Azért íme néhány kép magáról az épületről:

Lakanal

Lakanal

A szobát pedig nagyjából így kell elképzelni (a fürdőről elfelejtettem képet csinálni, de majd legközelebb) :

Juci szobája

Nagy boldogságunkra szereztünk lufit a Quick nevű borzalmas gyorsétteremből, de sajnos az elmúlt fél órában kiderült, hogy felfújva elég büdösek.

Kezdem az elején: 2011. szeptember 5. amikor elindultunk Budapestről autóbusszal egy akkor még nagyon hosszúnak tűnő útra, amit aztán könnyen átvészeltünk. Valószínűleg azért is, mert lelkileg felkészítettük magunkat: laptop (max 2 film), zenelejátszó (pár óra), könyvek, rejtvényújság, sima újság, kártya. És mindebből csak olvastunk és zenét halgattunk. Meg persze aludtunk. Egész jól át lehetett aludni az éjszakát, a nyakpárna sokat lendített még a dolgon. Találkoztunk egy lánnyal, aki Metzben él, de Szegeden tanult, egy másikkal aki Strasbourgban tanul és egy másikkal aki szegedi mesteres és Strasbourgba megy. Kicsi a világ és egyre kisebb lesz. Remélem

Párizsban metrózni kellett, ami a csomagmennyiségünkkel nem volt éppen egyszerű:

Azért végül csak megérkeztünk Angers-ba és megérkeztünk a koliba is, ahol egész egyszerűen szobához is jutottam. Sőt volt egy nagyon kedves holland lány, aki a buszról leszállva felajánlotta, hogy húzza a bőröndöm (azon kívül még két hátizsákom volt), mert mikor ő megérkezett neki is ennyi csomagja volt és neki is segített valaki. Szóval vannak még kedves emberek!

Amit még megtudtam tőle, hogy az összes magyar a másik koliban van, mint én. De ez igazából nem is fontos, mert nem miattuk jöttem ide.

Eddig még csak intézgettük az adminisztrációs ügyeinket, meg várost néztünk kicsit. Tegnap Anna Disneylandes barátaival találkoztunk, akikkel elmentünk sörözni egyet egy ír bárba

Tomi ma érkezik, úgyhogy kimegyünk elé, hogy örüljön. Meg mert mi is örültünk volna, ha kijön elénk valaki.

Így teltek el első napjaink Angers-ban.

További képek:

http://www.flickr.com/photos/sjuci/

vagy facebookon.

Bizonyára sokakban megfogalmazódott már ez a kérdés Európát illetően, s a kérdésfelvetés sem véletlenszerű. Tudatos,  hiszen 1985 óta, a mai napot, május 9-ét Európa napként jelölik, ugyanis 61 évvel ezelőtt 1950. május 9-én Párizsban a francia külügyminiszter nyilvánosságra hozta annak az intézménynek a tervezetet, melyet az európai integráció alapjának tekintünk és Schuman – nyilatkozatként ismerünk.

Elképzelése szerint, csak egy szektorális integráció (a hadiipar szempontjából nélkülözhetetlen szén és acél ellenőrzése egy kormányközi szervezet által) lehet garancia a béke megőrzésére és további háborúk megelőzésére Európában. És valóban eltekintve egyes helyi és regionális konfliktusoktól Európában béke van. De a béke még nem elég, az emberek jólétet, anyagi biztonságot is szeretnének. A gazdasági válság melyről nap mint nap hallunk, olvasunk olyan kihívások elé állítja az EU-t, melyben a jólét és az anyagi biztonság, főleg nálunk fele, megkérdőjeleződik.

Elég ha csak az országonkénti egy főre jutó GDP-t, vagy a regionális különbségeket nézzük (London, Hamburg vs. Észak-Keleti régió- Moldva) szembetűnő, áthidalhatatlan szakadékok tárulnak elénk. Az eus csatlakozás után félre értés ne essen, történtek előrelépések, de mintha a szabad piachoz fűződő remények nem teljesültek volna be. És valóban, olyan nagy piacon vagyunk, mozgunk, hogy sokszor nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudjuk értékesíteni termékeinket. Pályázunk és pénzeket is hívunk le a különböző alapokból, nem annyit, mint amennyit szeretetnénk, de több mint semmi. És jöhetnek azzal, hogy nem tudunk pályázni és azon bukik el nagyon sok projekt, de vajon azon elgondolkodtunk már, hogy talán azért nem folyósít további összegeket az EU, mert valakik (pl. állambácsi) nem tudnak elszámolni bizonyos összegekkel; és itt nem zsebpénzről van szó, hanem komoly összegekről.

A németek és a franciák elkezdtek építeni valamit, melyet ma Európai Uniónak nevezünk. Tegyünk hozzá mi is egy téglát, mert nemcsak hajózni, építeni is szükséges!

Irorszag nagyon jo volt, remelni se mertem, hogy ennyire sima lesz minden. Az elmenybeszamolot es a “mit lattunk Irorszagban” mondokat most hanyagolom, nem en voltam a turista.

A het a sok tanulas es projectiras ellenere is jol telt.

Lolland-Falster Alliancen

Voltunk peldaul focimeccsen, a varosi csapatnak drukkolni. Volt minden, ami kellett- hotdog, sor, ordibalas, es 3-1 gyozelem

A kedvenc tanarom ismet nagyot alakitott- elolvastatott velunk egy konyvet, szinte az egesz szemesztert azzal toltottuk. Az utolso oran elovette, idezett belole egy mondatot, ami igy hangzik:
“valaki (nem tudom pontosan, ki) azt mondta- a szolgaltatoiparban 12 plusz kell, hogy elfelejtsen a vendeg egy minuszt”. Velemeny?
Arra jutottunk, hogy se alapja, se merteke (mert ugye a plusz lehet egy arengedmeny, egy mosoly, egy kupon, vagy 12 pozitiv szolgaltatas a jovoben egy hiba utan. stb…), se forrasa, se ertelme nincs. Ujabb idezet, ujabb ellenervek. A vegen a konyv egy gyonyoru ivvel a kukaban landolt.
- Miert olvastattam el veletek 5x, ha egy szavaval se ertek egyet, es egy lehetetlen, rozsaszin vilagrol szol, ami sose igy mukodik az eletben? Mert azt akarom, hogy ezek utan gondolkodjatok, kerdojelezzetek meg amit irnak. Csak mert ki van nyomtatva es be van kottetve, nem jelenti azt, hogy helyes. Konyvet mindenki tud irni.

