Van egy internetes fórum, ahol a terhességem kezdetétől fogva gyakran megfordultam. Olyan anyák dumálgatnak itt egymással, akik 2009 augusztusára várták a babát.  A közösség és a témák is egészen jók voltak (leszámítva a fórumokon tipikus megmondósak és sértődékenyek párharcát) mindaddig, amíg meg nem születtek a gyerekek. Azóta vagy hencegni járnak oda az emberek, vagy csak azért, mert épp pánikba estek valamiért, és nem tudják mit kell csinálni (az egyik legviccesebb ilyen hsz arról szólt, hogy szösz ment a gyerek szemébe és mostmileszúristen). Engem leginkább a hencegők idegesítenek. Van, aki a gyereke súlyával kérkedik, van, aki azzal, hogy már átfordul, feltámaszkodik, tárgyért nyúl és megfogja, gőgicsél, énekel, hangot utánoz. Azon kívül, hogy mindezzel megnyomorították a fórum hangulatát, volt olyan anyuka (szegény a naívak táborát gyarapítja), ai komolyan fontolóra vette, hogy az ő csemetéje bizony fejlődésben visszamaradt, mert 2 hónaposan még az éjszakát sem alussza át. Hiába, rajtam (és az imént említett anyukán kívül) mindenki másnak mintagyereke van.

Így jártam a Ringatón is a minap egy anyukával, akinek a babája Ábelnél 3 héttel idősebb. Én sok különbséget nem veszek észre a két gyerek között, kivéve talán, hogy a kislány egy kicsit kisebb Macifiúnál (ami szerintem tök normális), mindenesetre az anyukában ez akkora pánikot keltett, hogy hevesen kezdte magyarázni, hogy az ő kislánya már 7 kiló (féllel több, mint Ábel) és 2 hetes kora óta átalussza az éjszakát és csak anyatejjel eteti (hogy ez miért nagy szám, azt nem tudom, de mindenesetre demonstratív céllal minden ringató alatt megszoptatja).

Nem tudom, hogy miért kell ekkora versenyt csinálni a gyerekbizniszből, és miért kell elbizonytalanítani a sok kismamát a mintagyerekek történeteivel, hiszen az igazán őszinte beszélgetésekből hamar kiderül, hogy amikor a gyerek átalszik egy éjszakát, akkor azért szopizni felkelt ám esetleg kétszer is, amelyik baba “beszél”, az pedig egyszerűn az anyukája hanglejtését utánozza. Ha pedig még ez sem nyugatná meg az újdonsült anyukát, akkor érdemes a youtube-on megnézni a sok lüke videót az állítólagos csoda- és mintagyerekekről, amikből hamar kiderül, hogy legtöbbjük nem más, mint egy elragadóan cuki 3 hónapos.

A védőnőnk furcsa egy lélek. Azt ugye írtam már, hogy gyereket mérni nem nagyon tud. Fontos tulajdonsága még az is, hogy az elsőgyerekes anyuka sok hasznát nem tudja venni, mert az ember bármit kérdez tőle, csak annyit mond, hogy nem kell izgulni, ez teljesen normális. Mondjuk ez elsőre nem tűnik akkora bajnak, mármint az, hogy lelket ölt az emberbe, de én például utálom, hogy magyarázatokat nem ad a dolgok mellé. Ha a kérdés ugyanis úgy szól, hogy ezt vagy azt miért így csinálja a gyerek, a válasz akkor sem egy gyereklélektani fejtegetés, csupán annyi, hogy ez így jó. Hamar megszokja így az ember, hogy a szükségesnél több infót ne próbáljon meg megosztani a védőnővel, illetve felesleges kérdéseket meg végképp ne tegyen fel.

A minap egy óvatlan pillanatban azonban elfelejtettem ezt az alapszabályt, és a kelleténél több infót osztottam meg vele. Arra a kérdésre ugyanis, hogy hogy van a császármetszéses hegem, válaszként egy bővített mondatban elmondtam, hogy szuperül, csak a terhességi csíkok és a hasam megváltozott alakját nem szeretem. Ő erre a világ legnagyobb természetességével csak annyit mondott: – Ja, azzal nem kell foglalkozni. Meg kell plasztikáztatni. Én is megcsináltattam…. És ahogyan a hasához nyúlt egy pillanatra elfogott a rettegés, hogy meg is mutatja mindjárt.

Mert ennyire jó barátok azért nem vagyunk.

