“A gúnyolódás, lelki szegénység.” (La Bruyére)

“A humor pihentet, a tréfa felajz; a humor báj, jóindulat és nagylelkűség forrása, a tréfa a kötekedésé, a rosszindulaté, a lenézésé; a humor lefegyverzi, a tréfa felfegyverzi az elmét; a humor intimitásra, a tréfa indiszkrécióra vágyik; a humor alázatossá tesz, a tréfa pimasszá; a humortól türelmesebb leszel, a tréfától türelmetlenebb és szemtelenebb; a humor kedvessé tesz, a tréfa gyakran támadóvá.” (Branko Bokun)

“Ennek semmi köze a humorhoz. Szemben áll a világgal. Bírálja az embereket, fölényt érez velük szemben. Nincs benne részvét. Munkája értelmi. Azt, ami nevetséges, az értelem léptékén méri. Megállapítása értékítélet. Kaján ötlete az ész szikrája. A gúny torzít. Ha halljuk, kacagunk, vigyorgunk, hahotázunk vagy röhögünk, s szájunkban valami fűszeres keserűséget érzünk. Az irónia is ide tartozik. Ez fölnagyít vagy lecsökkent valamit, selma jóhiszeműséggel. A rosszhiszeműséget jóhiszeműségbe csomagolja. Tudja, hogy túloz, hogy nem egészen pontos és igazságos, s összenéz hallgatóival, hogy fegyvertársakat, cinkosokat leljen, s bátorítást kapjon tőlük a gonosz játékhoz. A sziporkázó élc sem humor még. Mindezek a kedélyjelenségek esetlegesek, a vidámság pillanatnyi robbanása.” (Kosztolányi Dezső: Humor és írás)