Hajajaaaajj…
Sikerült összeszednem egy nagyon-nagyon csúnya megfázást az előző hétvégére, azután egyre magasabb lett a lázam, kimerültem, így otthon maradtam a héten. Illetve szerdán jöttem vissza Szombathelyre, addíg Atim ápolgatott. Olyan nagyon nagyon naaaagyon kedves és odaadó volt! Pedig ő maga is betegecske volt, de mégis folyton hozta a teát, odabújt hozzám, betakargatott, gondoskodott rólam. Hálás vagyok a törődéséért, ilyenkor érzem leginkább, mennyire is szeret! Az egyetlen, ami belecsúfit az egészbe az az, hogy ugyan a náthás-lázas fázis elmúlt, de a fülemre is ráhúzódott a betegség, és most azzal szenvedek.
A hétvégére pedig magányra vagyok ítélve úgy tűnik, mivel nem olcsó a vonatjegy majd’ 200 km távolságban… igaz, ártani nem fog, ha egy-két napot végre a könyveim lapozgatásával is töltök, most két napot úgyis kihagytam, pótolnom is kellene. Nameg fenyegetnek lassan a beadandó dolgozatokhoz a határodők ( jó-jó, még majd’ egy hónap a legközelebbi is, dehát na…). Néha úgy érzem, nem tudom majd teljesíteni az itteni követelményeket, nagyon sokat aggódom azon, vajon menni fog-e ez nekem, de remélem minden rendben lesz, sőt bizonyára, hiszen miért ne lenne…vagy nem…? Nyááááá, majd biztos könnyebb lesz az első vizsgák után megítélni a dolgokat. Mindenesetre általánosságban jól érzem itt magam, mondhatni szeretek ide járni, örülök, hogy így alakult. Sőt! Van egy csoporttársam, aki Veszprémből jött ide-nem teregetem ki, hogy miért, mindenesetre jól jártam, hogy nem oda kerültem. Olyan furcsán gyorsan tellik most az idő. Pillanatok alatt itt lesznek a vizsgák, nem akarom a készülést az utolsó pillanatra hagyni, dehát jaaaj tudom én jól milyen vagyok…
Na mindegy. Olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna. Vagyvalami.
Egyébkéééént tüttürürüüü minden bizonnyal kiállításra kerül néhány rajzom Szfváron a Cafe Izé-ben néhány héten bellül! Olyan izgi, még sosem voltak kitéve sehová, meg én ugyebár csak ilyen kis amatőr firkászkukac vagyok, nem voltak ilyen ambícióim…Juhúúú! Ezt pedig a Krisztinek köszönhetem, egyem a kis zuzáját!!!

Az imént voltam egy filozófia előadáson, aminek eredeti témáját most ha megfeszülök sem tudnám megmondani, de nem is nagyon érdekelt, hogy őszinte legyek. Jól elvoltam a kilencven perc nagy részében a James Herbert könyvemmel a leghátsó sorában az előadóteremnek, azomban egy mozzanatra mégiscsak felkaptam a fejem.
A szituáció a következő volt:
A tanár vázolta, hogy a férfinek félnie kell ha egy ‘jó nővel’ jár, viszont ha egy kevésbbé külcsíny alapján választott ( értsd:csúnya) lánnyal van együtt, akkor bizonyára semmi félnivalója. A professzor ezt eként írta le hasonlattal: Ha tortád van, nem szeretnéd megosztani a barátaiddal a darab szart viszont biztos, hogy eheted egymagad. Na kéremszépen ez felháborító! Párhuzamot vonni bármilyen tipusú nő, (de akár férfi is lehetett volna, nem vagyok feminista) és egy darab szar között, ráadásul puszta külsőségekből kiindulva, a világ legnagyobb gerinctelenségeinek a toplistáján szerepel nálam, és ennek hátterében (akárki akármit is gondol..) nem az áll, hogy persze, mert én sem vagyok egy ‘jó nő’. Ez a fajta becsmérlés, a mai ferde értékrendű világtársadalomnak sajnálatos módon sajátja, ám én hála a magasságosnak képtelen vagyok azonosulni ezen tipusú értékrendekkel. Ebből a szánalmas kis eszmefuttatásból végül kikerekedett a bizalom fogalmának megvitatása. Amikor tovább folytatódtak a sületlenségek, gondoltam kinyitom a szám, és beszállok a társalgásba, amit a professzor valami igencsak lelkes hallgatótársammal folytatott, de bár ne tettem volna….hihetetlen, mennyire sekélyes érzelemvilággal képesek egyesek rendelkezni!  Furcsa volt, hogy valami abszolút labilis pontnak írták le a két ember közti bizalmat a beszélgetésben, ugyanakkor a tanár leírása a bizalomra a következő volt: Ha Ő azt mondja, ugorj a kútba, nem kérdezel vissza, milyen mély a kút. Mély, feltétlen bizalomról beszélt valaki, aki percekkel azelőtt külsőségek alapján két táborra osztotta a nőket. Ez elég elgondolkodtató.
Persze…lehet, hogy csak én vagyok, a mai világba nem illő, sznob és konzervatív kis különc. De ha így is van, boldogan vállalom ezt a bélyeget.

