The final reading for this class is chapter 15 of the book, Social Software in Libraries by Meredith G. Farkas. In the chapter 15, which is called, “Keeping up: a Primer,” Farkas has a 7 step lesson plan that includes the following:

1. Keep up with the professional literature
2. Keep up with blogs
3. Keep up with other librarians in online communities
4. Keep up with webcasts and podcasts
5. Keeping up with conferences and continuing education
6. Keep up by playing with technology
7. Keep up while keeping sane.

All of these steps offer good advise. The ones that speak to me the most are 5 and 7. It is great to stay on top of the latest news and technology but you also need to get out and about to meet the people in your field. I agree that national conferences are wonderful and so are the local ones. It might even be better to concentrate on the local ones unless you are trying to market yourself for a career in a different area.

As far as continuing education, this is very important. We live in a age of rapid change and this makes lifetime learning crucial. New York State has recognized this since librarians that graduate starting in 2010 will be required to meet a minimum number of 60 hours of professional development every 5 years. This requirement is like that of continuing education credits for doctors, lawyers and other professionals.

The other lesson that really struck a chord with me is to try to sane while keeping up. This is very good advice and I think most of us tend to become overwhelmed. As Farkas mentions, it is important to prioritize what is important to us and stay focused so that we don’t lose ourselves in unimportant details. I hope that I remember this advice since it is a key to staying sane.

Logan másodszorra sétált végig ezen a leszállópályán. Egy két-három perces gyaloglás után megérkeztek. Broyles előtt kinyílt a főcsarnok hatalmas fotocellás ajtaja. A csarnok most nem volt olyan zsúfolt, mint aznap, amikor Logan és Charlie adminisztráltatta magát. Arra is nézett, hátha meglátja a gyönyörű adminisztrátor hölgyet, akibe – többek között a lány képessége miatt – minden jelentkezni kívánó férfi belezúgott. Logan azonban nem tartozott közéjük, mert a képessége megvédte a bódító feromonoktól. Az adminisztrációs fülkében most nem ő ült, hanem egy pocakos férfi, aki egy újságot olvasott, és közben nagyokat ásított. A hatalmas teremben többnyire ügynökök rohangáltak fel-alá, akik vagy épp most érkeztek meg egy küldetésről, vagy pedig most indulnak. A csarnok üvegből készült tetején besütöttek a lenyugvó nap utolsó sugarai.
Broyles eközben továbbment, a kadétok pedig követték őt. Logan soha nem gondolta volna, hogy a Triskalion ekkora, de be kellett látnia, hogy alábecsülte a S.H.I.E.L.D elszántságát. Miközben Broyles után meneteltek, Charlie észrevett egy hatalmas plakátot az egyik falon, amely a felvételi időpontokat hirdette. Eszerint egy évben 4 lehetőség van arra, hogy valaki benyújtsa jelentekézését a Triskalion-ra. (Március 14., július 12., október 16., és december 12. – Minden évszakban egyszer.) Logan-ék az októberi időpontot választották a jelentkezés idejére. Bár Logan nem önként akart idejönni, nem érezte úgy, hogy megbánta volna Wraith ajánlatának elfogadását.
Továbbsétáltak. Egyik kadét sem tudta, hogy hova mennek, és Broyles sem volt hajlandó elárulni. A férfi semmit sem szólt, csak ment előre. Míg nem elérkeztek egy ajtóhoz, ami előtt Broyles hirtelen megállt. Az ajtón egy kis táblácska volt, amire fura szimbólumokkal egy szó volt felvésve. Az ajtó előtt egy klón őrködött. Miután végigmérte a semmiből előtűnt társaságot, elkérte Broyles azonosító kódját:
- Jó napot! Láthatnám az azonosítási kódját, uram? – kérdezte. A katona hangja ugyanolyan volt, mint a többié. Ebből is látszódott, hogy klónok.
- Persze. Egy pillanat. – azzal a férfi elkezdett gondolkodni, de pár másodperc után már folytatta is. – A kódom: RRB6782WN6X. Megfelel?
A katona beütötte egy kis PDA-szerű gépbe a megadott kódot, ami egy kisebb ideig tartó keresés után kiadott egy találatot. A találat Phillip Broyles igazát bizonyította. A klón kinyitotta az ajtót, Broyles pedig intett, hogy kövessék. Az ajtón belépve egy teremben találták magukat. A teremben jó néhány ember helyet foglalt. A helység túlsó felén egy hosszú asztal volt, ami mögött 5 ember ült. Rögtön lerítt róluk, hogy magasan képzett ügynökök lehettek. Az öt ember között Thunderbolt is ott ült, aki most felállt, és a következőket mondta:
- Köszöntöm önöket a Mesterek tanácsa előtt. – mondta ünnepélyesen.

A visszaút sokkal rövidebb ideig tartott. Logan nem tudta, hogy ez azért van-e, mert ennek a gépnek nagyobb-e a teljesítménye, mint a másiknak, vagy csak egyszerűen azért, mert most nem ideges amiatt, hogy mi lesz a következő próba. X-23 elaludt út közben, ezért aztán Charlie és Warpath csak halkan beszélgettek egymással többek között arról, hogy az emberek mit bírhatnak Charlie együttesének, a Drive Shaft-nek a dalaiban. A srác ugyanis elővette mp3 lejátszóját, és mikor szembe szomszédja megkérdezte, hogy milyen zenét hallgat, odaadta Warpath-nak, hogy hallgasson bele. A férfi fél perc után kivette a füléből a fülest, és elkezdett értetlenkedni.
- Ez neked jó zene? – kérdezte. – Hiszen nincs semmi mondanivalója.
- Mi van? – kelt ki magából a fiú. – Nincs semmi mondanivalója?! Az érzelmeimet írom bele ezekbe a dalokba, úgyhogy van mondanivalójuk, oké?! És ha mindenképpen tudni akarod, a „You All Everybody” című albumunk aranylemez lett. Hetekig vezettük a slágerlistákat, tv show-kban szerepeltünk. A lányok imádtak minket. Csak aztán, a bátyámnak, Liam-nek családja lett, és emiatt feloszlott a banda…Francba!! Mi van, ha újból összeállnak, és nélkülem? – Charlie látszólag most gondolkodott el ezen a lehetőségen először. Rá kellett döbbennie, hogy az élet közben nem állt meg. A srác ettől a tudattól teljesen magába zuhant.
- Ha te mondod. – hagyta rá Warpath a fiúra.
Charlie egész úton morgott, és ha valaki szólt hozzá, akkor csak egy-egy szóval, vagy egyáltalán nem válaszolt. Délután négy óra felé aztán meglátták a Triskalion-t. A lebegő városféleség elég jól ki volt világítva. A földről nézve úgy nézhetett ki, mintha apró fények ezrei köröznének fent a magasban, több kilométerrel a föld felett. A gép lassan elkezdett landolni. Mikor „földet” ért, megrázódott egy kicsit. Erre felébredt X-23 is. Ásítását egy nagy nyújtózással nyomatékosította. Az út alatt egy kicsit ki tudta pihenni magát. Logan mozgolódást hallott a többi kabinból, ezért indítványozta, hogy ők is induljanak el, nehogy itt maradjanak. Warpath-ék egyetértettek, és kinyitották a kabin ajtaját. Gyorsan végigmentek a folyosón, és leszálltak. A leszállópályán már várta őket egy férfi. Logan nem látta őt messziről olyan tisztán, viszont mikor közelebb értek hozzá, már tökéletesen látták. A férfi magas volt, és fekete bőrű. Valamint kopasz. Fekete öltönyt viselt, amihez egy fehér inget, és egy sötét nyakkendőt vett fel. Arca nagy fegyelmezettséget tükrözött, így Charlie – akinek időközben visszatért életkedve – gyorsan Logan fülébe súgta, hogy vele nem szórakozna semmilyen körülmények között sem. Mikor végigmérte a kis társaságot, bemutatkozott:
- Üdvözlöm önöket! Phillip Broyles vagyok. – mutatkozott be, majd folytatta. – A S.H.I.E.L.D kiképzésügyi hivatalának, a S.T.R.I.K.E-nak az igazgatója vagyok. Az én feladatom az, hogy az ellenőrzésem alatt ügynököket faragjanak magukból. Kérem, kövessenek.
Sarkon fordult, és megindult a Triskalion főépülete felé.

