O. msn-en éli az életét, nem tudom, hogy csinálja, de akárhányszor fellépek, ő mindig ott van. Mintha el sem mozdulna a gép elől. Lehet, hogy így is van. Napi 5-6 órát tölt el csak msnezéssel. Függőség? A furcsa az, hogy ő ebben az időben csak csevegésre használja a gépet. Nem oldalakat-, filmet néz vagy e-mailt ír és cseveg, hanem ez a főtevékenység. Közben meglepően ritkán mozog emberek között. Lehet összefüggés. Vagy jobban fekszik neki a virtuálisan folytatott beszélgetés, mint amikor személyesen találkozik valakivel. Vagy nincs ideje a sok msnezés mellett személyesen is találkozni. Tény, hogy a messenger programok egyre inkább átírják a mai fiatalok kommunikációs szokásait.
Mondjuk érdekes O.-val chatelni. Minden magyar szóra van egy rövidítése és képes 3 szót összevonni eggyé. Mesélte, hogy egyszer a dolgozatát véletlenül teleírta szmájlikkal, annyira megszokta. A magyar tanár nem értékelte pozitívan. Amúgyis úgy tűnik, hogy a gyakori msn használat sokaknál rombolja a helyesírási szintet. Nála is. Ez kevésbé zavar, mint amikor epilepsziás rohamot kapok a sok villogó, színes figurácskától, amik tegyük hozzá nem mindig segítik egy mondat megértését. Pláne a sok rövidítéssel együtt alkalmazva…. Nem arról van szó, amikor néha-néha használ valaki szmájlit. Hanem amikor kifolyik tőlük a szemed.

A msn furcsa módon szélesíti az ember szociális hálóját. Gondolom nem csak nekem vannak fent olyan emberek a messenger listámon, akikkel életemben nem találkoztam. Virtuális pajtások. Valahol valami oldalon jól elbeszélgettünk, és folytatni akartuk.. Kellemesek tudnak lenni ezek az ismeretségek. Van egyfajta szabadság abban, ha egy ismeretlennel chatelsz, aki esetleg több száz kilométerre lakik tőled. Ráadásul nem ott ül veled szemben. Könnyebb így lendületből azt írni, amit gondolsz, mégha soha nem is láttad az illetőt.

Szinte mindenki msnén van egy név ami bejelentkezik, lejelentkezik, elfoglalt és persze gőzünk sincs ki az és hogy került oda. Rajtuk kívül pedig ott van a rengeteg barát, rokon és munkatárs, aki néhány év alatt felkerült a listára. Nagy előnye, hogy napi szinten lehet tartani a kapcsolatot a családdal. A hatvan éves anyukám félelmetesen gyorsan ráérzett a dologra. Mondjuk messengeres pályafutása elején fél óráig írta ki, hogy anyu gépel és átjött egy szó. Ez mondjuk nem volt félelmetesen gyors. Mostanra 2 hosszabb mondatot küld át egy perc alatt.
Jó érzés régen látott barátokkal beszélgetni, kicsit enyhítve azt, hogy hiányoznak. Jó tudni, hogy mi van velük. Nem pótolja a találkozást, de azért ez is fontos. Legalább a folyamatos kapcsolattartás megvan. Más ismerősökkel pedig gyorsabban le lehet fixálni, hogy hol és mikor találkozunk. Mondjuk régen még azt is msn-en beszéltük meg, hogy mikor menjünk le a földszinten lévő boltba kenyérért….Lehet, hogy mindezt egy órán keresztül eggyeztetni kicsit túlzás. Visszanézve viccesnek tűnik. Ebben az időben több gigányi elmentett beszélgetés halmozódott fel a gépemen. Egy idő után csökkenteni kellett az msn-ezéssel töltött időt, mert aránytalanul nagy részét tette ki a napjaimnak és legtöbb esetben azért mégiscsak kevesebbet nyújt, mint a személyes találkozás. Persze van olyan akivel jobban lehet beszélgetni msn-en, mint személyesen. Erről azért nem szívesen mondanék le. Valakinek ez sokkal szimpatikusabb fajtája a kommunikációnak, bár ez egy határon túl kicsit egészségtelennek is tűnik. Pláne amikor már teljesen leépíti a személyes találkozásokat.
Amikor fontos teendőkkel kell(ene) fogalalkozni, amihez ráadásul nagyon nincs kedvem, már elvből nem lépek fel. Ilyenkor biztos több órát töltenék el beszélgetéssel. Vagy többet. Rengeteg időt el lehet lapátolni chateléssel, pláne akkor, amikor alapvetően nincs.
A másik, amikor szintén nem jó ötlet fellépni, amikor semmi kedved bámulni a sok cuki kiírást. Cicabogár, Tyütyütyü, stb szeretlek. M. pl ettől sokalt be. (persze ezt is msn-en beszéltük meg). Mondjuk engem nem zavar, néha kimondottan kreatív és vicces kiírásokat látok. Hmm…azt hiszem most is fellépek. Fogadni merek, hogy O. ma is egész nap fent volt. Nyertem.