Azt hiszem mindenki jobban jár azzal, hogy csak most írom meg ezt a bejegyzést, és nem azonnal kerültek publikálásra az első benyomások, ugyanis azon esetben igencsak szükség lenne cenzúrára…

Két napja költöztem Szombathelyre, hogy belevessem magam a Nyugatmagyarországi Egyetem életébe. Két és fél óra vonatút után beérkeztünk a kollégiumba, ahol csupa-csupa izgalmas meglepetés várt, mint például a máló vakolattól tarka szobafal, a szűk és koszos szekrény, a ‘kitudjahonnanszármazóvajonműködőképes-e’ internetdoboz ami félig kilóg a falból, stb…deeee a külön kuriózum a koedukált fürdő, ahol is az ember lányának nem kell csodálkoznia, ha a szomszéd zuhanyzóból egy hímnemű egyén lép elő…áh és mindezt havi 9000 forintért, meg 8000 forint éves ‘kitudjamiremegyeldeelkérték’ hozzájárulással. Viszont: annak ellenére, hogy hobbiállat nem tartható a szabályzat szerint, azon kiváltságon kaptam magam, hogy mégis megajándékoztak cicákkal. Por-cicákkal. Hamár egyáltalán nem teszi be takarítónő az év folyamán a lábát a szobákba, legalább átadáskor kinézhetne valahogy…mindegy, a lényeg, hogy a fotókon imponáljon az intézmény, s ugyan kit zavar némi minőségbeli eltérés a valóságban…

Nade hogy ne csak szegény kollégiumi intézményen csattanjon az ostor:
Gólyatábor. 7000 forint. Csak tudnám mire fel…ok, kaptunk egy NYME-s pólót, ráadásul nem panaszkodom, mert az enyém piros, és van akinek csak a kukásnarancs jutott…nade a programok…persze, minden hasonló dolog attól függ ki hogyan áll hozzá, de jelen esetben ki kell jelentenem feketén-fehéren, hogy ez kéremszépen szar. Semmi érdekes program, ezidáig semmi igazán hasznos információ, sőt a mai nap konkrétan egészen pocsékra sikeredett, bár ez az időárásnak tudható be, ugyanis a Savaria-túra elejétől végéig szakadt az eső, így bár elmaradtak olyanok, mint a főtéri szökőkútban való pancsikolás, a víz amit csavarni lehetett a ruháinkból mire hazaértünk, bizonyára kárpótolta  a szervezőket a móka elmaradtáért. Az egyik programon megismertem egy tanáromat, aki külön kérette magához a magyarosokat (megjegyzem összesen öten vagyunk a táborban),kellőképp  megbizonyosodott tudatlanságunkról, mi pedig ‘kedvessége’ alapján meggyőződhettünk róla, hogy bármit is tanít, ha valamiből csúszásunk lesz, az gyaníthatóan az ő reszortja alá tartozik majd.
Hát ez van.
Nade hogy némi jót is említsek: a szobatársam felől igazán semmi kifogásom nem lehet, nagyon aranyos, és rajta kívül is találtam magamnak barátokat, akik közül ketten magyar szakosak szintén.