Holnap jön a fejezet befejezése…

3 gép „parkolt” a bázis melletti mezőn. Zoe, meg egy osztag klónkatona már ott várta őket. A katonák némi eligazítást tartottak.
- Látom, azért vannak, akik túlélték. – kezdett bele Zoe. – Most el kell hagynunk a szigetet, mert itt tartózkodásunk csak ennyi ideig volt engedélyezett. A sziget nem enged senkit tovább maradni. Visszamegyünk a Triskalion-ra. Na már most. 3 gépünk van. Az első gépre azok a kadétok szállnak, akik nem jutottak tovább. Őket elvisszük a legközelebbi városba, ahonnan hazajuthatnak. A csomagjaikat természetesen utánuk küldjük.
Azzal intett az egyik klónkatonának, aki erre intett a kiesetteknek, hogy kövessék őt. Miután elvonultak, Zoe folytatta a mondanivalóját:
- A második géppel a 25 szerencsés kadétot küldjük vissza a Triskalion-ra, ahol nemsokára megkapják a szükséges eligazításokat. Kérem, kövessék CB-253-at, aki elkíséri önöket hajójukra.
A „CB-253” elnevezésű klón kivált az osztagból, és Logan-ék utána indultak. Logan már csak egy apró foszlányt hallott Zoe beszédéből. (Uraim, kérem, kövessenek…) A klón nem szólt semmit, csak egyenesen a gép felé irányította őket. Charlie meg sem szólalt az úton, amit Logan igencsak furcsának tartott. A srác kitartóan jobb oldalra, az erdő szélére koncentrált. Logan követte a srác tekintetét, és hamarosan ki is szúrta, hogy mit bámul Charlie. Az erdőszéli növényzet mögött különös lények bujkáltak, s bámulták Warpath-ék néma menetét. A lények körülbelül két és fél méter magasak lehettek, bőrük pedig tengerkék volt. Szemeik nagyok voltak, orruk pedig enyhén lapítottak. Valószínűleg a sziget őslakosai voltak. Tehát erre értette Zoe, hogy nem maradhatunk a szigeten. Biztos csak engedéllyel vagyunk itt. – gondolta Logan. Közben odaértek a szállítókomphoz, és felszálltak rá. A gép belülről sokkal kényelmesebbnek tűnt annál, amivel idejöttek egy hete. A gép utasterét átszelő folyosó mentén öt kabinajtó volt. Minden csapatnak egy. Serena-ék csapata rögtön le is csapott a 2-es jelzéssel ellátott fülkére. Majd magukra zárták az ajtót. Logan-ék is választottak maguknak egy kabint, és ők is bezárkóztak. Helyet foglaltak. Semelyikük sem szólalt meg, csak nézték, ahogy maguk mögött hagyják a Koponyák szigetét. Mikor már kellő magasságban voltak a sziget felett, Warpath törte meg a csendet.
- Hát ez meredek egy hét volt. – mondta. – Nem szívesen jönnék ide vissza. Jók vagyunk. Benne vagyunk a legjobb 5 csapatban. Ezt neked köszönhetjük X-23. – azzal küldött egy barátságos mosolyt a lány felé. X-23 nem szólalt meg, viszont egy mosolyt ő is küldött a nagydarab csapattársa felé.
- Szerintem ennél már csak nehezebb küldetéseink lesznek. – szólalt meg vészjóslóan Charlie. – Gondoljatok bele. Ha már a selejtező próbák is ilyen kegyetlenek voltak, akkor mi lesz velünk a kiképzés során. Valószínűleg nem éljük túl.
A többiek legondolkodtak Charlie szavain, és belátták magukban, hogy a srácnak igaza van.

Megjegyzés: A fejezet új címet kapott. (Az “X-Fegyver program”-ból “A kiképzés előtt” lett.) Azért változtattam meg, mert a korábbi címet majd egy későbbi fejezethez tudom hozzákapcsolni. Köszönöm megértéseteket.

X-23 elterült a földön. Logan-ék sietve rohantak oda hozzá, és mentőkért kiabáltak. A bázison látott orvosok már ott is voltak. Hosszas vizsgálódás után kiderítették, hogy a spontán regeneráció képességének köszönhetően, a lány mindössze csak fáradt volt. Mikor magához tért, nagy nehezen feltápászkodott. Közben megjelent a magas koponyájú ügynöknő, hogy gratuláljon neki, és átvegye a jelvényt. Mikor visszasétált, és letette a kis, csillogó tárgyat Logan-ék aktájára, X-23 csak akkor hitte el igazán, hogy sikerült. A gyík-fiúval vívott csatájára gondolt, és arra, hogy csak egy hajszálon múlt a továbbjutásuk. Ezért aztán elkezdett mentegetőzni, hogy ő mindent megtett, de Logan csak csendre intette őt, és azt tanácsolta neki, hogy pihenjen egy kicsit. Ezt úgy nyomatékosította a férfi, hogy odakísérte X-23-at az egyik hordágyhoz, gyengéden lefektette rá. X-23 halkan megköszönte. Eközben Wraith hangja hallatszódott fel:
- És az utolsóként továbbjutó csapat képviselőjjjeee…X-23!!! – ordibálta a férfi, olyan lelkesedéssel, mint mikor Serena érkezését jelentette be. – Örömmel jelenthetem be, hogy az idei Selejtező Próbák sikeresen lezajlottak, és újabb 25 kadétnak adatott meg a lehetőség, hogy a SHIELD elit ügynökkiképző programjában, az ’X-Fegyver’ programban részt vehetve, ügynökké váljon. Ám, mielőtt tovább folytatnám, várjuk meg a tóban lévő társainkat, hátha életben van még valaki.
Hogy példát statuáljon, a tavat kezdte el figyelni. Eközben a továbbjutó csapatok tagjai egy helyre gyülekeztek. Egy másik ügynök megkérte a csapatok képviselőit, hogy fáradjanak oda az asztalhoz. Így hát aztán, Serena, Aayla, az ikrek, és X-23 odaballagott az asztalhoz, és leültek egy-egy székre. Nem sokkal később, felbukkant a víz alól egy férfi, aki csupa seb, meg vér volt. A mentőegységek azonnal ellátásban részesítették. Ezután jó ideig nem történt semmi. A kadétok halkan beszélgettek egymással, Wraith pedig mozdulatlanul figyelte a vizet. Mikor már egy negyed órája vártak a túlélőkre, az idős tábornok felállt, és megkérte a kadétokat, hogy egy egyperces néma csönddel tisztelegjenek elhunyt társaik előtt. Ezután rögtönzött egy „gyászmisét”.
- Kérem! Kéretnék egy kis figyelmet? – szólította fel a tömeget. – Csak szeretném, ha megemlékeznénk elhunyt társainkra. Mondjuk úgy, hogy a sors nem akarta, hogy életben maradjanak. Mindazonáltal, hősként haltak meg. A családjukkal szomorú híreket kell közölnünk. Úgyhogy, kérnék egy egyperces néma csöndet.
Azzal lehajtotta fejét, és cipője orrát kezdte el nézni, miközben összekulcsolta maga előtt kezeit. Mikor lejárt a megközelítőleg egy perces tiszteletadás, a kadétok ismét elkezdtek beszélgetni. Többek között arról, hogy most mik a terveik. Többen ugyanis annyira biztosak voltak a felvételükben, hogy megmondták a családjuknak, főnöküknek a magukét, azon az alapon, hogy úgy sem látják egymást többé. Hát ők tévedtek. Miközben visszafelé vették útjukat a bázis felé, Logan fültanúja volt néhány beszélgetésnek. Megtudta például, hogy nem egy társa azt tervezi, hogy elvonul évekre egy lakatlan helyre azért, hogy teljes nyugalomban fejleszthesse technikáját. Utána pedig megpróbálnák újból. Úgy gondolták, hogy sokkal könnyebb lesz akkor, hiszen ismerik a feladatokat. Egy szemüveges, vállig érő hajú srác azonban kiábrándította őket az álmodozásból. („Ez nem így van. Én idén álltam neki harmadszorra, és eddig nem volt kétszer ugyanaz a feladat. Mit gondolsz, mitől olyan profik?) Közben visszaértek a bázishoz, ahol már hatalmas repülőgépek várták őket. Olyanok, mint amik idehozták őket egy héttel ezelőtt.

Holnap jön a folytatás…

Blogom tegnap volt 5 hónapos. Köszönöm.

Farkasok közé küldelek
mint bárányokat.

Nem adok néktek farkasfogakat,
se vad, üvöltő hangot,
se tépő farkaskarmot.
Be kell érnetek füves legelővel,
– s olyan harcban, hol testi, nyers erő kell,
véretek csordul, csontotok roppan.

Mégis biztonságban,
mert Pásztorotok van.

*
Kisgyermek-korotokban selymes hajatokat
anyátok simogatta,
ifjúságotok kócos, dúlt sörényét
vihar lobogtatta,
Majd szemetekbe hullt, míg gondterhelt homlok
gyűrődött alatta,
az életalkony ezüstös fehérjét
aggság elhullatta –
– hajatok szálait Valaki hűséggel
mind számon tartotta.

Siklós József

Eközben X-23 vadul folytatta a jelvény keresését. Nem tudta, hogy mennyi ideje van még, ahogyan azt sem tudta, hogy egyáltalán van-e még mit keresnie. Olyan gyorsan úszott, ahogy csak tudott. És akkor végre meglátott valamit. Egy apró kis fénylő pontocskát, pár méterrel alatta. Nem habozott. Az sem érdekelte, hogy lehetséges az, hogy az nem is jelvény, de úgy gondolta, hogy egy próbát mindenképpen megér. Úszott. És úszott. Már csak körülbelül két, vagy három méterre volt tőle, mikor egy zörgő hangot hallott háta mögül. Gyorsan hátrafordult, s közben kieresztette adamantium karmait. Egy hínárerdő mögül a „gyíksrác” bukkant elő. A fiú először végigmérte X-23-at, aki közben megpróbált a jelvény elé kerülni, nehogy észrevegye a fiú. Ám túl késő volt. A pikkelyes fiú észrevette, hogy mire készül X-23, és meglátta a jelvényt. És akkor egyszerre minden lelassult. Egy harmadik személy lassítva látta volna az eseményeket. A fiú elindult a jelvény irányába, X-23 pedig átváltott arra a személyiségére, amelyet Logan-ék az Irigy elleni harcban láthattak. Szemei elvörösödtek, karmai pedig még élesebbé váltak. Megpróbálta rávetni magát a srácra. A fiút azonban nem érte váratlanul támadója képessége. Kezei között egy hatalmas energialabdát idézett elő, amit – mikor már elég erősnek találta – X-23 felé küldött. A lány nem tudott elúszni a sebesen felés száguldó gömb elől, és telibe találta. Átment a testén. Hasát kegyetlenül átszakította. Mikor a gömb elhagyta a lány testét, csak egy tátongó lyukat hagyott maga után X-23 testén. A lány szemei üvegessé meredtek, miközben ömlött a vér az orrából, a szájából, és persze a hasán éktelenkedő hatalmas lyukból. Ez a mozdulatlan merülés azonban nem tartott sokáig. X-23 ezen személyiségének öngyógyítása sokkal gyorsabb volt, mint a „nyugodt” X-23. A hasán tátongó lyuk hamarosan elkezdett összeforrni, ő pedig visszatért az életbe, és a srác után vetette magát. Nem sokára utol is érte. A gyíksrác éppen azzal volt elfoglalva, hogy szétszedje a láncot, amivel a tó fenekéhez erősítették a jelvényt, nehogy elsodorja egy áramlat. A fiú erre nem volt felkészülve, ám akkora lélekjelenléte volt, hogy odébb vesse magát. Így a lány jobb karjának karmai a láncot találták el, ami a csapástól szilánkokra törött. X-23 meg is ragadta a jelvényt, és magához szorította. Már úszott volna vissza, a felszín felé, mikor valami elkapta a bokáját. Lenézett, és látta, hogy a gyíkember az. Nem habozott. Kiengedett egy hosszú pengét jobb lábfejének ujjai közül is, és nyakon rúgta a fiút. A penge átszúrta a srác nyakát, aki elkezdett hörögni. X-23 kirántotta a nyakba beleállt pengét, majd elkezdett úszni. A penge eközben visszahúzódott. Ekkor a semmiből előbukkant egy hatalmas vízi szörnyeteg, ami hatalmas övültés közepette kettéharapta a lassan merülő, haldokló fiút. A szörnyeteg valószínűleg még X-23 vérének a szagát érezte meg, mikor az meghalt, de csak most ért ide. A szörny elvolt, így nem eredt X-23 nyomába. A lány szinte olyan gyorsan úszott, mint az olimpiai versenyúszók. Ahogy úszott, egyre közelebb ért a felszínhez. Már látta az emelvényeket, és hallotta, hogy Wraith elkezdett visszaszámolni hatvanról. Erre még jobban begyorsult, és olyan tempóval közelítette meg a felszínt, hogy szabályosan kirepült a vízből, és a partra zuhant, felszántva maga utána földet. Miközben – árkot vájva a fölbe – csúszott, jobb kezét a magasra tartva, kezében volt a jelvény.
Logan-ék egyszerre ugrottak a magasba, és ordítozták a lány nevét. X-23 végül abbahagyta a csúszást, és feltápászkodott. Arca teljesen le volt horzsolódva, és miközben gyógyultak be sebei, csak ennyit nyögött ki magából:
- Remélem, még időben beértem. – azzal összeesett a fáradtságtól.