A tegnap azon filozófáltam, hogy miért nem képes két ember normálisan kommunikálni egymással úgy, hogy tökéletesen megértsék egymást. Megvan a válasz. Annak amit gondolunk körülbelül 2/3 tudjuk szavakba önteni és ennek 1/3 át érti meg a másik fél. Körülbelül olyan, mint amikor gyerekkorunkban “Süllyeszd el a másik hajóit” játszodtunk. Mindkét félnek van egy koordintákkal felszerelt térképe. A koordináták a szavak, a térkép az a világról alkotott képünk, tehát mindenkinek a tapasztalatai szerint néz ki. Az én térképem szerint a szerelem egy gyönyörű állapot, amikor az két ember odafigyel egymásra és kölcsönösen segítik egymást szellemileg és lelkileg átvészelni az életet. Az hogy szeretlek az egyenlő azzal, hogy szeretem szőröstől bőröstől, a hibáival és az erényeivel, szeretem mikor reggel odabújhatok mellé, szeretm olyankor is mikor morcos, ideges, hisztis, beteg vagy fáradt. Körüllengem és felemelem. A másik ember szemében a szerelem egyet jelent a kötelező együttlétekkel, randikkal hisztikkel, kiadós szeretkezésekkel és még mittudoménmivel. Az hogy szeretlek, meg kb azzal, hogy éjjel nappal vele akar lenni a másik, nem tudja magáról majd levakarni, nem lesz ideje a barátaira és kitudja még milyen rémségek, mert lehet, hogy legutoljára ilyen tapasztalatokban volt része. Ezen végigfutva teljesen érthető, hogy van aki elzsibbad örömében attól ha azt mondod neki szeretlek, a másik meg a lehető leggyorsabban kereket oldana, észvesztve menekülne csak még ki kéne találnia gyorsan egy akármilyen, némi csúsztatással elfogadható kifogást, hogy miért nem tudja végighallgatni az egész lelki ömlengését annak a szerencsétlennek, akit legnagyobb balszerencséjére utolért ez a balvégzet, hogy beleszeretett abba az emberbe akibe nem kellett volna.

Csak előre bajtársak, hátha lesz szerencsétek egy olyan partnert kifogni aki nem most szabadult egy másik némber esetleg tenyészcsődör karmai közül, ami egy életre megpecsételte a szerelemről alkotott képét…

Október 1-én bemutatták a KLM új egyenruháját az amszterdami Schipol repülőtéren egy divatbemutató keretében.

Íme, az új egyenruhák. Őszintén szólva nekem nem tetszik; főleg az amolyan otthonkás-köpenyes változat rémes.

A divattervező azt mondja, hogy: “…nőies forma nyitott, friss és erőteljes megjelenéssel. Ezáltal a büszkeség és öröm érzetét keltjük a ruha viselőjében, ami jó hatással lesz a KLM utasira is.”

