“Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.”

Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg

Fehér hollókat látok szállni,
Ritka kép ez… úgy csodálom!
Szemlélésük magával ragad,
Mint ragyogó édes álom.
Szárnyuk napsugárból van szőve,
Kormánytolluk a szeretet…
Merre szállnak az ég felderül,
Megújul, virul az élet.

Szállnak, ha cikázik a villám
S lángol a nagy ember-erdő,
Ha ezer veszély útjuk állja
S letarolt minden szív-mező.
Ha égig csapnak a bűn-hullámok
És senki feléjük se néz,
Ha a láthatárt köd borítja,
Ha tettük feledésbe vész.

Mennyei parancs küldi őket,
Mint hajdan a Kérith patakhoz,
Hogy Illés, Isten prófétája
Éhségben jusson ,,falathoz’’.
És szállnak csendben, egyre jobban
Oda, hol látnak éhezőt,
Viszik az Isten tárházából
Az áldást, az életerőt.

Néha hozzám is berepülnek
E csodás égi madarak…
Lelkem remeg, könnyem kicsordul.
Ők halkan tovább szállanak
És ott marad az áldás nálam
Mit Isten küldött így nekem.
Könnyes hálám felszáll az égbe
S őket imámmal kisérem.

Szálljatok csak Isten hollói!
E világ beteg, elesett.
Ne szűnjetek meg áldás lenni,
Törülni fájó könnyeket.
Repüljetek csak repüljetek,
Ragyogjon fényben szárnyatok,
Míg jön az Új, felmentő parancs:
,,Az égi honba szálljatok!‘

Dénes Ferenc

“A bizalom törékeny kincs:
ha egyszer elnyertük,
óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész,
olykor lehetetlen visszaszerezni.”

Bevallom …  féltem, féltem újból bárkibe is bízni, de mikor úgy éreztem,
hogy lehetséges még is ez akkor közbe jött még valami majd mikor már ő kérte:
“őszintén kérlek, bíz bennem”.
Megint úgy éreztem.  Hiszen szeretem, miért ne bíznék benne?

“Ahol a bizalom hiányzik, ott a szerelem koszorújának hiányzik legszebb virága.”
/Johann Wolfgang von Goethe/

Vannak, olyan dolgok melyekről egy provokátor, egy pikáns és pimasz magát InternetCelebnek mondó srác sem tud könnyek nélkül beszélni. Ez a Szerelem! Nem is olyan régen még másik blogomon megosztottam Veletek egy szerelmi történetet. Mely a “Szerelem első látásra” címet kapta. Ennek már lassan 1.5 hónapja. Akkor leírtam, hogy velem, hogyan s miként fordult elő legelőször a szerelem első látásra, s hogy most ismét megtörtént a csoda.

A hétvégén a nézettségi adatokból jól látható, hogy kíváncsiak maradtatok az életemre, annak ellenére, hogy 3 napig OFFoltam a blogírást. Ennek oka maga a szerelem volt. Ugyanis 1.5 hónapja vagyok végre boldog, és kiegyensúlyozott a magánéletemben is, melyre nagyon büszke vagyok, mert tudom, hogy ez az idő megszázszorozódhat, ha mindent úgy teszek, ahogy eddíg nem. Ezzel azt akarom mondani, hogyha magamba nézek, tudom, hogy rengeteget változtam, és nem követem el azokat a hibákat, melyeket előző kapcsolataimban elkövettem.

Ezen a hétvégén mutattam be a családomnak a párom, és minden olyan idilli volt. Azt leszámítva, hogy közben köműves dolgozott a teraszunk megépítésén, de talán ez legyen a legkevesebb gond… Csodálatos volt ez a “péntek-szombat-vasárnap”. Rengeteget nevettünk,sétáltunk, feküdtünk, néztük egymást, csokolóztunk, filmet néztünk és a sort természetesen a pikáns részek folytatják… Egyzerűen talán 2009 eddigi legtökéletesebb napjai voltak ezek.