A hétvégén nagyon megörültünk a jó időnek, és rögtön ki is találtuk, hogy a pomázi utcákon való kóborlást lecseréljük egy igazi kirándulásra. El is indultunk Gödöllőre, gondolván, hogy megnézzük a kastélyt, eszünk valamit és sétálgatunk. Nagy csalódás volt, hogy az egyébként magát akadálymentesként hirdető kastélyt nem lehet babakocsival megnézni. A recepción azt mondták, ennek műtárgyvédelmi okai vannak.A kengurut ugyan tudtak volna adni, de abba pici gyereket nem nagyon lehet beletenni (gerincvédelmi okokból), nagyot meg nem igen lehet cipelni (szülői gerincvédelelmi okokból). Nem bírom felfogni, hogy a kerekesszék és a babakocsi miben különbözik egymástól, illetve azt sem, hogy akkor miért nem lehet esetleg egy kisebb babakocsit kölcsönözni a ruhatárban hasonlóképpen ahhoz, ahogy ezt a kerekesszékkel is teszik. Duzzogva hagytuk magunk mögött Gödöllőt, ám a poszt pozitív kicsengéséhez meg kell jegyeznem, hogy így legalább barangolás közben rátaláltunk a vácrátóti botanikus kertre, ami egyszerűen gyönyörű, és nem mellékesen, babakocsival is teljes egészében bejárható.

Valamit valamiért

Közlekedni gyerekkel nem egyszerű, még akkor sem, ha minden eszközünk adott a dologhoz. Nekünk például van Chicco babahordozónk, ami autósülésként is használatos, valamint van babakocsink (Graco Quattro Tour), amit szeretünk, viszont az én C3-asom annál kevésbé. A QT ugyanis nagyon jó kocsi (nagy, bolygósítható kerekei vannak, állítható karú és több fokozatban dönthető), viszont ennek megfelelően eléggé nehéz is – 15 kiló. Ha mindennek cipelése nem lenne még elég, általában egy sima kiruccanáshoz is kell a pelenkázótáska, ami újabb cipelendő súlyt jelent. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bevásárolni igazán csak ott tudok egyedül a gyerekkel, ahol van bevesárlókocsi, hiszen arra csak rá kell pakolni a hordozót, és akkor legalább ketten együtt is be tudunk menni. (Babakocsival nem is próbáltam még bevásárolni, mert elképzelni sem tudom, hogyan kell tolni a kocsit és vinni a kosarat egyszerre.) Vannak viszont olyan helyzetek, ahol nincsen bevásárlókocsi, illetve a babakocsi sem fér, ilyenek például napjaink oly divatos plázái. Kreatív anyukaként azonban nagy mellénnyel arra gondoltam, hogy pillanatokon belül orvosolni tudom ezt a problémát is, így a Tesz-veszen leütöttem egy Naniát, ami egy kerekes hordozó. Elég csak az autóban tárolt ülést rápattintani a vázra, és már mehetünk is plázázni. Súlyát tekintve az egész csupán 5 kiló, és használatban is meglepően masszívnak tűnik.

Gyerekkel azonban a dolgok soha nem ilyen egyszerűek, és az ugyan kreatív, de nagyon naív anyukának rögtön pofára kellett esnie. Tegnap elmentünk bevásárolni, és amikor ráemeltük a hordozót a bevásárlókocsi tetejére, akkor derült ki, hogy a Nania hordozója pontosan illeszkedik a megfelelő vázhoz, viszont a speciális alakja miatt nem lehet biztonságosan rátenni a bevásárlókocsira, mert egyszerűen lecsúszik róla.

Mikor tanul már meg ez a gyerek járni?!