Háááát, hm-hm…..:-)

Kerek majdnem egy hónapot kellett várni arra, hogy a Malév, ígéretéhez híven szeptemberben kitegye a weboldalára a repülőgép – festési pályázat munkáit.

Itt megtekinthetőek a tervek, s lehet szavazni is rájuk ( ráadásul a szavazatunkkal nyereményjátékban veszünk részt).

(Mondjuk, csak halkan jegyzem meg, hogy a repülőgépek festése igen költséges dolog.)

Érdekelne, hogy ki – melyik pályázatra szavazott, s miért; ha nem titkos, írjátok meg,legyetek olyan jók!

Köszönöm előre is

“Az összetűzés mindig a második szóval kezdődik.” (japán közmondás)

Asszem a cím sokat elárul arról a cikkről, amit a transindex.ro-n találtam, és amit belinkeltem IDE.

Tanulhatsz a körüzikről, a közösségi oldalakról, a telefonról, sőt még a WI-FIs nagylelkűségről is.

Nézzétek el nekem, hogy most egy kicsit személyesebb jellegű post következik, mégpedig a légiforgalmi kommunikáció nyelvéről.

Hát először is, a legfontosabb: hogy ez, természetesen, az angol. De ahhoz, hogy a különböző kiejtések miatt ne legyen félreértés, továbbá, hogy bizonyos szavak mindenki számára ugyanazt jelentsék, ezért bevezették az egységes ABC dekódolást és szaknyelvet, íme:

Alpha, Bravo, Charlie, Delta, Echo, Foxtrot, Golf, Hotel, India, Juliet, Kilo, Lima, Mike, November, Oscar, Papa, Quebec, Romeo, Sierra, Tango, Uniform, Victor, Whiskey, Xray, Yankee, Zulu

Így, ha betűzni kell valamit, akkor mindenki érti, hogy mely betűről van szó.  

A repülési szaknyelv részei az alábbiak is (hevenyészett fordításban):

“Roger” :  Minden információt vettem,amit utoljára mondtak

“Wilco” : Teljesíteni fogom

“Over” : Vége a közlésemnek, választ várok

“Out” : Vége a közlésemnek, s nem várok választ

“Affirm” : Igen

“Negative” : Nem

“Mayday” : Én, a gépem vagy egy személy a fedélzeten komoly veszélyben vannak, küldjenek azonnali segítséget

“Pan pan” : Nekem, a gépemnek vagy egy személynek a fedélzeten szüksége van segítségre

“Securite” : Fontos meteorológiai, navigációs vagy biztonsági infromációt szeretnék közölni

Én anno nagyon örültem, hogy végre értettem, hogy mi – mit jelent

Azt hinné az ember, hogy egy étlap elkészítése a 21. században már nem novum. Van példa elég. Mégis vannak akik újra fel akarják találni a spanyolviaszt. Egy ilyenbe futottam bele Balatonföldvár és Szárszó határmezsgyéjén.

A hely egy olasz étterem, mi több: Trattoria. Bemegyünk, leülünk, kapjuk az étlapot.

És itt nagyot kerekedett a szemem. Első látszatra minden olaszul van. Majd kötőjel után magyarul. Nem értem. Miért? A magyaroknak (ok, balaton, tehát németeknek, franciáknak, oroszoknak) akarnak ételt felszolgálni. Baromi átláthatatlan az olyan étlap ahol minden sorban olvasás előtt meg kell keresni, hogy hol van vége az olasz szövegnek, hol kezdődik a magyar. Nem scannelek, hanem bogarászok.

És ez az egyik hiba. A másik, hogy a magyar szövegek minősíthetetlenek voltak. Pl: Pasta rész alatt ennyi magyarul: sonka, gomba. Ok, hogy előtte van Farfalle alla …. De mi van ha én egy konyhában nem járatos személy vagyok? Volt a társaságban ilyen.

