Mikor egy illatról eszedbe jut egy emlék. (Zsófi boldogblogja)

(scenes from a memory by chimy-rainbow)

Inside joke. (Zsófi boldogblogja)

(Inside Joke by kmlewis)

Elég régen írtam már bejegyzést, ennek az volt az oka, h nagyon kevés időm van mostanában. Rengeteget kell tanulni, már szinte gitározni sincs időm, kb. 1 hónapja nem voltam gitártanárnál…

A napokban értesültem arról, h meghalt Cinya Gaga… Nagyon megrázott a hír. Csak párszor találkozunk személyesen, de msn-en tartottuk a kapcsolatot… Nagyon hiányozni fog mindenkinek, aki ismerte őt. Nagyon aranyos, szeretettel teli lány volt… November 21-én 19:00 órától lesz megemlékezés a Hősök terén. Szinte mindenki ott lesz, aki ismerte, és szerette őt…

Aki hozzám hasonlóan a múlt század első felében élne legszívesebben, mert hát “azok voltak még az idők…”, annak óriási élmény, hogy a 30-as, 40-es évek filmhíradói megtekinthetők a neten.

Mindig szerettem, mikor a nagyszüleim ezekről az időkről meséltek. Persze sokszor szomorú dolgokat hallott az ember: a háborúról, orosz fogságról, szegénységről, de mégis varázslatos világnak tűnt gyerekfejjel, mert minden rossz ellenére volt benne élet, vidámság, valami kesernyés boldogság. És… kaland. A kor minden hibája ellenére visszamennék az időben, hogy megtudjam, milyen küzdelmek árán maradt fenn a családom, milyen lehetett háborús időkben élni (abban az időben, nem egy mai háborúban), hogy emiatt mennyivel többet tudtak nálunk a felmenőink az életről és halálról. Hogy milyen lehetett éveket várni a fogságban seftelő nagyapámra, miközben a nagymamám két gyerekkel volt otthon. Mit nem adnék azért, ha újra hallhatnám a történeteiket…

Ők még csinálták, megélték a történelmet. És holott mi is nagy dolgok részesei lehettünk a rendszerváltás és az azóta a világban történtek miatt, ez már nem ugyanaz. Ez politikacsinálás, amitől – legalábbis itt Magyarországon – sokunknak elment a kedve.

A fotót Vitéz Mészáros István veszprémi fényképész készítette vélhetőleg 1933 őszén Hajmáskéren.

Vajon milyen sorsa lehetett a fotó készítése után a katonáknak és a fotósnak? Az egyikük a nagyapám, ő szerencsére még 67 évet élt ezután…

Beleszagolni egy könyvbe.

(Scent -2- by Nantara)

hát szombaton kezdődött és tegnap lett vége : D
nekem legalábbis akkor, amikor hazaértem. kb délután fél 1kor? : D