Egyetlen egy baj volt, hogy mindkettőnk tudatában ott volt végig, hogy eljön a perc, mikor el kell búsúznunk egymástól, hogy visszamehessen több száz kilóméterre tőlem. Nagyon rossz volt. De jövőhéten ismét látom. És most mégjobban megerősödött bennem az érzés, hogy szeretnék minél előbb családot, Vele! A család nálam a közös dolgokból és a szeretetből,bizalomból, hűségből tevődik össze. Közös ház, közös autó, közös medence, közös élet. Szeretet.Bizalom.Hűség! Minél előbb szeretném mindezt! Ezért ma megfogadtam magamnak, hogy ehhez csak úgy juthatok hozzá ha megdolgozom érte… Ez viszont a közeljövő zenéje…

Ma kivittük Apukámmal, az állomásra, s az utolsó ölelés az utolsó pillantás, az utolsó csók amit váltottunk, nagyon szörnyű volt. Belül nagyon érzelmes ember vagyok, még ha ezt kifelé nem mutatom. Az emélékképeket a búcsúról elraktároztam, hogy tudjam milyen is volt az első “elválás”. (milyen rossz!)

Köszönöm ezt a csodálatos 7végét!

Szeretet.Hűség.Bizalom.

Ui: A Pikáns, Pimasz, Provokatív Hoolie Scene-el, holnap lát napvilágot! (10 legpocsékbb házasság!)

“A szeretet hűséges marad jóban és rosszban. Beéri a tökélynél kevesebbel is, és tekintettel van az emberi gyarlóságokra.” (Dan Millman)

Péld 3,3 – A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!

 Péld 11,13 – A rágalmazó titkokat tár fel, de a hűséges lélek leplezi a dolgot.
 
 Péld 14,22 – Tévelyegnek, akik rosszat akarnak, a szeretet és a hűség pedig jót akar.
 
 Péld 16,6 – Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt; az ÚRnak félelme távol tart a rossztól.
 
 Péld 19,22 – Amit az embertől megkívánnak, az a hűség, ezért jobb a szegény ember a hazugnál.

 Péld 20,6 – Sok ember hirdeti, hogy ő hűséges, de ki találhat megbízható embert?
 
 Péld 20,28 – Szeretet és hűség őrzi a királyt, és szeretet támogatja trónját.

 Péld 21,21 – Aki igazságra és hűségre törekszik, életet, igazságot és megbecsülést talál.
 
 Péld 25,13 – Mint a hideg hó aratás idején, olyan a hűséges követ azoknak, akik küldik, mert felüdíti urai lelkét.

HŰSÉG. Legtöbbször együtt van említve a szeretettel.
A szeretet és hűség ne hagyjon el téged – vagy élj szeretetben és maradj hűséges. Törekedj a jóra, tedd jóvá a bűnt. Aki hűséges az megbízható. Vagy: vigyázz kiben bízol, keress hűséges embert.
Aki igazságra és hűségre törekszik, életet, igazságot és megbecsülést talál. -nincs mit hozzátenni, annyira tömör.

Hűséges, de mihez, kihez?
Egyedül a hűség nem elég, kell mellé a szeretet és az igazság.