Itt még mindig nem állt meg a lejtőn az étlap. A Pasta rész alatt ékes olaszsággal: Crepes a la …. magyarul csak lakonikusan: sajt, brokkoli.

Amikor rákérdeztem, hogy akkor ez most palacsinta? Olyasmi, jött a válasz, olyan palacsintatésztába tett brokkoli és sajtkockák valami szósszal. Ettől még kockáztattam. Mint kiderült: palacsintatészta 4rét hajtva – jó vastag, benne brokkoli felül besameles sajtmártás.

1. Nem olyasmi, hanem az.

2. a crepes a franciák! hártyavékony édes palacsintáját jelöli.

3. Sajtmártásról, tocsogósról rááadásul szó sem volt.

És akkor a saláta már csak ráadás: úgy gondolták aki salátát akar enni az szenvedjen: felvágták a paradicsomot, paprikát, uborkát. Ráhalmozták némi fejes salátára. Eddig ok. Mellétettek 5 db magos olivabogyót és némi pirított csirkehúst. Itt én már morcogok – nem illik magos olivabogyót adni.Az igazi problémám, hogy mindennemű fűszer nélkül bírták kihozni. Amikor szóvá tettem akkor közöték, hogy só, ecet, olaj ott van mellettem. ?? Azért egy olasz étteremben pár bazsalikomlevelet találhattak volna elfekvőben… ha más nem díszítésnek….

Amikor pedig csontot találtam a csirkehúsban kifejezetten rosszkedvű lettem.

De az alapvető problémát abban látom, hgy indokolatlanul megnehezítik az étel választást a rosszul csoportosított, nem áttekinthető étlappal. Pedig a társaság más tagjainak volt, hogy ízlett amit rendelt. Lehet, hogy csak az ételt nézve megérne  még egy próbát. De én tutira nem fogok menni még egyszer. Bogarásszon aki ennyire ráér….

Az az igazság, hogy ez inkább kontra lesz. Mint 4. éves kommunikáció szakos a DE-n, igen nagy mennyiségű tapasztalattal és információval rendelkezem.

Az, hogy miért legyen az ember kommunikáció szakos, kimerül alig néhány dologban. Így pl. a többség számára a kommunikáció szak = diploma tanulás nélkül, kapcsolatépítés. Árnyoldala viszont sokkal több van.

A különböző főiskolák és egyetemek igen rendhagyó módon szervezik ezt a szakot. Jó esetben van gyakorlati hely, egyébként nincs. A tantárgyak pedig az általános műveltséghez kapcsolódnak. Öt évből az első háromban egy szót sem hallottunk a médiáról. Maximum médiaszociológia órán, vagy médiaesztétikán, akkor is csak az óra nevében volt benne.

Ha jól megnézzük, minden OKJ-s oktatást szervező iskola, felsőoktatási intézmény is hirdet média-szakot. Úgy tesznek, mintha ezt valóban tanítani lehetne. Ugyan vannak bizonyos dolgok, amiket érdemes tudni, de azok nem annyira súlyosak, hogy kifizessünk érte mondjuk félévente vagy 3 havonta 300.000-ret, mint az Első Magyar Média Akadémia esetében, ahová próbafelvételekkel csábították be a diákokat (kilógatták a mézes madzagot és utána jött a feketeleves, hogy mennyibe kerül és még papírt sem az elvégzéséről az un. szabadiskola). Kinek éri ez meg?

EMMA - Csalás az egész?

Természetesen a tanároknak, akik közt az egyszerű főiskolai tanároktól (aki beszédhibával tanít beszédtechnikát) az ismert médiaszemélyiségekig mindenki megtalálható. Pl. a Havas tanár úr. Aki utálja a lányokat, viszont jó pénzért nála is le lehet vizsgázni. Az már lényegtelennek tűnő apróság, hogy nulla tudással próbáljuk eladni magunkat aztán, mint végzett kommunikáció szakos bölcsészt. Aki aztán ha nem tudja eladni magát valami mással, kidobhatja a papírját a kukába.