Ilyen is van.

Meg olyan is, hogy ma bementem dolgozni, mert a tegnapi muszakomat elcsereltem (a sajat bulimrol megse hianyozhattam), a fonokom meg nem engedett be, mondvan hogy a szulinapjan marpedig ne mosogasson senki. Egy uveg pezsgovel hazakuldott, hogy most unnepelni fogok, es pont. A gaz az, hogy az angol erveles egyik fulen be, masikon ki, es a danom nem arra termett, hogy vitakat nyerjek vele. Elnyogdecseltem, hogy megigertem hogy jovok, itt vagyok, tegnap kibuliztam magam, de nem hatotta meg.

Anyukamnak nagyon sok gratulacio, es elismeres, az utolso 2 vizsga is tuti menni fog Aztan bulizunk. Most elore megmondom, hogy addig nem jovok vissza, amig nem latom rendes egyetemistakent whiskeyt uvegbol inni.

(bocsi az ekezetek hianya miatt)

Beszéltünk a védőnővel is, aki a mai alkalmat lemondta ill. áttette holnapra. Én amúgy holnap ismét szabadnapos vagyok, mert kezdődik a lakásfelújítás. Az ablakok és nyílászárók cseréjével indítunk, meg némi vizes munkákkal (fürdőszoba). Kirakom az előre megírt, szomszédoknak címzett papírokat is, melyben előre elnézésüket/megértésüket és türelmüket kérem.

Szinta nagyon jól eszik egyébként. Állítólag az egyik étkezésnél ma megevett 100 grammot..? Mondjuk nekem ez kicsit soknak tűnik, de persze lehet. Nem értek én ehhez. Már Szilvi sem aggódik, miután ma konkrétan a blúzát áztatta át az anyatej. Szóval nem lesz itt semmi gond.

Egyelőre ennyi. Sok minden foglalkoztat, de leginkább politikai dolgok, amik túl hosszadalmasak, szövevényesek, semhogy belemenjek fejtegetésükbe.

A fürdés során lemerült a baba-mérlegben az elem.. Kérdés, hogy mennyire volt töltött eddig ill. méréseink mennyire voltak pontosak emiatt.. Igazán leellenôrizhetnék vagy akár ki is cserélhetnék, mielôtt kiadják bérbe. A 13e Ft kaució+2×1800/hó-ba beleférhetne..

Szinta a fürdés után csak 10 grammot evett, így a hûtôbe elôre bekészített anyatejet épp most melegítik neki. Közben valamennyire felébredt, így megint kap egy kis cicit, aztán, ha elalszik, jön a cumisüveg az anyatejjel.

Nap közben a munka miatt ma már nem láttam, de állítólag jó volt, nem volt baj vele. Reméljük, hogy ez még sokáig így is marad.

A hasfájások mérséklődtek, de ez tán annak is köszönhető, hogy adunk az anyatej mellé édesköményes teát (bár Szinta nem iszik meg túl sokat belőle) vagy vizet, Szilvi pedig most hanyagolja azt a tejtermelést elősegítő teakeveréket, amit ivott. Annyi a gond, hogy elvileg minden nap kéne legyen a pelusban, de egyelőre úgy tűnik inkább csak minden másnap van.. Nem igazán értjük, hisz az anyatej mellé amúgy is kap folyadékot is, szóval nem kéne, hogy ilyen gondja legyen. Abban reménykedünk, hogy pár nap múlva beáll a dolog, esetleg 1-2 hét alatt.

A napokban azzal ugrattam Szilvit, hogy a kézi mellpumpának olyan hangja van, mint a leveli békának. Kicsit tényleg olyan. Elég vicces, Amúgy aki nincs hozzászokva az ilyesmihez és nincsenek ujjai, alkarja edzésben, az hamar összeszedhet némi izomlázat. Én azért igyekszem rendes férj lenni és masszíroztam Szilvi alkarját, ujjait, kézfejét, tenyerét, hogy múljon a fájdalom. Jó lenne, ha az én hát-/derékfájdalmam is megszűnne már (nem nagyon akar).

A fentebb már említett probléma miatt, miszerint a szoptatás nehézkes és nagyon sokáig tart azt találtuk ki, hogy a következőket fogjuk tenni/követni:

1. mérés
2. tisztába tétel
3. etetés – 20 perc egyik cici, 20 perc a másik, aztán
4. mérés és vagy büfiztetés vagy ha keveset evett, ill. még éhes, tátikázik, akkor tápot kap és utána
5. büfiztetés

Ez amit nappalra találtunk ki. Így Szilvi is tud pihenni mellette, ha fáradt. Este szerintem annyiban térünk el a fentebbitől, hogy ott inkább az etetés és büfiztetés után jön a tisztába tétel. Ez azért jobb, mert kaja után elzsibbad, elalszik és bár persze felébred, így kevesebbet fog mégis sírni összességében.

Az apró trükkök..

Az eddigiek alapján valószínűsítettük, hogy vagy az anyatej termelését elősegítő tea vagy az alkoholmentes sör a ludas. További tesztek szükségesek a vétkes felderítésére, de nekem mintha derengene valami azzal kapcsolatban, hogy a védőnő említett hasfájást és ezt a bizonyos teát ugyanabban a kontextusban.

