Mint tini gyermek, mondom, hogy a fájdalom lehet ugyan az, lehet ugyan akkora egy bölcs, sok évet élt és egy fiatal gyermek fájdalma is.
Mivan akkor, ha nekem nem szerelmi-bánatom van tini létemre? Azért és csak azért nem értek egyet az álatald leírt szöveggel, -mit épp’ most olvastam – mert szerintem egyszerűen nem igaz, ill. egy oldalúnak is mondható. Kétségeimet alá is tudom támasztani. Persze ezen bizonygatások nagy része rám értetendő vagy pedig kutakodást érdemelne. Sokszor hallani hírekben, beszélgetésekben, főleg a pszihológusok szájából, hogy egyre több az a fiatal, aki depresszós lesz. A nagy-nagy világ-fájdalom ma már leginkább az ifjúságra, fiatalságra mondható rá. Ha példálul egy tini vagy még fiatalabb gyermek szülei elválnak, azt biztos, hogy nem a két szülőn lehet majd megérezni, hiszen ők már nem szerették egymást, ( valószínüleg ) ezért mennek külön, gyermekükkel ilyenkor mit sem törődve. A gyermek lesz az, aki igazán megszenvedi a dolgot, ő lesz az, akinek nem fognak a ” miért? ” kérdésre választ adni, ha annak komolyabb oka van. Ő lesz az, aki több éven át is szenved emiatt, ha igazán szerette szüleit, velem ellentétben.
Egy másik példa. Rengeteg fiatal van, ( senkit sem boncolgatva ) akit valmilyen uton-módon molesztáltak vagy bántalmaztak élete során, legtöbbnyire gyermekként.
Ezek persze biztosan nem az átlagos fájdalom-félék. De abban biztos vagyok, hogy örök pecsét marad lekünkben, mint testemen az égetett bőr. Ezt nem lehet évek alatt sem elmarasztalni, nem lehet otthagyni. Nem lehet könnyíteni. Ez csak fáj. Ez nem a szerelmem volt, ez a saját bőröm.
Mondj bölcs embert, akinek nem volt szerelmi bánata, mondj bölcset, kinek nem a pénz miatt fáj a lelke.
Mert azt is tudjuk ugyebár, hogy ” pénz beszél, kutya ugat “.
Az igazán boldog ember, biztosan gazdag. Nem megyek bele jobban, erről számos vitát lehet nyitni. Ez akkor is igaz marad. Hiszen, ha a boldog lelkileg boldog barátokkal stb., akkor a maradék hiányát beszerezheti a vagyona által. Persze ettől sem lesz teljes boldogsága. Olyan sosem volt, sosem lesz.
Egyszerűen én sem ismerek olyan embereket, akik maradéktalanul boldogok lenének. Mert szenvedni jó… sőt, szenvedni tudni kell!
Ismerned is kell magad biztosan, hogy ember légy, hogy igazi ember.. de ettől még nem leszel boldog. Komolyan nem. Engem egyenesen elszomorít, ha tudom, hogy ismerem magam.
Egy régébbi beszélgetés. :

” Nézz magadba és rájössz, hogy egy szar ember vagy “
” Már rég megtettem és tudom, hogy az vagyok ”

Ezért a szomorodás. Igazából mindenki az, csak kevesen mernek szembenézni magukkal, kevesen mernek igazat mondani még maguknak is. Kevesen vállalják fel saját mocskukat. A máséval törődve.
Sokan mondják, hogy én-imádó. Sokan más szót használnak erre.
Kikérem magamnak, én biztosan nem vagyok egoista. A halál közelebb áll hozzám, mint ez a fogalom. Én ezt nem ismerem, nem kérek belőle semmilyen területen, köszönöm.
Adél vagyok, voltam, leszek mindig is.. és változtass meg, ha tudsz.
Ha engem tudsz kezelni, ha engem meg tudsz érteni. Ha tudod, mikor kell velem koccintani.
És most az egészségemre.
Egy jó tanács: A bor mindig segít! – ha másnak nem is, nekem mindenképp’ –