Es madrugada, ya, otro día que corre bajo las ruedas desgastadas de los Nissan V-16 que hacen las veces de colectivos en el gran Santiago de Chile. Es época de elecciones en mi país, y la gente habla de todo un poco cada día que corre antes del 13 de Diciembre. Época de promesas. Me voy a dormir y a soñar con un arte nuevo planetario.

Cada candidato tiene sus recelos con el campo del arte, los presupuestos deben manejarse cómo corresponde, no es cosa de llegar y prometer para despues no cumplir y provocar. Ya tu sabes.

Cómo se puede guardar distancia de un fenómeno artístico tan brutalmente. En Hamlet, de Shakespeare, el brutal Claudio dobla sus rodillas ante el enfrentamiento con el arte que le develaba aquello que el mismo había puesto tras el velo. Pero aquí, entre mar y cordillera, entre el cobre del norte y el cemento del centro, entre el cabón de lota y las centollas y el frío del fin de los suelos, ¿Qué se nos dobla aquí ante el arte?

El tiempo corre cómo un animal desvocado, y los ruegos para conseguir financiamiento no han de encontrar siempre a un chascón ruliento, de apellido rezonante que venga y te ponga un fajo de billetes por delante, tú no eres Tomás González. ¿Cómo puedo dormir y soñar? Estamos en pañales.

Las donaciones culturales no son tales. El patrimonio no es asunto tratable. Qué cultivo de qué cosa. Que importante es educarse, constituirse, construirse y observarse. Conocer el entorno para poder desarrollarse. Analizar agudamente la tierra y a quienes la gobiernan, exigir y cultivar el espacio del arte en la comunidad que nos contempla. Hay que arar la tierra para arriesgar nuestras semillas, y pasan, y pasan los días.

Será la solución realizar y realizar pruebas? Es tan dura la condena de la filiación a la causa o el ataque contra ella? Podemos ser tan independientes y conseguir tribuna?

Qué paso damos con la libertad de expresión, la amplia convocatoria de los concursos de asignación, si nadie se entera de que formas emanan de tal o cual creación.

Los medios han de ser aliados. Cadenas de expansión de las arremetidas artísticas, de las prácticas culturales. Cadenas de cualquier tipo que mantengan al tipo a tiempo en los nuevos arquetipos.

Acontece, todo acontece. No acabamos de sacar la teta de la boca y ya estamos matando la vaca.

Me voy a dormir, sin creer en las tramposas causas que esgrimen los candidatos en sus propagandas. Tal vez los empleados públicos no pierdan su trabajo en el eventual gobierno de Piñera. La pregunta es si los artistas lo van a encontrar.

A lány ekkor még hangosabban üvöltött, de valahogyan sikerült leráznia magáról a bestiát. Ekkor azonban X-23 valami olyasmit látott, ami nem töltötte el éppen vidám gondolatokkal. A nagy viaskodásban ugyanis a pólója alól kibukkant valami. Egy nyakláncszerűség. X-23 még jobban megnézte magának, és döbbenten ismert fel benne, egy hínárral átkötött jelvényt. Tehát már csak 4 van. – gondolta magában elkedvtelenedve. Közben a lány bevetette képességét, és gyönyörű átalakuláson ment keresztül. Egész teste gyémánttá változott. A kemény drágakő csak úgy ragyogott a víz alatt. A lány – annak ellenére, hogy a gyémánt a legkeményebb ásvány a világon – könnyedén mozgott így is. Gyémánttá alakult öklével odacsapott a piranháknak, amik erre szétszéledtek. A lány nem vette észre X-23-at, vagy csak egyszerűen nem volt kedve észrevenni a lányt. Ezért aztán rögtön el is úszott. X-23 látta, amint a lány rátekint órájára. A lány teljesen el volt keseredve. Fogalma sem volt, hogy még hány elrejtett jelvény van a tó mélyén, de volt egy olyan érzése, hogy már nincs sok esélye.
…
Logan-ék izgatottan várták már, hogy X-23 felbukkanjon, kezében a jelvénnyel, ami továbbjuttatja őket. Logan rápillantott egy nagy órára, és sokkolva látta, hogy mindössze 6 perce maradt a lánynak a feladat teljesítésére. Ekkor buborékok jelentek meg a felszínen, és Logan-ék reménykedve kapták oda fejüket. Vakító ragyogás tört fel. Ami aztán egy fél perc múlva szét is foszlott. A gyémántlány volt az. Ő volt tehát az első továbbjutó. Csapata diadalittasan tapsolt, és üdvrialgásban tört ki.
- Az első továbbjutó csapat képviselőőőjeee…Serena van der Woodsen!!! – ordibálta Wraith. Ezután ő is hangos tapsolásban tört ki.
Serena kimászott a partra, ahol csapattársai már várták. Gyorsan körbetekerték a lányt egy nagy törülközővel, nehogy megfázzon. Miközben társai nem győztek gratulálni neki, levette nyakáról rögtönzött „nyakláncát”, és átadta a jelvényt egy ügynöknőnek, aki azért ment oda, hogy szolidan gratuláljon, majd pedig átvegye a továbbjutást biztosító kis tárgyat. Az ügynök elég furán nézett ki. Bőre fehér volt, de nem olyan, mint egy emberé, hanem még a sápadtnál is sápadtabb színe volt. Koponyája pedig igencsak robosztus volt. Hosszú, barna haja a koponya felétől kezdett el nőni. Mindezt összevetve, elég furán nézett ki. Visszasétált egy asztalhoz, ahol a többi ügynök ült, majd letette egy aktára, ami valószínűleg Serena csapatának adatait tartalmazta.
Az idő tovább múlt, és már csak négy perc volt vissza a próbából. Ezalatt a két perc alatt felbukkant a kékbőrű lány is, kinek csapata nem gratulált neki olyan lelkesen. Nagyon önfegyelmezettek voltak. (Megtudtuk, hogy a lányt Aayla Secura-nak hívják.)
Kisvártatva – szinte egyszerre – tűnt fel a felszínen két újabb kadét. A két férfi megszólalásig hasonlított a másikra, azzal a kivétellel, hogy két külön csapatot erősítettek. Mikor kimásztak a partra, örömükben elkezdtek ugrálni. Boldogok voltak, hogy mindketten teljesítették a próbát.
Miután Wraith elordította az ikrek nevét is, figyelmeztette a még izgatottan várakozó öt csapat tagjait, hogy az idő vészesen fogy, és már csak egy megszerezhető jelvény van elrejtve lent, a tó alján. Logan-ék nagyon idegesek voltak. Bíztak X-23-ban, de belegondoltak abba is, hogy esetleg kiesnek. Arkangyal elkezdte halkan, de ahhoz elég hangosan mondogatni az „Engem kellett volna küldened.” mondatocskát, hogy Logan hallja. Főhősünk azonban leintette, és csak a vízre koncentrált.

Tudom, azt ígértem, hogy ez lesz a befejezés. De nem tudom abbahagyni. Viszont a “part 6″ már mindenképpen befejező rész lesz…Holnap.

