Un’ wenn isch net geschtorbe bin,
Hört heut’ wohl keine Sau mehr hin.
Tataaaa! Tataaaa! Tataaaa!

Die Kunst des Witzes und des Humors will beherrscht werden. Sie verlangt uns einiges ab, wenn wir ihre Weitläufigkeit versuchen in einem Gedicht unterzubringen, da nicht nur Witz mit Pointe, sondern auch Reime enthalten sein wollen. Allzu oft jedoch verkommt diese Form der Humorverbreitung zu einer unfreiwillig ermüdenden und langweiligen Tradition, bei der wir nicht mehr von Kunst des Humors, sondern künstlichem Lustigksein reden müssen. Die Witze wachsen nur noch mäßig, deswegen werden alte Kamellen als neue Gewürze verpackt und dem Publikum als witzig verkauft, woraufhin dieses, in Zwang durch die Masse, lacht, selbst wenn es den Witz nicht versteht oder in Wirklichkeit langweilig findet. Das ist doch schon sehr merkwürdig.
Sowieso ist die Faschingszeit sehr eigenartig. Erwachsene Menschen jeden Alters ziehen sich bunte Papierhüte auf den Kopf, die aussehen wie kleine Papierschiffe, die Kinder gebastelt haben, hampeln mit übertrieben verzierten Kleidungsstücken über die Bühne und versuchen in jedem Satz einen Witz einzubauen. Zwischendrin wird zu kleinen Kreisen gestanztes, buntes Papier in den Saal geworfen, es ertönen Tusch und Fanfare und es wird geschunkelt bis die klügeren nachgeben, die Bänke.
Das wird dann pausenlos über jeden erdenklichen Kanal verbreitet. Das Fernsehen ist voll davon, im Radio kommen zwischen den Liedern dümmliche Podestreden und Sprüche und in der Zeitung sieht man Bilder von als Karnevalfetischisten verkleideten Politikern. Doch wer bitte möchte sowas sehen, hören und lesen? Wer sowas unbedingt möchte, soll auf eine der entsprechenden Veranstaltungen gehen, aber dass einem dieses pseudolustige Spektakel auf allen denkbaren Wegen eingetrichtert wird, ist unverschämt. Und wer keine Zeit hat, soll eben, wie vor einigen Jahren auf einer CD des Komikerduos Badesalz, einen Lustigkeitsverlängerungsantrag stellen. Schließlich könnte man bei dieser unglaublich hohen Konzentration von erzwungenem Frohsinn auf die Idee kommen, man sei für den Rest des Jahres dazu verdammt ernst zu bleiben und bloß keinen Spass machen. Sicher hat Fasching/Karneval auch einen historischen Hintergrund, aber ich wage zu bezweifeln, dass diese unlustige Blödelei, wie sie heutzutage betrieben wird, kaum bis gar keine Verbindung zur Herkunft dessen hat, was da mit Füssen getreten wird. Aber ich wage ebenso zu bezweifeln, dass sich daran etwas ändern wird. Ich frage mich nur, ob es noch mehr Menschen gibt, die das so sehen wie ich.

Was is’ denn los, mit Vadder Staat,
dass er dafür Verständnis hat,
wenn Menschen amok Witze reißen,
und oft auf die Pointe …
Tataaaa! Tataaaa! Tataaaa!

Wir waren also auf unserem ersten Tanzturnier diese Session.  Und das in unseren alten Kostümen.  Eigentlich war’s gar nicht so schlimm, irgendwie eher ziemlich relaxed.  Um sechs Uhr haben wir uns also getroffen und sind los Richtung Hannover.  Ich hab schön hinten im 9er Bus gesessen und an mein HSV Kissen geschmiegt noch weiter gepennt.  Gegen halb neun waren wir da und um neun sollte das Turnier losgehen.  Das Turnier fand in der AWD Hall statt.  Also ging es auch vorbei an der AWD Arena.  Vor zwei Wochen war ich noch dort zum Fußball.  Nun sind die Flaggen auf Halbmast und irgendwie ist dort nichts mehr so wie es war.

Das Turnier begann mit den Tanzpaaren und dann waren die weiblichen Garden dran.  Wir haben uns also ganz in Ruhe die Bühne angesehen, da es für einige das erste Turnier war.  Danach ging’s ans Schminken und umziehen und dann ans Warmmachen.  Da wurde dann der Tanz nochmal durchgetanzt und einige der Figuren geübt.  Aber was kann man so kurz vorm Auftritt da noch ändern, was man im Training nicht gemacht hat?!  Mittlerweile hatten wir auch erfahren, dass von den fünf gemeldet Garden noch eine weitere zu den zwei bekannten gestrichen wurde.  Also kann sich von den verbliebenen zweien keine qualifizieren.  (Es müssen mindestens drei Starter sein.)  Für uns nicht weiter schlimm, gegen die anderen hätten wir das eh nicht geschafft.  Aber es ist natürlich eine verpasste Quali und somit sehr ärgerlich.  Insgesamt war ich mit mir zufrieden.  Habe keine großartigen Fehler gemacht.  Vielleicht alles nicht supersauber ausgeführt und vor allem nicht so ausgeführt, wie unsere Trainerin es richtig findet, aber sonst war’s ganz ok.  Was die anderen während des Tanzes machen, das kann ich natürlich nicht sagen.  Jedenfalls waren unsere Punkte mal wieder nicht sonderlich gut, aber immerhin hatten wir mit 380 Punkten einen Punkt mehr als letztes Jahr.  Das ist doch auch schon was.  Mit kleinen Schritten zum Erfolg… 

Ein kurzer Exkurs zur Wertung bei Tanzturnieren im karnevalistischen Tanzsport.  Man tanzt mit seiner Gruppe vor Wertungsrichtern.  Das sind insgesamt sieben Stück zzgl. dem Turnierleiter.  Die sieben Wertungsrichter dürfen insgesamt jeweils 100 Punkte vergeben.  Für die einzelnen Disziplinen ist festgelegt, für welchen Teil der Darbietung (z.B. Kostüm, Einmarsch, Schrittvielfalt etc.) es wie viele Punkte gibt.  Die Richter müssen sich also überlegen, wie viele Punkte sie der Gruppe in den bestimmten Bereichen geben wollen.  Von den sieben Wertungen wird die beste und die schlechteste gestrichen.  Somit kann man höchstens 500 Punkte bekommen.  Für uns ist über 400 als gut anzusehen.  Richtig gute Paare, Garden etc. erhalten über 450 Punkte, die superguten auch schon mal über 470. 

An Disziplinen gibt es die folgenden bei den Aktiven (ab 15 Jahre):  Tanzpaare, weibliche Garden, männliche oder gemischte Garden, Tanzmariechen und Schautanz.  Bei der Jugend und den Junioren entfällt der Punkt “männliche oder gemischte Garde”, da dort die Jungs noch in der weiblichen Garde mittanzen dürfen.

Zurück zum wesentlichen:  Nach dem Tanzen hat sich unser 9er Bus auch schon wieder auf den Rückweg gemacht.  Zu Hause war ich dann um 14:30 Uhr.  Das war natürlich viel früher als erwartet.  Ich war wirklich schwer versucht, noch nach HH zu fahren und mir dort ein Ticket für das Bochumspiel zu kaufen…

Goggi Thalmeier Ausstellung im Sparkassensaal Dorfen

Dorfen (pr) – Zum 100. Geburtstag des Dorfener Originals Goggi Thalmeier veranstaltete der Kulturelle Arbeitskreis eine Ausstellung mit Eröffnungsshow und Gala-Abend. In liebevoller Detailarbeit präsentiert man im Sparkassen-Saal das Lebenswerk des Goggi Thalmeier, der am 12.November seinen runden Geburtstag gehabt hätte.