Ma fürdés is volt, nekem még hajvágás is (csak megint a borotválkozás maradt le..). Szilvi pár napja köhög, ezért hársfa teát is ivott, meg sokat idegeskedett, nehogy a gyerek elkapja, de a védőnő telefonon megnyugtatta, hogy nem lesz baj.

Amúgy eseménytelen, nyugodt nap volt. Anyósom váratlanul beállított, hozott pár ruhát Szintának és elvitt egy kis inget, amit mintának fog használni, ugyanis pamut ingeket tervez varrni a kicsinek.

Nekem a hátam egyfolytában fáj a gyerek születése óta, és nem tudom, hogy azért, mert Szombat reggel hattól délután 3-ig vagy négyig álltam (sosem szoktam ennyit állni, de az idegességtől a szülőszobán nem bírtam leülni) és a rá következő 1-2 napban egyfolytában rohangáltam vagy pedig pszichés alapon. Persze fogalmam sincs milyen pszichés oka lehetne, de Szilvi mondogatta nekem már párszor és kezdi beültetni a bogarat vele a fülembe.. Mindenesetre furcsa, hogy ilyen hirtelen jött a semmiből. Nem emeltem semmi nehezet és hirtelen mozdulatra sem emlékszem. Ezen kívül sok folyadékot iszom úgy általában és Kalcium-Magnéziumot is szedek, szóval ilyen okai se nagyon lehetnek. Szilvi is fáj, de ő más miatt.. A szülés “utófájdalmai” úgymond. Nem kellemes szegénynek. Néha bevesz egy fájdalomcsillapítót, de csak ha nagyon-nagyon muszáj (nem mer szedni semmit a gyerek miatt, nehogy az anyatejjel átjusson valami a szervezetébe, aminek nem kéne).

Igazából ~1 hete nem edzettem és most egy darabig nem is fogok (legalábbis kettlebellt nem), mivel költségcsökkentési okokból megbeszéltük, hogy szüneteltetem. Azt hiszem írtam már erről. A cég által biztosított ingyenes edzési lehetőséghez kéne egy jobb sportcipő, de az is 20 körül van vagy feljebb, szóval egyelőre az sem opció. Marad az itthon edzés, de az tudjuk milyen.. A legtöbb embernek semmilyen, mert nem csinálja. Valóban, itthon valamiért sokkal nehezebb bizonyos embereknek. Kicsi a hely is, nem is vagyok/vagyunk egyedül, járkálás van, sok a figyelemelterelő dolog és így elég nehéz. Persze lehet minden áldott nap fekvőtámaszozni meg felüléseket/húzódzkodásokat csinálni, de az kicsit olyan, mintha ugyanazt ennéd minden nap reggelire, ebédre meg vacsorára is.. Mindenesetre ha nincs más, a semminél ez is jobb.

Nyilván sok saját-testsúlyos gyakorlat van, de azokat is idő átnézni, kipróbálni, hogy mennyi hely kell hozzá, hogy bírja az ízület, hogy kell helyesen kivitelezni, stb… Meg aztán van egy ilyen Total Gym 1000 gépem, amit marha jó lenne használni, de ehhez is hely kéne. És marhára utálom szétnyitni-összecsukogatni is, szóval az ideális az lenne, ha felállíthatnám és csak úgy ott hagyhatnám, de erre egy külön szoba kéne, mert amúgy mindenhol útban van.. Legalább egy gumikötelem van, amit apámtól kértem el. Ő is úgy kapta valakitől jó régen és állítólag reptérről való. Ez olyan resistance band féleség, csak nincsenek fogantyúi és jó hosszú. Feltekerem két végét a kezemre és simán lehet használni vagy ketté hajtom és csomót kötök az amúgy nyílt végeire, mint egy kötélre. Használható a cucc – át lehet dobni radiátor csöveken és lehet vele edzeni karra, hátra, stb. Ha elköltözünk, azért majd veszek valami alap súlyzókészletet szerintem és/vagy egy kettlebellt. Nemrég rám akartak sózni egy húsz kilósat, de igazándiból az elég sok, ha az ember tényleg 100%-osan szabályosan akar csinálni minden gyakorlatot és én úgy szeretném, mert különben nagyon ki tudja csinálni az ízületeket, amik eleve nem túl jók a vállaimban (sem)..

Apámnak van még 1-2 kisebb kézi súlyzója, amit le tudok nyúlni, amíg itt lakunk, meg egy ehhez hasonló haskereke, ami nagyon jó a has és rekeszizmokra. Igazából majdnem, hogy az egész test megfeszül tőle, szóval elég kemény gyakorlat helyesen kivitelezve. Az ideális otthoni “edzőterem” a Total Gym-ből, egy haskerékből, valami resistance band szettből (esetleg Bodylastics), pár kézisúlyzóból és egy kettlebellből állna (12 vagy 16kg). Ezek mellé be lehet építeni bármikor fekvőtámaszokat, húzódzkodásokat akár bemelegítésnek (vagy ha nincs kedvem a Total Gym-hez).

Hihetetlen, hogy Szinta már egy hetes is elmúlt. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon hamar elmegy az idő és fel fog nőni. Már így is meg vagyok lepve sokszor, hogy mennyi minden történt eddig. Soha nem hittem volna, hogy én, aki mindig is introvertált embernek tartottam magam ennyi mindenen átmenjen. Rengeteg dologra nem is emlékszem. Mindenesetre, még ha nincs is semmi nagy vagy eget-rengető dolog közte, számomra akkor is hihetetlen valahol, hogy máris ennyi minden van a hátam mögött és itt vagyok házas emberként, egy gyerekkel. Persze ez a dolgok rendje valahol és örülök is, de néha azért, mikor megáll az ember egy pillanatra és az eszébe villan miden, felteszi magának a kérdést: wow, tényleg? Azt hiszem az élethez soha sem lehet hozzászokni és soha sem lehet feldolgozni mindazt, ami történt, történik vagy történni fog.