kezdjük is az elején, én már olyan négykor teljesen kész voltam, készülődtem, hogy minden fasza legyen. fél hatkor indulás nagyvárad térre. Hatkor még csak Ádi, Szunya és Lali volt ott, nem baj csocsóztunk egyet. ja én szar vagyok csocsóban, szóval Ádi meg Szunya nyert. na nem baj ;D Jött aztán Dia meg Luca. velük beszélgettem meg sör és cigi kombó. ittunk jó volt. odaadtam Szunyáéknak a mézeskalácsot, amit sütöttem. mindenkinek személyreszóló alakja volt, mint például Szunya egy gitáralakút kapott : D
na aztán végre elkezdődött a koncert, azt isteneeeeem, kurvajó volt a hangulat, jó igaz Lali az elején elcseszte a szöveget, de belefért. ;D szerintem kurvajó volt, bár mivel ugye a fotósuk vagyok, ezért elfogult is ;D de úgy láttam a közönségnek is tetszett. : D meg aztán volt az új új úúúj dal is, ami szintén tetszett mindenkinek, aaahhh dejó volt : D
Nut’n'Roll és bugyik. ;D egy piros és egy fehér. : D szexiii.
Annyira beleélték magukat, szerintem az egyik legjobb vagy talán tényleg a legjobb (?) koncertjük volt, amin valaha voltam . : D teljesen átadta a hangulatot.
Lali bátyja csinált rólam egy képet háh. marhajó xD
majd vége lett. pakolás ölelkezések, és kezdődhetett az alkoholizálás még a Supernem előtt. persze, volt valami másik zenekar, aminek a nevét nem tudom bocsi. arra Diával és Lucával az általam betanított táncot toltuk xD jóóó. : D vicces volt. Diával még beszélgettem is meg ilyenek. és megállapította, hogy én vagyok az egyetlen eddig, akit nem tud legyőzni cicirázásban xD Dia <3 ;D aztán koccintottunk a cicikre és a már a végén ott ordítottuk, hogy supernemet akarunk és végre valahára! ott voltak. : D én Hubával végigfotóztam két számot, majd úgy döntöttem, hogy neeeem ezt így nem lehet. : D elraktam felültem egy hangfalra és uzsgyi neki. akkor tomboljunk. meg kell jegyezzem Szabiékat sikerült valakinek lehánynia rögtön az első szám után. kissé para volt, de meg lett oldva ;D úristen. nagyon jól éreztem magam. Szunya a pogó közben szegény úgy ráesett a könyökére, hogy másnapra belilult és fájt neki. jobbulj teee rocksztár : D ők is játszottak ráadás számot, majd sajna annak is vége lett. : (

de legalább meglettek Diáék, akiket nem találtam a koncert elején. : D kimentünk egyet dohányozni, mert benn túl meleg volt. ott is toltuk az egyen táncot. nagyon jó volt xD majd visszamentünk aztán a színpadon táncoltunk. istenem nagyon jó buli volt. : D majd akkor menjünk lassan haza. na de hova? : D oké Dia én Szunya meg Gabi (?) elmentünk Lucáékhoz. Tudni kell, hogy Lucáék az isten háta mögött laknak! : D valahol Rákoskeresztúron. na jézusom xD oké lesétáltunk Klinikákig. bazzeg azért érzed, hogy a nagyváradtérnél nincs egy kurva éjszakaibuszmegálló sem? meg Astoriánál leszálltunk. én nagyon éhes voltam szóval megkérdeztem Lucát van-e otthon náluk valami.
zacskós krumplistészta. ÚRISTEN! teljesen begerjedtem a zacskós krumplistésztára. : D igaz érződött rajta a zacskósság miután odaértünk Lucáékhoz, de nem baj! ittunk még pezsgőt meg még elvoltunk, aztán megágyazás és alvás. reggel felkeltünk, Dia meg Szunya ott hülyéskedtek én meg gondoltam próbálok relaxálni xD ja de aztán felkeltem végül.
Dia kövönsült pizzát akart
Szunya főttkolbászt mustárral
Én hortobágyi palacsintát

hát. egyik se lett.de mondjuk pizza majdnem, de aztán maradtunk a pirítósnál. ilyen krémmel, meg kolbásszal (végülis a kolbász meg volt szóval, ja ;D) külön vicc volt, hogy Szunya nem tudta használni a kenyérpirítót. xD majd Luca elment, mi meg még maradtunk egy kicsit, próbáltunk DVD-zni de a lejátszó nem működött. eltakarítottunk magunk után, majd elindultunk. Örsön elköszöntem Szunyától, aztán 32-es busz és irány haza.
kész, nagyon kiégtem. még most is álmos vagyok xD
tegnap még átjött Kari, meséltem neki beszélgettünk, megnéztük a Hitmant, ami tök jó volt : ) meg kilelkiztem magam neki, ő meg örömködött nekem. ááh
szükségem van rád te hülye lány <3 : )

közben meg. gondolkozóba estem már megint. gyugyuuuu. remek egy állapot. na majd kialszom az érzéseim a héten ;D legalábbis nekem ez a szándékom : D addig is még szenvedek egy kicsit. háh. ;D