Olyan furcsa hangulatom lett hirtelen… inkább kiírom magamból Nektek, hátha segít.
Minek szólunk be interneten? Nem az a válasz mindig, hogy interneten könnyű oltogatni? Hogy élőben bezzeg nem lenne olyan nagy az arcunk?
Hogy Internetországban könnyű magunkat valóságos istencsodájának látni? Hogy “ellenfeleink” úgyis beverik a pofánkat IRL, ha tovább csesztetjük őket,
még ha jogosan is?
De hogy? Ez csak internetes beszélgetés. Úgy könnyű oltani valakit.
Vagy fenyegetni. Ezzel azok is hülyét csinálnak magukból, akik meg akarják mondani a tutit. Úgyse találkoztok. Vagy pedig nem szándékosan, de összefuttok az Ödönbödön utcában a 17-es szám alatt, de ez most nem számít.
Egyáltalán minek válaszolnak, mégha logikusan is? Annak sincs értelme, általában. Mert nem könnyű elkerülni azt, hogy:
“Te szánalmas kis izé vagy. Én / ő meg…” És máris jön a saját magunk magasztalása, még ha nem szándékosan is.
Ki lehet büszke magára? Főleg ilyen idősen, mint az én korosztályom (16 körül)?
Miért kell anyázni? Ha elkezdtünk anyázni, miért nem lehet valahogy abbahagyni? Az se könnyű, igaz. De egyszer valakinek lehetne revelációja (remélem, jól írom… hiába, a Simpsons Movie hatása), mint nekem, s rájöhetne, hogy interneten sokkal többre megyünk szép szóval, mint anyázással, kurvázással meg szánalmasozással. Még azzal is elboldogulnánk, akit egyébként nem bírunk.
Mert könnyebb, sőt helyesebb, mint az állandó konfrontáció, vita.
De hé! Annak sincs értelme, ha jófejek vagyunk; akkor meg azért leszünk egyszer céltáblák.
Akkor meg minek van értelme egyáltalán? Érzitek ennek a hülye logikáját? Mi, emberek állandóan a saját csapdáinkba, gyengeségeinkbe futunk, mégis felrójuk
más embereknek azokat, amik ránk is igazak. A hülyeségeket, amiket esetleg alig pár hónapja vetkőztünk le, mindjárt felfedezzük a másikban is, és jól lebasszuk érte, de ez a ‘Worst Case Model’. De ha egyszer a vérünkben van, hogy a nekünk antipatikus embereket abban a szent pillanatban jól a földbe döngöljük (persze még mindig a netről van szó, a való életben nem igazán érzünk késztetést arra, hogy leugassuk embertársainkat)? Mások ugyanazt az embert tökre bírják. Neki is van jó oldala (azért gonoszan hozzátenném, hogy jó esetben, mivel bevallom, hogy vannak olyanok, akikkel lehetetlen szót érteni, mert annyira sötétek és/vagy szűklátókörűek), amiért lehet kedvelni. A legorombításnak a legtöbb esetben nincs értelme, mert csak egy nagy szócsata lesz belőle! Ezért mondom azt, hogy mindezek ellenére, kedvesen kell hozzáállni az interneten az ilyen dolgokhoz. Ha rájövünk, hogy idegesít minket ez az ember, jobb továbbállni, ignorálni.
De hát én se tartanám be sokáig ezeket a tanácsokat! Akkor finoman adjam a tudtára, hogy mi idegesít benne? Úgyse tud változtatni rajta.
Hm. Ennek az eszmefuttatásnak sok értelme nem volt… de azért kíváncsi lennék a kommetjeitekre.
További jó szórakozást! (Remélem, nem keltettem túlságosan a megmondóember benyomását.)

Sziasztok! Nos… mint azt bizonyára nem tudjátok, én egy Resident Evil fangirl vagyok. Ezért vetemedtem arra két héttel ezelőtt, hogy csináljak egy videót a negyedik játékból, egy igencsak… érdekes számra, vagy hogy fogalmazzam meg. A szám előadója Lady Gaga, a dal címe Pokerface.

Hogy miért rakom fel Revoblogra? Bevallom, le akarom győzni egy másik tecső felhasználónak a videóját nézettségben, mivel ő is csinált egy videót ugyanebből a játékból ugyanerre a számra, de utánam, szóval lekoppintotta az ötletemet. Remélem, segítetek behozni a hátrányomat, ami száznál többre rúg.
Köszi előre is! ^^
U.i.: Fizetett hirdetésünket hallották!

Resident Evil 4 – Pokerface

Úgy látom, a hét slágere a rohamos hasnövekedés lesz. Szinte hihetetlen, hogy minden reggel úgy kelek fel,  hogy ‘te jó ég, ez tegnap még nem volt itt!’. Pedig igen, de valahogy nem volt ekkora. Most először elkezdtem komolyan aggódni, hogyan is fogom én ezt a súlyt (ami szerencsére még mindig csak a plusz 1 kg) cipelni. L vígasztal, hogy ez ennél még sokkal nagyobb is lesz. Mindenesetre ijesztő, hogy az ember fizikai kiterjedése ennyit tud változni ilyen rövid idő alatt.