Megfigyeltük, hogy ha anyatejet iszik, rövid időn belül fájni kezd a hasa és körülbelül egy órán keresztül sírdogál, masszírozni kell a hasát, stb. Ez rendben is lenne, hiszen 2-3 hét csak arról szól, hogy a bélrendszere hozzászokik a külvilághoz, baktériumokhoz, emésztéshez és hasonlókhoz. Az anyatejből eleve kevesebbet is iszik (~40gr), míg a tápból 60-at is meg szokott. Szerintem ez azért van, mert az anyatej sűrűbb, zsírosabb, laktatóbb. Ezen kívül 4-5 órát is alszik anyatej után, míg a táppal ez inkább három óra körül van.

A védőnő azonban ragaszkodik álláspontjához, miszerint 3 óránként enni kell adni neki, mert állítólag máskülönben kiszáradhat. Szóval ismét megy az aggódás, nehogy kiszáradjon, rendesen fejlődjön és hasonlók. Körülbelül 60 grammot kell megennie egy étkezéskor és azt találtuk ki, hogy arányosan fog kapni az anyatej mellé édeskömény teát, ami nagyon jó a babáknak hasfájásra (puffadásra, görcsökre) – ha pl. megiszik 40gr anyatejet, kap mellé 20ml teát, ha 30gr anyatejet iszik, akkor kap 30ml teát. Ami furcsa még egy kicsit, hogy ha anyatejet és tápszert is kap, akkor nincsenek hasgörcsei, viszont 4-5 órát simán átalszik.

Szilvi mindenesetre telefonálgatott kicsit és felhívta édesanyját. A többit majd kitaláljuk. Szerintem nem árthat ha kap teát, de a tejet és a tápszert nem jó vegyíteni egy etetéskor. Tehát vagy tej+tea, vagy tápszer. A tápszer eleve vízzel készül, szóval itt folyadékhiányos állapot nem hiszem, hogy felléphet (meg aztán nem is alszik táp után többet nagyon 3 óránál). Nyilván a tejben is van víz, ám az mégsem olyan híg, könnyen emészthető, mint a táp. A táppal eleve könnyebb dolga van, mert hígabb, a cumiból egyszerűbben kijön, könnyebben emészthető, míg a tejjel meg kell dolgoznia, az sűrűbb, hasfájást okoz (és sírást, ezáltal pedig jobban ki is merül az egésztől). A cumiból adagolt tejjel nem kell annyit dolgoznia, de a hasfájás ugyanúgy jelentkezik, szóval a végeredmény nagyjából ugyanaz.

Szerintem normális, hogy az anyatej ivás után valamivel többet alszik, de persze nem vagyok szakértő. Mindenesetre azt sem gondolom, hogy svájci óramű pontossággal itatni kéne 3 óránként erőszakkal.. Ha álmos, akkor alszik és nem fog enni, hiába próbálkoznak vele. Ma mi is megpróbáltuk, de ~10gr anyatejnél többet nem lehetett belediktálni és nem is akartuk igazán.

Erről azt hiszem még nem írtam, de jelenleg életem/életünk minden területén nagy  változások mennek végbe. Azon kívül, hogy szülők lettünk, költözünk is. De ahogy általában semmilyen költözés sem probléma-mentes, így ez sem. Mielőtt egyáltalán odaköltözhetnénk, az egész lakást fel kell újítani. Jelenleg épp romokban hever kicsit – az összes régi bútort szétvertük, lehordtuk a pincébe, ahonnan majd lomtalanításkor legkésőbb felhozzuk.

Az albérlő kiköltözése óta ma jártunk másodjára vagy harmadjára a lakásban apámmal és ezzel tulajdonképpen meg is volt a mai kaland. Bepakoltunk az egyik liftbe, mire kiderült, hogy az bizony nem működik.. Át kellett hát pakolni a másikba, mert az ötödikről mégsem indulunk csak úgy gyalog neki. De nemsokára jött a gondnoknő.. Rögtön próbálta is ránk bizonyítani, hogy biztos mi rontottuk el a liftet. Persze nem mondta így ki, csak finoman célzott rá, kérdés formájában. A lift azonban már érkezésünkkor sem működött. De ahogy a baj, úgy a gondnokok és gondnoknők sem járnak egyedül.. Jönnek az ordibálós proli szomszédok is. Ebben az esetben ez egy nő volt, de így is bőven soknak találtam.

Szerinte olyan volt, mintha az ötödikről dobáltuk volna le a fadarabokat, bútorlapokat, ajtókat (!!). Apám persze kiakadt és mondta, hogy téved, mert mi a tizedikre mentünk fel és onnan dobáltunk. Nekem se tetszett túlzottan a szituáció – nem szeretem, ha valaki rögtön támadva, üvöltve kezdi, meg se hallgatva a másik ember egyetlen szavát sem. A gondnoknő liftszerelőt hívott, aki a tizedikre ment fel babrálni valamit, mire a lift érdekes módon 5-10 percem belül tökéletesen működött megint. Nagyjából a szokásos helyzet volt – mindegy mit mondasz, úgy se hiszik el. Panelokra tervezett zsírpapírba előre csomagolt véleménnyel jönnek, nem kérdezni, érdeklődni, hanem, hogy olyan igazi prolisan “megmondják a magukét”. Persze engem pont nem érdekelt az egész. Valószínűleg őket sem – ahogy visszatértek az agysejteket pusztító csodás tévéműsorok és a hízott lakótelepi macskájuk simogatásával telő merész, tartalmas mindennapjaik varázsbirodalmába, szerintem 5 perc múlva már arra sem emlékeztek, hogy láttak. Mindenesetre szeretem ezeket az egész nap ráérő, unalomba félig-meddig beletébolyodott, vallatótiszt-arcú öreg nőket, akik egész nap fülelnek és amint neszezés van, máris a folyosókon kommandóznak, osonnak vagy éppen csípőre tett kézzel mérik fel a terepet, szúrós tekintettel várva/keresve áldozataikat, akik dobhártyájára aztán rázúdíthatják a fröccsök, felesek és napi sok doboz cigaretták által érlelt súlyos decibeleket. Az már csak hab volt a tortán, hogy az egyik lécből kiálló rozsdás szög átszúrta cipőm talpát és kb. egy milliméterre ment el nagylábujjamtól.