A srác egykorú lehetett Charlie-val, legalábbis kinézetre. Testét pikkelyek borították. A pikkelyeknek zöldes színe volt, akár csak a gyíkoknak. X-23 nem is vette volna észre, ha nem süt rájuk a nap fénye. A fiú testfelépítése, a pikkelyes bőrt figyelmen kívül hagyva, teljesen megegyezett egy normális ember testfelépítésével. Illetve külső mutáció nélküli mutánséval. A különbség még annyi volt, hogy szemlencséje erősen sárgás árnyalatú volt, pupillája pedig keskeny réssé szűkült. Hogy a fénytől-e, vagy pedig alapból ilyen volt, X-23 nem tudta. A fiú valószínüleg megérezte magán a lány tekintetét, és abba az irányba fordította tekintetét. Mikor tekintetük összeért, a srác mosolyogva kacsintott egyet, és feltartotta jobb karját, hogy aztán az öklével felmutassa hüvelykujját. X-23 bátortalanul visszamosolygott rá.
A rövid „flört” után Wraith felszólította a jelölteket, hogy készüljenek fel a feladatra lelkileg, és melegítsenek be, mert 5 perc múlva elindítja a 3. próbát. Ez alatt az öt perc alatt még egyszer elmondta a feladatot, és hogy csak öten juthatnak tovább, és meg is halhatnak akár. X-23 nem figyelt oda. A „gyík-srácon”, na meg persze a próbán járt az esze. Az öt perc azonban hamar letelt, és felhangzott a próba kezdetét jelentő sípszó.
A kilenc kadét egyszerre vetette bele magát a vízbe. X-23 megpróbálta minden tudását bevetni, hogy sikerüljön rávennie magát az úszás technikájára, ám meglepetten tapasztalta, hogy ösztönösen képes volt úszni. Méghozzá elég jól. Annyira jól, hogy maga mögött hagyta a többieket, és elhúzott előre. Nem tudta, hogy merre keresse a jelvényt, amely a továbbjutásukat biztosította volna. Volt egy olyan érzése, hogy ha elindul délnyugati irányba, akkor előbb-utóbb „belebotlik” egy jelvénybe. Tudta, hogy a jelvény el lesz rejtve, de úgy volt vele, hogy ha talál majd valamilyen nyomot, akkor ott keresgél. Így hát igencsak céltudatosan vágott neki a délnyugati irányba való úszásnak, annak reményében, hogy talál valamit. Tisztában volt azzal, hogy mindössze tizenöt perce van, amit egy levegővel kell kibírnia, de a szeme előtt lebegett a kis jelvény képe, és ezért minden erejével arra fókuszált, hogy megtalálja azt. Azt azonban nem tudta, hogy mennyi idő telhetett el a forduló kezdete óta. Megpróbált találgatni, de ezzel csak még több időt vett el magától, ezért abbahagyta. Ahogy úszott, volt ideje körülnézni. Egyrészt azért tette ezt, mert azt várta, hogy egyszer csak meglát egy apró kis csillanást, ami a jelvény helyét árulta volna el. Másfelől viszont kíváncsi volt a tájra. Kíváncsi volt rá, hiszen itt is élhettek olyan lények, amelyek másutt a világon nem fordulnak elő. X-23 majdnem leúszott a tó fenekére, mert jobbnak látta, ha az alján keresi főleg. A tó fenekén lévő növényzet igen sűrű volt. Jóformán lehetetlen volt átlátni rajta. A lány mindenesetre megpróbálta. Hosszú percekig matatott a hínárok között, de belátta, hogy csak az idejét pazarolja el ezzel. Ekkor azonban egy hosszú sikítás hallatszódott X-23 közeléből. A lány empátiából a hang irányába úszott. Nem kellett sokat úszkálnia, ugyanis az egyik hínárerdőből kikecmeregve, meglátta a szőke lányt, amint egy raj, piranha-szerű lénnyel viaskodik. A halszerű lények nagyobbak voltak, mint rendes társaik, és félelmetesebbek is. Az egyiknek sikerült elkapnia a lány karját, és elkezdte marcangolni.

Holnap. Befejező rész. Remélem…

- Oké, emberek. Választottam. Szeretném, ha te szállnál versenybe a továbbjutásért, X-23. – fordult a lány felé, aki igencsak meg volt lepődve, bár próbálta ezt leplezni. A lány valószínűleg arra számított, hogy Arkangyal megy helyette, aki végül is, minden tekintetben érettebb, és alkalmasabb lenne a feladatra.
- É…én? – kérdezte meghökkenten. – De hát nem tudok úszni. Legalábbis nem hiszem, hogy tudok. Ugye, nem? – kérdezte, majd intett a fejével, hogy álljanak egy kicsit távolabb a többiektől. Ott aztán folytatta. – Ugye, nem a miatt választottál engem? Amit bizalmasan elmondtam neked? – kérdezte.
Logan nem számított arra, hogy döntése ekkora érzelmi reakciót vált ki akárkiből is. Mindenesetre gyorsan válaszolt a hozzá intézett kérdésre, mert nem akarta, hogy X-23 még zaklatottabbá váljon. Akkor aztán tényleg nem tudja teljesíteni a próbát. „Már ha elvállalja egyáltalán.” – kavargott a fejében ez a kósza gondolat.
- Dehogyis. Egyszerűen csak rád esett a választásom. – magyarázta. – Mint csapatkapitánynak, jogom van eldönteni, hogy hogyan döntök. Vagy nem? – szúróan tekintett X-23-ra, hogy megmutassa neki a helyzetet.
X-23 erre nem felelt vissza, hanem mindössze csúnyán nézett Logan-re, majd visszasietett a többiekhez. Mikor odaért, Charlie-ék rögtön lerohanták rögtönzött stratégiáikkal, és tanácsaikkal. Logan felnézett az égre, és közben régi életére gondolt. Szigonyra. Pam-re, és Lilith-re. Messzebb nem tudott visszaemlékezni, de nem is akart. Legalábbis bizonytalan volt. Már nagyon régen gondolkodott el azon, hogy vajon milyen élete lehetett az „elmetisztogatás” előtt. Beletörődött abba, hogy sosem tudja meg, ám most valamiért ismét érdekelni kezdte rejtélyes múltja. Az ég nagyon tiszta volt. Egy-két kósza felhő volt rajta. Ez a látvány azt ígérte Logan-nek, hogy egyszer majd minden kitisztul, és megtud mindent. Majd hallotta, amint társai sok sikert kívánnak a lánynak. Ebből azt szűrte le magában, hogy X-23 belement a „játékba”. Közben Wraith is ismét felszólította a kadétokat, hogy figyeljenek rá. Minden arc felé fordult. Ennek tudatában hozzáfogott mondandójához:
- A kijelölt kadétok jöjjenek ide…hozzám. – utasította az említetteket. A kilenc kadét ki is lépett a tömegből, és odament az idősödő tábornokhoz. Köztük volt X-23 is. – A szabályokat az előbb már tisztáztam, szóval, mindössze annyi feladatom maradt, hogy odakísérjem önöket az emelvényekhez.
Wraith, és a 9 kadétből álló kis kísérete elindult egy kiálló partszakasz felé, ahonnan könnyedén át lehetett lépni a part melletti emelvényre. A többé emelvényre pedig, az onnan kiinduló kis kötélhidakon lehetett eljutni. A kilenc mutáns elfoglalta helyét. Míg ez a folyamat zajlott, X-23 végigmérte a konkurenciát. Rajta kívül még két nőnemű ügynökjelölt volt, akik nem nézelődtek össze-vissza, hanem egyenesen előre néztek. Valószínűleg a társaiktól kapott tanácsokon elmélkedtek, hogy hogyan hasznosíthatnák őket. Az X-23-hoz közelebb álló lánynak leomló, hosszú, szőke haja volt, amit most copfban viselt. Arca szép volt, akárcsak egy sellőé. A másik lány nem hazudtolta meg mutáns mivoltát. Kék bőre volt, haja viszont nem. A fülei fölött részről pedig két lekku (fejnyúlvány) lógott alá. Ő teljes mértékben felkészült a leendő feladatára. Melltartóra és bugyira vetkőzött, alsó lábszáraira pedig egy-egy szíjjal késeket erősített. X-23 tovább fürkészte ellenfeleit. A többi hat indulón nem tapasztalt semmilyen külső mutációt, illetve egyikükön igen.

Bár tegnap azt írtam, hogy ez lesz a befejező része a fejezetnek, mégis úgy döntöttem, hogy még legalább 2 part-ot írok hozzá.

A kadétokat nem érte váratlanul a bejelentés, hiszen sejtették, hogy nem pusztán a táj szépsége miatt hozták ide őket. Mindenesetre érdeklődve nézték Wraith-et. Logan megpróbált maximálisan koncentrálni. („Két próbán túljutottunk már, ezt sem bukhatjuk el!”) A kopasz férfi végigjártatta tekintetét a társaságon, majd rögtön össze is foglalta a feladat lényegét:
- 9 csapat maradt. 45 kadét. Holott 145-en indultak el pár hete, azzal a céllal, hogy egy pár éves kiképzésen túlesve, a SHIELD legkiválóbb ügynökeivé váljanak. Szurkolok, hogy mindenkinek sikerüljön. Na de a feladat.
Itt aztán teljesen elnémult a társaság. Feszülten, szinte lélegzetvétel nélkül várták a feladatukat, de akkor még nem sejtették, hogy nagyon is szükség van egy hatalmas lélegzetvételre.
- A feladat igen egyszerű. 9 csapat van. 9 emelvény. Mindegyik csapat kiválaszt maguk közül valakit, aki csapatukat fogja képviselni. Azt ajánlom, legyen bölcs döntés. Miután ez megvan, a csapatok képviselői kiállnak az emelvényekre, és mikor jelt adok, a mélybe vetik magukat. A vízesésen lezuhanva, beleesnek a tóba, ahol egy feladat fogja őket várni. A tóban, 5 darab SHIELD jelvény van elrejtve a legkülönbözőbb helyekre. – azzal elővett a zsebéből egy jelvényt, amin a szervezet címere volt, meg a neve. – A feladat teljesítésére 15 percet kapnak. Azaz mindössze egyetlen levegővételre van idejük. Mégpedig, mielőtt beugranak.
Azok, akik eddig azt gondolták, hogy ez lesz a legkönnyebb próba, tévedtek. Kénytelenek voltak belátni, hogy ez több lesz, mint egy kis egyszerű úszkálás.
Így hát aztán ki kellett találnia a csapatoknak, hogy ki fogja képviselni őket. Több szempontból is meg kellett vizsgálniuk a lehetőségeket, hiszen a kiválasztott kadétnak remekül kellett mozognia a vízben, gyorsnak kellett lennie, és rövid idő alatt kellett átvizsgálnia az egész tavat. A feladatot tovább nehezítette, hogy csak az első öt megtaláló csapata jut tovább, hiszen mindössze öt jelvény lett elrejtve.
Logan-ék, és a többi csapat is hosszan tanakodott. Charlie felajánlotta, hogy megoldja a feladatot, mivel fiatalabb korában világbajnok gyorsúszó volt, és egyszer még a Guinness-rekordot is meg akarta dönteni barátaival azon módon, hogy ki tudja legtovább benntartani a levegőjét. Logan azonban visszautasította a srác ajánlatát. Nem azért, mert nem bízott Charlie-ban, hanem azért, mert még mindig fájt a fiú karja. És ez erősen rontaná csapatuk továbbjutási esélyét. Magát nem vette számításba, mert nem emlékezett arra, hogy tudna úszni. Ha a vízben derülne ki róla, hogy „előző” életében nem tanult meg úszni, akkor akár a saját életét is veszélybe sodorná. Ugyan tudta, hogy a sérülésekből regenerálódik, de azt nem tudhatta, hogy mi lesz vele egy esetleges megfulladás után. 3 lehetséges jelölt maradt: X-23, Warpath, és Arkangyal. Logan, Warpath-ot kapásból kizárta, mert ő is egy súlyosabb sérülésből lábadozott éppen. Arkangyal és X-23 érdeklődéssel fürkészte csapatkapitányuk arcát, és feszülten várták Logan döntését. A férfi végül döntött is. X-23-at akarta a feladatra küldeni. Nem tudta, hogy miért döntött így, de az ő arca ugrott be neki, mikor a végső döntésre készült.