Tudom, csúnya dolog panaszkodni, de ez most kikívánkozott belőlem.  Azért még bizakodok, hiszen az, amiért jöttem, vagyis maga az egyetemi élet még előttem áll. Remélem azzal kapcsolatban több szerencsém és sikerélményem lesz majd.

Hiányzik Székesfehérvár.
Meg a szobám.
Meg az én Egyetlenem.
Meg a Tüncibaba hugom.
Még anyám piszkálódása is…

Elég sok dolog elmaradt ami azt illeti, úgyhogy lássunk is neki….

Érettségi. Betekintések. Nem is lettek olyan rosszak: magyar 77% (4), matek 59% (3), töri 63% (4), angol (E)63% (5) média 50% (3).

Végeztem az Újholddal is idő közben, alig várom a harmadik kötetet. Hihetetlen milyen átéléssel olvassa az ember, és szinte a szíve szakad meg, pont úgy ahogy Bellában tátong a ’seb’. Sok olyan dolog üti fel a fejét a könyvben, amin bizonyára minden ember keresztül megy előbb-utóbb, teljesen bele lehet olvadni az őrlődésbe ami a lány lelkében végbemegy. Egnem teljesen magával ragadott. Aztán derült égből villámcsapásként gyorsulnak fel az események, bontakoznak ki újabb szálak, fut-száguld a cselekmény, és egyszercsak vége, s az ember áhítozik a harmadik kötet után.

Voltam Mosonmagyaróváron Atinál. Ott is aludtam…de nem volt a legjobb ötlet…nem sikerült kellőképp jó benyomást tennem az édesanyjára az alatt a pár óra alatt amit egy légtérben töltöttünk, így ő -persze teljesen ‘idegenként’…-kijelentette, hogy mi nem illünk össze, és ezt indoklás nélkül hagyta. A baj csak az ezzel, hogy én nagyon szeretném, ha kedvelne, viszont most ő elkönyvelt valamilyennek, és esélyem sem lesz ezen javítani, hiszen isten tudja mikor találkozom vele legközelebb, főleg ha Attila a nyárra talál itt munkát. Sebaj, a lényeg hogy neki ez nem sokat nyom a latba, mert szeret.

Voltam Pannónia Fesztiválon!
Állatijó volt mind a négy nap, függetlenül a hideg és esős időtől.
Éééés nem volt meglepetésmentes. Sosóék vettek vizipipát. Mikor megláttam egyből eszembe jutott a Csabi (ld. decemberi bejegyzéseimben) merthogy neki is ugyanolyan van. Gondoltam magamban, hogy ‘vajon itt lehet?’ aztán mit ad isten, másnap a mosdóknál összetalálkoztam vele. Lezajlott egy pár perces kissé zavarban levezetett beszélgetés, és igazából tök örültem, hogy láttam.
Ennek örömére Faded Life koncert után ki tudja milyen megfontolásból fogtam magam és odaléptem a Kornélhoz, aki az együttes énekese. Életem legrosszabb legelső személyes találkozása volt. Nekiállt az érettségiről kérdezni, meg hasonlók, amiket a háta közepére sem kíván egy PAFE-n az ember. Na mindegy, tulajdonképpen meggyőződtem róla, hogy nem vesztettem sokat ami őt illeti.
Nade, hogy a valóban érdemleges kis társaság is szóba kerüljön: végre egy kis kör, ahol újra ‘otthon’ érzem magam, ahová tartozhatom-igaz volt némi létszámhiány. Tüzeltünk a rét közepén, meg együtt tomboltunk egy-két koncerten, meg vizipipáztunk, meg bográcsoztunk, összefagytunk, meg mindenfélét csináltunk együtt. Remélem tele lesz még olyan napokkal a nyár, amiket hasonlóképp töltünk el.

Áááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!
5 NAP ÉS ÉRETTSÉGI!!!!!
Segítséééééééééééééééég!!!!!!!!!!

Locsolósdi:
Itt van húsvét napja,
Emberek a Holdon
Bassza meg az anyját 
A Bajnai Gordon.

Boldog nyuszit!

Látsz egy fantasztikus pasit egy partin. Odamész hozzá és azt mondod:
- “Fantasztikus vagyok az ágyban” – ez a Direct Marketing.

