A sok barbár, nomád, meg történelmi fantasy után eljött az idő egy filozófikus sci-fi megalkotására. Ebben két világot ismerhetünk meg, két Ádámot, az egyikük a távoli jövőben él, másik a távoli múltban. Az egyikük a mindent behálozó technokrácia világában, másikuk pedig a mindenek feletti spritualizmusban keresi a saját útját. Életkörülményeik teljesen különbözőek, dilemmáik, félelmeik, vágyaik, valamint az élet szabadságáért folytatott elszánt küzdelmük azonban összeköti őket egymással és az olvasóval is.

Alant egy rövidke részlet, avagy inkább vázlat a készülő anyagból, meg sok-sok kép.

Klikk

Már több képet láttam róla, gondoltam jobban utánajárok. A történet nem hosszú és nekem a rajzolás sem tetszik túlzottan. Akinek van szabad 5-10 perc, annak viszont jó lehet elütni az időt.

Itt elolvashatjátók, de akár le is tölthetitek pdf formátumban: [Link]

Blind spot

Régebben is nagyon szerettem a Lineage2 és World of Warcraftról készült amatőr képregényeket. Ezért már most körbenéztem, hogy mik készültek Aion körökben.

Néhány ötletes alkotást már lehet is találni. Ezeket összegyűjtöttem a légóm fórumában, illetve a fórumba mindig frissíteni fogom, ha újabbakat találok. Jó olvasgatást mindenkinek!

A képregényeket itt találjátok:
Aion amnesia fórum – Aion Képregények (comics)

Gileádi Roland Deschain huszonhét évvel ezelőtt jelent meg először a könyvpiacon. Stephen King egy hét részes, hatalmas művet alkotott a Setét Torony sorozattal, de a hetedik rész utolsó sorával nem ér véget a legenda. Folytatódik a népszerű és igényes képregénysorozat, de… történt valami nagyon meghökkentő, amiről most írnom kell.

Stephen King egy új Torony-regényt jelentett be! Legalábbis valamit, ami abban a világban játszódik majd. A munkacím: The Wind Through the Keyhole.

Ezt a művet még legalább két évig nem láthatjuk, és remélhetőleg nem is nagyon bolygatja meg az eredeti sorozat cselekményét, és inkább csak amolyan világmélyítő alkotás lesz (bízom abban, hogy inkább a régi-régi korokat, Mejist és Gileádot felidéző történetgyűjtemény kerekedik ki belőle). Volt pár dolog a Setét Torony utolsó köteteiben, amelyek nem voltak annyira színvonalas megoldások, remélhetőleg ez inkább nívós kalandokat kínál majd. Szóval még sok-sok idő, mire megtudjuk, miféle könyvről is van szó, de addig sem panaszkodhatunk: a Setét Torony képregényben két új sorozat is várható (The Battle of Jericho Hill és The Gunslinger), a Lost-ot tavasszal befejező producerek-írók lassan nekiállnak felvázolni a filmadaptációt is (sorozat?). 

King egyéb művek tekintetében sem pihen: Amerikában kijött az új novelláskötete (Just After Sunset), az új, több mint ezer oldalas regénye (Under the Dome), és további, színvonalasnak tűnő képregényadaptációkról is hallani lehet (The Stand, The Talisman, N). Még messze nem ért véget tehát ez a tartalmas, sokszínű, színvonalában is változatos, de a rajongók szemében egységes életmű.

Ennél több energiát csak a romantikus vígjátékok tudnak elszívni….

Invisibles. A sorozat, aminek ötletét idegen lények súgtak Morrison fülébe, amikor Katmanduban vakációzott. Bár az is lehet, hogy csak igen keményen betépett.