Ha kialakul egy kapcsolat, akkor előbb-utóbb szembesülni kell azzal, hogy valakihez tartozunk, és ezért kerüljük az intim szituációkat másokkal, mert ezek kezdenek egy emberhez kötődni. Én elfelejtettem ezt tudatosítani magamban, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy folyamatosan más pasikkal hetyegtem, csak annyira élveztem a kapcsolat kibontakozását, hogy más férfiakon nem jutott eszembe gondolkozni. Valahogy trmészetesnek vettem, és veszem a kedélyes viszonyt az egykori szeretőkkel, barátokkal és virtuális partnerekkel. Valahogy nem vettem észre, hogy a velük való kapcsolat változik az igazi kapcsolatommal együtt. És ott voltam egy bulin, ahol felbukkant a szé szőke fiú, akinek az ágyában egykor igazán pompásan éreztem magam. Az volt a furcsa a találkozásunkban, hogy olyan természetes volt, és tulajdonképpen csak beszélgettünk, és dőlt belőlünk a szó, mert évek óta ismerjük egymást és ezer éve nem találkoztunk. Aztán azt éreztem, hogy nem véletlenül kerültem az ágyába régebben, és hogy vajon a vágy, amit valaki iránt érzünk, megváltozik-e, ha közben kikötöttünk valaki mellett. És arra jutottam, hogy nem. Nem tudtam nem kívánni őt, de mégsem volt ugyanaz, mert közben minden porcikámmal szerelmes voltam kedveSMbe, és eszembe se jutott beengedni a férfiszépséget a pinámba. Akkor sem, ha közben éreztem, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz az éjszakában. A végén egymásba bújva ültünk és igen, csókolóztunk. Nem éreztem idegennek, hogyan is lehetne idegen az, aki korábban a számba élvezett és a pinámat csókolta. Nem akartam abbahagyni a csókot, de nem azért, mert erre vágytam vagy többre vágytam. Hiszen eszembe sem jutott dugni vele. Inkább csak figyeltem, hogy milyen más a szája, más az íze, másképp hatol az ajkaim közé a nyelvével. A társaságát nem éreztem idegennek, de a csókját igen. Hajnalban váltunk el, és nem volt bűntudatom. Felkavart a dolog, eléggé összezavarodtam, de nem tudtam önostorozásba kezdeni. A fejemben egy pillanatra sem felejtettem el kedveSMet, és nem azért, mert hú, ha ezt megtudná, hanem azért, mert ő a pasim, és bennem van. Azóta már sok hónap eltelt, és az eset óta nem keveredtem semmi hasonlóba. Ugyanakkor épp tegnap jutott eszembe, hogy nem fekszem le más férfiakkal. Furcsa ebbe belegondolni, még akkor is, ha tulajdonképpen nem vágyom más férfiakra. Mindenesetre, felvetettem, hogy párként cseteljünk és ismerkedjünk nőkkel, férfiakkal, párokkal, terémszetesen főleg szexre koncentrálva a beszélgetéseket. Csetszexelni nem akarok, nem tudom elképzelni, de állatira felizgatna, ha egy nő hallgatna vagy nézne minket szex közben. Csak azt nem tudom, hogy mi a fenét jelent a hűség.

“I had no taste for defeat — much less victory — without a fight.” (Yukio Mishima)

Mikor a daimió elbukik, eléri őt a halál vagy a sógunnál kegyét veszti, a szamurájai roninná válnak. Ronin, vagyis magyarul: vándorló katona. A ronin tehát nem tartozik engedelmességgel, szolgálattal senkinek. A ronin a maga ura. A ronin életét egyedül a szamurájok etikája, a busidó szabályozhatja.

Negyvenhét lélek váltotta meg a roninok szabadságát. Negyvenhét lélek fizetett hűségével -a hűségért. A becsületért. A saját becsületükért, a daimió becsületéért. Pedig nem tartoztak engedelmességgel, szolgálattal senkinek sem.

A legenda szerint Asano Naganori fellázadt. De vajon miért? Edo palotájában az a hír járta, hogy a sógun megvonta előjogait. Vagy talán – fiúutód hiányában, örökös nélkül – megőrült? Az udvarnép tagjai közül csak Kira Yoshinaka ismerhette az igazságot. Ő volt a sógun első embere, akit Naganori megtámadt a Fenyők Ösvényén aznap éjjel.