és nekem most muszáj ezt beraknom

Elővenni a gyermekkori kincsesládámat. (Amélie)

(Treasure Chest by g0thik-angel)

igaz ma már írtam egy postot. de az a tegnapról volt

ma voltam Karival Liften.. hát nem volt nagy durranás. :/ volt pár kiállítatott kép de hát.. azok se voltak azok a “hüüüübazdmeg de jó” kategóriásak. bementünk egy filmvetítésre de hát mondta Kari, hogy ő nem képes most csendben ülni meg amúgy se vágjuk a sztori elejét. eljöttünk és beültünk kedvenc kávézónkba a California Coffee Companybe. Kari szójatejes CoffeeLatte-t rendelt én ugyanezt csak sima tejjel : )

elkezdtünk beszélgetni a világról, meg arról amiben élünk. vajon jó-e vagy sem? meg így egymásról, hogy milyenek vagyunk, hogyan lát minket a másik. kifejteném, de erről inkább szóban szívesen beszélgetek. majd max Kari leírja, de nekem most nincs kedvem filozofálni.. legalábbis erről nem.. más gondolatok vannak most a fejemben.

de viszont ma velem volt Huba : ) úgyhogy örüljetek ;D

ja amúgy valamiért ideges vagyok.. belülről olyan mintha égnék..de nem úgy, hogy melegem van, ez az égés nem melegít fel.. ez elszívja belőlem a meleget és fáznak a végtagjaim.. és ilyenkor mindig elkezdek gondolkozni. pedig kurvára nem kéne óóómárfaszom. remek. utálom az egészet

annyi mindent érzek és annyi mindent elmondanék. annyi minden történik körülöttem és annyi mindenre nem tudok odafigyelni. annyi minden kéne, hogy másképp legyen annyi minden kéne, hogy már rég jobb legyen.
de gyenge vagyok az érzéseimhez, azt hittem menni fog, és mégse.. mindjárt szétszakadok bár lennék macska..
annyira nem értem mi történik.. tudatlan vagyok igen, na és? azt hittem már jobban vagyok és kiderül, hogy mégse.
úgy szeretnék nyugodt szívvel és ésszel végigsétálni az utcán ezeken a gyönyörű őszi napokon. úgy szeretném felhőtlenül jól érezni magam, úgy hogy közben nem jutnak eszembe “mi lenne ha.. “-val kezdődő mondatok. úgy szeretném eltüntetni magamból ezeket, szeretnék már legalább egy este úgy itthon ülni egyedül, hogy végre nyugodt vagyok. úgy szeretném már, hogy végre újból úgy nézhessek a tükörbe, hogy
“ejj valahogy kinézek..“
“na igen ez is egy jó nap lesz : )“
“na akkor irány érezzük jól magunkat“
“semmi gondom, minden remek : )“
vajon mikor jönnek el ezek a napok? annyit vártam már.. annyit vártam már valakire… annyit vártam már, hogy igen milyen jó is ez így.. annyit vártam már, hogy megkönnyebbüljek.. és még mindig nincs vége..

ez meg valami kis vidám rilex muzsik.

- nézd már. karácsonyillatú szaloncukor!

naszóval tegnap este.

ez volt a felhozatal

nomeg, hjajj jóvolt Rékával meg Gabival beszélni, hogy ők mit gondolnak és kifejtettük, az meglátásainkat az egész “mi lesz majd, ha..” dologról avagy, ki mit képzel el a jövőben. Kitárgyaltuk, hogy senki nem ért semmit, de hát miért is kéne mindent érteni? És persze az ezekhez tartozó témákban merült ki az este.