Apám segítségének mindezektől függetlenül nagyon örültem. Egyedül soha sem végeztem volna a bontással, cipekedéssel, ami pedig esedékes. Hat nap múlva kezdődik az első munkálat, a nyílászárók teljes cseréjével. Szívom is a fogam az ára miatt, de tudom, hogy muszáj. Azzal “nyugtatom” magam, hogy úgyis lesz még rosszabb. Sajnos az egész lakást rendbe kell rakni, szóval nincs mese.

A pakolásból ebédre értünk haza, aminek szerintem mindketten örültünk már. Mivel gyönyörű napos idő volt és elég meleg is, Szintát a konyhánkból nyíló kis udvarba rakták ki a babakocsiba. Mindig örülök mikor látom. Ilyenkor mindig elmosolyodom és egy azelőtt nem ismert melegség önt el. Hasonló ez ahhoz, amit feleségem láttán érzek, mégis más. Szeretet. Azt hiszem nem kell túlmagyarázni.

Nemsokára locsolkodni lesz ildomos, de én maximum édesanyám és feleségem fogom meglocsolni (őket is csak akkor, ha hagyják). Szinta még túl pici ehhez. Nem akarom lekölnizni, hogy aztán köhögve fuldokoljon és a hideg víznek sincs sok értelme. Édesanyám talán még belemegy a dologba, de Szilvi sincs oda egyáltalán a locsolkodásért. Anyósomék pedig eleve ki vannak zárva – az allergiának nem tesz túl jót az erős pacsuli hajba (tehát orrhoz, szájhoz közel) való locsolása: köhögés, fulladás lenne az eredménye. Ő egyébként amúgy is – mondhatni vallásosan – elzárkózik a locsolástól vagy bárminemű esetleges locsolóktól.

Bátyámék mind a négyen elutaztak Erdélybe Húsvétra és csak Hétfőn jönnek haza. Ott aztán senki sem ússza meg a kölnit, vödör vizet és hasonlókat, az biztos. Bátyám és fiai szerintem élvezni fogják, bár a kisebbik még túl kicsi locsolónak.

A húsvéti takarítás a nők és férfiak egyik nagy réme. Mi ezt most megúsztuk, mert éppen kórházban voltunk, így nem tudtunk segíteni itthon szüleimnek. Tavaly, meg azelőtt ilyentájt pedig még Hollandiában éltünk, szóval akkor meg azért nem kellett. Azért azt, ha csak mellékesen is, de meg kell jegyeznem. hogy gyűlölök porszívózni. Elmosogatok vagy port törlök, bármi, csak porszívót ne lássak. Én magam se értem igazán, de valami mélységes mély indulat, ellenszenv van bennem a porszívók iránt.

Ünnepek ide vagy oda, azért az étkezése továbbra is figyelek. Szép komótosan, de sikerült ~12 kilót lefogynom, amit főleg étkezésem teljes megváltoztatásával értem el. Szóval nem diétáról van szó igazándiból, hanem életmód- és szemléletváltásról. Röviden annyit erről, hogy egy majdnem-paleolit étrendet követek, ami nekem nagyon bevált. Edzeni most anyagi megfontolásból nem tudok eljárni, de azért itthon fogok valamit csinálni. Cégem ugyan biztosít sportolási lehetőséget egy jobb nevű konditeremben, de oda meg vennem kéne valami normális sportcipőt, ugyanis jelenleg semmilyen sportcipőm sincs. Azért hiányozni fog a kettlebell.. Majd ha elköltöztünk és minden ki van fizetve, kitalálom, hogy mi legyen.

Az utóbbi időben nincs sok időm írogatni, bár most, hogy ezen a héten majd’ mindennap itthon voltam, igyekeztem rendszeresen “szállítani” legalább egy postot. Most ez köt le, meg a politika. Miről írjak, ha nem a saját gyermekemről kinek születése oly nagy hatással volt rám? Persze nem széppróza vagy vers a kategória, de nem baj – az, hogy kicsit kívül esnek a komfort zónámon az ilyen jellegű irományok, csak külön jó. Legalább nem rozsdásodnak be a dolgok. A téma, gondolat egyszerűen adta magát, jött. Tudom jól, mennyire illékonyak bizonyos részletek, emlékek, képek és mennyire nehéz olykor foszlányokból, darabokból felidézni, összerakni az egészet. Gyermekünkkel kapcsolatban pedig nem szeretnék semmit sem elmulasztani. Meg aztán jobban tetszik ez a kifejtős, hosszabb forma, mint mondjuk a Twitter, bár előfordulhat, hogy egy-egy rövidebb gondolat ott is fel fog bukkanni.

Várakozással tekintek a Húsvét és húsvéti elmélyülés, komolyodás elébe és így kívánok mindenkinek Áldott Húsvétot!

