fél éven keresztül kávén és energiaitalon.

Nyilván senki sem élne túl egy folyamatosan túlfeszített félévet. Valahol a felénél a húr elpattanna és akkor nem jó dolgok történnének, úgyhogy terv kell. Most kell haditerv, amíg még nyugi van. Kezdjük hát az elején:

Energiára van szükségem. Honnan leszek mindig friss és üde? Hát úgy, hogy az élet alapvető építőkövei a helyükön lesznek. Meg kell találni az egyensúlyt, a megfelelő pihenésmennyiséget és mindent. Ha eleget mozgok és úgy eszek, ahogy kell, akkor gond nem lehet. Erre már lehet építkezni.

Sport:

A sport nagyon fontos. Már többször nekiugrottam a témának és mindig ugyanazt tapasztalom: teher alatt nő a pálma. Minél többet és rendszeresebben mozgok, annál több energiám van a nap többi részére. Ráadásul az egész valahogy rendszert visz az ember életébe, ahova hozzá lehet csatolni egy csomó fontos más cselekvést. Ezen kívül a sport akaraterőt épít, meg jellemet. Szeretnék akaraterős meg jellemes lenni. Azok olyan jó erények.

Táplálkozás:

Ahogy a tea egy csészényi élet, úgy az étel az emberi gépezet fontos üzemanyaga. Ha szar kajákat eszel, rövid úton elkezd a gépezet pöfékelni és a végén leáll, vagy legalábbis időlegesen felmondja a szolgálatot. De komolyan. Én nem vagyok egy szakértő, de sejtem, hogy kábé egymillió helyen el lehet rontani. Ha túl sok a szénhidrát, meg ha túl sok a kalória, akkor elhízol mint az állat. Ha túlságosan ilyen kaját eszel, akkor szanaszéttörnek a csontjaid, ha meg emilyeneket, akkor meg lerakódik valami az ereid falára és szívrohamot kapsz. De mindenek felett: fáradt leszel és ingerlékeny, ami mint egy gonosz mókuskerék – egy adósságspirál a saját testeddel szemben – beszippant és végül nem végzel jó munkát, nem végzel időben, nem lesz időd normális kaját enni és csak még ingerültebb leszel. Nem jó íígy, muszáj időt szakítani a normális táplálkozásra.

Lelki egyensúly:

Alapvetően békés jószág vagyok, így nehezen hoznak ki a sodromból, persze így is vannak kritikus pillanatok. És ezek a kritikus pillanatok bizony nagyon sok energiát elszívnak, főleg, ha ténylegesen felhúzom magam rajtuk. Nem szabad. Ez az egyik dolog, amire oda fogok figyelni (nem fordítani túl sok energiát feleslegesen a másik pszichikai megkínzására és a megkínzódásra), a másik pedig – ahogy a király mondta a Sárkány és Papucsban: “Ki zavar minket a lelki épülés óráiban”, amikor a lovagokkal ittak – nem más, mint a szocializálódás. Nagyon olyan ember vagyok, aki képes magába fordulni, ha nincs kielégítve a kis szociális igénye: ergó nincs a barátaival, nem néz elég sorozatot, nem barátnőz eleget, vagy legalábbis nem elégséges minőségben. A kevés szociális érintkezés rendkívüli mértékben bele tud rondítani a bárminemű konstruktivitásba, úgyhogy fontosnak tartom.

Triggerelhetőség:

Ez is fontos. Ha van energiám valamire, akkor hajlamos vagyok azt az energiát jelentéktelenebb dolgokra pazarolni. Úgyhogy kifejlesztés alatt van egy működő öntriggerelő rendszer (majd összekötöm ezzel, erre meg még majd öntök egy kis benzint, hogy belobbanjon), ami majd a segítségemre lehet a pillanatnyi fókusz megtartásában.

Megfelelő mennyiségű pihenés:

Már egy korábbi posztomban írtam, hogy milyen fontos is a szüneteknek megfelelő mennyisége és minősége. Úgyhogy mostantól beosztom a napomat úgy, hogy legyen benne megfelelő mennyiségű és minőségű rövid kis szünet, ami új erőt ad a következő konstruktív fél-egy órához.  Ha működik, akkor ezt is megírom, jól.