Látsz egy fantasztikus pasit egy partin. Odamész hozzá és megszerzed a telefonszámát. Másnap felhívod és azt mondod
- “Szia, fantasztikus vagyok az ágyban” – ez a Telemarketing.

Látsz egy jó pasit. Felismered, odamész hozzá, és felfrissítve emlékezetét azt mondod neki:

- “Emlékszel, milyen isteni vagyok az ágyban?” – Ez a COSTUMER RELATIONSHIP MANAGEMENT

Barátaiddal vagy egy partin és meglátsz egy fantasztikus pasit. Egyik barátnőd odamegy hozzá és rád mutatva így szól:
- “Ő fantasztikus az ágyban”. – ez a Reklám.

Látsz egy fantasztikus pasit egy partin. Fölállsz, megigazítod a frizurád, odamész hozzá és töltesz neki egy italt. Felveszi a ‘véletlenül’ elejtett táskádat, felajánlod, hogy hazavihet, majd ezt mondod:
- “Mellesleg, fantasztikus vagyok az ágyban” – ez a Public Relations (PR).

Látsz egy fantasztikus lányt egy pasit egy partin. Ő odamegy hozzád és így szól: “Hallom, fantasztikus vagy az ágyban”.
- Ez a Brand Recognition (Márkafelismerés)

Beülsz az autódba, lassan hajtasz a városban és a nyitott ablakon át minden járókelőnek odakiáltod: “Fantasztikus vagyok az ágyban!”
Ez a Spam (kéretlen reklámküldemény).

És ha az aktus után azt mondja: “Hááát, tényleg fantasztikus vagy az ágyban!”
Akkor az a vásárlói elégedettség.

És ha egy nap feleségül kér, akkor az a márkahűség!

Egészen rég írtam már ide, de most nagy szükségem van rá.
Először is: holnap lesz a szalagavatóm. Gondolhatná az ember hogy ez mekkora öröm, milyen nagy nap lesz. Valójában kínszenvedés. Nem is az ünnepség maga…egyszerűen az előkészületek, a konfliktusok, a feszültség és hogy hiába teszem ki a lelkem pont annak nem jelent semmit akinek kellene-az édesanyámnak. Ma először jöttem haza örömmel próbák után. Hogy holnap lesz ‘a nagy nap’ és hogy milyen büszke lesz rám. Ehhez képest beléptem az ajtón és az öröm mintha nem is lett volna elszállt. Elkezdett fikázódni a ruha, a szervezés, meg minden miatt. Tudom jól hogy vannak más, lényegesen nagyobb súlyú gondjai, de egy csepp figyelmet szerintem megérdemelnék tőle. És egy halvány mosolyt hogy végre szalagavatója van a lányának. Ezek helyett csak tönkreteszi az egésznek a varázsát ami ahogy ma megszületett bennem úgy el is halt. 
Igazán örömteli volt a délutáni sírás-özön…amolyan ‘alkalomhoz illő’….
Azért akkoris várom. 

Sokszor van úgy hogy az emberi kapcsolatok egyszerűen kiégnek. Nem az érdeklődés vagy a szeretet hiánya miatt, egyszerűen csak a távolság okán. Személyes kapcsolat nélkül nehéz intenzíven ápolni az ilyesmit, és egy idő után el is vész ahogy észrevettem. Sok olyan ember van akikre a mai napig rengeteget gondolok, ugyanúgy jó érzéssel tölt el ha eszembe jutnak, de ki tudja mióta nem beszéltem velük, mert ahogy nem találkoztunk úgy egyre ritkábban is beszélgettünk, mert nem nagyon volt mit mondani a másiknak-vagy talán lett volna csak mégsem. A példa amiért ezt írtam egészen különös. A Katáról van szó-az ex-sógornőjelöltemről. Jól kijövünk egymással, sokat beszélgettünk míg együtt voltam a Jocival, és sokat voltam ott. A szakítás után Ő volt az aki leginkább törődött velem-amiért nagyon hálás vagyok még ha nem is hiszi most el. Sokat gondolok rájuk, hiányoznak is, de valahol tudom hogy ennek sincs sok ‘jövője’…de lehet hogy rosszul tudom. Mindketten járjuk a magunk útját ami nem igazán fut össze már, és a kanyarokkal lassan távolodni fogunk. Persze lehetne másként is.