Hazafele bementem kedvenc könyvesboltomba és vettem egyet a hetilapból is, amit olvasni szoktam. Tudom jól, hogy az Interneten mindent meg lehet találni, el lehet olvasni, de számomra ez nem csak az olvasásról szól, hanem arról, hogy a megfelelő, hiteles embereket, köröket támogassam, akik a számomra is fontos értékeket, nézeteket képviselik. Meg aztán ott van az újság érzése is az ember kezében. Hiába – se laptop, sem iPad nem jön a közelébe, főleg nem az asztali géphez csatlakoztatott monitorok “élménye”. Persze az Interneten keringő videó óta azt is tudjuk ugye, hogy az iPad nem igazán alkalmas mondjuk legyeket lecsapni.

Visszatérve az újságra – a hírek nem is annyira fontosak, hiszen ezeket tényleg el lehet olvasni a hírekkel foglalkozó oldalakon (portálokon) – és el is szoktam olvasni őket -, sokkal inkább az emberi hangot, az esztétikumot, a cikkek és a tartalom logikusan átgondolt összeállítása mögötti munkát becsülöm, szeretem és fizetem meg, ami egy számomra értékes és nekem tetsző csokorban nyújtja át az egészet egy ilyen lap képében.

Ma nem kellett annyit rohangálnom egyébként. A munkahelyemen kívül csak két DM-ben voltam és leadtam egy akcióra/kedvezményre való jelentkezésünket. Adtak egy 15%-os kupont, amit majd levásárolhatunk, ha veszünk valamit Szintának és elvileg postán is küldenek majd ezt-azt.

Az éjszaka viszonylag nyugisan telt. Fél kettő körül mondjuk nem túl jó kelni, de ez van. Mindenesetre evés után Szinta hamar el szokott aludni és jól alszik, sokáig. Legközelebb 5:40-kor kellett etetni, de szerencsémre én előbb ébredtem. A korán kelés egy dolog, a baj akkor van, ha nem az ember saját bioritmusa szerint történik. Ha magadtól felébredsz, mert korán szoktál ébredni vagy mert wc-re kell menni, akkor nem olyan rossz, mint ha óra ébreszt (vagy egy síró gyerek). Igazából ki tudtam aludni magam és végül valamikor 8 után keltem, kipihenten.

A nap hamar elment. Mindjárt 6 óra. Hét körül szerintem újabb etetés jön (ha kihúzzuk addig), aztán 11-f12-körül, 2-f3 táján, majd 6 körül megint egy és így tovább. Legalábbis remélem, hogy így lesz. Ezzel lehet tervezni, számolni valamennyire, ami nem rossz. Kicsit jobb a helyzet az anyatejjel is – úgy néz ki nem lesz gond. Fontos a megfelelő mennyiségű étel, ital bevitele és a mellek masszírozása is. Az anyatej termelésének megindításához komoly segítség az alkoholmentes sör és egy külön erre a célra gyártott teakeverék gyógynövényekből.

Igazából bizakodó vagyok, de persze majd meglátjuk mit hoz az éjszaka.

Reggel a gyerekorvos is itt járt. Pont etetés után, de büfiztetés előtt jött. Mindent rendben talált, aztán elviharzott.

Kimentem ma az iratokért az önkormányzatba, így Szintának van már születési anyakönyvi kivonata és lakcím kártyája is. Vettem egy teáskannát is, ami csak az övé.

Este lejött sógornőm két unokaöcsémmel és segített Szinta legelső itthoni fürdetésénél. Sok jó tanácsot kaptunk. Rengeteg kisebb-nagyobb hasznos fogás, trükk van. Némi mellmasszázs, alkoholmentes sör és tejindító tea hatására végre ma úgy néz ki, hogy a tej kezd rendesen megindulni. Szinta ~50 grammot tudott kiszopizni (igaz, hogy kb 2 óra alatt). Mindenesetre nagyon örülünk, hogy megindult.

Evés után nem sokkal fájni kezdett a hasa és órákon át nyűgös, sírós volt. Végül némi rotyogtatás és tisztába tétet után megnyugodott és elaludt a kicsi.

Nehéz lesz a munka mellett. Azt hiszem nem fogom megúszni a másik szobában alvás + füldugó kombinációt (pedig nem örülök neki).

Még mindig felfoghatatlan, leírhatatlan érzés apának lenni. Határozottan érzek valamiféle gyengédséget, szeretetet és azt, hogy védenem, óvnom kell. Gyakran párásodnak be szemeim is.. Nem tudok rá szavakat találni igazán.

Sokat rohangáltam – mérleget béreltünk, kézi mellpumpát vettem, patikába kellett menni (nem is egyszer), postára, DM-be. Fél hatra jött a védőnő, aki elmagyarázta a teendőket a szoptatással, táplálással és fürdetéssel kapcsolatban. Végül ki kellett mennem tápszert venni, mivel nem igazán jött a tej, így pedig a gyerek éhes maradt és párom is kezdett nagyon aggódni, idegeskedni. Szerencsére a védőnő és a tény, hogy lányunk végülis tápszerrel jól lakott (majd elaludt) megnyugtatta. A tejnek még gyűlnie kell, melleinek pedig gyógyulnia (sajnos ki vannak kicsit sebesedve).

Holnap vissza kell menni a patikába két tételért, amit nem tudtak azonnal odaadni első ottjártamkor. Ezen kívül az önkormányzatot is fel kell keresnem Szinta papírjaiért.

A viszonylag kevés szabadidőmben a tengernyi érdeklődésemet és szenvedélyemet igyekszem kielégíteni – kevés sikerrel. A filmezés és az olvasás továbbra is mindennapjaim része, úgymint a főzés, amivel kapcsolatban próbálok minél több rendezvényen résztvenni. Ehhez meg is kapom a maximális támogatást a környezetemtől és amikor én magam nem értesülök valamiről, informálnak a többiek. Ők ugyan nem olyan elvetemültek mint én, mégis szívesen jönnek velem amikor az idejük engedi.