Csendben várt a legmagasabb fenyő alatt, az árnyék sötétjében. Jobb kezében a halál irgalom nélküli jelszava: az acél pengén megcsillant a Hold sápadt fénye. Táguló orrcimpái, remegő ajkai mind a féktelen düh és bosszú belső ritmusát zengték. A távolban elnyúló árny-alak jelent meg – Yoshinaka kontúrja előbb az Ösvény legalsó lépcsőfokára, majd egyre feljebb és feljebb kúszott. Naganori torkában érezte dobogó szívét, mikor Yoshinaka a magas fenyő mellé ért. Első próbálkozás, egy döfés, a penge visítva metszi ketté Yoshinaka kimonóját. A hófehér lépcsőre pár vércsepp hullik. Naganori elvétette a támadást.

Másnap hatalmas tömeg gyűlt össze a palotában. Mindenki a szepukkót akarta végignézni. Naganori szepukkóját. Tudta jól, hogy Yoshinaka panaszt emel ellene. Tudta, miként rendelkezett a sógun a lázadó daimiókról. Az ítélet csakis halál lehetett. De miért szepukkó? Miért kell önkeze által a másik világba szenderülnie?

“kaze sasofu
hana yori mo naho
ware wa mata
haru no nagori o
ika ni toyasen”

Az utolsó verse. Halála még az arcára torzult. És csönd lett úrrá Edo palotáján…

Naganori negyvenhét szamuráj ura volt. Mivel lázadása főbenjáró bűnnek számított a sógun színe előtt, a katonái roninná váltak. Keserű ízű szabadság. Keserűbb, mint a szolgálaté. Egy évig bolyongott a negyvenhét kóbor lélek, faluról falura, szigetről szigetre. Tanultak, gyakoroltak – talán a daimiójuk emléke vezérelte tetteiket. Pedig már semmi sem kötelezte őket a hűségre. De mesterük bukását a saját bukásuknak érezték.

Egy év száműzetés. Egy év nélkülözés. Egy év gyötrelem. Egy év emlék.

Egy év alatt épült fel Yoshinaka új szálláshelye Edo palotájában – nem messze a Fenyők Ösvényétől, a cseresznyéskert mellett. A szóbeszéd szerint a sógun jutalmazta meg őt a lázadás leleplezéséért. Vagy talán váratlan örökség jutott Yoshinakának? Az épület mesébe illő pompájú lett. Az udvarnép naponta járt a csodájára. De Yoshinaka valamiért mégsem érezte otthonának a villát: a cseresznyéskertre nyíló ablakokon át minden éjjel besütött a Hold fénye.

Tél közepe volt. A cseresznyefák némán, kopáran álltak a kertben, csak a csillagok világítottak rájuk az égboltról. Yoshinaka az ablakban állt, oly némán, mint a fák a távolban. Tekintetével a Holdat kereste, de azt eltakarták a viharfelhők. Eső lesz, gondolta. Hirtelen szél támadt, mire Yoshinaka a kert végébe pillantott. Mintha árnyat látna a fák között. Szellem-árny, visszatérő lélek. A túlvilág hírnöke? Vagy bosszút kiáltó pokoli démon?

Hosszú percek teltek el, mire az árny eltűnt Yoshinaka szemei elől. A férfi többé nem akart Edo palotájában lakni.

De döntése – csupán a kétségbeesés utolsó, hiábavaló gondolata. Yoshinaka többé nem lehetett ura sorsának.

Szinte a semmiből előlépve, negyvenhét ronin szabadult a házra. Betörték az ablakokat, berúgták az ajtót, megölték az őröket. Yoshinaka egyedül maradt a negyvenhét roninnal. Naganori egy évvel ezelőtt elbocsátott szamurájai vissaztértek. Negyvenhét átkozott lélek. Negyvenhét hűségben fogant szent ítélet.

Nem tartott soká. Yoshinaka az első döfés után elvesztette uralmát teste fölött. Utána már nem érzett fájdalmat, nem érzett szenvedést. Csupán megnyugvást, egy jobb élet, egy új élet kezdetének felemelő lehetőségét. Bűnöktől megtisztulva.