Bei der Ausstellungseröffnung wurden zahlreiche Ausschnitte aus dem künstlerischen Wirken des Dorfener “Mr. Fasching” gezeigt, was für viele Lacher sorgte. Primär natürlich Szenen aus der Dorfener Maschkera, die Goggi wie kein anderer geprägt hat. Auch einen Fernsehauftritt kann er verbuchen – eine der Hauptrollen in der BR-Produktion “Die Apostelwascher”. Altbürgermeister Hermann Simmerl führte an dem Abend durchs Programm und wusste auch einige Anekdoten über seinen Freund Goggi Thalmeier zu erzählen.

v. links: Jürgen Weißkopf, Hermann Simmerl, Gottfried Rudi und Thomas Thalmeier

Bei der Galavorstellung durften die Zuschauer das Dorfener Original noch einmal ausführlich erleben. Mit seiner “Klara” – seiner Klarinette – wusste er das Publikum bestens zu unterhalten, wo immer er auftrat. Als Regisseur und – wie man heute sagen würde – Comedian machte er sich weit über die Dorfener Stadtgrenze hinaus einen Namen. Doch er blieb seiner Heimatstadt immer treu und prägte ihre Kultur.

Thomas Thalmeier (r.) lässt Goggi´s Drehorgel erklingen

Ja, der HSV spielt wieder.  Aber darum geht’s mir jetzt mal nicht. Das erste Tanzturnier der Saison steht an.  Nachdem wir die Proklamation und den 11.11. erfolgreich gemeistert haben, fahren wir nun nach Hannover in die AWD Hall zu einem Turnier im karnevalistischen Tanzsport.  Unser Verein tritt dort mit der gemischten Garde und einem Tanzmariechen an.  Morgen früh geht es um sechs Uhr los.  (Vorausgesetzt, es sind alle um sechs Uhr da.  Unser Präsident z.B. genehmigt sich häufig eine “Präsidenten-Viertelstunde…  ).  Um neun Uhr beginnt das Turnier.  Als erstes sind die Tanzpaare dran, dann die weiblichen Garden, ehe endlich unsere Disziplin dran ist.  Leider, leider, müssen wir in unseren alten Kostümen tanzen.

Unser Verein hat uns das ok für neue Kostüme bereits im Mai gegeben.  Wir haben daraufhin Skizzen entworfen und an einen Schneider / Kostümhersteller gesandt.  Dieser schickte uns einen Kostenvoranschlag und schließlich wurden Anfang Juli, während ich schon in den USA im Urlaub war, alle ausgemessen und die Details zu den Kostümen besprochen.  Einige Mädels konnten erst nach den Sommerferien ausgemessen werden.  Diese Maße habe ich dann Anfang September gefaxt.  Nun fehlte noch ein männliches Mitglied.  Diese letzten Maße habe ich Ende September rüberfaxen können.  Daraufhin wurde ich angerufen, dass einer der ausgesuchten Stoffe nicht mehr lieferbar sei, es werde auf einen anderen ausgewichen.  Ich war einigermaßen erstaunt, dass mit den Kostümen noch nicht begonnen wurde.  Schließlich waren alle Maße bis auf ein Kostüm schon lange vorhanden.  Naja.  Erstmal abwarten.  Der neue Stoff war ok.  Bereits vor Ansicht hatte ich allerdings gesagt, es solle nun doch bitte ohne weiteren Verzug mit den Kostümen begonnen werden.  Ende Oktober ergab ein Anruf, dass die Kostüme wohl zur Proklamation nicht fertig sein würden.  Waren sie auch nicht.  Aber der Termin für das Tanzturnier, das würde klappen.  So auch die Antwort noch 10 Tage vor dem Turnier.  Außerdem habe ich darum gebeten, mich zu informieren, falls es doch zu Problemen kommen sollte.  Da die Kostüme bis Donnerstag noch nicht da waren, rief ich also noch mal an.  Nein, die Kostüme kommen nächste Woche.  Nächste Woche?  Nächste Woche ist sch…egal.  Dann brauchen wir die Kostüme erst im Januar….  Jedenfalls fehlte wohl noch was, was erst am Freitag geliefert werden konnte.  Meine Frage, ob wir die Kostüme (eine Fahrt vier Stunden!!) eventuell selber abholen könnten, wurde verneint und wieder hieß es “Nächste Woche”.  Für Stoffe und Materialien, die nicht kommen, kann auch der Schneider nix.  Aber die Informationspolitik ist unterste Schublade.  Ich wäre sicher weniger wütend, wenn man mich mal zwischendurch von sich aus angerufen und über den Stand der Dinge informiert hätte…

Jedenfalls treten wir also morgen in den alten Kostümen an.  Die haben uns schon letztes Mal Punktabzug eingebracht, da sie halt schnell mit der heißen Nadel genäht wurden letzte Session (also die männlichen Kostüme).  Mal sehen, wie viele Punkte wir diesmal bekommen.  Ich finde jedenfalls unseren Tanz besser.  Vielleicht kann der was rausreißen.  Wir werden sehen und die Hoffnung stirbt zuletzt.  Unser Ziel ist es jedenfalls uns wie letztes Jahr fürs Halbfinale zu qualifizieren.  Beim karnevalistischen Tanzsport ist es so, dass die Tanzpaare, Mariechen, Garden und Schautänze sich auf Turnieren, die von Oktober bis kurz nach Ende der Session stattfinden, fürs Halbfinale qualifizieren können.  Halbfinales gibt es zwei.  Eins für Norddeutschland und eins für Süddeutschland.  Dort kann man sich dann für die Deutsche Meisterschaft im karnevalistischen Tanzsport qualifizieren.  Da werden wir nicht hinkommen, dass sehen wir ganz realistisch.  Aber das Halbfinale (Nord natürlich), das wäre schon was!!  Also bitte Daumen drücken.  Von fünf Startern haben schon mal zwei abgesagt, was natürlich unsere Chancen erhöht.  Die anderen beiden neben uns müssen aber bitte starten, denn sonst kann sich keiner qualifizieren, es müssen mindestens drei sein.  Mehr zu den Modi werde ich ein anderes mal schreiben, jetzt sollte ich mal langsam schlafen gehen, sonst wird das morgen gar nix.

PS:  Sobald die Kostüme da sind (nächste Woche oder so…), werde ich ein Foto hier einstellen.  Ich bin schon sehr gespannt, wie sie aussehen.  Ich war ja bei der Endbesprechung mit dem Ausmessen nicht dabei.

KARNEVAL

(Mikanagi Touya)

Synopsis:

Nai searches for someone important to him, with only an abandoned bracelet as a clue. Gareki steals and pick-pockets to get by from day to day. The two meet in a strange mansion where they are set-up, and soon become wanted criminals by military security operatives. When Nai and Gareki find themselves desperate in a hopeless predicament, they encounter none other than the country’s most powerful defense organization – “Circus”!!

from (OneManga)

Official Site

Blog Site

Scanlation Group:

• Kiheitai
• Scarlet Carnival

~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~o~

AHAHAHAHAHAHAHAHAHA!!!

I read this manga last 3 or 2 weeks ago. So addicting =). And I’m on the verge of looking for that Drama CD. MIYU IS PART OF THE CAST.

It contains another OTP of mine.

FYI: OTP = one true pairing

A manga really targeting the female audience, I’ll say.

Art and story are pretty nice.

Also has potentials to be an anime 8D (I really hope so).

SO addiction has taken a toll on me and my friends…

First, I transformed my plurk layout from this to this (Credits to: HIRATO)

LOL, DLed Circus by Britney Spears…

Bought all CARNIVAL ITEMS I can buy in FARMVILLE!

Me and a my friends decided to roleplay them though it would be nice if we can cosplay them… XDDDDDD

Cast:

Nai

Gareki

Yogi

Hirato

Karoku

PIXEL ARTS LOL, shameless plug…

I tried to do one ;A; but PHAIL…

This is made by again, HIRATO *worship*… watch her in DeviantArt

BTW, if you’ll use the image, please do credit this name “meira-kurosaki“

Bunny

Kiichi

Akari

Tsukitachi

Tsukumo

Karoku

Hirato

Tsubame and Yotaka

YESH, IT’S ADDICTING!