Akkor a mai délelőtt illetve már kora délután kicsit elbizonytalanított.. baj, ha egy csöppnyi őszinteséget várok el? vagy most van a “szépvoltjóvoltmegvolt” dolog és aztán mehetek a picsába? most akkor fontos vagyok vagy sem? nem értem, lehet tényleg már túlságosan is naiv vagyok.. és csak én hiszem azt, hogy számítottam és még azért valamennyire most is.. csak hát ha azt mondja, hogy nem akar elveszíteni ez arra következtet. de úgy tűnik ennek a fele se igaz.

majd átjött Csák meg Kari. hüüühüüüü hü. xD nevettünk elvoltunk fullhülyék voltunk beatboxoltunk xD ja.. nézel mi? nooomindegy. kerestük a sexy in dis klaaaabot de én se találtam joszar. fotóztam

sikerült megint valami jót alkotnom ;D

Csák fontos ember yooo.

szeretném megbeszélni a dolgot. tényleg. mert én ezt így nem fogom tudni csinálni. én ehhez kevés vagyok.

de azért szép nap volt a mai köszönöm <3

Ma fejeztem be a nagykőrösi videoblog sorozat 3. és egyben utolsó részét, s annak publikálását. Nagyon fontos számomra az a bizonyos 2009. Július 24., hiszen másnaposan azaz 25-én, irány Pest, Wiwiennel és Németádissal. 25-én Németádis anyukája (akinek mégegyszer köszönjük a 7végét) kivitt minket a vasútállomásra, Nagykőrösön, hiszen indultunk Budapestre a nagy összeröffenésre, egy igazi nyár közepi Capellázásra… (miközben írom ezt a bejegyzést könnybe lábad a szemem, hisz olyan erősen törnek elő belőlem az emlékek-érzések). Sosem fogom elfelejteni ezt az estét,bár már a vonaton nagyon mérges voltam Wiwiennre, hiszen Balázst(akit egyébként a nagykőrösi videoban is láthattok) és VinczeLacit, nem akarták elengedni Dunaujvárosból a szüleik mégegy éjszakázásra, Wiwienn a velünk egy kabinban ülő néniket akarta arra rábírni, hogy játszák el Dancsi Anyukáját, aki úgymond elkérné Őket Pestre egy ártatlan PJpartyra.. Na én ott, úgy összevesztem Vele,hogy hogyan nem sült le a bőr az arcáról, először cigit “tarhált” Tőlük, majd ilyenre akarta rávenni Őket, hosszas kioktatás után, Ő maga játszotta el Dancsi Anyuját,de hasztalanul. Semmiképp nem jöhettek Pestre. Aztán Budapesten a szokásos helyen gyülekeztünk és nem is számítottam arra, hogy megpillantom Őt.