Másnap a sógun emberei összegyűjtötték Yoshinaka merénylőit. Negyvenhét ajakról zengett a szó: “Igen, részt vettem a Kira Yoshinaka elleni vendettában.” Negyvenhét tekintet fürkészte a sógun ítéletét: “Szepukkó általi halál.” Negyvenhét lélek szabadult meg az iszony és az emlékek minden láncától.

Edo palotája ismét megtelt emberekkel. Paraszt és hivatalnok csöndben várta a negyvenhét ronin öngyilkosságát. Nem ült félelem a negyvenhét arcon. Számukra nem volt többé megaláztatás a szepukkó, a hasba döfött penge gyilkos érzése. Aznap negyvenhét sírt kellett megásni Naganori nyughelye mellett.

Negyvenhét lélek váltotta meg a roninok szabadságát. Negyvenhét lélek fizetett hűségével -a hűségért. A becsületért. A saját becsületükért, a daimió becsületéért. Pedig nem tartoztak engedelmességgel, szolgálattal senkinek sem.

(Robinak. Születésnapjára. Japános. A stílus a Gendzsit imitálja.)

„Bebujtattál engemet talpig nehéz hűségbe” (József Attila)

Úgy szakadt rá az éjszaka gyilkos, kíméletlen súlyával, mint tomboló vihar után a kicsavart fa megroppant ága. A távolban minden pont, minden fény egyszerre indult meg, és feje fölött, fejében félelemként sűrűsödött össze. A hold – meztelen jégtányér egy csillagtalan égen–, a kert fáinak, füveinek sötét árnyai, a ház tornyosuló fal-bérce, a csontig maró hideg szél: csupán a rémület és iszony közé vetett lélek utolsó mentsvárai.

Nem tehetett róla. Sosem volt gyenge, bár sosem harcolt az istenek kiszámíthatatlan szeszélyével. A létezés oldhatatlan, halálig befejezetlen görcse, melyet legnagyobb gondolkodóink erkölcsnek neveznek, fiatal, tizenéves arcára máris mély ráncokat szántott. De talán éppen ez tudta megtartani őt a világi káoszban, hol álom nélkül álmodóként élni kényszerült.

Az istenek azonban mást rendeltek el. Ez az este másként kellett, hogy alakuljon, mint a többi száz meg száz – elmúlt és eljövendő egyaránt. Épp az egekbe magasodó gesztenyefa alatt haladtam el, mikor megláttam Őt. Hosszú, barna haján megtört a meztelen jégtányér fénye. Önmagába zárt, a görög márványszobrokhoz hasonlatos tökéletesség. Tekintete egy közeli, elérhetetlen pontban találkozott az enyémmel. Talán csak a nesz zavarta meg – gondoltam –, talán csak lépteim hangjára riadt fel, mint az erdő mélyén, hűs forrásnál békét lelő szarvasünő. Megéreztem: Ő sem a hűs forrását, sem békéjét nem leli. Megálltam a gesztenyefa tövénél. Csak akkor vettem észre, hogy könnycsepp indul meg hófehér arcán. A tekintet, mely egy gondolatnyi pillanattal ezelőtt még szebb, jobb holnapot hirdethetett, most magába roskadt a magány éjjelén.

Közelebb léptem szarvasünőmhöz. Ő figyelt és várt, mintha ezer éve itt várna, a kert mélyén, egyedül, minden balsors és rontás ellenére. Újabb könnycsepp. Szívem immár élénkebben, más ritmusra vert, míg arcán végigfutott a gyémántos csillogású fájdalom. A kert, a szél lépteim zaját visszhangozta. Egészen átadta magát a szenvedélynek, mire mellé ültem.