]]> http://lokalerbezug.wordpress.com/2009/11/17/erzschelm/ Tue, 17 Nov 2009 20:37:12 +0000 lokalerbezug http://lokalerbezug.wordpress.com/2009/11/17/erzschelm/

Als Reminiszenz an meine rheinische Heimat ist es mir gelungen, meinen Sohn am 11.11. zur Welt zu bringen, der Tag des Hoppeditz Erwachens, wie wir alle wissen!
Daß unser mittlerweile 3jähriger ein echter Erzschelm wird, war dementsprechend zu erwarten – das Kind trägt eine urwüchsige Komik in sich, wie sie nur geborene Karnevalisten aufweisen.
So freut es mich natürlich, wenn auch Schwaben dies zu würdigen wissen. So wie ein abholender Vater auf dem Kindergeburtstag:
“Heute ist doch der 11.11., ich hab Dir ein Kölsch mitgebracht”
Ich komme übrigens aus Düsseldorf.

Mich zwickt das mit dem Liliput.

Wenn es den nämlich mit Mannheimerisch gäbe, könnte ich hier in der Fremde wenigstens lesen wie wir zu Hause sprechen.

Hier fühlen sich die Leute schon gestört wenn man Allaa sagt.

Und das stört mich.

Obwohl es das nicht sollte.

Ich glaube sie möchten schon gern begrüßt werden.

Aber bei Allaa denken sie wahrscheinlich in eine andere Richtung.

Und deshalb.

Stört es.

Sie.

Ich bin weder in Köln noch Mainz.

Auch nicht in Düsseldorf.

Deshalb.

Stört es.