Ez a szakítás megmutatta nekem hogy hiába küszködünk, hiába építjük ki a boldogságunk korántsem biztos hogy örökké tart. Sőt…és úgy érzem semmiben nem igazán lelem örömem. A suli nyögvenyelősen megy-ott is csak kudarc ér mégha erőlködöm is, a barátaim nagy részével mostanság nem is igazán beszélek- kicsit begubóztam de tudom hogy ez egyáltalán nem jó, és anyuval is folyton megy a szokásos gyilkolás.
Szeretném ha másként lenne.
Szeretném ha igazán ismerhetne.
Szeretnék több törődést-még ha nem is látszik.
Szeretnék újra olyan lenni mint ‘én’.

Az utolsó-és legkedvesebb témája a posztnak Csabi. Úgy fél éve egy buszmegállóban találkoztam vele először. Joci szaktársa, beszélgettünk míg vártuk-ugyanazt-a buszt. Pár hete eszembe jutott valahogy, és kértem Jocit hogy puhatolózzon nála. Végülis még aznap felkerült az MSNemre. Minden nap (éjjel) órákon át beszélgetek vele. Rengeteg a közös pont bennünk, szórakoztat, nagyon élvezem a társaságát. Nem tudom mi is az ami kettőnk közt van, de boldoggá tesz.
Legyen már szombat hogy láthassam…

Ez a poszt a kategóriáim nagy részébe beleillik-gratulálok neki.

Van egy lány aki nagyon közel áll hozzám. Csupán néhány éve vagyunk igazán szoros viszonyban, de annyi minden fűz már hozzá. Látott mikor boldog voltam, és látott már összetörten is, minden utóbbi jelentős pillanatában az életemnek mellettem volt. Viszont ő valahogy nem enged ennyire közel magához…biztosan tudom hogy feleolyan jól sem ismerem mint szeretném, feleannyit sem mutat magából mint ami benne rejlik…fájdalomban nem osztozik, nem beszél róla, és csak tehetetlenül állok mellette mikor válság van. SZeretnék tenni érte valamit, de nem tudok, megbénulok olyankor. Most is hallom hogy küzd a könnyeivel mellettem de csak némán hallgathatom, mert nem mondaná el mi bántja. Bár tudnám hogy kerülhetnék még közelebb hozzá, és hogy jelenthetném azt Neki mint amit Ő nekem…

Nem is tudom miért kínzom ezzel magam, de épp visszaolvasgatom amiket Vele kapcsolatosan írtam itt….és zokogok, kegyetlenül fáj…a szerelem kellett volna hogy legyen a Dantei pokol legmélyebb bugyra…a legfájóbb az alig egy hónappal ezelőtti bejegyzés kettőnkről….valóban ekkorát tévedtem volna…?!…

Talán soha nem örültem még így iskolai rendezvénynek mint most. Nem tudom mit csináltam volna egyedül két teljes napig ha nincs ez a szombati Halloween…tudom hülyén hangzik hogy ‘két teljes napig’, de ezidáig egy éven keresztül minden hétvége minden napját együtt töltöttük, és most minden olyan üres és sivár Nélküle. Semminek sem tudok igazán örülni, pedig nagyonis volna minek! Lett a héten egy új szekrényem, ami ugyanolyan típusú mint a párja ami már megvan. A mai attrakció pedig az Asus laptop amit a nagyszüleimtől kaptam. Eredetileg ballagásra akartak nekem laptopot venni, de láttak egy remek hitellehetőséges akciót, és úgy döntöttek megveszik most, mert azért valamelyest a tanuláshoz is szükséges. Nagy örömet okoz hogy így gondoskodnak mindenről amire csak szükségem van vagy amit csak szeretnék, de sajnos ezt az örömet most nem tudom úgy kifejezni mint kellene. Nem jön igazi mosoly az arcomra, és nem tudom mikor fog egyáltalán….