És ami még fontos: “Use coffeine wisely.”  – ahogy Leo Babauta mondá vala. Teaivás még mindig ezerrel és ráállás valahogy a ->finom<- kávéra (merész projekt).

Ezek a dolgok eléggé gonoszak és nagyon nagy lépések. Tudom, hogy belebukom, ha nem bontom le őket, úgyhogy ez most itt a ‘big pikcsör’. Kellett, hogy lássam, hogy mi az, amit el akarok érni rövid időn belül és hogy kint legyen a fejemből. Most indul a lebontás és emésztés, rövidesen pedig a megvalósítás. Remélem majd ezt is megírom. (ha lesz Energiám... muhahaha)

Én én vagyok.

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.

Én rendelkezem mindenemmel –

a testemmel és annak minden mozdulatával;

az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;

a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;

az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;

a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;

a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;

minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.

Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.

Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.

Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.

Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.

Én én vagyok, és így vagyok jó.

(Virginia Satir)

“Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia. Így sodorhatott engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás.” (Mahatma Gandhi)

“Az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyűlölet uralkodna már rég kihaltunk volna. És mégis, a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek, és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne.” (Mahatma Gandhi)

“Használd az igazságot az üllődnek, az erőszakmentességet a kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének, és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját.” (Mahatma Gandhi)

“Sosem tudhatod milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel eredményük sem lesz.” (Mahatma Gandhi)

“Először figyelembe sem vesznek, aztán nevetnek rajtad, aztán harcolnak ellened, és aztán nyersz.” (Mahatma Gandhi)

Gyakran érzem úgy, hogy valamit nem akarok megcsinálni. Illetve nem is nem akarom azt megcsinálni, csak egész egyszerűen nincs erőm hozzá. Hirtelen a sok jót, ami az a tevékenység okoz, nem látom, vagy alul értékelem és ‘nem érzem magamban az erőt’ a cselekvésre. Aztán persze később, amikor meg lenne erőm, meg kedvem hozzá, akkor időm nincs és mérges vagyok magamra, amiért akkor amikor tudtam volna, nem csináltam, így elszalasztottam egy nagyon jó lehetőséget.

…és kattan egyet az óra életem hátralevő perceiből. Egy újabb elszalasztott lehetőség

Ami a legrosszabb, az pedig az, hogy ráadásul közben gyakran nem valami értékesnek mondható tevékenységet végzek, tehát nem tanulok, olvasok, vagy akár szórakozok (igen ez is értékes, mert jó és kell ), hanem olyan oldalakat és filmeket nézek, amik nem is érdekelnek igazán, instant message-elek olyan arcokkal, akikkel nem is igazán akarok beszélgetni. Egy szóval: nihil. Semmi. Időelb***ás. De komolyan. Az idő csak tik-takkol és észre sem veszem, este döbbenek rá, hogy jé: volt egy szabad napom, amit magammal, vagy akár a szeretteimmel tölthettem volna. Olyan dolgokat csinálhattam volna, amiket már nagyon régen betettem a várakozási sorba és… guess what (kopirályt gettómilliomos –> nem csináltam semmit. Vége a napnak és bugyután motiválatlanul bámulva órákon keresztül laptopom kijelzőjét töltöttem az egészet, miközben tudom, hogy lehetett volna sokkal értékesebben. Így nem lesz jobb a világ sohasenem (e!).

Az agyunk (vagy legalábbis az enyém) tehát egy meglehetősen buta entitás. Csinálja a repetitívan belénk ivódó dolgokat, mert az kényelmes neki. Ha pedig az ivódik belénk, hogy sok taszk esetén se csináljunk semmit, akkor azt teszi minden egyes alkalommal, – mint a távkapcsban, amikor Adam Sandler áttekeri az életének egyes részeit- és nagyon nehéz kizökkenteni ebből az állapotából.