Ismét az indulást fontolgatjuk, de ekkor szólnak, hogy a jövő héten kezdődik a karnevál. Na jó, rábeszéltek, maradunk. Visszaköltözünk a kis kunyhóba. A falon akkora pókok figyelnek a tető alatt, mint egy gyufásdoboz. Megölni nem akarjuk, de néhányszor kitessékeljük őket a fal tetején. Fél óra múlva ugyanott ülnek. Akkor hadd maradjanak, amíg nem csinálnak problémát. Esténként viszonylag kevés a szúnyog, ilyenkor túl hideg van nekik, hál’ Istennek. Bár malária szúnyog is sok van errefelé, ezek csak kb. este 11-től aktívak, és persze nekünk van szúnyoghálónk. A lepedőn A. majd minden nap talál egérürüléket, és a legfurcsább az, hogy mindig ugyanazon a helyen. Bár az elkövetőt sose látjuk, de nagyon úgy néz ki, hogy az egyik kis rágcsáló a matrac egy meghatározott pontját használja toalettnek. A.-t a harmadik-negyedik alkalommal már kicsit idegesíti a dolog. Próbálom megnyugtatni azzal, hogy ahol sok egér van, ott előbb-utóbb a kígyók is megjelennek, amik majd levadásszák őket, de ettől mintha még idegesebb lenne. Ki érti a nőket? Távolabb a tengerparton összeismerkedünk a „Kalóz Bár” tulajdonosával. A kocsma tulajdonképpen az egyik oldalon nyitott, sásból, és pálmalevélből összetákolt kunyhó, ami elé kiraktak pár széket. A tulajdonos Sheikh, sokáig dolgozott az ENSZ-nek, és más nagy nemzetközi segélyszervezeteknek a világ különböző pontjain Algériától Kongóig, sok érdekes történetet mesél. Van egy kistermetű, aranyos szelídített majma, talán makákó. Mindkettőjükkel jól összebarátkozunk, majd minden nap felkeressük őket. A kertjében az egyik fán három méteres Piton bőre szárad, állítólag a patkányoknak kirakott csapdába szorult, és megfulladt. A srác meséli, hogy pár napja egy másik hatalmas óriáskígyó csúszott át előtte a saját kertjében, de ha nem kötekednek velük, általában nem csinálnak problémát. Ez is eltűnt a part menti bozótban. Szerinte is sok kígyó él errefelé, köztük jó pár mérges, de nagyon félénkek. Állítólag fekete mamba is előfordul, ami területvédő lévén eléggé agresszív, de ezek mélyen bent a bozótban élnek, ahova ritkán vetődik ember. Az egyik nap Sheikh egy embere húst darabol, és tisztogat egy lábasban. Rákérdezünk mi az, közlik, hogy patkány. A környékbeliek mindent megesznek a patkánytól a majomig, ez is kedvelt csemege. Ez persze nem az általunk ismert, csatornában bujkáló állat. Ezek jó harminc centire nőnek, vastag, csupasz farkuk még egyszer ennyi hosszú, és a bozótban élnek, növényeket rágcsálva. Minket is megkínálnak az elkészült pörköltszerű húsból, amit rizzsel tálalnak. A., finnyás révén, csak egy falatot eszik, de én legyűrök egy adaggal. Elvégre nem mindennap van része az embernek patkánylakomában. Az íze a nyúléra hasonlít, ami nem csoda, tekintve, hogy táplálkozásuk nagyon hasonló. Egyik nap az óceánparton elsétálunk a pár km-re lévő faluba, Abénébe. Itt is barátságosak, kedvesek az emberek. A központban pár hatalmas fikuszfa lombjai alatt van a piac, a fák koronájában repülőkutyák százai csüngnek fejjel lefelé. A piaccal szemben egy szép nagy, lepusztult busz vesztegel a porban lapos gumikkal. Ennek később mesélte a sztoriját a holland fickó. Ide is eljutott az egyik nagy segélyszervezet. Kérdezte a helybelieket, hogy mire lenne szükségük, miben tudnának segíteni. Azok összedugták a fejüket, és kitalálták, hogy mivel Abénében van iskola (persze olyan, amilyen), de a környéken nincs, és a gyerekek sokszor nagy távolságról járnak be, kellene nekik egy iskolabusz, amit láttak a TV-ben. A segélyszervezet, aminek nem lehetett túl nagy tapasztalata a helyi viszonyokban, meg is vette nekik. Ekkor szembesültek a helybeliek azzal, hogy nem elég, ha valakinek van egy járműve, azt működtetni is kellene. Egyrészt a környéken se volt sofőr, akinek jogosítványa lett volna ilyen járműre. És ez még a jobbik eset volt, mert ha lett volna, annak fizetést kellett volna adniuk. Aztán, igaz, hogy az amerikai utakon a busz szépen szalad a filmekben, de itt a gyerekeket főleg olyan kis falvakból kellett volna összeszedni, amikhez nagyrészt csak terepjárók által járható keskeny földutak vezettek. De még a burkolt főutca is olyan Abénében, ami meglehetősen felgyorsítaná például a futómű amortizációját. A legközelebbi hely, ahol ilyen járművet valaha javítottak már, az Ziguinchor, vagy 40 Km-re onnan. Arról nem is beszélve, hogy a busz üzemanyaggal való ellátása felemésztette volna a falu egész évi költségvetését, már amennyiben van neki ilyen. Így a busz főhelyen ugyan, de rendületlenül rohad, anélkül, hogy egyszer is használták volna.Kafountinebe visszatérve gyorsan peregnek a napok. Amikor nem a kempingben reggelizünk, akkor a halászfalu főutcáján sorakozó 3-4 reggeliző hely egyikéhez járunk, ahol összeismerkedünk egy szimpatikus, és értelmes fiatal sráccal. Állítólag elvégzett vagy két osztályt tanárképző főiskolán, de befejezni már nem volt pénze. Beszél valamennyire angolul, és persze franciául, meg vagy 5 törzsi nyelven. Ezek a kajáldák meglehetősen hasonló képet festenek egész Szenegálban, és Maliban is. Állnak egy árnyéktetőből, ami alatt egy viaszkos vászonnal letakart asztal van. E körül padok, az egyik oldalon ül az alkalmazott, a másik három oldalon a vendégek. Az alkalmazott mellett kis, faszénnel működő egyszerű tűzhely, és pár lábas. A választék mindig ugyanaz. Az alkalmazottnak bal kézre egy koszos műanyag zsákban kétféle méretű friss bagett, mellette egy tojástartóban tyúkszaros tojások. Van még francia gyártmányú fehér színű majonéz, ami hűtés nélkül is eláll vagy fél évig. Ha szerencsénk volt, akkor lehetett kapni főtt tojást is, de ez ritka kivétel volt, mert nehezen tudták kiszámítani, hogy aznap mennyi fog fogyni, a nagy melegben pedig ezek hamar megromlanak. Ha még nagyobb szerencsénk volt, akkor a majonéz mellett volt vaj is. Tehát, mikor reggelizni akarunk, kiválasztunk egy ilyen kajáldát, és megkérdezzük az árakat. Ezek mindenhol majdnem egyformák elvileg. Mi a standard szendvicsünkért általában 500 CFA-t fizettünk, volt olyan is, ahol 300-at, de olyan is akadt, ahol szemrebbenés nélkül kértek volna 1500-at. Ha sikerült elfogadható árban megegyezni, akkor rendelünk, persze általában franciául, amilyen nyelven leginkább mutogatni tudunk, de éhes ember hamar tanul. Általában egy-egy fél bagettet, amibe igény szerinti mennyiségből készült rántottát raknak, előtte megkenik a belsejét majonézzel, vagy vajjal. Kurkumaszerű, sóval kevert fűszert szórnak rá. Az ital általában forró neszkávé volt sűrített tejjel. Néhol lehet kapni egy növényből készült italt, aminek Touba  a neve, és félig kávéra, félig teára emlékeztet az íze. A kávét úgy szervírozzák, hogy egy három decis poharat negyedrészben telecsurgatnak konzerv sűrített tejjel. Erre öntik rá az előre elkészített, többnyire szintén megcukrozott forró neszkávét, amit aztán felkavarnak. Ennek következtében aztán sikerül egy olyan folyadékot alkotni, aminek az émelyítően édes ízén kívül van némi kávé, és nyomokban tej íze is, de legfőbb ismérve az, hogy összeragad tőle az ember szája. Voltak persze másféle utcai kajáldák is. Ezek némelyike dél körül, mások este pakolnak ki, néhány egyszerű, olcsó, laktató, általában hús nélküli ételt tartanak, például hagymás babot sűrűre főzve. Aztán vannak a hús sütödék, ahol kampókról lógnak a friss, főleg kecske, birka, és esetleg marha húsok. Ezekből választja ki az ember azt a darabot, amit ott helyben kisütnek neki faszénen. Szenegálban ezek sötétedés után nyitnak, és egész éjjel üzemelnek, ekkor ugyanis nincsenek legyek. Maliban viszont kisütnek az adott készletből egy- egy nagy darabot, ezt a tűz közelében melegen tartják, és ebből lehet vágatni tetszés szerinti nagyságú szeletet. A szalvéta ismeretlen, ahogy a WC papír is. Illetve turistásabb helyeken ez utóbbit boltban lehet kapni, ahogy papír zsebkendőt is, de a helyiek nem használják. E helyett műanyag kannákból vízzel tisztálkodnak budi használat után. A szendvicset, és minden mást is használt újságpapírba csomagolnak. Mi például Kafountineban az említett reggeliző helyen rendszeresen fél éves dán újságban kapjuk a szendvicsünket. Ahhoz képest, hogy a srác itt kifejezetten tanultnak számított az átlaghoz képest, nem lehet egy nagy színvonal az iskolákban. Mivel ismerjük az árakat, fizetésnél általában már nyújtom felé a pontos összeget, amikor ő még nem ért a számolás végére. Máshol is megtörtént, hogy 6 kerek számra végződő tételt 5 perc alatt adott össze az árus. Mivel újra, és újra elrontotta, egy fél lapot teleírt ezzel a bonyolult feladvánnyal, miközben két haverja segített neki. Időnként bemondtam neki a helyes végösszeget, miközben feléje nyújtogattam a pénzt. Mikor aztán sikerült azt az összeget kiszámolniuk, amit én már ismételgettem egy ideje, körülbelül úgy néztek rám, mint én, ha kisdiákként Einstein tanította volna a matekot. Egyből el is újságolták még pár embernek, mekkora tudós vagyok. Az ember nem tudta sírjon, vagy nevessen rajtuk. A fizetés Szenegálban (és Maliban) is kényes dolog. Ugyanis soha senkinek nincs pénz a mobil telefonján, és soha, senkinek nincs váltópénze. Rejtély, hogy ez miért van így. A legnagyobb bankjegy, ha jól tudom, akkor az 5000 CFA-s. Egy üveg sör általában 1000 CFA. Ehhez képest, ha egy kocsmában este 2000 CFA-s bankjeggyel fizettem, gyakran teljesen döbbent, és tanácstalan képpel néztek rám, háromszor is megkérdezték, hogy biztos nincs-e kisebb, és néha az egész környéket bejárták, hogy fel tudják váltani. Ez persze az 5000-es esetében minden esetben így volt. A kafountinei szimpatikus kajaárus mesélt a helyi viszonyokról. Őt a főnöke úgy alkalmazza már két hónapja, hogy koszt, kvártély, és ha jól megy az üzlet, akkor 500 CFA naponta. A szállás a bódé mögötti tetővel igen, de vakolattal nem rendelkező, természetesen komfort nélküli helyiség csupasz padlóján. Kajaként ehet napi két szendvicset abból, amit árul. Mivel turisták nincsenek, a halászok meg, akikre az üzlet alapozna, mostanában nem túl szerencsések, fizetést még nem kapott, mióta itt van. Szívesen váltana munkahelyet, de nincs jobb. Az üzletmenet úgy néz ki, hogy reggel a pék helybe hozza a megrendelt bagetteket, amit ott hagy hitelbe, mert pénze persze senkinek nincs. Ha a halászok nagy fogással térnek vissza, akkor nap közben vásárolnak nála az eladott halakért kapott pénzből. Ha elfogy valami az alapanyagokból, akkor a srác megveszi a bevételből a környéken lévő boltként funkcionáló bódék valamelyikéből. Este jön a pék, és behajtja a bagettek árát, hiszen ebből veszi az alapanyag egy részét másnapra. Baj akkor van, ha a halászok csak kevés zsákmányra tesznek szert, esetleg üresen jönnek vissza. Akkor ugyanis, mivel tartalékai itt nagyon kevés embernek vannak, sokszor szó szerint éheznek, és kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy szendvicsekre költsenek. Ekkor a bagettek egy része megmarad, tehát ezek árát nem tudja kifizetni a péknek. Ami bevétel van, abból alapanyagot kell venni, hogy legalább esély legyen az üzletmenetre. A dolgot súlyosbítja, ha a srác, megunva az egyhangúságot, a bevételből vásárol magának valami más kaját a környékbeli boltokban, vagy ha végképp nem bírja nézni a kéregető, csontsovány gyerekeket, és ad nekik egy kis majonézes bagettet. Ebből természetesen nincs bevétel, ahogy a néha a halászoknak hitelbe adott szendvicsből se mindig. Mivel a legtöbb ember egyik napról a másikra él, így nagy segítség nekik az az évszázados íratlan szabály, hogy akinek van élelme, az meg kell, hogy ossza azt másokkal, akiknek nincs. Aliék mesélték, hogy mióta bérlik a kempinget, nem ehetnek a szabadban, nyílt színen. Ez ugyanis a környékről óhatatlanul odavonzza az összes éhes embert, akiket meg kell, hogy hívjanak enni. Bár nagyon jószívűek, és segítenek, akin tudnak, de nyilván nem azért dolgoznak, hogy az egész hasznot feletessék másokkal. Tehát szép, és hasznos ez a hagyomány, de egyúttal hátrány is. Hiszen, ha egy családból csak egy ember dolgozik, akkor kötelessége segíteni a többieket, sok esetben az ő fizetéséből semmi nem jut neki. Így sokan gondolhatják, hogy miért pont én törjem magam munkával, még akkor is, ha esetleg lehetősége volna valamilyen pénzkeresetre. Az ismerős srácnál kajálva időnként tömény dögszagot hoz felénk az enyhe szellő. Ebben ugyan már volt részünk eddig is, főleg Mauritániában, de itt nem találunk dögöt a közelben, hiába nézelődünk. Pár nap múlva mondja valaki, hogy a dögszagot egy furcsa virág produkálja, ami abban az időben nyílt. Ez a földből mindenféle szár, és levél nélkül nő ki, pöttyös takarószirma egy nagy barna, rücskös bibét vesz körül. Döglegyek porozzák be, ezért átható dögszagot áraszt, amit egy kis szél esetén 100 méterekről is érezni.Egyik reggel ülünk a tömény dögszagban, és szokott szendvicsünket fogyasztjuk a kávénak nevezett világos színű sziruppal. Legyek mászkálnak mindenfelé. Erre jó az újságpapír, ha kellően beburkolja vele valaki a szendvicset, akkor csak azon a ponton férnek hozzá, ahol harapja az ember. Innen időnként egy kézmozdulattal hessegetem el őket. Egy ilyen legyintést ért félre a srác, azt hiszi neki intettem.- Tessék! – mondja.