És paramami még csak most indult be…

Már sokszor elpanaszoltam, hogy mekkora hülyeségnek tartom, hogy más intézményekkel ellentétben nekünk az utolsó, szakdolgozatírós félévben is iskolába kell járnunk, ráadásul óráink kötelezően bejárósak. Persze, lehet mondani, hogy az a három tárgy, meg a napi másfél óra nem vesz el az életemből, de hogy rohangáljak például Budapestre anyaggyűjteni a könyvtárba, ha délután kettőkor be kell csámborognom az iskolába, ami persze 80 km messzeségben van a Szabó Ervin könyvtártól? Arról nem is beszélve, hogy Virtuális Valóság órára még kétszer nyolc oldalas beadandót és egy prezentációt is villantani kell, melynek leadási határideje egybeesik a szakdolgozat leadási határidejével….

panasznap.

Gondoltam megírom, hogy mennyire nem jöttek össze az október hónapra tervezett dolgok. Na nem mintha olyan nagy cucc lenne, csak frusztrál, hogy már hónapok óta limbózok a nagy semmiben és semmihez nincs semmi kedvem. WTF. Egy szó mint száz, elvonási tünetek ide vagy oda, egy anime nem sok, annyit se néztem meg/fejeztem be a felsoroltak közül… Hát ennyit erről. A tanulság: ne tervezz előre semmit, mert úgyse úgy fog lenni. Egyébként doujinshikat nézegetek, meg zenéket szedegetek le mostanság. Ja meg a Kodomo No Jikant torrentezgetem. Bár a DVD verzió jobb lesz…
Viszont indul egy új kategória, a hardcore kocka otakuk örömére!

Üdvözlet all!

Rev vagyok, alias pjotr vagy Dara. Örömmel üdvözlök mindenkit az új blogomon. (Ha valaki látogatja egyáltalán.) A következőkben elmondom, miért indult ez a blog.

A történet dióhéjban:

Telt-múlt a nyár, nem írtam már egy ideje a pár hónappal azelőtt alapított Blogdreams-es blogomba, aztán szeptember lett, elkezdődött a s***. Én közben a bátyám gépén tengettem az időmet a nettel (mert az én gépem be van halva perpill), és találtam egy érdekesnek tűnő animés emberke blogjára mutató linket. Blogdreams-es. Kattolok rá, hogy beleolvassak, és esetleg feliratkozzak az RSS feed-re.

Erre mi van?! Bejön az Extra.hu oldala, és tájékoztat, hogy a Blogdreams bezárta kapuit, bekampecolt, megmurderolt, finito, nyet, R.I.P. Oh mondom, bazmeg, jó hogy szóltok nekem arról, hogy kaput a blogomnak. Legalább egy emillel megdobhattak volna, hogy meg fog szünni. Mert ez így nagyon gáz volt. Nekik.

Az Extra tájékoztatott, hogy a bloggereket várja az új BÉTA blogszolgáltatásuk, és hogy át lehet izélni szept. 15-ig a tartalmakat. Meg hogy lehet írni a supportnak, ha nem megy. Nos, én regeltem a loginnevemmel, gondolván ott lesz a blogom, de zsír új account lett. Jó, mondjuk előtte meg kellett volna próbálnom belépni a BD accountommal, de lényegtelen. Aztán hagytam a francba, hogy majd írok nekik mailt, ha jó lesz a gépem… De mivel már szept. 13 van, és a gépem még mindig egyenértékű egy nagy rakat trágyával, ezért döntöttem, és regeltem egyet ide a WordPressre, ami azért túl népszerű ahhoz, hogy minden figyelmeztetés nélkül megszűnjön. Szóval, a Google cache segítségével “átmentek” pár cikket, a többi meg úgysem volt olyan Reves, meg hosszú, meg minden, és amúgyis a gépemről szóltak. Vagy lehet, hogy később (ha cache még hozza), majd még berakom ide azokat is, de nem valószínű.

Szóval köszönöm az Extrának a lehetőséget, a regelt tárhelyemre lehet, hogy egy wikit fogok feltenni, de a blogszolgjukból nem kérek. A poén az, hogy a WordPress motorját szándékozzák használni. Kek. Szal semmitől nem fogok elesni, ha itt folytatom.

Az átmentett cuccok után igyekszem majd többé-kevésbé frissíteni a blogot, és folytatni a megkezdett Reves formátumot. Éljen a Rev 2.0! (Ez hülye szóvicc volt.)

Rev-sama, vagy eccerűen csak Rev, a yeti