Akkor már rengeteg rossz kapcsolatból lábaltam ki. S úgy voltam Vele, hogy nem ismétlődhet meg a tavaly. Nagyon izgultam. 8 hónap után ekkor pillantottam meg először,s hallottam ujra a hangját Robienak. Kegyetlen szituáció volt. Megpillantani azt a Valakit ennyi idő elteltével ,akiről még akkor is azt hittem, hogy szeretem. Természetesen a téren forrt a levegő. És higyjétek el, hogy nem a piától! Ezek után megpillantottam Valakit, Ő rám nézett én Rá. Abban a pillanatban hirtelen -és biztos Ti is ismeritek az érzést – hirtelen eltompultak a hangok körülöttem, elmosódtak a színek, arcok, fények, s lelassult minden… Felismertem, hiszen 2 éve ismertem már ekkor ezt az arcot, ezt a mosolyt, ezt a szempárt, de sosem gondoltam volna, hogy pont ekkor pont ott találkozom Vele először élőben… Felálltam, Ő odalépett hozzám, belenézett a szemembe, nyújtotta a kezét: “Szia Viktor vagyok”, “Szia énpedig a HoolieScene”. Mire megszólalt nevetve: “Tényleg? nemmondod?” .
Nos ekkor megdobbant Bennem valami…az az arc, az a mosoly… Sohasem felejtem el ezt a percet. Ami akkor egy órának hatott. Hisz az idő megállt. Capellában is folyton szemeztünk, és valahogy Ő is folyton szemmel tartott, és én is. Műsor után a pia hatására is, de beindult az ösznépi tánc a rudaknál a szinpadon… S szemünk össze-össze akadt, majd odamentem hozzá elkezdtünk együtt táncolni ami meglepően jóvolt így elsőre…Hisz azis van, akiknél időbe telik…
Egyre-egyre közelebb húzott magához, és egyszercsak megálltunk és ismét lelassult minden körülöttünk, ránéztem, rámnézett, magához húzott és megcsókolt. Ez volt az első csók. Egy valamire emlékszem a külvilággal kapcsolatban, hogy a csók alatt Inna – Hot c. dala szólt *.*
Egész éjjel Vele voltam, és igen … szerelem első látásra… nemhittem,hogy előfordulhat újra…Robie után… és láss csodát..
Reggel józanon,de másnaposan kicsit dühösen Dancsira, és Viktorral elindultam a Margitszigetre pár “emossal”, és Viktor jött Velem míg Dancsi ment másfele…

Nem ecsetelem le,hogy miért voltam dühös és morci, az érintettek tudják,s még aznap túltárgyaltuk…
Aznap nekem sietnem kellett haza Pécsre hiszen a gyerekeim, Raff és Roxi felügyelet nélkül voltak, és nem szeretem Őket magukra hagyni hosszabb időre. Viktorral az elválás szimpla volt. Érzelemmentes. Renit megkértem faggassa ki,hogy szeretne-e Tőlem többet?! Este Reni mondta, hogy a válasz negatív… Na ekkor csalódott voltam:(
Eltelt a vasárnap, a hétfő, a kedd, s szerda reggel érkezik egy sms a semmiből: Wiktor Neurotoxic: SZERETLEK!

S elindult valami…valami, ami már két hónapja tart… Kereken a mai napon ünnepeljük a 2. hófordulónk, s gondoltam ennek alkalmából megosztom Veletek, Kedves Olvasóim a megismerkedésünk…

Ahogy ma reggel is mondta nekem: “…még legalább 2, de inkább 22, vagy 222 hónapot… még együtt! :$…”

HoolieScene

HanngosBlog:

Gyerekkoromban nem szerettem piacra járni. Nagyon nem. Legtöbbször a nagymamámmal kellett menni, aki legalább háromszor-négyszer körbejárta a piacot, hogy megnézze, mi hol szép és mi hol a legolcsóbb. Ez végeredményben teljesen érthető, főleg egy ráérő, de kis pénzű nyugdíjasnál. Gyerekfejjel viszont annyi maradt meg az egészből, hogy körbe-körbe mászkálunk a tömegben és még mindig nem vettünk semmit, holott annyi minden mást lehetett volna ez idő alatt csinálni: játszani, olvasni, segíteni a nagyapának a pincében, ami sokkal, de sokkal izgalmasabb… A negatív élményhez talán az is hozzájárult, hogy az újpesti piac nem éppen a Vásárcsarnok. Nem egy érdekes, impozáns épület, beszűrődő napfénnyel, inkább lapos és unalmas, szürke és nyomasztó. El sem tudtam képzelni, hogy egy piac más is lehet, mint ahol mi vásároltunk. Fényképező turistáknak pedig nyoma sem volt.

Tinédzserkorra annyi maradt a rituáléból, hogy a nagyi kiment a piacra, jó másfél-két órával későbbre megbeszéltük, hogy találkozunk a közeli templomnál, és segítettem hazacipelni, amit vett. Sokkal egyszerűbb volt, és még csak a csarnokba se kellett bemennem.