- Semmi, semmi. – mondom – Csak a legyek.

Ugye, milyen jó, hogy nincsenek legyek, mondja örömmel. Nagy szerencsénk, hogy nem az esős évszakban jöttünk. Olyankor ezrével nyüzsögnek mindenfelé, a szendvics kiálló része fekete tőlük, és a kávét egyszerűen nem lehet pohárból inni, mert csapatostól fulladnak bele. Műanyag zacskóba töltik az italt, és ebből szokták szürcsölni. A szúnyogok is felhőben támadnak ilyenkor. Most viszont mindez nincs, csak ne lenne ez a hideg – mondja, miközben 25-30 fok körül lehet, már most, kora délelőtt. Hát igen, Afrikában is minden relatív.

A falu szélén, ott ahol az út elágazik egyrészt a laktanya, és a hajóépítő műhely, másrészt a halászkikötő felé, három árnyas fa alatt lakik az egyik helybeli hajléktalan. Pár használati tárgya példás rendben szétrakva a földön, mint jobb polgári családokban a lakásban. Csak itt a kandallón cérnagombolyaggal játszó porceláncica helyett műanyag kannák, dobozok, a hálószobai részen rossz pokróc. A tulajdonos afféle falu bolondja, mogorva, de ártalmatlan helybeli. Egyik alkalommal, mikor arra jártunk, épp vagy húsz dekányi marihuánát válogatott elmerülten a 4-5 méterre lévő géppisztolyos katonákkal mit se törődve. Mindössze annyit tett meg, hogy nekik háttal ült, nem tudni, hogy ez a diszkréció jele volt-e nála, vagy a megvetésé. Az ő sztoriját Dominiqe mesélte. Régebben, amikor még voltak itt rendőrök, ezek előszeretettel posztoltak az elágazásban, az árnyas fák alatt. Nézték a forgalmat, időnként ellenőriztek valakit. Mint a kormány embereit, nem övezhette őket nagy szeretet. Egyik éjjel a hajléktalan fickó aztán becuccolt a fák alá, így reggel a rendőrök posztja már foglalt volt. A sajátos helyi viszonyok miatt nem zavarhatták el, egyrészt semmi törvénytelent nem tett, másrészt helybeli volt. Ennek két éve, azóta a fickó ott lakik, a rendőröket pedig közben kivonták Kafountine-ből.

Megkezdődött a Karnevál, egy hétig tart.

Karneváli hangulat Kafountine-ben.

A falu központjában egy jó nagy udvaron állították fel a színpadot. Egész Casamance tartományból, de még a szomszédos országokból is érkeznek együttesek, amik esténként színvonalas műsort adnak. Belépőjegyet kell váltani. A koncertek afrikai hangulatban zajlanak. Egy-egy együttes műsora közben a közönség soraiból felrohan a színpadra 2-3 ember, akik a zene ütemére nagyon gyors táncba kezdenek. Ez a tánc  jellemző az egész környékre, és abból áll, hogy mélyen előredőlve egy-egy lábukat felkapják egész a mellkasig a zene ütemére, de ezt elképesztő gyorsasággal. Minél gyorsabb valaki, annál jobb táncos. Könnyűnek tűnik, de én még lassan se tudom megcsinálni. Ezek a kéretlen táncosok ritkán vannak tovább színpadon, mint egy perc, aztán visszarohannak a helyükre, és átadják helyüket másoknak, miközben persze az együttes játszik rendületlenül. Az egyik gambiai együttessel összebarátkozva panaszolták, hogy errefelé milyen halvérűek az emberek. Ők egy show-t adtak elő, ahol a tűzé volt a főszerep. Az ő műsoruk közben ugyanez történt, ami nekik azért volt visszafogott reakció, mert állítólag náluk a fél közönség a színpadon van egyszerre, és az együttessel ropja. Amúgy a  karnevál egy hete alatt, ha jól emlékszem három, vagy négy együttes kért fel menedzserüknek, impresszáriónak, producernek, ilyesminek

Itt is, mint mindenfelé Szenegálban, és Maliban, a fehérekkel kapcsolatos tipikus viselkedésforma a jellemző. Ha fehér vagy, akkor dúsgazdag vagy. Egyrészt, aki csak teheti, megpróbál minél több pénzt lehúzni rólad. Másrészt, nem számít se nem, se kor, se az, hogy hogy nézel ki, biztos hogy hallatlanul népszerű vagy a másik nem körében. Sokszor láttunk főleg francia hölgyeket 60, és a halál közt, akik büszkén feszítettek alig húsz éves helybeli srácok oldalán, és olyan idősödő francia urat is, aki kézen fogva sétált jó harminc évvel fiatalabb, párductestű barátnőjével, miközben másik, hasonlóan fiatal barátnője a vállát masszírozta. A.-val is előfordult, hogy egyedül sétált, és három fiatal sráccal találkozva, azok kedvesen, de határozottan kijelentették, nekik fehér barátnő kell.

Ez akkor is igaz, ha szerencsére nagyon sokszor találkoztunk helybeliekkel mindkét nemből, akik önzetlenül, semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem várva segítettek a legkülönfélébb dolgokban.

A karnevált géppisztolyos katonák biztosították, amire szemmel láthatóan semmi szükség nem volt. Itt is az a helyzet, hogy a karhatalom próbálja a saját jelenlétét önmagával indokolni, vagyis azért kell, hogy itt legyünk, mert miféle veszélyes hely lehet az, ahol katonákat kell állomásoztatni. Az igazság ezzel ellentétben az, hogy a helybeliek többsége igen békés, jóindulatú, barátságos, és segítőkész. Ez felületes szemlélőnek nem mindig ilyen egyértelmű, ha a lépten-nyomon felbukkanó kéretlen idegenvezető, felhajtó, árus, önmagát meghívatni akaró fiatal alapján ítél, akik többnyire levakarhatatlanok. De ezek többnyire angolul jól tudó gambiaiak, vagy guinea bissauiak. A helybeliek szabadságszerető, büszke emberek, akik változó eszközökkel több évtizede küzdenek a függetlenségükért. A legutóbbi harcokban, amit az öt éve megkötött tűzszünet zárt le, több mint 500-an haltak meg. Ekkor a falvak öregjei úgy döntöttek, hogy túl sok volt az áldozat, és a fiatalokat kiparancsolták a bozótból, ezek részben lerakták, részben elrejtették fegyvereiket. Most béke van. Sokszor sétáltunk a falu, és a tengerpart különböző részein éjjel és nappal, és mindenfelé biztonságban éreztük magunkat. A legnagyobb veszélyt maguk a katonák jelentik, akik jelenlétét a helybeliek csendes beletörődéssel veszik tudomásul, tartva a három lépés távolságot, vagy simán keresztülnéznek rajtuk.

De valószínűleg elég lenne egy újabb szikra, hogy a környék lángba boruljon, és gépfegyverek kelepeljenek újra, remélem erre nem kerül sor.