Lassan, halkan zokogott, csupán néha-néha buggyant elő hangjának édes csengése. Az éjszakába hullajtott gyöngyszemek mindegyike egy teljes élet kínjára, sorsára rímelt. Mint az a büszke ember, ki a síron túlra viszi lelke igazát, a gyémántcseppek is rögvest belébújtak földanyánk ölébe. Csendben átkaroltam síró angyalom. Éreztem teste melegét, remegésében felismertem azt a megmagyarázhatatlan, titkos erőt, mely világot fenntart, de világot pusztíthat is. És rongyos vándor-ingem itta magába a könnyeket.

Nem tudtam, nem tudhattam, mit tartogat még az éjszaka árnya. A hold fénye egyre élesedve sütött, a fák, füvek mind nekünk intettek, miközben a vad szél körülölelte őket. Ő már nem szólt semmit. Tudtam, hogy nem folytathatom zarándoklatom, tudtam, hogy az istenek Őt rendelték nekem utolsó célként. Tudtam: maradnom kell.

Hűség. Hűség önmagadhoz, vagyis hűség az égiekhez. Hűség társaidhoz. Valaha egy bölcs a fügefa alatt azt mondta: a hűség a legjobb kapcsolat két ember között. Bizony mondom néktek, a talpunk alól kifutó élet, a fejünk fölött elrepülő nikkel-idő mind ez ellen hajtanak minket. Még csak át sem érezhetjük, mit jelent a valódi, tiszta, méltóságteljes együtt-létezés, egymásban-létezés, máris nyomtalanul eltűnünk őseink mellé a porba.

A hűséget rendelték nekem az istenek. A hűséget rendelték neki az istenek. És Ő tovább hullatta könnyeit. És én tovább ültem mellette. Ültem, és fejünk fölött félelemként sűrűsödött össze a kíméletlen éjszaka minden démona.

Iszony és rémület között mindig az, aki sosem.

“Fontold meg, mielőtt kézbe veszel és olvasni kezdesz egy könyvet – legalább úgy fontold meg, mint mikor bizalommal kezet adsz egy embernek. Mert a könyvnek lelked figyelmét adod egy időre; s nagyon sok ez, mert az élet rövid és lelked csak a tiéd. S ha már elszántad magad s olvasni kezdtél, olvasd lassan, nagyon figyelmesen és türelmesen, mintha méltányos okfejtéssel vitatkoznál. S ha ízlésed, meggyőződésed ellen szól is egy könyv vagy unalmas, bonyolult előadásmódja: olvasd végig a könyvet. De éppen, mert az élet rövid, s mert a könyv oly sok, mint a vízcsepp a tengerben, válogasd meg gondosan a könyvet, mielőtt felnyitod lapjait. Olvass következetesen és hűségesen, de válogass nagy figyelemmel, mert életed és értelmed egy töredékét a könyvnek ajándékozod, melyet éppen olvasol. Ha már nekiláttál az olvasásnak, maradj hűséges a könyvhöz, akkor is, ha ellened szól, lelked és értelmed ellen. A könyv lehet ellenfél is; végig kell vívni vele a párbajt. De csak méltó ellenfelekkel állj szóba; soha olyanokkal, kiknek – mint egy költő mondotta – párbaj közben vívóleckét is kell adni.”

(Füves könyv)

“A kikényszerített hűség nemigen ér többet a hűtlenségnél.” (Tatiosz)

“Nem az állandó fogadkozás a hűség bizonyítéka, hanem az egyszer kimondott és megtartott fogadalom.” (William Shakespeare)

“A szerelem legrejtettebb titkait csak az ismeri meg, aki képes az érzelmi hűségre. ” (C. G. Jung)

“Élni való minden élet,
csak magadhoz hű maradj
veszteség nem érhet téged
ha az leszel aki vagy.”
(Goethe)

“Az igaz barát a szükség és a veszély válságos idején ismerszik meg; amikor segítségének nemessége megmutatja lelkének értékét és szíve hűségét.” (Ennius)

“Három hűséges barát létezik – egy öreg feleség, egy öreg kutya és a készpénz.” (Benjamin Franklin)