Úgy gondolom, ha valakiben van képesség, hajlandóság, intelligencia és fogékonyság az újságírásra, hírszerkesztésre, tv-zésre, nem kell hozzá médiaiskola. Nekem persze más a helyzetem, mert állami támogatású szakon vagyok, viszont rengetegen vannak, akik pl. a BKF-ért vagy a Havas-féle iskoláért igenis képesek horribilis összegeket fizetni. Mindezért cserébe tantárgyanként húsz gépelt oldalnyi anyagot adnak le egy félévben és még a híres médiaiskolákban is az első évben csak a média alapfogalmaival lehetnek tisztában a diákok.

BKF - a médiába vágyók Mekkája, félévente 240 ezerért

Másrészt ha az elanyagiasodott világban odafigyelnének, hogy aki diszlexiás vagy beszédhibás, ugyan ne akarjon már újságíró vagy tv bemondó lenni és lenne egy kis szórás, akkor nem lennének tele a média szakos osztályok Viva tv színvonalú szöszikkel, akik tűsarkakon billegve azt hiszik, milyen menő kommunikáció szakosnak lenni, de kapásból elhasalnak az első médiatörténet vizsgán, mivel nem gondolták, hogy tanulni is kell ugye.

A gyakorlati helyek igen gyérek, hiszen maximum a kivárosi médiáknál lehet néminemű gyakornoki állást találni, ez pedig a legnagyobb hiányosság, tekintve, hogy egy főként gyakorlatban csiszolható, képesség alapú dologról beszélünk. Kivéve, ha otthon vagyunk a sminkelés részletekbe menő fortélyaiban, vagy esetleg üresedés van a Viva betelefonálós műsorában, ahol egy órán keresztül kell teljesen hülyének nézni a nézőket (akik mondjuk addigra már rész elkapcsoltak onnan) és pénzt lobogtatni.

Kevés a gyakorlati hely...

Így aztán a Dunát rekesztő mennyiségű végzett kommunikációsok mehetnek egyéb OKJ tanfolyamra/egyetemre, hiszen igaz, hogy minden cégnek kell Pr-os, de cégenként egy és nem mondanak fel hetente. A tv-kbe se kell heti újabb adag botladozó cicababa, divatmagazin pedig elég korlátolt mennyiségű van az országban. Arra pedig fogadni mernék, hogy egyikük sem szeretne kertészeti/halálozási rovatot vezetni egy kisvárosi lapnál.

Melcsi

Mi van akkor ha harmadik félként vagyunk egy projektben? Ahol az irányítás a mienk, de:

- a második fél nem fogad el kérést/utasítást/javaslatot (semmit) tőlünk, csak az Ügyféltől?

- az Ügyfél nem akar az egésszel foglalkozni

- az Ügyfél nem akar kommunikációs csatorna lenni…

És mindehez még a következő tényezők társulnak:

- az Ügyfél az adattulajdonos

- a második fél – nevezzük Xrt-nek a könnyebbség kedvéért – az adatgazda: náluk vannak az adatbázisok, ők végeznek műveleteket

- Mi, a 3. fél, csak kiírjuk amit az Ügyfél megálmodott.

Mivel magát az adatokat mi nem láthatjuk, igazán fogalmunk sincs arról, hogy amit az Ügyfél kér egyáltalán lehetséges-e, van-e olyan adat. De jóhiszeműen feltételezzük, hogy csak van arról valami halvány fogalma, hogy milyen adatokkal dolgozik.

Az eredeti kérdés: mit csináljunk ilyen helyzetben?

Ami a legfontosabb – tapasztalat mondatja velem – minden lehetséges módon védjük meg a hátsó fertályunkat. Merthogy ebből jól kijönni nem lehet az is biztos. Itt a veszteségek (pénz és presztízs) minimalizálása a cél. Borzasztó így dolgozni, de megesik.