Ahogy véget ért a karnevál, elbúcsúztunk Aliéktól, és két nap helyett majd egy hónap után felkerekedtünk. „Bush taxival” Zigouinchoron, és Tambacoundán keresztül az ország DK.-i részébe megyünk, Bassari földre. Ennek központja Kedougou. Itt szállunk meg egy „campement”- ben. Körülnézünk a környéken. Az egyik reggel elcsípünk egy buszt, ami Bandafassi-n keresztül Ibel-be megy, ez a könyv szerint egy érdekes falu. A terv az volt, hogy estére visszajövünk a szállásra, cuccunk nagy részét hátrahagyjuk. A buszon egy fehér, angol srác, összeismerkedünk. Ő két, vagy három napra akar maradni, terv szerint vezetőt bérel majd Ibelben. Együtt megnézzük a falut, aztán, mivel a helybeliek sokat kérnének az idegenvezetésért, pokoli melegben hárman nekivágunk a falu melletti hegynek, aminek a tetején elérjük Iwol nevű falut. Itt az élet nem sokat változhatott az elmúlt pár 100 évben sem, bár a hagyományos használati tárgyak mellett már itt is látunk műanyag lavórokat. A szalmatetejű vályogkunyhók oldalában helybeli, Bassari törzsbeliek hűsölnek. Mike, az angol srác meglepetésre egész jól megtanult franciául, ő értekezik a falufőnökkel, aki teával kínál bennünket, aztán körbevezet a kis faluban. Megnézzük a falu egy szem osztályból álló iskoláját, az árnyékban szövögető férfiakat, és a falu közepén álló hatalmas, szent Baobab fát.

Visszasétálunk Ibel-be. Itt veszünk 3-3 liter ásványvizet, és némi kaját, aztán, mivel a helyi vezetők nem engednek az árból, úgy döntünk, nekiindulunk hárman Ethioloba, ez állítólag 25 km ide. Rajtam csak saru van, és szinte semmit nem hoztunk magunkkal, de ez a legkevesebb. Nagyobb baj, hogy nincs térkép, a falut elhagyva csak ritkán találkozunk emberekkel, és persze egyikünk se járt még itt. A táj bozótos szavanna. A helybeliek által mondott 25 km persze ugyanúgy lehet 15, de akár 40 is a valóságban, ezért, bár ma már sétáltunk több mint 10 km-t, próbálunk sietni. Reméljük a kihalt földút Ethioló-ba vezet, és hogy az időnkénti elágazások közül a jó irányba menőt választjuk. Mike, angol létére elég rosszul bírja a meleget, arca kivörösödött, izzad,és gyengül, a nagy ritkán feltűnő egy-egy árnyékos fa alatt tartunk miatta pár perces pihenőket. Később, mivel egyre rosszabb állapotban van, átveszem hátizsákját, az enyémet belerakom, és én viszem tovább, ez tényleg segít neki. Ha nem akarunk visszafordulni, célszerű lenne az árnyékban bevárni, míg csökken a forróság, de nagyon kevés vizünk van, és fogalmunk sincs, milyen messze vagyunk még a falutól, sőt arról se, hogy egyáltalán jó irányban megyünk-e. Viszont a Niokolo-Koba Nemzeti Park nem messze van ide északra, ahol oroszlánok, és kafferbivalyok is élnek. Nem valószínű ugyan, hogy a védett területet elhagyva elkószáljanak, ennek ellenére nem szeretném, ha sötétedés után kéne folytatni az utat. Egyrészt egy szál tőrrel nem szívesen állnék le velük, ha esetleg mégis beléjük botlunk, másrészt egy közvilágítás nélküli falu mellett gyakorlatlan szemünkkel akár pár méterre is elsétálunk, anélkül, hogy észrevennénk. Másrészt se hálózsákunk, se menedékünk éjszakára, de a legkevesebb a vizünk, így mennünk kell a hőségben is, amilyen gyorsan csak tudunk, közben azért figyelve Mike állapotát is. Néha látunk majmokat a bozótban, de más állatot nem. A. jól bírja a gyűrődést, engem pedig hajt Mike ígérete, aki felajánlotta, hogy este ő fizeti az összes sört, amennyit meg bírok inni, amennyiben van a faluban. Végül épp naplementekor érjük el a falut, ami a guineai határon van. A rendőrök ellenőrzik az útleveleinket, aztán a kempingbe kísérnek. Közben az egyetlen boltban veszünk palackos vizet, és végre teleisszuk magunkat. Az egyik srác kérésünkre biciklire pattan, és felárért a vaksötétben átkerekezik a szomszéd faluba, ahonnan több mint egy óra múlva pár üveg meleg sörrel jön meg. Mi addig a faluban eszünk az egyetlen kajaárusnál kapható egyetlen ételt, természetesen csirkét „a la Yassa”, arany áron. A kempingben hatalmas mangó fák alatt 3-4 kunyhó, kettőt kiveszünk. A fák roskadoznak a gyümölcstől, sajnos még nem érnek, egy-egy lelógó zöld termést az arra kószáló tehenek falnak fel csámcsogva, nagy élvezettel.

Másnap reggeli után elszámolunk a kempinges srácokkal. Annak ellenére, hogy minden árat lefixáltunk, kb. háromszor annyit akarnak számolni, Mike hosszas alku után megegyezik velük az előre kialkudott összegben. Körülnézünk a faluban, mindenki nagyon barátságos. Ismét nagyon meleg van, vezető nélkül átsétálunk a vagy 10 km-re lévő Dindefeloba, ahol becuccolunk az egyik  „campement”-be. Itt van viszonylag hideg sör, nagyon jólesik. Helyi kísérőkkel elmegyünk a vagy 2 km-re lévő vízeséshez. A vegetáció erre sokkal dúsabb.

Útban a vízesés felé.

Elérjük a vízesést, ami 100 méter magasból hullik alá, most így a száraz évszakban amúgy se túl nagy a vízhozam, de ennek nagy része is elporlik a sziklákon, mire leér. A vízesés felső vége már Guineához tartozik. Alján nagy medence, Mike jót úszik benne, mi áztatjuk a lábunkat a kellemes hűvösben. Vissza a faluba.

Másnap Mike felfogad egy crossmotoros srácot, aki visszaviszi Ibel-be, a lába teljesen szétment, nem bírná ki az utat visszafelé. Mi, miután körülnéztünk a faluban, és útbaigazítottak bennünket, ismét gyalog vágunk neki, és délutánra, több falu érintésével rettentő melegben befutunk Ibelbe, ahonnan később egy busszal visszazörgünk Kedougouba. Mike-al nem találkozunk, mint kiderül, őt felárért a motor visszahozta Kedougouba, másnap hajnalban pedig tovább állt. Emailen tartjuk egy darabig a kapcsolatot, többször is megköszönve, hogy gyakorlatilag megmentettem az életét, és persze kellő tapintattal elhallgatva, hogy majdnem miattam pusztult meg, tekintve, hogy a mi hatásunkra vágott neki a szavannának kísérő nélkül. Másnap pihenő napot tartunk. Az elmúlt három napban több mint 80 km-t mentünk, az én talpamon a lábujjak mögött egyetlen nagy vízhólyag nőtt, de nem fakadt ki, hanem részben feltolódott a lábujjaim közé. A sarkamon soha nem látott mértékben megvastagodott bőr 2-3 helyen is bereped, hiába kenem időnként testápoló kenőccsel, az már nem segít ilyenkor. Minden lépésnél kinyílnak ezek a nagy hasadékok, és véreznek. A. svájci bicskájával darabolom a sarkamról az elhalt bőrréteget, kár hogy nem vesszük fel a géppel, el lehetne adni pedikűrös iskoláknak elrettentő példának. Próbálunk valami járművet találni Mali felé, Keniéba-n keresztül. A könyv szerint lehetséges a határátlépés, de semmiféle tömegközlekedés nincs. Időnként azért indulnak teherautók, esetleg turisták, ezekre vadászunk. Ma semmi, talán holnap.