A következő part, egyben a fejezet befejezése is…

Ma voltunk megnézni a New Moon-t. Ott volt Cla, Bogi, Viki, Niki, Tina, Ricsi, Ádi, Zozo, Norbi és én. Hát igen, a jó filmekre mindig összegyűlik a jó társaság… Kittit sajnos nem engedték el…

Fél 10-kor taliztunk a mozi előtt. A film kb negyed 11-kor kezdődött. Már nagyon izgatottak voltunk, mivel mindegyikünk nagy Twilight fan

A film nagyon tetszett. A legjobb rész az volt, amikor Bella épp hogy utolérte Edwardot, mielőtt meghalt volna… A legszomorúbb meg az volt, amikor Edward elhagyta Bellát… Megmondom őszintén, azt a rész megkönnyeztem, de ezzel nem voltam egyedül. Mindig átérzem a film szereplőinek érzelmeit… Az egész nagyon sejtelmes volt… Amúgy is szeretem a vámpíros filmeket, de az Alkonyat és az Újhold felülmúlja mindegyiket.

A moziba szinte ujjongás tört ki, mikor Jacob levette a pólóját… Szerintem egyáltalán nem néz ki jól… Már túl izmos… Akárki akármit mond, akkor is Edward a jobb

(L) Imádom (L)

Ajánlom nektek is, nézzétek meg! És a film rabjaivá váltok!

Nah puszaaa

Egyesek teljesen fel voltak háborodva. Idejöttek, ezzel veszélyeztetve az életüket, és még csak nem is pihenhetnek. Többen azt kérdezgették a többiektől, hogy nem e lehet most feladni. Ennyit nem ér neki, hogy ügynök lehessen a SHIELD kötelékében. A teremben akkora felháborodás tört ki, hogy Wraith nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Megpróbált kiabálni, hogy hagyják már abba, de hangja még az első sorokig sem jutott el. Legalábbis nem nagyon figyeltek rá. Ekkor azonban egy igencsak marcona külsejű, öltönyös ügynöknek elege lett a hangzavarból, ezért felállt székéről, és Wraith mellé sétált. Mikor odaért hozzá, odasúgott valamit a fülébe. Wraith, miután végighallgatta az ügynök közölnivalóját, bólintott, és befogta füleit. Ez elsőre furcsának tűnhetett, ám a következő percben már inkább hasznos húzásnak tűnt a tiszt részéről. A marcona férfi ugyanis kiabált egyet. Egy hatalmas hangerejűt. Hatalmas hanghullámok törtek ki a szájából. A teremben mindenki elhallgatott. Ledöbbenve figyeltek az emelvény felé, ahonnan a hangorkán elindult. Az ügynök körülnézett, majd szépen, nyugodtan visszasétált székéhez, és leült rá. Wraith megvárta, míg leül a férfi, majd a kadétok felé fordult:
- Köszönöm Decibel. – mondta. – Az imént megismerhették az egyik kiképzőtisztet, akinek – mint láthatják – hatalmas ereje van. Nem tanácsos vele újat húzni. Szóval ott tartottam, hogy hamarosan kezdetét veszi a 3. próba. Kérem, kövessenek.
Azzal sarkon fordult, s lesietett az emelvényről. Az ügynökök követték őt, majd elkezdték terelgetni a kadétokat. Az ügynökjelöltek követték őket. Egy hátsó ajtón keresztül kimentek a szabadba, ahol egy egész csapatnyi katona várt már rájuk. Ezek a klónkatonák azonban nem olyanok voltak, mint amilyeneket Logan még a Triskalion-on, vagy a SHIELD new york-i nagykövetségén látott. Nem hófehér, vagy legalábbis fehér páncélzatot viseltek, hanem annak, egy terepre tervezett változatát. Páncélzatuk sötétbarna volt. Sisakjuk nem csak színében, hanem alakjában is eltért az eddig látottaktól. A katonák mellett AT-RT lépegetők is voltak, melyek tipikusan az ilyen helyekre lettek tervezve. Tudta meg Logan Charlie-tól, aki otthon volt ezekben a dolgokban nagybátyja révén. Wraith beszállt egy autószerű járműbe, majd szólt a mellette ülő pilótának, hogy indulhatnak. Elindultak. Ez a jármű vezette a sort. Lassan ment, hogy a kadétok követni tudják őket.  A kadétok mellett az AT-RT lépegetők mentek. A katonák feladata az volt, hogy, ha egy szörny esetleg rátámadna a menetre, akkor ők meg tudják állítani őket. Hosszú percekig meneteltek. Az úton semmi sem támadt rájuk.
Végül kiértek egy tisztásra, ahol megpillantottak egy ott átmenő folyót. Később kiderült, hogy egy hatalmas vízesésbe torkollik. Néhányuk megpróbált lenézni, és láthatták, hogy a vízesés alján egy hatalmas tó van. A vízesés lefolyásánál, 9 hatalmas emelvény emelkedett ki a vízből. A rögtönzött állványok össze voltak egy-egy kötélhíddal kapcsolva. Wraith hagyta, hogy nézelődjenek egy kicsit, majd kiszállt az autószerű járműből. Körülnézett ő is egy kicsit, szemében a nosztalgia fényével. Majd pár perc hallgatásba burkolózás után, a kadétok felé fordult, és elkezdte mondandóját:
- Hölgyeim és uraim! Üdvözlöm önöket a harmadik, és egyben legutolsó szűrőpróbájuk színhelyén.

A hely majdhogynem teljesen üres volt, ám nem teljesen. A terem túlsó felében néhány magasan képzett ügynök volt, és közöttük volt John Wraith is. Az a John Wraith, aki annak idején beszervezte Logan-t a SHIELD kötelékébe. A kis csapatban Logan további arcokat ismert fel. Nicholas Fury mellett az első próba felügyelőjét, és Zoe-t is, aki a második próbát indította 5 nappal ezelőtt. Wraith látszólag ideges volt, Zoe viszont nyugodt arccal üldögélt helyén, bár látszódott rajta, hogy megkönnyebbült egy kadétot meglátva. Logan követte a szemével, hogy Zoe vajon hova pillanthat, és kiszúrt egy körülbelül X-23-al egyidős lányt, aki éppen csapattársával beszélgetett. A lánynak kreol bőre, és hosszú, fekete haja volt, csakúgy, mint Zoe-nak. Logan elsőre azt tippelte volna, hogy a lány Zoe lánya, de mivel Zoe is körülbelül 26-27 éves lehetett, elég abszurdnak érezte. („Talán testvérek.” – vélekedett Warpath, mikor Logan kikérte a véleményét.) Közben Wraith felállt, és egy mikrofonállványhoz sietett. Miután ellenőrizte, hogy be van-e kapcsolva, elkezdett beszélni:
- Üdvözlök mindenkit a Koponyák szigetén! – kezdett el szinte cseverészni. – Ennél szebb, és egyben veszélyesebb hely kevés van a világon, ezért is olyan örömteli, hogy itt lehetek. Annak idején, mikor én is csak egy kadét voltam, elutaztam erre a szigetre, hogy felkészüljek a második próbára. Egy kedves barátom, akit akkoriban már 2. éve képeztek az Akadémián, megsúgta nekem, hogy a 2. próba e szigeten lesz. Magába a feladatba nem avatott be, de ez is sok segítség volt. Így hát, mikor elengedtek minket egy hét pihenőre, én ideutaztam, és edzettem magam. Megfigyeltem a sziget élővilágát, és megpróbáltam elbánni velük. – Wraith teljesen belefeledkezett a nosztalgiázásba. Fury megjátszott köhögése térítette észhez. – De, azt hiszem, hogy most nem nosztalgiázgatnom kellene. Nos, azért vagyunk itt, mert ez a 2. próba, és maguk sikeresen túlélték. Gratulálok. – miután befejezte mondatát, elkezdett tapsolni, amolyan tiszteletnyilvánításként a kadétok felé. Mikor észrevette, hogy csak ő tapsol, kérdően nézett Fury-re, aki gyorsan észbekapott, és ő is elkezdett tapsolni, bár nem olyan nagy lelkesedéssel, mint felettese. Fury példájára, a többi ügynök is elkezdett tapsolni. Miután, már körülbelül fél perce tapsoltak, Wraith intett, hogy most már elég lesz.
- Biztosan kíváncsiak, hogy miért is volt szükség arra, hogy minden csapatnak két tekercse legyen. – miután végigjáratta tekintetét a tömegen, folytatta. – De előtte részvétemet kell kifejeznem azok előtt, akik barátaikat vesztették el, ezen a véres küldetésen. Ez csak szükséges rossz volt. Vigasztalja önöket a tudat, hogy továbbjutottak. Megfigyelőink szerint most ért be az utolsó csonka csapat is. Ám vannak…illetve voltak olyan csapatok is, amelyeknek egyik tagja sem élte túl. Köszöntsük hát azokat a túlélőket, akik most már csak a „kispadról” nézhetik a 3. próbát!
Azzal kinyílt a csarnok ajtaja, és 21 sebesült kadét vonszolta be magát. Többük meg volt csonkítva. Egyiküknek a lábából hiányzott egy darab. Mikor leültek, orvosok is megjelentek az ajtóban, akik azonnal a sebesültekhez rohantak.
- Szóval. Most, hogy itt van minden kadét, aki túlélte a Koponyák szigetének kegyetlen stílusát, kezdődjön hát a 3. próba!
Izgatott moraj futott végig a termen. „Máris?” – kérdezték többen. Fel nem foghatták, hogy miért nem pihenhetnek egy napot legalább.