1. Minden döntési helyzetben mindegyik félnek kommunikáljuk le, hogy miben és kitől várunk döntést. Ne felejtsül el hangoztatni, hogy amennyiben egy döntés nem születik meg időben mi onnantól kezdve nem vagyunk felelőssé tehetők a határidő be nem tartásáért.

2. Magunknak vezessük egy excelben, wordben, kockás füzetben, hogy mikor kitől mit kértünk, milyen formában (email, szóban, megbeszélés,..) és mikor kaptunk rá választ. Amikor az első határidőcsúszás eljön és mindenki hirtelen ránk – a projekt managementre – kezd mutogatni akkor könnyebb legyen összeszedni és az orruk alá tolni. Jobb esetben a hiúságokat leküzdve a felek összekapják magukat és belátható időn belül kialakil az együttműködés.

Vannak azonban perverz helyzetek amikor az egyik félnek – pl Xrt-nek – érdeke, hoyg mi minél sárosabbak legyünk és bebukjuk a projektet. Mivel minden lényeges info tőlük kell származzon nagyon könnyen szabotálhatnak: jaj, bocs, majdnem jó adatot adunk, de kicsit mégse; millió felesleges kört futtatnak; nem válaszolnak, atán amikor igen akkor este 11 és hajnali 2 között teszik, majd még ők szólnak, h ők bezzeg teljesítettek és a pm cseszte el, h másnap reggel 8ra nem volt kész… és még ezer évig folytathatnám. Sajnos a magyarok szivatási indexe talán az egyik legmagasabb a világon. Ha tized ennyi erőt fektetne be mindenki a munkájába, mint amennyit annak kikerülésébe fektet már rég szárnyalhatnánk…

3. A kritikus pontoknál nem elég az ügyfél kapcsolattartója felé kommunikálni, ekkor jöhet a nagyágyú – mind3 fél legfelsőbb szintjánek kell figyelmeztetést küldeni, hogy bizony az a határidő nem lesz betartva. Egyrészről ugyebár a formás hátsó védelme, másrészről – és ez etikailag szerintem sokkal fontosabb – lehetnek a felsővezetésnek olyan információi amik összefüggnek a mi ügyünkkel és más perspektívába helyezik azt. Ergo lehet, h ők tudnak olyat amivel akár nekik házon belül, akár Xrt-nél sikerül elérni, hogy pályára álljon a projekt.

4. Teszteljünk! Kényes szituációkban a mi oldalunk által előállított anyagoknak kifogástalannak kell lennie. Nem megengedhető egy typo, egy rossz pixel. Nem szabad a másik oldal kezébe önként és dalolva muníciót adni. Ilyen szituációkban a tesztjegyzőkönyv szerepe felértékelődik.

Last, but not least …. nyugi.

Eljön a pillanat amikor beesik az ajtón egy potenciális ügyfél, elmondja mit szeretne, mi pedig lelkesen elkezdünk tervezni. De mit is? Merthogy sokszor már itt félremegy a dolog.

Nem tervezni kell, hanem rögzíteni az igényeket, mégpedig lehetőleg olyan formában, hogy azokban ne szerepeljenek felesleges technológiai megkötésekre vonatkozó infok. Amennyiben tényleg van technológia megkötés, azt az igényfelmérés eredményeit rögzítő doksi egy külön fejezetében kell taglalni.