Idővel aztán megváltozott valami. Vágyakozva néztem a szebbnél szebb piacokat külföldön, vagy akár itthon is. A gyönyörű standokat, a friss gyümölcsöket, zöldséget… Kezdtem felfedezni a piac szépségét. Az egyik legszebb dolog volt, mikor Triesztben az utcákat járva a helyi piacon vett szőlőt eszegettem. Hálás voltam az élményért az olasz kofának.

Nemsokára pedig egy nagyon jó kis piac közelében fogok lakni, ahol szépek a standok, finom a lángos és igazi hangulata van a vásárlásnak. Már alig várom!

No ki mitt vett észre a képen először? Nem, nincs feladvány, csak most egyszerűen le akartam fotózni az asztalomat (kép), bemutatni. Ha érdekel, hogy mit látsz rajta, akkor nézz el erre az oldalra, és járd be a képet az egereddel…
Yapp, és várok ötleteket, hogy milyen színű legyen a falam! Ugyanis újra jön a festő, és átmázolja a szobámat. Jelenleg kék, ez a lilás hatás csak optikai csalódás a fotón, és a PS eredménye : ) Egyébként tetszik ez a lilás cucc, egy erősebb kékkel keverve még érdekes is lehet akár! Itt-ott zöld és fehér sávokkal/csíkokkal megvadítva…

Egyébiránt vasárnap felszabadítottam 200Gb szabad helyet a vason, hogy rápakolhassam a tábori anyagot. Szépen barátságosan elférnek egymás mellett, még maradt is hely egy TV-adás összeszabdalásához. Szóval a heti project a nyersanyag átnézése, kiválogatása.
Jó dolog ez az előre eltervezés, de dög nehéz betartani az ütemtervet. Igyekszem tartani, hogy legyen idő másra is, karban tartani magam, ellógni programokra, pihenni. Az utóbbi hetekben elég jól alszom. Túlságosan is! Újra 8-9 órákat alszom, ami nem volt megszokott tőlem a nyáron, csak tavasszal… Nem lesz ez így jó, túl sok időt vesz el, jobb lenne a 7-8 óra, és nem hajszolom túl magam, öreg koromra is jut energia! : )

Hugom felköltözött Pestre. Kíváncsian várom, az első hetek, hónapok után hogyan fogja érezni magát. Mit fog csinálni fent, és mihez kezd magával idehaza. Nagyon nemjó, mikor hazaér az ember, és ezernyi dolgot kellene megtenni 2 nap alatt. De azért fejleszti a szervezőképességét az embernek. Most ezzel megyek fel, ezzel meg haza, ekkor indul a vonat, fenti programok, hétvégi programok összehangolása, melyik a fontosabb, stb…
Ejnye, régi szép idők, mikor felpattantam a vonatra, laptop ki, zene be, és utazni. A hátitáskában a legfontosabb dolgok; laptop, kamera, telefontöltő, egy kis édesség, innivaló, meg pár ruha, ami még belefért, és szükséges arra a pár napra. Bejárni az országot, barátokkal lógni hétvégente határon innen, vagy túl, és kötöttség nélkül csak úgy létezni…
…kár, hogy nem fizettek érte! : )

A fotózás észrevétlenül kerített a hatalmába. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem azt nézem, hogy hová menjek kirándulni, ahová magammal viszem majd a gépemet is, hanem hogy hová mennék fotózni, ami mellékesen túrának vagy akár nyaralásnak is megteszi.