Arca, legfőképpen az állkapcsa megnyúlt. Szemfogai megnőttek, s kihegyesedtek. Szembogarai elfeketedtek, szemfehérje pedig csupa véreres lett. Fülei is megváltoztak, olyanokká váltak, mint egy farkas fülei. Teste is megnyúlt egy kicsit. Karjai szintén hosszabb lett, ujjai végén pedig hegyes karmok nőttek. Mindeközben egész testét fekete szőrzet lepte el. A látvány félelmetes volt. Bár Logan most látja már harmadszor átalakulni Charlie-t, mégis megborzongott a látványtól. Charlie-nak kicsit meggörnyedt a háta. Hátrafordult hirtelen, és felüvöltött, majd megfordult. Elkezdett rohanni a szörnyeteg felé. A bestia látszólag meglepődött, hogy hirtelen rá is vadásznak, de nem hátrált meg. Összecsaptak. Charlie rávetette magát a szörnyre, mint egy igazi farkas, ami le akarja teríteni a kiszemelt jávorszarvast. Ott harapta, ahol csak érte. A szörnynek sikerült leráznia magáról, de Charlie azonnal visszaugrott rá. Mikor már kellőképpen legyengítette a lényt, a nyakába ugrott, és két mancsával megragadta a szörny alsó, és felső állkapcsát, majd elkezdte szétfeszíteni. A szörny fájdalmasan üvöltött, de nem tudta lerázni magáról a farkast. Végül Charlie-nak sikerült annyira szétfeszíteni az állkapcsot, hogy a szörny holtan esett össze. Leugrott a szörnyről, miközben az összeesett. Hátranézett rá, majd diadalittasan üvöltött egyet. Ezután lassan visszavedlett Charlie-vá. Mikor teljesen visszaalakult, elégedett vigyorral sétált oda a többiekhez.
- Na. Egy gonddal kevesebb. – húzta ki magát. – Mehetünk tovább?
Logan egyszerre volt dühös, és büszke barátjára. Dühös volt, mert kockáztatta az életét azzal, hogy egyedül szállt szembe azzal a szörnnyel. Másfelől viszont büszke volt rá. Továbbindultak. Pár óra múlva végre valahára, elértek az Északi állomáshoz. Az erdőből sorra bukkantak fel azok a csapatok, akiknek mindkét tekercs megvolt. A csapatok azonban nem mentek be az épületbe, hanem inkább lepihentek egy kicsit előtte. Ellátták szerencsétlenül járt társaik sérüléseit. Itt már nem féltek semmitől. Aztán amikor az utolsó, kilencedik csapat tagjai is befutottak, kinyílt a nagykapu, és egy férfi bukkant elő a semmiből. Úgy teleportált oda. Logan megfogalmazott magában egy rövidke kérdést: „Vajon ez az a bizonyos D-típus, amit Szigony alkalmazott?” Erre a kérdésre azonban csak Pam, vagy valamelyik másik barátja tudna válaszolni, így hát aztán felesleges volt ezen rágódnia. Eközben a titokzatos férfi arra kérte a továbbjutókat, hogy kövessék őt. Logan csak akkor kapott észhez, mikor Warpath rácsapott vállára, és örömittasan azt mondta Logan-nek, hogy „Eljött a pillanat!”. Logan volt az utolsó, aki belépett a kapun. Hirtelen bezárult mögötte. Még egyszer hátranézett, s közben befészkelte magát egy gondolat az agyába: „Mi van, ha itt bukunk el?”
A férfi egy hosszú folyosón vezette keresztül a szerencsés 45 kadétot, akik mind bizonyították rátermettségüket. Pár percnyi gyaloglás után fényt láttak a folyosó végén. Mikor odaértek, láthatták, hogy a fény egy nagy csarnokból szűrődik ki. Beléptek.

Holnap folytatom…

2 nappal később

Hőseink 4 napja tartozkódtak már a Koponyák szigetén. 3 nap telte el azóta, hogy legyőzték a gonosz mutánst, Irigyet. Most éppen egy vulkánon keresztül próbáltak átjutni a sziget túl oldalára. Bár sokáig keresgéltek, kénytelenek voltak belátni, hogy ez az egyetlen járható út. Mikor több órányi szakadatlan mászás után felértek a vulkán tetejére, már látták az északi partot. A parttól nem messze, valahol az erdőben, egy hatalmas füstoszlop emelkedett a levegőbe. A füstoszlop több mint 30 méter magas lehetett, hogy a sziget túlsó végéből is látni lehessen. Logan elégedett volt a teljesítményükkel. Annak ellenére, hogy a csapatból két ember is meg volt sérülve, elég hamar ideértek. Örömét meg is osztotta társaival:
- Oké. – kezdett hozzá. – Innen már csak viszonylag félnapi járásra van a cél. Holnap délig kell odaérnünk. Szóval van egy kis időnk. Szerintem pihenjünk egy kicsit.
A többiek teljes mértékben egyet értettek a pihenés ötletével. Már 2 napja folyamatosan gyalogoltak. Megállás nélkül. Logan nagyon hajtotta őket. Ez alatt a két nap alatt történtek dolgok. Összefutottak például egy másik csapattal is, akik fehér tekercset kerestek. Logan gyorsan kitervelt valamit. Elhitette velük, hogy ők is fehér tekercset keresnek. Átlátta ugyanis a helyzetet. Ha az a csapat megtudta volna, hogy náluk eredetileg fehér tekercs van, kitört volna egy harc közöttük, amit valószínűleg nem úsztak volna meg, hiszen ketten is harcképtelenek voltak Logan csapatából. Ha viszont megtudták volna, hogy nekik már mindkét tekercs megvan, akkor meg azért kezdtek volna el harcolni. Így viszont egy rövid baráti csevely után elváltak útjaik. Így Logan-ék ezt a kalandot sikeresen megúszták.
Nem sokkal később meg egy szörny támadott rájuk. A bestia akkora volt, mint egy barnamedve, viszont a már régen kihalt kardfogú tigrisekre hasonlított külseje. A bestia, miután megérezte Logan-ék szagát, megfordult, és rájuk rontott. Olyan gyorsan futott Logan-ék felé, amilyen gyorsan csak tudott. Mivel Logan-éknek nem volt jobb ötletük, ezért aztán ők is futottak. A bestia – zömök testalkata ellenére – gyorsan futott. A menekülő csapat sereghajtói Warpath, és Charlie voltak. Warpath nehezebben tudott futni, a hasát átszelő vágás miatt, Charlie viszont azért volt lemaradva, mert a törött kezét felfogó kötéssel babrált. Látszólag megpróbálta levenni. Logan hátra-hátranézett futás közben, hogy megnézze, milyen messze van még tőlük a szörnyeteg. Mikor meglátta, hogy Charlie mit művel, elkezdett ordibálni Charlie-hoz („Ne! Mit csinálsz te idióta?! Hagyjad abba!”), de fiú nem hallgatott rá. Aztán végre sikerült neki kibogoznia az Arkangyal által készített csomót. Mikor ezzel megvolt, letépte magáról a kötést. Majd megállt, és megfordult. A szörnyeteg már csak 15-20 méterre lehetett tőle. A srác behunyta szemét. Közben, mintha lelassult volna az idő. Logan, és a többiek is megálltak, s kétségbeesetten kiabálták Charlie-nak, hogy jöjjön már, de Charlie nem reagált semmire. Összegyűjtötte minden erejét, és nem gondolt a karjából áramló fájdalomra. Majd elkezdett átalakulni.

Holnap folytatom…

- Megrendelt? – kérdezte Logan. – Mint valami csomagot?
- Igen. Azt hiszem. De nem tudom, hogy ki. Rémlenek dolgok. Apró kis emlékfoszlányok magamról. Emlékszem, hogy nagyon sokáig, egy álló, inkubátorszerű, tartályban „tartottak”, ami valamilyen zöld folyadékkal volt tele. Az arcomon…egy maszk volt. Talán, egy lélegeztető maszk. A testemből pedig…mindenhonnan csövek álltak ki.
Hirtelen elhallgatott, és elkezdett zokogni halkan. Logan magához ölelte a lányt. Halkan odasúgta neki, hogy: „Nem kell folytatnod, ha nem akarod.” De X-23 csak tovább folytatta a zokogást. Majd pár perc múlva abbahagyta. És folytatni akarta.
- Nem. Muszáj mindent elmondanom. – folytatta. – Muszáj, hogy könnyítsek magamon. Szóval…Emlékszek beszédfoszlányokra is. Hívásokra. A telefont…mindig a kutatás vezetője, a teremtőm vette fel. Mindig…valami olyasmiket válaszolt, hogy minden a tervek szerint halad, meg hogy gyorsan fejlődik. Aztán úgy körülbelül 10 éves lehettem, amikor kiengedtek abból a tartályból. Boldog voltam, annak ellenére, hogy nem tudtam mi az a boldogság. Ez annak a jele ismételten, hogy sikeres volt a kutatás. Életem következő 9 évét, egy szobában töltöttem. Mindent megkaptam, amiről úgy gondolták, hogy kellhet. Csak éppen a szabadságot nem. Aztán hallottam egy beszélgetést. Ismét telefonon. A férfi azt mondta a telefonba, hogy ideje lenne kipróbálni, hogy mit tudok. – X-23 közben abbahagyta a sírást, és inkább elmondott mindent. – Logan, azt hiszem, hogy engem azért teremtettek, hogy harcoljak. Azt hiszem, hogy én egy fegyver vagyok.
Logan átölelte X-23-at. Nem szólalt meg, csak magában emésztődött. Harcra teremtették. Azért készítették, hogy fegyver váljon belőle. – Logan dühös lett.
- Nézd. Lehet, hogy te nem úgy születtél, mint mindenki más, de ugyanolyan értékes vagy. Sőt, értékesebb. – nyugtatgatta. – Tehát ezért vagy ilyen hallgatag, és ezért tudsz olyan keveset a világról.
- Logan! Kérlek, ne beszélj a többiekkel erről. Még Charlie-val sem. – kérlelte X-23. – Még nem állok arra készen, hogy mindenkit beavassak ebbe a titokba. Még túlságosan is fáj.
- Ahogy akarod. – egyezett bele Logan. – De most már ideje lenne visszamennünk. Még a végén azt hiszik, hogy valami bajunk esett.
Azzal sarkon fordultak, és visszasétáltak a táborhoz. A többiek kő-papír-óllóztak éppen. Egyszerre játszottak mindhárman, szóval elég nehéz volt győzni. Logan megütközve nézett rájuk. Valahogyan olyan abszurdnak érezte, hogy Arkangyal, meg az izomkolosszus Warpath kő-papír-ollózik. Charlie-ról még el tudta képzelni, de a többiekről semmiképpen sem. Meg is kérdezte:
- Ti meg mi a fenét csináltok itt? – kérdezte. – Átmentünk oviba?
- Ez, egy kő-papír-olló elnevezésű játék. – kezdett bele Charlie. – A szabályai el…
- Tudom, hogy mi az a kő-papír-olló, idióta. – címezte Charlie-hoz. – Én azt kérdeztem, hogy miért csináljátok?
- Ja, azért mert túl sokáig voltatok távol, és kitaláltuk, hogy megkeresünk titeket. – mondta Charlie. – De mivel egyikünk sem szeretne egyedül kószlálni itt, felvetettem, hogy ez lenne a legbiztosabb módja annak, hogy eldöntsük, ki megy.
- Idióták. – morogta magában Logan. – Jól van. Ideje lenne továbbállnunk. Szedelőzködjetek össze, aztán indulás. Még 4 napunk van. Csak túl kell élnünk.
A többiek bólintottak, hogy egyetértenek, és felőlük is mehetnek. Így hát összepakoltak. Mikor mindenki végzett, Logan intett, hogy már indulniuk kéne. El is indultak.