Tulajdonképpen kisebb csoda, hogy egy olyan sorozat, mint az Invisibles, egyáltalán létrejöhetett. Elképzelem, ahogy Morrison felvázolja a terveket a Vertigo szerkesztőjének: “És akkor a harmadik évadból senki nem fog érteni semmit, de végig nagyon cool lesz az egész…” Nyilván Morrison volt már akkora név a szakmában, hogy simán odaadjanak neki egy havi címet a Vertigónál, de azért akkor sem semmiség ez a dolog. Egyébként majdnem kinyírták a sorozatot, amikor Morrison az Arcadia storylinenal elijesztette az olvasók felét, de a szerencse és a maszturbáló olvasók révén végül megmenekült az Invisibles.

Nem véletlenül tartja azonban főművének Morrison ezt a monstrumot – még azt is állítja, hogy a sorozat mágikusan befolyásolta. Tény, iszonyatosan beteg lett írása közben, és miután felépült, teljesen más ember lett belőle – legalábbis ő így hiszi. Tényleg egyfajta pályafutás-összegző dolog ez a sorozat: összesíti Morrison punk attitűdjét, szürrealista-dadaista történetvezetését, popkultúra iránti elkötelezett rajongását, meg még egy rakás más alapötletet, ami most nem jut eszembe. King Mob és csapata egészen brutálisan elmebeteg dolgokat él át: elég, ha csak az alapszituációt nézzük: Jack Frost, aki igazából nem is Jack Frost, hanem Dane McGowan (természetesen skót, mint Morrison) utál mindent a világban – utálja magát a világot, ráadásul néha halott Beatles-tagokat lát társalogni a Temze partján. Mindenféle bajba kerül, aztán King Mob, a Láthatatlan-sejt vezetője kiszabadítja az agymosó-javítóból… majd a sorsára hagyja. Találkozik egy hajléktalannal, aki beavatja a világ rejtelmeibe… aztán kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik. Ez mondhatni központi motívum, sőt, az egyetlen központi motívum. Fedősztori fedősztori hátán… ráadásul Morrison olyan ügyesen csavargatja ide-oda a dolgokat, hogy már éppen azt hisszük, értjük a sztorit, amikor történik valami, ami teljesen aláás mindent, amit eddig hittünk. Jó szimbólum talán az egésznek a sorozatban többször is elsütött vallatási technika: az áldozatba fecskendeznek egy szérumot, amelytől az elé tartott, kis táblára írt szavakat valósnak érzékeli: tehát ha az van a papíron, hogy “levágott ujj”, akkor úgy látja, mintha levágták volna az ujját, stb. Ez a valóság-fikció-művészet keveredés több formában is jelen van, amiket azonban már spoileres lenne említeni, ez azonban csak az egyik fontos elem. A másik a zseniálisan burjánzó szürrealista-dadaista narratíva, ami miatt azt mondom, hogy ez az a mű, aminél Morrison sose fog jobbat létrehozni: groteszkül kifacsart szimbólumok, egymásba fonódó történetszálak… hihetetlenül beteg az egész minden szempontból. Nekem külön tetszik, hogy a rajz ügyesen ellenpontozza ezt: több rajzolót végigjárt a sorozat, de mindegyikük az általam favorizált, nagyjából reális, mégis a valóságtól tisztes távolságot tartó technikát használja, ezzel ellensúlyozva a történet borultáságát.

Kinek ajánlanám az Invisiblest? Elsősorban akinek tetszettek Morrison más, nem mainstream munkái, különösen az olyanok, mint a Doom Patrol, vagy a Kill Your Boyfriend – de tulajdonképpen bárkinek, aki vonzódik az átlagtól eltérőhöz, a beteghez, a szürreálishoz. Nem lesz egyszerű dolog, főleg a harmadik “évad”, de azért összességében nem annyira szürreális az egész, mint az Arkham Elmegyógyintézet, rengeteg cool jelenet van, remek párbeszédek, stb., szóval bárki tegyen vele próbát, akit nem csak a pizsamát kívül hordó fickók balhéi érdekelnek.

Forrás: fototipp.hu