Szeretek fotózni. Pontosabban ismerkedni a fotózással. Egy olyan világ ez, ami mindig is elvarázsolt. Gyerekkoromban mindig vágyódva néztem apu kezében a gépet, aztán később az elkészült papírképeket és diákat. Aztán 12 évesen kaptam egy teljesen automata filmes gépet, amin egy gombot kellett megnyomni és elkészült a kép. Imádtam, tisztogattam, vigyáztam rá, és lelkesen kattogtattam, amerre jártam.  Persze egy ilyen géppel az ember nem tanul meg fényképezni, legfeljebb a kompozíció összeállítását, a képben való gondolkodást lehet így elsajátítani. Más gép viszont nem volt, egészen addig, amíg az első keresetemből meg nem vettem magamnak az első digitális gépemet. Onnantól kezdve aztán nem volt megállás. Végre lehetőségem volt tanulni, gyakorolni, tanfolyamra járni. Ahol viszont keserű tapasztalat volt, hogy egy kezdőknek meghirdetett fotóstanfolyamra – rajtam kívül – lényegében 20-30 éve (ebből kb. 5 évet tükörreflexes digitális géppel) fényképező amatőr fotósok iratkoztak be. Ez persze egyrészt ösztönzőleg hatott, viszont mikor a tanár az előadásokat is a csoport tudásszintjéhez igazította, már kevésbé élveztem az órákat. A lelkesedésem azért nem hagyott alább, sőt, a tanfolyam után még jobban élveztem a fotózást, immáron egy kicsit profibb géppel. Ami persze új felfedezés volt, hogy egy komolyabb géppel sokkal jobb képeket lehet készíteni, de ez mégis nehezebb, mint egy egyszerű kis kompakt géppel. Ezért már meg kell dolgozni. És mivel a photoshop nem az én műfajom, magamra és a gépemre vagyok utalva. A digitális utómunka sokat segíthet, de én azt szeretem, ha a képet én és Amália, a fényképezőgépem készítjük, nem pedig a számítógép (aki Oszkár, de ez más kérdés).  Ha nem sikerült a megálmodott kép, akkor igyekszem tanulni belőle, és legközelebb jobban csinálni. Így aztán az elkészült képeket legfeljebb vágni szoktam (mert többféle objektív hiányában néha nem megfelelő az eredmény), a legritkább esetben alkalmazok valamilyen komolyabb manipulációt, korrekciót. De még rengeteg tanulnivalóm van, és olyan sok még el nem készült fotó vár exponálásra…

Még egyszer régen tettem szert erre a kopott kis ládikóra, amely mára már az egyike a legfontosabbaknak a „merengők” közül. Merengő alatt olyan tárgyakat és ereklyéket értek, melyek az elmúlt évekre és történéseikre emlékeztetnek, legfőképp saját személyiségemre és annak változására.

Jó pár ilyen tárgyam van, és amikor elönt a melankólia, akkor előveszem ezeket a kis dolgokat, elrendezgetem magam körül a földön és végignézegetem őket és tartalmukat.
Ezek közül is legbecsesebb számomra az EGYESÜLÉS doboza, amely jó pár évet érhetett meg mielőtt birtokomba került volna és már biztos sok mindent látott, amiket én még nem.

Egy régi ház padlásán kutattunk éppen unokatestvéremmel, mivel megszállott régészek voltunk sok esztendővel ezelőtt, amikor még az általános iskola padjaiban görnyedtünk és lázadtunk a világ ellen.
Akkor bukkantam rá sok egyéb mellett erre a dobozra is, mely már akkor is elég megviselt állapotban volt. A lakk teljesen le volt már kopva a fáról és a fedelén is néhol a szúrágások mellett be volt szakadva. Igazi matuzsálemi darab!- gondoltam magamban, és hogy őszinte legyek a legcsekélyebb mértékben sem volt kedvem magammal vinni, főleg, mert tartalma szinte nem is volt egy-két régi újságpapíroson kívül, amelyeket – úgy tűnt -nem valamely esemény végett tettek bele az utókornak, hanem csak amolyan csomagolópapír gyanánt.

Pedig ez az üresség is jel volt, hogy megtöltésre vár ez a Merengő. Végül is, mint az sejthető ez a kis zsákmány is a táskámban landolt, bár akkor a „jó lesz még valamire” kategóriába soroltam.