Holnap folytatom…

Gender: Masculine
Origin: German
Meaning: “wolf path; wolf strife.”

The name is composed of the Old Germanic elements wolf meaning “wolf” and gang meaning “strife” or “walk.” The name was borne by a a medieval German saint, known as Wolfgang of Regensburg (934-944) and is considered one of the three great German saints of the 10th-century.

The name is also borne by Austrian composer, Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) and German novelist and poet Johann Wolfgang von Goethe. Popular German diminutives are Wolf and Wolfie. In recent years, the name has been considered dated in German speaking countries. The designated name-day is October 31.

Other forms of the name include:

• Volfgangu
• Volfgang (Croatian/Slovakian)
• Vuk (Croatian)
• Farkas (Hungarian)
• Volfgango (Italian)
• Volfgangs (Latvian)
• Volfas/Volfgangas (Lithuanian)

Logan semmit nem aludt az éjjel. Nem volt szíve felkelteni Charlie-t, aki még lefekvés előtt megígérte, hogy vállalja az éjszaka második felében az őrködést. Ehhez képest rögtön elaludt, amint a teste vízszintes helyzetbe került. Logan nem is számított másra tőle. De nem bánta. Legalább volt ideje bőven a gondolkozásra. X-23-on elmélkedett. Hogy vajon miért ilyen hasonlóak. Hogy lehet, hogy ő is öngyógyító? Hogyan lehetnek neki is adamantium karmai? Ez vajon összefügg azzal, hogy a lány olyan, mint egy öntudatra ébredt robot? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejében. Felidézte magában a tegnapi küzdelmet. A lány úgy harcolt, mint egy vadállat. Kegyetlenül használta a karmait. Olyan, minthogyha ő arra született volna, hogy harcoljon. Teljesen megváltozott az aurája, a hangja, az egész személyisége. De sajnos sehogy sem tudott megoldást találni erre a problémára.
Közben a többiek elkezdtek ébredezni. Warpath megpróbált felülni. Arkangyal odament hozzá, hogy kicserélje a kötést. Charlie pedig magát kezdte el sajnáltatni, hogy minek kellett neki jelentkeznie az Akadémiára. Eközben X-23 odament Logan-hez.
- Jó reggelt! – köszönt. Szeretnék veled a tegnapiról beszélni. Ráérsz most?
- Persze. – válaszolt Logan. Hol akarsz? Felőlem sétálhatunk egyet.
X-23 bólintott, hogy az jó lenne, így hát Logan felállt, és elindult vele. Mikor elhaladtak a többiek mellett, Logan odaszólt nekik, hogy elmennek egy kicsit sétálni. A többieknek nem tetszett ez az ötlet. („Túl veszélyes! Nem szakadhatunk el egymástól! Ez te mondtad. Emlékezz!”) Logan-t viszont nem érdekelte a többiek véleménye. X-23-nak szüksége volt egy kis nyugalomra, ő pedig szerette volna megadni a lehetőségét a dolognak. Egy ideig némán sétáltak egymás mellett, majd X-23 hirtelen megállt.
- Itt jó lesz már, azt hiszem. – mondta a lány. Hallatszódott a hangján, hogy nagyon elszánt.
- Nos? Miről szerettél volna velem beszélgetni? – kérdezte Logan. Úgy döntött, hogy hagyja a lányt, hogy magától beszéljen, hogy magától mondjon el magáról mindent, amit akar. Nem fogja feltenni azokat a kérdéseket, amelyek az éjjel fogalmazódtak meg benne. Aztán a lány elkezdett beszélni, alig tudta magában tartani a szavakat.
- Szóval, én nem vagyok…ember. – mondta, miközben a földet bámulta. Logan nem egészen értette, hogy mire gondol a lány. De nem szólt közbe. – 19 éve, egy kutatásnak köszönhetően születtem meg.
- Értem. Tehát egy lombikprogramban születtél? – kérdezte Logan, bár valahogy sejtette, hogy X-23 válasza „nem” lesz.
- Öhm…Nem egészen. – folytatta. – Akkor inkább úgy fejezem ki magam, hogy én egy kísérlet eredménye vagyok. 19 éve, a SHIELD kutatott valami után. Az után, hogy hogyan lehet mesterséges úton…életet teremteni. És én vagyok rá az élő példa, hogy lehetséges. Amennyire tudom, Ross-nak nem volt tudomása erről a kísérletről. De azt tudom, hogy engem, valaki megrendelt.

Holnap folytatom…

Gender: Masculine
Origin: Hungarian
Meaning: “wolf.”
FUR-kush

The name comes directly from the Hungarian word for wolf, it also appears as surname. The name is considered a cognate of the German Wolfgang. Its designated name-day is October 31. The name was borne by Farkas Bolyai (1775-1856) a Hungarian mathematician.

Arkangyal állt Irigy mögött. Az emplata nyakából Warpath nagy kése állt ki. Arkangyal hátulról döfte bele a nyakába. Valószínűleg, miután magához tért, megkereste Warpath kését. Kivárta azt a pillanatot, amikor Irigy nem figyel, és mögé lopódzott. Legyőzték hát a sorozatgyilkost. Vagy legalábbis ártalmatlanná tették. Irigy ugyanis (még) nem halt meg, hanem a földön fekve fulladozott, meg rángatózott. Szájából ömlött a vér, valamint a szemei is vérezni kezdtek. Arkangyal rezzenéstelen arccal nézte egy darabig Irigy haldoklását, majd lehajolt hozzá, és elvette a fekete tekercset. Ezután szépen lassan odasétált Logan-ékhez.
- Azt hiszem, ezt neked kell magadnál tartanod, főnök. – utolsó szavát némi megvetéssel mondta, ám a bunkóskodás ellenére, Logan örült, hogy visszatért az igazi Arkangyal. Charlie közben magához tért, és odasétált a többiekhez.
- Hé, jól vagy? – kérdezte tőle Logan, miközben a fiú törött bal karjára bökött fejével.
- Igen, azt hiszem megvagyok, bár az is biztos, hogy ez a dög, szilánkosra törte a csontomat. – mondta, miközben törött karjára pillantott. Mindegy. Azért menni még tudok. De a gitározásról biztosan lemondhatok egy életre. Warpath meg van?
- Igen. Arkangyal már kezelésbe vette. – tájékoztatta Logan Charlie-t. Azzal sarkon fordultak, hogy megnézzék mi van Warpath-al. Warpath látszólag már sokkal jobban volt. Arkangyal éppen a férfi hasát tekerte körbe gézzel, mikor Logan-ék odaértek. Warpath óvatosan felállt, majd odament Logan-hez.
- Ne haragudj, hogy nem tudtam részt venni a harcban. – kezdett neki. Váratlanul ért ez a kis sérülés. Azzal a hasára mutatott.
- Ugyan már! Nem tehetsz róla. – vigasztalta Logan. Bárkivel előfordulhat. – veregette vállon Warpath-ot, majd a többiekhez fordult. Tudjátok mit? Szerintem maradjunk itt éjjelre.  Mindegyikünknek jól jönne egy kis pihenés. Aztán holnap, felfrissülten vághatunk neki a célnak. A tekercs már megvan, szóval csak épségben kell eljutnunk ehhez a…az Északi állomáshoz.
- Csak tudjátok egy valamit nem értek. – gondolkodott hangosan Charlie. Minek kellett neki a tekercsünk, hiszen nyilvánvalóan nem arra vadászott. Lemészárolta a társait, és minket is meg akart ölni. Miért? Akkor miért kellett neki a tekercs?
Senki sem tudott válaszolni Charlie kérdéseire. Még csak meg sem szólaltak. Ennek ellenére látszódott rajtuk, hogy ők is ezen gondolkoznak. Kezdett beesteledni. Míg Arkangyal készített egy gipszszerűséget Charlie-nak, beszélgettek. Pontosabban csak Warpath és Logan. X-23 félrehúzódott, és nem szólt senkihez. Még a tűzhöz sem akart közelebb húzódni, mikor hívták. Valószínűleg megrémítette a hatalma. Logan-ék úgy gondolták, hogy inkább hagyják őt gondolkozni. Aztán mikor úgy döntöttek, hogy elmennek aludni, kijelöltek egy őrt. Először Logan vállalta. Mivel öngyógyító volt, ő nem volt annyira elfáradva, mint a csapat többi tagja. Leült egy fa törzse mellé, és elkezdett nézelődni. A többiek hamar elaludtak. Aztán úgy éjjel fél három körül, Charlie elkezdett álmában beszélni. Az egyik új dalát dúdolta. Mikor már tíz perce folyamatosan egy dallamot dúdolt, Logan-nek megfordult a fejében, hogy odamegy, és felébreszti, hogy hagyja abba, vagy kap egy maflást. De aztán legyűrte ezt a belső kényszert. Inkább csak gondolkodott, miközben azt nézte, hogy a többiek hogy alszanak.