Időközben kiosztották az Oscar-díjakat is, amit nagy izgalommal (vagy inkább buzgalommal) vártam. Hetekig készültem “az eseményre”, ami a jelölt filmek végignézésében merült ki – végül 15 filmet néztem meg nagyjából 12 nap alatt. Így objektív tudtam maradni és a hozzám hasonló filmkedvelő vendégeimet és kollégáimat is kielégítően tudtam informálni. Végül nagyon elégedett voltam a végeredményekkel, habár teljesen megjósolhatóak voltak. Kár, hogy nem fogadtam a befutókra!

Az első gasztrorendezvényem még február első napjára esett, amikor a Bloomingdale’s születésnapját ünnepeltük és ennek keretében Suzanne Husseini tartott főzőbemutatót kóstolással egybekötve, majd az általa készített szülinapi tortákkal zárult az esemény. Cassata-t készített, ami túrókrémmel töltött torta volt, színezett marcipánnal bevonva. Nem tudtam megenni, olyan tömény volt, persze az arab vendégek még repetáztak is belőle … A palesztin származású, Kanadában felnőtt “arab Nigella” egy valódi modern közel-keleti nő, aki mélyen tiszteli a gyökereit és a hagyományokat. Szenvedélye a főzés, amit azonnal érzékelünk amint fakanalat ragad és öröm hallgatni, amikor mesél – márpedig folyton mesél … az ételekről. Sok bennünk a közös vonás! Nem volt számomra ismeretlen, mert már korábban megkaptam a decemberben megjelent könyvét (When Suzanne cooks), amit azóta is nagy haszonnal forgatok mikor “valami arabot” kívánunk. Itt végülis dedikálta a könyvem és legnagyobb örömömre egy közös fotó is készült. Végül úgy váltunk el, hogy a Taste of Dubai-on találkozunk, hiszen magától értetődő volt, hogy nekem ott a helyem.

<

Március elején rendezték meg a három napos gasztronómiai és zenei fesztivált, amire mi pénteken – a legzsúfoltabb napon, mindenki heti fix szabadnapján – tudtunk kimenni. Ez a rendezvény már negyedik éve kerül itt megrendezésre és ahogy azt a nagy eseményekre mondani szokás, mindenki ott volt, aki számít. Ez 22 jelenlévő éttermet jelentett, amelyek erre az eseményre összeállított menükkel örvendeztették meg a nagyérdeműt.

Néhány héttel korábban értesülést szereztem egy jótékonysági sütésről (Charity Baking), a helyi GoodFood magazin szervezésében, ami ennek a rendezvénynek a keretein belül került megrendezésre, s bár nem derült ki pontosan milyen célra is gyűjtenénk, de úgy voltam vele, hogy édesmindegy. Én sütök. Így levelezésbe kezdtem egy kapcsolattartóval, akivel aztán nem is találkoztam személyesen, valahogy így jött ki. De nagyon örvendeztek a standnál miután két féle, összesen 85 darab egyenként csomagolt portékával érkeztem a tett színhelyére.

A lakótársam, Andi is fantasztikus volt és nélküle nem sikerült volna ilyen jól. Egyrészt anyagilag is beszállt, mint támogató, másrészt senki más nem koldul ilyen ügyesen fóliát a virágárustól, ahogyan azt ő tette. Más módon nem tudtunk volna csomagolóanyagot szerezni, szóval jövünk egy sütivel a virágárus fiúnak – aki egyébként rendkívül kedves volt velünk, pedig nem is vettünk virágot.

A süteményeket még nyitás előtt kellett eljuttatnunk a célállomásra, ami elég bonyolultnak bizonyult, mert senki nem tudott rólunk a biztonságiaktól. Végül aztán egy időközben érkező újabb Charity Baker-rel meggyőztük ezeket a kemény legényeket, hogy engedjenek be és lefizettük őket egy-egy sütivel, amiért még kiállítói kártyát is kaptunk a nyakunkba. Így újabb törvényszerűséget fogalmaztam meg, miszerint sütivel a kezünkben sokkal nagyobb eséllyel jutunk be bárhova, így mindig jó ha van az ember lányánál egy ilyen jolly joker.

A többieket csak későbbre vártuk, így Andival felfedezőútra indultunk és megreggeliztünk, elvégre itt most az étel volt a középpontban. Én életem legrosszabb pekingi kacsáját ettem, pedig nem szoktam mellényúlni mikor választok, de ez igen gyenge volt. Gyorsan túltettem magam rajta köszönhetően az olasz bornak, amit Andi fedezett fel “reggeli keresgélés” közben. Ő végül arab édességeket választott bemelegítésként, amik viszont különösen alulmúlták az elképzeléseinket. Mégcsak édesek sem voltak, pedig az arab konyha aztán nem sajnálja sem a cukrot, sem a mézet!

Nagyon jó programokkal vártak a szervezők, így ellátogattunk két helyszínre is, ahol főzőbemutatókat tartottak. Az első helyszínen Matteo Bertuletti a Certo olasz chef-je és John Sinjobi az Indego indiai chef-je mérte össze erejét, amikor adott alapanyagokból kellett improvizálniuk. Természetesen mi ”olasz szakosok” a talján mestert részesítettük előnyben és jó lóra tettünk! Utána ellátogattunk a Miele főzőkurzusára, de csak mint nézők. Vicces látványt nyújtottak a kezdő kukták, ahogy 70 cm*100 cm-es pultjukon próbáltak ketten dolgozni az instrukciók alapján, s közben próbáltak nem tudomást venni egy-egy homokfuvallatról ami a sátor nyitott oldala felől érkezett.