Évekkel később, amikor ismét a kezembe került, megsajnáltam és mivel egyik legjobb barátom akkoriban asztalosnak tanult, megkértem, hogy nem restaurálná-e nekem. Ő szívesen vállalta a feladatot, bár előre figyelmeztetett, hogy nagyon sok munka lesz vele és még akkor sem biztos, hogy teljesen vissza tudja állítani eredeti állapotába. Múltak a napok, amikor ismét megcsörrent a telefon, hogy készen van a ládika… Szinte rá sem ismertem, amikor barátom előhúzta a sötét műhely rejtekéből. Amennyire tudásából tellett, helyreállította a fedelét és a régi feliratot is újrafestette a tetején, amely ez volt: Union- Egység. Talán valami régi szivar márka lehetett ez egykoron, mert méretében inkább egy szivaros dobozhoz volt hasonlatos.

Telt-múlt az idő és mivel már minden zegzuga tele volt a szobámnak fontos kis cetlikkel, hely híján ebben tároltam őket egy helyen. Többek között Mika Hakinen és David Coulthard Forma 1-es pilóták exkluzív dedikált fotói, Medjugorjei relikviák a szent hegyről kövek és préselt virágok formájában és a Feszty körkép miniatűrje is helyet kapott a merengőben.

De egy rakás fotót is tartok benne, még 2003 nyaráról, amikor Sárospatakon 3 hétig teljesen felszabadulva éltem a gondtalan tinik életét sok Nyugati és Keleti barátommal egyetemben, vagy ott van még az Utolsó Levél is, melyet egy lánnyal váltottunk az utolsó szeptember emlékére, amelyet együtt kezdünk egy osztályban, vagy Cica nevű festő barátom első kiállításának meghívója.
Ezek talán mások számára, amolyan ”és akkor mi van” kategóriás dolgok, ám számomra a legszentebb és legszebb emlékeim fátyolai, melyekkel örömmel merengek vissza.

Egyébként ez a doboz nem csak a fedelén található felirat miatt kapta az Egyesülés doboza elnevezést, hanem mert a benne tárolt dolgok olyan emlékeket jelentettek, melyek más emberekkel történő egyesülést juttatják eszembe. Talán most egyesek pironkodnak a monitoraik előtt, de ez az EGYESÜLÉS nem olyan volt, hanem ez inkább lelki mintsem testi, szellemek és tudatok, ideológiák és érvek egyesültek, az enyém és másoké és ennek fémjelzője ez a múltba kacsintó eszköz, amelyen át újra átélhetem a lelkemet alakító dolgokat. Ez a doboz és tartalma a fejlődésről is regél, mert minden emlék hozzásegített valamilyen új ismeret megszerzéséhez.

Sok emberrel találkoztam és kötöttem barátságot fiatal korom ellenére, bár akik ismernek tudják, hogy nagy körültekintéssel választok bizalmast magamnak, mégis a világunk ege alatt finnyásságom ellenére sokakat találtam magam mellé és sokak bizalmára és barátságara voltam érdemes.

Erre emlékeztet minden alakalommal eme doboz tartalma, amikor csak kinyitom és elmerülök benne. És mindig más és más jegyzet, fénykép és tárgyacska marad tartósan a kezemben, amiken csendes éjjelek idején el lehet gondolkodni…

Sok az emlék és történés egy ilyen röpke életű faj számára, mint az ember, de hiszem, hogy ezeken a dolgokon keresztül, mindig meg tudunk ragadni a múltból egy darabot és tudni, azt, amit talán már tudunk…

Ez a lét a legszenvedélyesebb az összes közül, habár az Istenek ezer meg ezer évekig élnek és az emberek léte csak egy pillanat, de tele van dolgokkal, melyekre jó emlékezni és végül megérteni őket beletekintve az Egyesülés Dobozába…