Az új fejezet megjelenési időpontja egyelőre még bizonytalan. A címe: “X-23 múltja“

Azzal levetette magát a fáról, és Logan-ék felé kezdett zuhanni.
- Abból nem eszel! – Warpath nem késlekedett. Hatalmas kését a támadó mutáns felé hajította. Annak viszont sikerült kitérnie előle. Arkangyal volt soron. Hatalmas szárnyait használva felrepült a fickóhoz, és megpróbálta megsebesíteni a sarlókká formált karjaival. Az emplata megmutatta, hogy mit tudott. Kitátotta száját, amiből egy hatalmas lángörvény tört elő. Arkangyal nem tudott kitérni a tűz elől, és eszméletét vesztette. Mivel nem volt magánál, nekirepült egy fa törzsének, majd a több méternyit zuhant. Az emplata földet ért, és Warpath-ot vette célba. Warpath előkapott egy gyorstüzelőt, és azzal támadott vissza. Az emplata viszont egy újabb képességet használt fel. Kezei, lábai kezdtek megváltozni: megnyúltak, a kézfejek és lábfejek pedig eltűntek. Sarlószerű póklábakká formálódtak. Ráadásként még egy pár kéz előugrott az eredeti pár alatt, szintén póklábakká alakulva. Ezt a helyzetet kihasználva, minden lövedék elől ki tudott térni, hiszen nagyon gyors volt, ráadásul képes volt felmászni így a fákra is. Warpath csak lőtt, ahogyan tudott. Mikor elfogyott a lőszer, és az emplata már ott volt előtte, fizikai erejét vetette be. Úgy ütötte, ahogyan csak tudta. A „pókember” azonban legyőzte. Sarló alakú lábával felvágta a hasát, földre kényszerítve ezzel. Warpath eszméletlenül zuhant hátra. Logan odarohant hozzá, hogy megnézze a pulzusát. Warpath még életben volt. A vágás látszólag nem találta el semelyik létfontosságú szervét sem. Egyszerűen csak a sokktól, és a fájdalomtól ájult el. Ekkor hirtelen egyfajta düh öntötte el szívét. Olyan dühöt érzett, mint mikor megölték Szigonyt. Nem tudott uralkodni magán. A karmai szinte már „fájtak”. Minden egyes porcikája végezni akart ezzel a szörnyeteggel. Egy ütőképes stratégiát kellett kieszelnie.
- Jól van. – kezdett el ordítva beszélni Charlie-hoz, és X-23-hoz. Együtt megyünk. Nem adjuk meg a lehetőséget ennek a dögnek, hogy egyenként végezzen velünk. X-23 és az időközben ismét farkassá alakult Charlie is bólintott. MOST!!
Egyszerre támadtak. Charlie vérszomjas dühvel vetette rá magát az ellenfélre. Marcangolta őt. Logan és X-23 pedig szintén rávetette magát a pók-szörnyre. Adamantium karmaikat belemélyesztették a mutánsba. Az emplata ordított a fájdalomtól. Ám az ordítás egyszer csak egyre hangosabbá kezdett válni. Végül akkorát ordított, hogy a hanghullám, amit okozott, ledobta róla támadóit. Logan és X-23 hátraesett. Charlie-t viszont elkapta, és bal karjánál fogva lógatta le. A srác eszméletét vesztette, de nem alakult vissza emberré.
- Hmm…Érzem ezt a csodás illatot, ami a csontjaiból árad. – mondta. Kedvem lenne egy kicsit táplálkozni. Azzal hirtelen összeszorította azt az öklét, amivel Charlie-t tartotta. Olyan erősen szorította, hogy a fiúnak eltört azon a ponton a karja.
- Inkább majd később. – azzal nekihajította a fiút egy fának. Charlie szinte visszapattant a fáról, majd a földre zuhant. Így már csak Logan, és X-23 maradt. Nekik kellett legyőzniük az emplatát, és megszerezniük tőle a fekete tekercset. Logan megpróbált szavak nélkül kommunikálni a lánnyal, és meglepődött, hogy mennyire megértik egymást. Mintha ugyanúgy gondolkodnának. Ez egy kicsit jobb kedvre derítette a férfit. Rátámadtak tehát a fickóra. Ádáz harc kezdődött. Mindegyikük megsérült ugyan, de Logan döbbenten látta, hogy X-23 is öngyógyító. Furának tartotta ezt a hasonlóságot, de jelenleg nem ért rá ezen agyalni. Az emplata közben elkezdett beszélni.
- Amúgy…ha…tud…tudni…akarjátok…a…nevem,…akkor…csak…szólítsatok…Irigynek. – szaggatottan beszélt, mert közben folyamatosan folyt a küzdelem. Ez így tartott egy darabig. Logan-ék tartották magukat. Az emplata szinte 5 percenként váltogatta képességét, megnehezítve Logan, és X-23 dolgát. Tudta, hogy Logan hamar felfedezi az adott képessége gyengéjét. Ezért döntött a cserélgetés mellett. A hanghullámok után ismét a tűzokádással próbálkozott, majd pedig megpróbálta megfagyasztani őket. Aztán mikor éppen egy hatalmas fekete-lyukat próbált létrehozni, hogy az beszippantsa Logan-éket, terve megsemmisült. A fekete-lyuk egyszer csak elkezdett összezsugorodni. Irigy pedig sokkolt állapotban volt. Minden olyan gyorsan történt, de végül kiderült, hogy mi is történt.

Holnap jön a befejezés…

Ezzel aztán mindenki egyet értett. Warpath-nak köszönhetően rá is találtak a nyomukra, így azt a járást követték. Hosszú ideig azonban nem történt semmi. Néha hallottak ugyan gyanús zajokat, de aztán mindig kiderült, hogy azt csak valamilyen kisállat, vagy a szél okozta. Logan-t már szinte nyugtalanította ez a csend. Nem is kellett sokáig várnia arra, hogy történjen végre valami. Hirtelen ugyanis lehűlt körülöttük a levegő. Látták egymás leheletét. Megtorpantak hirtelen, és hátat hátnak vetve körülvették X-23-at. A lány azonban nem kért ebből. Teljesen megváltozott, mondhatni kifordult magából. Félrelökte Charlie-t, meg Arkangyalt, és kiállt a körből. Szemeiben különös láng izzott. Hirtelen karmok ugrottak ki az ujjai közül. Nem három, mint Logan-nek, hanem csak kettő. A középső karom hiányzott. Arkangyal odasúgta Charlie-nak, hogy teljesen megváltozott a lány aurája.
- Öhm…Jól érzed magad? – kérdezte óvatosan a lánytól Charlie. Látszólag félt tőle.
- Hogy jól vagyok-e? Igen. Határozottan. – felelte, de olyan hangnemben, amilyet még nem hallhattak tőle. Hamarosan egy életre-halálra szóló küzdelem részese lesz, és ez feltölt energiával.
Olyan volt, mintha nem is X-23 beszélt volna, hanem csak a karmok lelke mozgatta volna a száját. Logan-nek ismerős volt ez az érzés. Hozzá is „suttogtak” néha. Ekkor azonban egy puffanás hallatszódott valahonnan mögülük. Egyszerre néztek hátra. Egy újabb férfi hullája volt. Mivel hason feküdt, nem tudták azonosítani, de azt láthatták, hogy a gerince szinte ki volt tépve a testből, és valaki szétnyitotta, hogy ki tudja belőle szívni a gerincvelőt. A testnek már enyhén rothadó bűze volt. Charlie nem bírta tovább, hánynia kellett. Majd ismét történt valami. Valaki megszólalt a hátuk mögött. Logan-ék szinte fénysebességgel fordultak meg, s készültek fel a harcra. Míg Logan kiengedte karmait, Charlie átvedlett vérfarkassá. Warpath előkapott egy hosszúpengéjű kést, Arkangyal pedig karjait – könyöktől lefelé – hosszú sarlókká formálta. X-23-nek már rég ki voltak engedve a karmai. Mivel nem láttak maguk előtt semmit, felnéztek az égre. És ott volt. Egy férfi állt az egyik fa, egyik legalsó, vastag ágán. Éppen egy kis vért nyalt le a bal kézfejéről. Mikor ezzel megvolt, hangosan elkezdett röhögni.
- Végre! Már untam a…Hogy is mondják?…Jaa….A csapattársaimat. – mondta.
A férfi nagyon különös volt. Távolról nem tűnt különösebbnek, ám közelebbről igen. Szemei teljesen feketék voltak. A szája körül pedig tiszta vér volt. Ahogyan beszélt, látszottak fogai is, amik nem voltak éppen emberinek mondhatók. Valószínűleg arra szolgáltak, hogy feltörjék a csontot, majd kiszívják a csontvelőt.
- Te a csapattársaiddal táplálkoztál? – kérdezte megütközve Warpath. Undorító vagy.
- Hidd el, én nem akartam. Alkut kötöttem velük: ha megnevettetnek, akkor életben hagyom őket. Sajnos egyiküknek sem sikerült. – mondta tettetett megbánással. Ő bírta a legtovább. – azzal a hullára bökött fejével. Warpath mégegyszer hátrapillantott a szerencsétlenül járt mutánsra.
- Örülök nektek. – folytatta az egyirányú beszélgetést. Már előttetek vagy három csapat is elment itt, de sajnálatos módon, mindegyiknek fekete tekercse volt. De látom nektek fehér van. Adjátok ide szépen…vagy MEGHALTOK!!!

Holnap folytatom…