A jó hír, hogy semmi sincs veszve, hisz sokaknak sikerült már kimászni az ilyen jellegű magatartásból: az agy idomítható. Nagyon nehezen, de lehetséges az önmotiválás. Én már több, mint egy éve próbálkozom és azt kell mondjam (független szakértő véleménye, vagyis az enyém): fejlődőképes vagyok (végülis itt ez a blog is, nem?). Nagyon sokat változtam és úgy érzem, a pozitív irányba. Mi szerintem az első és leglényegesebb dolog?

A motivált környezet

“A zseni az őskáoszban is meglátja a rendet blablabla…” – a legbeképzeltebb mondás és persze eleinte vicces volt, most már egyre inkább idegesít (biztos növök fel). Persze amúgy igaz. A zseni nyilván meglátja a rendet, én is látom a rendet. De az agyam nem akar dolgozni a rücsök közepén. Leblokkol és kikapcsol, miközben azt sikítja több szólamban – hogy a végtagjaim mozgatásához már végképp ne legyen kapacitása -, hogy “dolgozni kéne csinálni valamit, de valamiért mégsem megy, mert egy csomó mindent kéne csinálni, melyiket csináld először? na melyiket? ó az nem jó, mert szerintem ez fontosabb, nemis, inkább ez! kezdd már el. nem fér el a könyököd? ja, hát rendet kéne rakni… de annál most van fontosabb dolgod is, nem? jé este fél 10…”. Vagy valami ilyesmit. Mi volt nálam a megoldás? Rendet raktam. Hogyan? Kb így, csak kicsit drasztikusabban: a laptopot és Fouriert (aki a növényem) gyengéden elpakolom az asztalról és aztán… az összes rücsköt lesöpröm a földre. Tádámm! Máris van egy teljesen üres asztalom.

Take a deep breath of fresh air.

Csiklandoz belül az öröm és mosoly bújkál az arcomon: a konstruktív destruktivizmus mindig elnyeri méltó jutalmát. Ez után már nincs is más dolgom, mint megkérdezni magamtól: “ez mi?” Ha nincs 5 másodpercen belül értelmes válasz, vagy a válasz az, hogy “kuka”, akkor még egyszer megkérdezem a többieket is, hogy kell-e nekik, ha nem, akkor tényleg kuka. Ezzel a módszerrel szépen apró cafatokra szedem a problémát és általában kevesebb, mint egy óra alatt végzek. Kezdetnek nem rossz, máris érzem, hogy csináltam valamit. Ide nekem az egész világot, megcsinálok mindent. Akinek ilyen… ilyen zsír új tiszta takaros praktikus minimalista asztala van, az mindennel elbánik.

Ez az első lépés. Egy jó lépés, az első segédszokás az összes többi főcél megvalósításához. Nem tudok lépéseket tenni a cél felé, ha egyszerűen szemét lepi el az utat. Persze amikor ezt először megcsináltam, hatalmas elégedettséggel töltött el, de kb egy napig tartott, mert nem voltam addig olyan, akinek az asztala, vagy bármije is rendben van. Az agyam szekvenciálisan csinálta tovább a kis dolgait és amikor odaért, hogy “papír hova?”, akkor az került ismét az asztalra. Amikor odaért, hogy “tányérral mit?” akkor az el lett mosogatva 3 nappal később. Ez persze nekem is leesett és a következő mantrát találtam ki – először csak arra, hogy evés és főzés után mindig mosogassak: “minél előbb kész, annál kényelmesebb az evés és aztán a pihi”. Ebből tudtam, hogy ha elmosogatok főzés közben és kaja után, akkor evés közben nincs körülöttem végtelen koszos mindenféleség és nem villog egy vészjelző, hogy nem mosogattam el, valamint ha pihizek evés után, akkor úgy kelek fel, hogy minden rendben van. A legrosszabb arra kelni, hogy rögtön csinálni kell valami nagyon kellemetlen dolgot. És a mosogatás ilyen.

Szóval fogtam ezt a mantrát és mindig amikor főztem, erre gondoltam és ismételgettem magamban. Akkor is, amikor ettem és végül mindig elkészültem a dologgal. Először a mantra került bele az agyam is végrehajtási sorába és reflexként jött magától, hogy az nekem jó, ha elmosogatok. Lustaság – én, 0-1.