Jaaaajj….úgy érzem menten kiszakad a gerincem a helyérőőől…szinte a nap teljes részét a kert ganyézásával, gyomlálásával, feltúrásával és a csundiságok zacskózásával töltöttem. Jó meleg is volt hozzá, bár ezt enyhítette mikor a locsolócső spontán szétesett és a képembe spriccelt a víz teljes nyomással:D

A napokban kibeszéltük egy barátnőmmel, hogy a korunkbeli srácok fontossági sorrendjén még elsődleges, hogy rövid pórázon tartva mutogathassa kitűnő pedigrével rendelkező cicapéldányát, egy érettebb férfi viszont a rátermettséget, vagy úgymond az alkalmasságot is keresi a nőben a családanya szerepre. Olvastam egy negyvenes férfi blogjában, hogy így évek múltán már ő is elhamarkodottnak tartja hogy annak idején feleségét csupán nőiességének bűvköre hatására kérte meg.

Vajon elvárhat-e egy férfi egy tipikus cicababától valaha is egy tál házi meleg ételt vagy egy nagytakarítást, avagy be kell érnie a hálószobatitkokkal? Manapság sok-sok lány van aki inkább a plázabutikokban mozog otthonosan semmint a konyhában, a mostani generációnak már egész elavultnak tűnik a családanya szerep, amit a karrierista, élvezethalmozó és bohém életmód váltott fel.  Tehát maradnak a hirtelen házasságok, a gyors válások, és a zabigyerekek…

Sorra kapják tőlünk, a végzősöktől a feladatokat elsőseink. Ezúttal szerelmes levelet, vagy verset kellett írniuk nekünk. Én ezeket kaptam:)

’Hozzád akarok tartozni,

Tudj végre birtokolni.

Érezd végre mi Tiéd

És ne hagyd el semmiért.’

‘Már régóta szeretlek édes Nórám,

Szükségem van Rád kicsi rózsám.

Szép vagy mint egy virágos rét,

te adod meg életem értelmét.’

‘You’re a flower for me my darling,

You’re so pretty, I just can’t stop loving.

I would love to be hugging You forever,

When would I let You go?…Never.’

Tegnap csak háromszor kezdtem hisztérikus srásba az érettségi és egyéb szarságok miatt…

Nemrég ráleltem egy blogra, ami valódi gyöngyszemnek számít. Már a nyitóoldal grafikája is megfogott, de a bejegyzések mindenen túltettek. Pontosabban nem is igazán saját életből merít, csupán saját látásmóddal ír a világ dolgairól. Van benne minden. Jó-rossz, szeretet-gyűlölet, komoly-komolytalan, fontos-és kevésbbé fontos, és úgy általában a világ soksok dolgából szemezget egy kicsit az írója, Éjfél Kapitány. Kitűnő megvilágítást ad az alapvető emberi tulajdonságok és viselkedés kivesézésével a gyengéinkre és erősségeinkre, minden poszt elgondolkodtat, saját véleményt motivál. Ahol rátaláltam ott azt írta a bejegyző hogy nála helyet kapott a nyomtatott verzió a Fűves könyv mellett, és valóban méltó mellé az asztalra. Hozzá kell tennem hogy az oldal 1998 óta létezik, tehát nemis kispályás kezdőről van szó, de meg is látszik az évek gyümölcse. Egy kis ideig eltart majd az összeset elolvasnom, de megéri. Kíváncsi vagyok ki is ez a férfi aki ilyen áthatóan ír…..Csak ajánlani tudom, a linklistán megtalálható a cím. Klikk rá és horgonyt fel!