Akkor nézzük közelebbről az igényfelmérés eredményit dokumentáló irást, alias Igényspecifikációt. Tartalmazza az Ügyfél igényeit. Triviálisan egyszerű… vagy mégsem

Mikor bejön egy Ügyfél és elkezdi mondani mire is gondol, mi lenne az igénye, akkor sokszor még Ő is hezitál, megerősítést vár és a reakciónk függvényében halad tovább a gondolkodása. (Persze van a másik fajta is – pontosan tudja mire van szüksége, netán még azt is hogyan kellene ezt megvalósítani…. de velük majd máskor)

Ilyen esetben nagyon nehéz megállni, hogy ne akarjuk elkápráztatni és minél nagyobbra felfújni a projektet már a legelején. Simán megtehetjük, akkor miért is ne? Mert egy nem pontosan körülírt fejlesztésnél nyúlósabb, nyálkásabb, ragacsosabb dolog kevés van…. (mondjuk egy kétéves amint segít csokisszütit sütni ) Sok a hiba és vita lehetősége, a végeredmény pedig korántsem biztos, hogy minden fél számára kielégítő.

Igényfelméréskor nagyon figyeljünk, halljuk meg mit mond az Ügyfél és legföképpen a tervezett projekt mögötti üzleti szemléletet próbáljuk megérteni. Gyűjtsük szisztematikusan össze az Ő ötleteit, vágyait, gondolatait és ezeket írjuk le. Fontos, hogy tényleg átlássuk miről beszél, megértsük neki miért kell az adott fejlesztés.

Ennek a beszélgetésnek a végeredménye az Igényspecifikáció. Ebben szabatosan vázolva van:

• Miért
• Kinek
• Mit
• Hogyan/Hogyan ne

A Miért az üzleti vagy más elérni kívánt cél.

A Kinek a célközönség. Hiszen nagyban befolyásolhatja egy projekt menetét, hogy kik lesznek a végfelhasználók.

A Mit lesz a konkrét leírása annak, hogy az Ügyfél mit szeretne. Itt érdemes az igényeket táblázatba foglalni, fontossági sorrendet adva nekik – ez egy későbbi fázisokra bontásnál még jól jöhet.

A Hogyan/Hogyan ne részbe kerülnek az Ügyfél már meglévő tapasztalatai (pl. soha nem akar még egyszer lila felületet látni, mert fáj tőle a feje) és a technikai korlátok.

Ezt at Igényspecifikációt érdemes az Ügyféllel egyeztetni, aláiratni.

Tanácsadó válogatja: van aki helyben felvázol magában/magának több alternatívát, van aki kér 1-2 napot a javaslatok elkészítésére. Magát az Igényeket ha felmértük elég pár óra, hogy azokat formalizálva rögzítsük. A javaslatok kigondolására, leírására szintén nem tanácsos pár napnál többet szánni. Ezekből a javaslatokból még úgyis ki kell gyomlálni az Ügyféllel együtt az életképeset, amjd abba az egy irányba kell sok energiabefektetéssel haladni és elkészíteni a Követelményspecifikációt. De ez már egy újabb post lesz

“Érdekes dolog egy napi görcsölés, magamba roskadás és hitetlenkedés után szembesülni azzal, hogy a dolgok mennyire egyszerűek. Legtöbbször az ember saját magának gyártja (sorozatban) a problémákat. Korábban talán írtam is róla, de mindenképpen hiszek abban, hogy a kommunikáció két ember között elsődleges fontosságú ahhoz, hogy bármi(!) működjön. Ezen kívül még rengeteg dolog van a bizalomtól a tiszteletig, ami szükséges, de ha a megfelelő kommunikáció nincs meg, pillanatok alatt szétcsúszhat a legszorosabbnak vélt kötelék is.”
DuDe

arwyestdxzfcgjvhkbjndxfzcguvhibjnktsxzdfcugvihbjndrzcftvugzhb
jnysetxdrzcfuvgihbjnsxtdczfugvhbjnsxtdczfguvhibjnsxtdzcfvugihb
jnsxtdrczftvugzbihujnmdcfvugbihjnksexdrczftvugzbihnjdcftvugzbf
njxdczfvugbihjnarsxtdczfvughbjnsxdzcfvgbhjnasetxrdzctfvuzgbsx
czfvugsxdcfvghbsxtdzcfvugbhsdxtzcfgvbhxtdczfvugbsxdczfvugsd

- na fordítsa már le: mit mondtam?
- nem jót!