Ugyanez volt a stratégia az asztalommal és végül a szobának a rám eső részével. A kis manager énem – aki imádja, ha minden dolgom megfelelő sorokba van rendezve és mindennek meg van a maga helye a maga kis címkéjével és időbélyegével, hogy mikor kell vele csinálni valamit: “ruha-szennyes-szennyestartó-mosás-holnap1400zulu” – orgazmikus állapotban volt amikor sikerült a rendteremtés. Mostanra azt kell mondjam, sikerült a megfelelő irányba simítani a saját kis világom irányvektorait, így most már végre mind arra mutat, hogy: “csináld”.

Ezt nevezem én motivált környezetnek. Amiben jókedvvel csinálod azt, amit meg kell csinálnod. Ez az első lépés.

“Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban – megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Már pedig ebben senki meg nem akadályozhat.”
(Marcus Aurelius)

“A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged. Ha ezt megtanulod, te tartod kézben az életedet, ha elmulasztod, kiszolgáltatod magad az életnek.” (Anthony Robbins)

“Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.” (Johann Wolfgang von Goethe)

“Nem az számít honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.” (Anthony Robbins)

“Semmi sem állhat ellent az emberi akaratnak, amely a kinyilvánított célja érdekében kész kockára tenni akár még a létezését is.” (Benjamin Disraeli)

“Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket.” (Anthony Robbins)

“Csak a döglött hal úszik az árral.” (Lao Ce)

“A forráshoz csak az árral szemben lehet eljutni.” (André Gide)

“Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt.” (Ralph Waldo Emerson)

Oi.

Lets get it started, ahogy mondani szokás, tegnap este meg volt az első köre a 200 felüléses edzésprogramnak. Mint már említettem, a 3. héten kezdtem, de ez nem okozott túl nagy nehézséget, az első két kör után kicsit nehezítettem is magamnak – kicsit tovább kellett “kitartani” a felülést, így a végére sikerült kellően elfáradni. A mennyiség a következő volt:

21-27-21-21-30 – a végén a 30-as végül 40 lett, mert ugye azt kell kimaxolni és így sikerült. Ez a ’szokás’ kb ugyanannyi helyet vesz el, mint a másik és talán egy kicsit több időt. Mindenesetre reménykedem, hogy a következő 1 hónap végére, a blog évfordulójának közeledtére sikerül felépítem egy viszonylag stabil erőnlétet és edzési szokást mindenféle edzésformákkal, hogy jó legyen. :]

Haladok és ez jó.

Nu. Kezdett egy kicsit aránytalanná válni a fekvőtámaszos edzés és mivel hiányát éreztem, elkezdtem kutakodni, a kutakodásom tárgya pedig a felülések lettek. Nem volt nehéz megtalálni egy jónak tűnő edzéstervet: a 100pushups oldaláról direkt link vezetett a 200situps-ra, aminek a tesztjét – mivel ez előbbi beválósnak tűnük – el is végeztem: 51 wikipédia szerint is szabályos felülést sikerült csinálnom, ami nem sok, de nem is kevés -> a good kategbe kerültem bele (bár bevallom, még talán tudtam volna csinálni párat, de jobb az ‘alján’ kezdeni).

Ezzel a teljesítménnyel rögtön a 3. hétbe kvalifikáltam magam, ott is a harmadik oszlopba, ami azt jelenti, hogy ha minden jól megy, akkor ez a felüléskedés gyorsabban el lesz sajátítva, mint gondolnám.

Holnap tehát a felülések 3. hetével és a fekvők 5. hetével folytatom majd, attól függően, hogy este hogy sikerül a fekvős teszt (amennyiben túlságosan kifáradok, akkor tartok egy plusz pihenőnapot és akkor komplemeter napokon lesznek a felülések-fekvők).

Ez a mai nap amolyan áttekintős nap volt. Ismételt projekt összeírással és életvégiggondolással. Újult erő megvan, lehet belevágni a világba.