Azt már előre tudtam, hogy Gary Rhodes jelen lesz, mivel mindkét itteni étterme (Rhodes Twenty10 és Rhodes Mezzanine) résztvett a rendezvényen. Azonban amikor sétálgatás közben egyszercsak megláttam, a szavam is elakadt. Ő egy igazi ikon, valódi szakács, aki annak ellenére, hogy világszerte vannak éttermei, mégis minden nap hajnalban kel és éjszaka fejezi be a munkát az angliai éttermében. Utálja mikor celebrity chef-nek bélyegzik és igazi maximalista. Mindezt úgy teszi, hogy évtizedekkel korábban volt egy súlyos balesete, aminek következtében agyműtéten esett át, mégis felállt belőle, máig mintegy 16 könyvet jelentetett meg és 2006-ban kitüntette a királynő a vendéglátóiparban és az angol konyha népszerűsítéséért végzett kiemelkedő munkájáért.

Szóval nagy meghatottságomban, hogy életnagyságban állt előttem, gyorsan megvettem a kiállított (mellesleg nagyon hasznos) könyvét, amit azonnyomban alá is írt nekem. Eközben megjegyezte, hogy nagyon szép a nevem – még jó, hogy megváltoztattam! Ekkor pedig megkérdeztem mit szólna egy közös képhez, mire azt válaszolta “It would be my pleasure.” – ami annyit tesz, hogy ez az én örömömre szolgálna. Ezt viszont olyan szépen mondta, ahogy azt egy angol úriember csak teheti. Úgyhogy teljesen levett a lábamról. Annyit mondok csak, hogy neki nincs szüksége reklámra!

Végül pár óra elteltével a többiek is csatlakoztak hozzánk, ekkor kezdődött csak az igazi élet, hiszen délután 3-4 óra körül járt. Mi nagyon buta módon elhalasztottuk az evést Rhodes-nál mondván, hogy megvárjuk a többieket. Akkor még volt asztal. Viszont mire csapatosan körbejártuk az éttermeket már egy sem volt, mert ez épp az uzsonnaidőbe esett. Ezt egy óriási szervezési bakinak róttuk fel, mert végül a többiek hazamentek, mi pedig a füvön ülve “piknikeztünk”. Megkóstoltunk egy felejthető tésztaételt a Certo-tól, viszont ami egyértelműen elfoglalta a No.1 helyet az Gordon Ramsay éttermének, a Verre-nek a párolt borjúszelete tormás zellerpürével. Az egy reveláció volt! Én ilyen jó vöröshúsból készült fogást még életemben nem ettem. Le a kalappal Scott Price előtt, aki az étterem főszakácsa és Ramsay előtt is, akinek valóban érezhető a kezenyoma minden részleten. Ez egy csillagos ötös.

Érdekességként jegyzem meg, hogy helyieket szinte nem is láttunk a látogatók között, azonban mindenféle náció képviseltette magát. Lássuk be finomakat enni azért majdnem mindenki szeret! Az ételek ára elég borsos, egy főétel 20-45 dirham kb. 1000-2500 Ft között mozgott, ami nem egy adag ételt jelent, hanem nagyobb kóstolókat. Az alkohol árak pedig úgyszintén borsosak, de ez így van itt mindenhol, mert nagy adó terheli.

Természetesen sikerült újabb alapanyagokat beszerezni, Carluccio-tól rizottórizst (vialone nano-t), aranyszínű kukoricadarát és egy szuper tésztavágót, ami a mi derelyevágónkhoz hasonlít, csak szélesebb az éle, így biztosítva, hogy legyen a töltött tésztának pereme. Egyszerűen nem lehet az ilyet otthagyni! A másik kedvenccé vált helyem egy olajakat forgalmazó cég standja lett. Pár héttel korábban vettem tőlük szarvasgomba olajat, s itt most árultak olyan olajakat, amiket boltban nem is lehet kapni. Na, nekem sem kellett több! Miután végigkóstoltuk a kínálatot egy üveg avokádóolajhoz “ragadt” a kezem, amihez végül még választhattam egy másikat ajándékba – ez pedig mogyoróolaj lett. Az avokádóolaj rendkívül ízletes és hogy a szakmámhoz is hű maradjak, azóta csináltam házilag kétfázisú sminklemosót, amiben ez lett a zsíros fázis. A bőrömnek is ízlik!

Nagy élmény volt még látnom Jun Tanaka-t, aki izgalmas bemutatót tartott japán konyha témában. Na majd egyszer erre is sor kerül … addig is hozzáírom a kilométeres listámhoz.

Késő délután indultunk haza elcsigázva a sok gyaloglástól, egy kicsit megégve a tavaszi napsugaraktól és vékony homokréteggel az egész testünkön. De nagyon jól éreztük magunkat és jövőre is megyünk. A sütemények szépen elkeltek és végül több, mint 3000 dirhamot gyűjtöttek össze egy hátrányos helyzetű család megsegítésére. Pár hete kaptam egy köszönőlevelet az újság főszerkesztőjétől, s a válaszlevelemben biztosítottam afelől, hogy minden ilyen kezdeményezésben szívesen résztveszek. Így bármikor jöhet a következő jótékonykodás!

Már csak 10 nap Írországig, addig pedig mindketten be vagyunk táblázva- ma este Western buli, pénteken pincebuli, szombaton Lars unokaöccsének a konfirmációja, aztán egy hét suli, hétvégén mindketten önkéntesek leszünk egy zenei fesztiválon, aztán hétfőn irány Éire.

Találtunk egy iszonyat jó ajánlatot- 1200 korona (kb 160 euro) egy vonatjegyért, amivel 10 napból 5ön lehet utazni Európán belül bármennyit, és bárhova. Azt tervezzük, hogy ősziszünetben teszünk egy szép nagy kört
Elég sok kiadás jött össze hirtelen- természetesen beszálltam a konfirmációs ajándékba, lejárt a telefonkártyám, és defektet kapott a biciklim. Még így is sikerül az ösztöndíj nélkül kijönni Ráadásul vettem egy új melós nadrágot, ami végre vízlepergető, szóval minden happy.