#1:Hol is kezdjem…nem volt zökkenőmentes az indulás. telítve volt a bordó kios Peugeot csomagtartója, és beültünk még öten, amiből négyünk nem az a vaságyastól negyven kilós fajta. A kocsi alja persze egy szintben volt a talajjal. Mivel nem akartuk otthagyni a kocsi fenekét egyik patkánál sem jött a kérdés hogy ki üljön át a másik kis csapat kocsijába akik jönnek velünk majd. Nyilván nem Ancsinak kellett volna mennie hiszen ő a legkönnyebb hanem nekem, Jocinak, VAGY a Katusnak (Zoli vezetett, csak nem rakhattuk át ) Hármunk közül csak a Kata ismerte a másik kis csoportot (Jani, Tündi, Ati) legalábbis Ati a legjobb barátja, gondoltuk szívesen átül majd, de persze nem, mértis. ő a Zoli mellett akar ülni és elöl, hát csak nem gondoljuk… (?!) ígyhát hajtott a mi áthelyezésünkért, elvégre a hétvégén úgyis együtt leszünk ezért miért ne csukná össze velük egyikünket kapásból, hadd érezzük hülyén magunkat az összeszokott kis társaságban. Ekkor amúgy még egy venyimi parkolóban vártuk őket. Na ekkor zajlott némi csattanós szóváltás, Joci haza is akart menni ami nekem mondjuk már percekkel azelőtt megfordult a fejemben. De nem akartam egész hétvégén feszkót, így igyekeztem csitítani az indulatokat, ugyanakkor nyakamat tenném rá hogy ő is lázadna hasonló helyzetben, méghozzá joggal. Mindegy végül Katánk jobb belátásra tért mire megérkezett a villámcsapásokból mit sem sejtő kis csapat és átült hozzájuk. Mi meg kussban autóztunk utánuk.

 #2: Esett, esett, esett és esett…Katus még párszor az orrunk alá dörgölte hogy ‘harapnak a többiek’ de elengedtük a fülünk mellett merthát mégiscsak ők szerezték ezt a hétvégét nekünk is, tehát száj befog. De kíváncsi volnék vajon ugyanúgy joggal sértődhettem volna meg ezeken a szúrkálódásokon mint ő a Joci múltkori ‘kutyakakis’ humoros megjegyzésén? (nem fejtem ki az előbbit). Végülis este azért sikerült grilleznünk és tökjó lett:).

#3: Próbálkoztunk még egy fürdőzéssel az utolsó nap is, de bánatunkra naaagyon hideg lett a víz hogy esett és lehűlt a levegő:( Végülis ebédre már otthon voltunk.

Mindent egybevetve jól éreztük egyébként magunkat, viták mindíg voltak vannak és lesznek, dehát úgy jó az élet ha zajlik:)

Állok a buszmegállóban, odajön a maximum tíz-tizenegy éves kis cigánygyerek:

-Szia, nem tudod mennyi az idő?

-(cigánygyerek lévén nem szívesen veszem elő a telefonom így ezt kikerülöm, mellesleg megzavart zenehallgatás közben) Háromnegyed körül van, mindjárt itt a busz…( fülhallgatót vissza)

-(idiótán vigyorog )Nagyon helyes kis pofid van…van barátod?

-(ehh…jól hallottam? megnézem újra jól hátha csak kisnövésű vagy valami denem) Van….(elfordulok, kezd sok lenni)

-Nem jössz el velem kicsit?

-(mmmiiiii? jéééézus!!!!) NEM! Nem vagy te még kicsi ehhez?! Menj haza anyuci biztos vár már otthon….

Azzal felfújta a pofáját, odavágott valami korholást és lelépett (hál’istennek)

-Tudod teljesen úgy nézel ki mint valami rajzfilmfigura…

-…….

Persze fülig ért a szám :) Ezt egyébként a múlt nyári SÉTA táborban mondta egy srác.

Hát váratlanul ugyan de hazakerültem. tegnap felmondtam. Nem gondoltam volna hogy ennyire szar is lehet, és ráadásul beleöltünk nem keveset hogy oda mehessek (munkaruha, utazás, stb…) A főnök egy seggfej akivel semmit nem lehet megbeszélni a feldolgozandó kaja romlott nagyrészt, az eszközök használhatatlanok, a szállás gyalázatos, a hab a tortán csak a napi jónéhány sírógörcs volt a ‘kedves’ munkatársaktól. Hát ennyi tömören, a részletekhez most nincs kedvem mert csak a gyomorgörcsömet hozná megint elő a dolgokon való töprengés. Mindegy, itthon vagyok, kerítek más lehetőséget ahol emberek és nem barmok közé mehetek dolgozni….