Negyedik hét vége, ezt is lenyomtam. 4 hete folyamatosan fekvőzöm, hetente háromszor és még mindig nem vagyok a régi kondimban (nyilván ). Még két hét és mintegy varázsütésre hirtelen megcsinálok 100 fekvőtámaszt. Na ez az, amit kétlek és egész biztos vagyok benne, hogy lesz olyan hét ezek közül, amit többször is meg kell csinálnom, vagy lehet, hogy mindkét hetet. Már csak azért is, mert holnap jön a teszt és azon legalább 40-50 fekvő a cél. Az pedig nem olyan triviális, még úgy sem, hogy végtelen fekvőt nyomok nap, mint nap. :]

Ja és ami ma volt @home: 30-22-22-20-30, vagyis összesen 124, ami új rekord tőlem, wee (Na majd, amikor ennyivel szériázom )

Kéne mást is tolni. Futást, meg minden. Kérek folyamatos pinget, ha egy hét múlva nincs futós post és nem mentem még el futni. :]

Félelmetes, hogy mennyire megváltozott a dolgokhoz való hozzáállásom. Olyan kicsit, mint régen volt, amikor még hittem az edzésemben és a sport amit csináltam még valóban harcművészet volt és nem kommercializálódott el küzdősporttá. Az jó volt és vissza lehet hozni, úgy látszik. Amikor minden nap futottam és még nem ment szét a bokám, akkor is éreztem a sikerélményt és a folyamatos erősödés-érzést. Elkezdeni kicsit nehéz volt, mert mindenki shy az elején és nem mer mondjuk kimenni az utcára futni, mert még a végén nézik, hogy milyen bénán szedi a lábát, de ezzel nem szabad foglalkozni. Ha valamit kitartóan és relatíve jól csinálunk, akkor az magától a csinálástól még jobb lesz egy idő után. A test és az agy ösztönszerűen rááll a cselekvésre és ösztönösen kijavítja az esetleges hibákat és hosszú távon minden fasza lesz.

Lesz mindig olyan, aki majd hülyének néz, mert ugrálókötelezel a folyosón, vagy mert a lépcsőházban szaladgálsz. Lesz mindig olyan, aki majd azt mondja, hogy hülye vagy, mert olyan dolgokat csinálsz, amikben béna vagy. Vagy egyáltalán sportolsz és nem megy jól. Mindig lesznek olyanok, akik megtalálják az ötleteidben a negatív részt, akik vállon veregetnek majd és azt mondják: “maradj a földön kis csíra”. Ők a negatív emberek, Guy Kawasaki, ha jól emlékszem, őket nevezi “Bozo”-knak. Ezekre az emberekre nem szabad hallgatni – nos, nem minden esetben. Amennyiben az az ötleted, hogy mészároljuk le az összes védett állatot és csináljunk az ő bundájukból ruhát, mert már úgyis kevesen vannak (kinek hiányoznának?), akkor nem biztos, hogy a másik a ‘bozo’. Feltehetően azt azért érzi az ember, hogy mi az, ami előre mozdító és mi az, ami nem.

Ha meg is van a jó cél, néha Te magad leszel a saját negatív embered. Te mondod magadnak, hogy nincs értelme annak, amit csinálsz, mert már napok óta nem láttad eredményét és nehezebb is, mint régen és ami tegnap ment, most ráadásul szenvedés és azt mondod, hogy itt elég. Az agyad ekkor nem azt az impulzus fogja megkapni, hogy meg kell, hogy küzdj a dolgaidért, hanem azt, hogy nyugodtan hagyhatod a francba, ha nem megy. Menj csak a sikerélményekre és az egyre könnyebbé váló nem-kihívás dolgokra. Ez a lehető legrosszabb, ami történhet, határ ugyanis nincs – csak lassabb fejődés. Azt hiszem, Bruce Lee fogalmazta ezt meg a legszebben. Bölcs ember volt, ha okosan akarunk élni, akkor simán forduljunk az ő filozófiájához:

“If you always put limits on everything you do, physical or anything else, it will spread into your work and into your life. There are no limits. There are only plateaus, and you must not stay there, you must go beyond them.” - Bruce Lee

Nincsenek határok. Csak fennsíkok vannak és onnan tovább kell mászni.