Reggel a megadott helyre megyünk, kérdezősködünk. Állítólag később indul egy teherautó, aminek a platóján utazhatnánk a rizsszállítmány tetején, Keniébaba megy, az már Mali. Igaz, hogy az még nagyon messze van az egyetlen nagyobb forgalmú úttól, ami összeköti a két országot, de onnan majd tovább megyünk valahogy. Az ár, amit a sofőr mond, magasabb, mint amit a könyv ír, de sok választásunk nem nagyon van. Nagyobb baj az, hogy még el se kezdték megpakolni a teherautót, ebből, ismerve a helyi viszonyokat, ma nem lesz indulás, de lehet, hogy még holnap se. Mindegy, egy lehetőségnek nem rossz. A közeli bolt elé modern terepjáró kanyarodik egy fiatal fehér sráccal. Nem úgy néz ki, mint aki hosszú útra indul, azért rákérdezek. Nemcsak hogy Maliba megy a francia srác, de Kayesba, ami messze északon a fő közlekedési úton van, amin keresztül már buszok, és vonatok is mennek Bamakóba. Nem szokott ugyan stopposokat felvenni, de elvisz bennünket, szerencsénk van, mint mindig. De hát aki utazik, annak már eleve szerencséje van. Vesz egy-két dolgot, aztán már neki is vágunk a vörösesbarna földútnak. A Mali DNy – i részén fekvő gazdag aranybányáknak dolgozik a cég, ahol ő a logisztikáért felelős, most éppen azt méri fel többek között, lehetséges-e, és milyen körülmények között az áruszállítás errefelé, milyenek az utak? Nyolc éve dolgozik Nyugat Afrikának ezen a részén, ismeri a viszonyokat. Ennek megfelelően gördülékenyen megy a határellenőrzés is, aztán átkecmergünk a határfolyón, amin ugyan híd nincs, de a jelenlegi vízállás elég alacsony. Bár küszködik a terepjáró a mederben lévő nagy köveken, de nem sodor el bennünket a víz, szerencsésen átérünk Maliba.

So sieht der neue Orden von Prinz Andreas I. der KG St. Johannes aus.

Am 11.11. – 11 Uhr 11 -
begab der Taucher sich vom Schelf
der Küste in die Meerestiefe.
Ihm war’s, als ob er Geister riefe.

Ganz plötzlich wich die Dunkelheit
beglückend bunter Helligkeit.
Ein Karneval der Kreaturen,
die tanzend umeinander fuhren,

entspann sich aus des Tauchers Sicht
mit sonderbarem Leichtgewicht.
Am schönsten waren all die Nixen,
die kaum beschuppten Wasserschicksen.

Sie zogen ihn in ihren Bann
und spielten mit ihm – irgendwann
auch ohne Taucheranzug. Und
der Karneval lief für ihn rund.

Es war wohl das Niveau zu tief.
So mancher Tauchgang endet schief.
Doch gibt’s im Himmel – außer Geigen -
des Sonntags Meerjungfrauenreigen.

Cologne is an amazing city! I have been there just once and only for a few hours…It is definitely worth to see this metropole city for a whole weekend or even longer.

Here is the link to Cologne’s tourist information which is available in english|german: http://www.koeln.de/cologne_tourist_information

Whenever I find something interesting about Cologne, I will post it here online!

Here are some impressions from Cologne|Köln:

This is the Cathedral in Cologne. Construction of Cologne Cathedral began in 1248 and took, with interruptions, until 1880 to complete – a period of over 600 years.

A incredible festival in Cologne: Cologne’s Carneval which is all in a tumble. Try to visit Cologne during the Carneval Season!

This is Cologne’s most famous beer! It is called “Kölsch” and is exclusively brewed in Cologne. Honestly, it’s okay but Kölsch is not able to keep up with Bavarian beer!

Cologne is a party city!

Be prepared for a special party culture! Cologne is the place to be for parties and clubbing!

There will be more information about Cologne|Köln very soon…

Until then, enjoy my blog

See ya|digispins

Alle Jahre wieder, findet am selben Tag wie der Laternenzug in der Kita auch die Prinzenproklamation von Anna´s Verein statt. Manchmal ist so ein Spagat echt schwierig. Ich bin also nach der Martinlegende von Joshi losgedüst um pünklich in die Stadthalle zu kommen, Gregor und die Jungs sich also Laterne gelaufen und ich war Karnevalfeiern . Es lief ab wie jedes Jahr. Beide Tänze des Juniorentanzcorps verliefen Reibungslos, kaum Patzter. Toll gemacht, wir sind super stolz auf den ganzen “Hühnerhaufen”. Aber auch alle andern Tanzdarbietungen waren toll, wir haben schon eine tolle Truppe.

Unser neuer Prinz heißt: Prinz Markus der Erste

Auf eine tolle Karnevalssession

Es gibt einen Tag im Jahr, an dem habe ich immer Urlaub und an dem findet man mich immer zur gleichen Zeit am gleichen Ort.  Und zwar ist das der 11.11.  Und ich bin dann immer (spätestens) um 11:11 Uhr im Rathaus zu finden.  Wenn der 11.11. auf einen Wochentag fällt, dann nur zum Zugucken.  Viele vor allem der Tänzerinnen meiner Gruppe sind noch in der Schule, einige in der Oberstufe, und können sich nicht so einfach freinehmen.  Wenn der Tag aufs Wochenende fällt, dann sind wir auch mit dabei.  Ansonsten tanzen dann unsere kleinsten, von denen wohl alle noch in den Kindergarten gehen, und die Solisten wie Tanzmariechen und Tanzpaare.

Durch den Tod von Robert Enke, der mich wirklich sehr erschüttert hat, war mir nicht wirklich nach Karneval feiern zu Mute.  Ob es nun daran lag oder ob das Programm wirklich ziemlich zäh war, kann ich nicht wirklich sagen.  Aber irgendwie ging mir das alles ganz schön auf die Nerven.  Nach vielen Reden und Übergaben usw. dann endlich das Tanzen.  Und das ist natürlich das, warum ich überhaupt hingehe.  Hier hat mir besonders der Tanz unserer 8 Jugend- und Juniorenmariechen gefallen.  Ist schon cool, so viele Mariechen in den verschiedenen Kostümen tanzen zu sehen.  Nach rund 1 1/2 Stunden war das Programm im Rathausfoyer dann beendet.  Und nächstes Jahr werde ich auf jeden Fall wieder dabei sein!!

oh das war eine Woche…
Am Dienstag Abreise von Doktor Junior für mindestens 3 Wochen zum Arbeiten nach Southafrika
am Mittwoch der 11.11. … 11.11 Uhr Eröffnung der Karnevals – Saison
am Mittwoch St.Martins Tag
am Donnerstag 2 verschobene Termine
und heute ist schon wieder fast Wochenende, in den Blogs geht es schon um Wichteln und Julklapp und solche Sachen, die schon ganz sehr an Weihnachten erinnern. Schaue ich in meinen Terminplan, dann ist es schon bald Dezember.
Vorgenommen hatte ich mir, mich rechtzeitig im Weihnachtsgeschenke zu kümmern, hmm dann muss ich wohl bald anfangen fürchte ich

Nun werde Ihr Euch fragen, was hat sie mit der Reise von Sohn Doktor? Kann ich Euch sagen, er verbreitet immer sehr viel Unruhe, weil er alles erst kurz vorher macht und das gegen meine Natur geht. Dann hatte ich was von Mutteraufgabe gelesen. Das ist so meistens meine Mutteraufgabe: Damit alles in die Koffer passt, möchte bitte ich für den Hinweg wenigstens die Koffer packen… aber das wundert mich nur wenig, machen meine Männer alle nicht gerne. Zum Schluß “darf ” ich ihn dann zum Flughafen bringen… ich kenne mich am besten dort aus (ausser Sohn selber, nur bei 3 Wochen soll das Auto besser zu Hause stehen). Naja auch wenn wir ziemlich harmonisch zusammen leben und arbeiten… an solchen Tagen macht sich dann auf dem Rückweg vom Flughafen Erleichterung breit.