Najó annyit azért megemlítek érzékeltetés gyanánt hogy mikor odaérkeztünk a konyhafőnök-és egyben a legidősebb szakács a főnök fiatalkorú seggnyaló fia volt, a pulton halomban állt a rohadtzöldség, a hús már bűzlött, a megrendelt új alapanyagnak csak a felét hozta meg a főnök neje, aztán hisztériázott hogy miért nem tudunk ezt meg azt megcsinálni, és úgy beszéltek velünk-mind szóhasználatra (kurvaanyád, bazdmeg, pina,…) mind modorra amit legkevésbbé sem érdemeltünk. Komolyan a maximumot nyújtottam. De ha nem elég jó, és nekik ez kell akkor pá…amúgy másfél hónap alatt 10-12 ember lépett le, néhányan csak a postaládába dobták a kulcsot, méga néhány napi bért is leszarták, és akik nem sokkal utánunk érkeztek már ők is menni akartak, sőt talán már nincsenek is ott…van még pár dolog, de azok már az APEH-ra és az ANTSZ-re tartoznak, bár el tudjátok képzelni gondolom…

Sebaj, lesz más, addíg is kellemes nyarat Nekem

Konkrétum: Keszthely, Gizella étterem, biztos ételmérgezés

‘Ha végre itt a nyár, és meleg az idő’…lá-lá-lá-lá-lá-lá…najó… szóval Balaton. Egész pontosan Keszthely. Csakhogy nem napozni, strandolni, és egyéb kellemes időtöltések gyanánt, hanem napi 12 órát étteremben melózni költözök oda. Egész nyárra. Ígyhát viszem a pergament és pennát hogy a gondolataimat hazatérve majd itt is megörökíthessem, ugyanis nem lesz módom internetközelbe férkőzni valószínűleg….

Kellemes nyarat Nektek!

Tegnap jövök haza harmincnyolcassal a Teszkóból. Ül velem szemben egy emo srác. Tulajdonképpen viszonylag az igényesebb fajtába soroltam amíg meg nem láttam a kezét. Mind a tíz körme ki volt kenve élénk babarózsaszínre. Lesett az állam. Nemkicsit. Tiszta szívből kívánom hogy az ilyen stílusretardáltak lássanak magukról képet majd 10-20 év múlva és verjék a fejüket a falba, de jó erősen hogy a földszinttől a tizedikig hallják…A hab a tortán csak a vele lévő lány volt akiről csak az alakja miatt lehetett megállapítani hogy nem pasi….

vannak akiknek ez a szó még jelent valamit. Vikit kikísértem a vasútra mert találkozott Danival. a srác valahol Szeged mellett lakik, most találkoztak először. mesélt már róla sokat, gyanítható hogy érdeklődik Viki iránt. nade vissza a vasúthoz…megjött mi meg vártuk. belépett az üvegablakos váróajtón, meghajolt és kezet csókol Vikinek aki mellékesen megjegyzem rendesen elpirult. aztán odalépett hozzám és szintén kézcsókkal üdvözölt. hát ezzel aztán le lehet venni egy nőt a lábáról az egyszer biztos…emlékszem annak idején Attila is a kezemet érintette először az ajkával…nade ez csak nosztalgia. Jocinak biztos picit rosszul esik a leírt néhány sor éppezért megjegyezném hogy egy lehengerlő mosoly egy édes csók kíséretében ugyanolyan tutirecept a rózsaszín kis ködfelhő elhintésére

húsvéthétfő. itthon. egyedül. merthogy tegnap ugye elhívtak minket magukhoz a Brigiék-Hanna tejtesójának, Pannának a szülei hogy a babákok játsszanak egy kicsit együtt meg minden. aztán említették hogy ők ma állatkertbe mennek Pestre és hogy nem akarja-e anyu is elvinni a Hannát, de csak ők ketten férnek be sajna. hát végül az lett hogy anyuék is mentek én meg itt vagyok egyedül. még örülök is neki, ritkán van olyan hogy egyedül lehetek itthon, nyugalom van, ilyenkor még jól is érzem, magam a házban. valószínüleg csak a papám látogat majd meg locsolás címén, aztán a napomat olvasással rajzolással meg hasonló olyan dolgokkal tölthetem majd amikre már rég nem tudtam időt szánni, mivelhogy minden időmet az én kis drágámmal töltöm ha lehet, viszont ő ma nem ér rá, és holnap sem, így nélküle kell átvészelnem az elkövetkezendő órákat más szórakozással. de sebaj, már rámfért.