Der 11.11. tangiert uns weniger, wir sind keine Karneval – Fans, das nehmen wir eher gelassen. St.Martin ist für uns schon interessanter, da gibt es Martins-Gans Bei uns kocht der Herr des Hauses und für den kommenden Sonntag steht also eine Martins – Gans auf dem Speiseplan und damit sich das lohnt, werden Oma und Opa noch eingeladen

Neue Fingernägel sollten es gestern werden, ich bin sehr gespannt ob das alltagstauglich wird, aber das gibts dann am Montag.

Und hier noch ein Tipp für interessierte Blogger zum Blogjulklapp Erhalte und schreibe einen Gastbeitrag für einen Blog. Eine tolle Gelegenheit andere Blogs Kennenzulernen und selbst auch ein Thema in einem anderen Blog zu behandeln, Networking eben
Schon der Blog von Konna “Gedankendeponie” ist es wert durchstöbert zu werden.
Nun habe ich immer noch nicht von meiner neuen Leinwand berichtet, weil ich noch kein Licht hatte für ein tolles Foto und das Stöckchen von Fellknäuel habe ich auch noch nicht aufgegriffen, das muss einfach noch mal warten

Gerade sind mir noch ein paar Bilder der Bonner Klangwelle aus dem Sommer 2009 in die Finger geraten. War eine fantastische Show und, wie mein Kumpel aus Dortmund sagte: Immer wieder erstaunlich, was die Stadt Bonn so kostenfrei auf die Beine stellt. Im Ruhrpott undenkbar.

Dieses Jahr gab es eine Mischung aus Pop, Klassik- und Karnevalsmusik, währenddessen Filmausschnitte zur deutschen Einheit auf die Leuchtfläche projeziert wurden. Die Wasser-/ Lichteffekte waren echt beeindruckend und wirkten wie ein echtes, imposantes Feuerwerk.

Auf ein Neues in 2010 – ik freu mir!

Genau dieser ist Morgen angesagt. Ich weiß noch gar nicht so richtig wie ich/wir das alles hinbekommen sollen *Kopfkratz*.

1. arbeiten (Beide)
2. Anna Chor bis 15:00 Uhr
3. Weckmänner für Laternenzug Kita abholen 15:30 Uhr
4. Lukas Fußballtraining 16:00 Uhr
5. Aufbauaktion für Laternenzug 16:30 Uhr
6. Joshi spielt mit bei der Martinslegende 17:00 Uhr
7. Lukas Training abholen 17:30 Uhr
8. Anna zur Proklamation 18:00 Uhr (eine Tanzmutti kann sie mit hin nehmen)
9. 17:30 Laternenzug der Kita
10. 18:30 Uhr Aufbruch zur Prinzenproklamation ins Städtchen, Töchterlein ist in selbigem Verein als Tanzmariechen

Quelle: Sezession im Netz

Felix Menzel schaut schon ein wenig komisch aus der Wäsche. Und damit wäre auch alles gesagt, zur 5. Konservativ- Subversiven- Aktion. Aber etwas mehr Aufmerksamkeit möchte ich den Damen und Herren schon schenken. Immerhin schreibt die Blaue Narzisse ja in ihrer Überschrift: “konservativ-subversive aktion: Die Neue Rechte wacht auf”. Ein Aufwachen wie der sprichwörtliche Sturm im Wasserglas.

Heute war es also mal wieder soweit. Götz Kubitschek verließ sein Rittergut im beschaulichen Schnellroda, um mit seinen Jungkonservativen Bewunderern von der Blauen Narzisse nach Berlin zu ziehen. Dort entrollte man ein Transparent und verteilte Flyer. Selbstverständlich war die Aktion ein riesiger Erfolg und die Menschen waren alle sehr interessiert usw., man kennt diese Art der Selbstreflexion. Was hat die Neue Rechte denn auf dem Herzen? Die Deutsche Seele, sie schmerzt! Wegen der Bundeskanzlerin Merkel. Die ist nämlich zu Besuch in Frankreich und das am 11.11.. Nun könnte man sich doof stellen und fragen, ob der Deutsche Karneval nicht auch ohne Merkel beginnen kann, aber es geht natürlich um mehr, um Deutschland!

Im Blog der Blauen Narzisse gibt Felix Menzel ein beruhigendes Statement: “Es geht hier nicht darum, den Ersten Weltkrieg noch einmal zu führen, sondern darum, der Geschichte und dem darauf folgenden Elend hunderttausender Deutscher gerecht zu werden.” Da kann man also durchaus erleichtert sein, dass da heute kein Krieg begonnen wurde. So schnell wird man Zeitzeuge großer Ereignisse. “Was sucht Merkel in Paris?”, so die rhetorische Frage, um die es dann wohl geht, zumindest steht das auf dem schwarzen Transparent. Ein Zitat aus dem Flyer, der von interessierten Bürgern durchweg und überaus positiv aufgenommen wurde, natürlich: “Denn hierzulande verliert sich im Zeichen gelungener Verwestlichung allmählich das Bewußtsein, daß die Deutschen nichts zu feiern haben, wenn es um das Datum 1918 geht, noch weniger, als im Hinblick auf das Datum 1945. Warum also ist Bundeskanzlerin Merkel heute in Paris, um gemeinsam mit Nicolas Sarkozy am Arc de Triomph – dem Siegesmal der Franzosen – eine Feierlichkeit zu begehen?” Aha.

Auf Spiegel-Online erfährt man: “Nicolas Sarkozy präsentiert sich als Staatsmann von Format, als Inbegriff der deutsch-französischen Freundschaft – ein Hauch von Historie wenigstens, angesichts so viel geschichtsträchtiger Daten. Zum 11. November wollte der Präsident eine “starke Geste der Versöhnung”, ein dauerhaftes Bild bilateraler Harmonie (…)“.  Aber das geht nun mal nicht. Immerhin ist 1918 erst 91 Jahre her, wer will da schon an eine Versöhnung denken, oder gar Freundschaft? Die Neue Rechte jedenfalls nicht. Und so stehen sie vielleicht noch immer irgendwo in Berlin und versuchen Deutschlands Ehre zu retten und den Deutschen ein angemessenes Geschichtsbewusstsein beizubringen.

Aber eine KSA (coole Abkürzung für “Konservativ- Subersive- Aktion”) am 11.11. ist trotzdem ein gelungener Karnevalsauftakt.

karneval

Ob “Helau” oder “Alaaf”, ob Fasching, Fastnacht oder Karneval – pünktlich um 11.11 Uhr hat in den Karnevalshochburgen der Republik die “fünfte Jahreszeit” begonnen. Zehntausende feiern heute singend und schunkelnd den Auftakt der “Session”. Gesundheitsexperten rieten allerdings zur Vorsicht wegen der Schweinegrippe.

Allein in der Kölner Altstadt versammelten sich 70.000 Narren. Auf dem Heumarkt schmetterten Musikbands ihre neuen Karnevalslieder. In Scharen zogen fröhliche Jecke bei grauem Herbstwetter in die Innenstadt. Das Motto in der Domstadt lautet “In Kölle jebützt” (In Köln geküsst). Gesundheitsexperten hatten allerdings mit Hinweis auf die Schweinegrippe dazu geraten, es diesmal mit dem Knutschen nicht zu übertreiben.

Quelle : http://www.tagesschau.de/

Heute wollte ich zum Klavier, als ich schon von weitem laute Musik hörte. Meine Neugierde trieb mich in Richtung Musik, statt in Richtung Klavierlehrerin, aber da ich noch ein paar Minuten Zeit hatte, musste ich mir das gönnen

Ich weiss nicht genau, was der Anlass war, aber im Niederdorf standen alle paar Meter Bands, die cool verkleidet waren und machten ihre Musik…. Zwei davon hab ich mal abgelichtet – damit ihr auch auf dem Laufenden seid

War ne coole Atmosphäre – was auch immer der Grund für die umherlaufenden Leute war (vielleicht hat es ja was mit dem Karneval zu tun )

Und das war mein persönlicher, allumfassender Beitrag zur diesjährigen Karnevalssaison. Muß genügen.

So, überstanden.

Jetzt beginnt sie wieder, die närrische Zeit. Und ich freu mich schon sehr darauf.

Alaaf und Helau ins Bloggerland!