A Tömjénút az Egyiptomot, Indiát és Arábiát átszelő nagyobb kereskedelmi útvonalak gyűjtőneve. A Dél-Arábiától a Földközi-tengerig ívelő tömjénkereskedelem durván az i. e. 3. század és a Krisztus születése utáni 2. század között virágzott. A Tömjénút olyasfajta áruk szállítására szolgált, mint az arab tömjén és mirha; indiai fűszerek, ébenfa, selyem és finom kelmék; valamint kelet-afrikai ritka fafajták, tollak, állatbőrök, és arany.

Az ókori egyiptomiak a Vörös-tengeren közlekedve importáltak fűszereket a “Puntok földjéről” és Arábiából. Az indiai cikkeket arab hajókon vitték Adenbe. Különlegesen felszerelt tíroszi hajók, az úgynevezett “Tarziszi hajók,” számtalanszor végigjárták a keletre vezető utat, hogy arannyal, ezüsttel, elefántcsonttal és drágakövekkel megrakodva térjenek vissza.  Mindezt Ophir kikötőjében rakodták ki.

Himanshu Prabha Ray (2003) így ír erről:

A Periplus Maris Erythraei és egyéb görög szövegek több afrikai, dél-arábiai és indiai part menti helyszínre utalnak, amelyeket érintett a tömjén-, mirha-, fahéjkereskedelem, és jó néhány gumigyantafajta (például duaka, kankamon, mok rotu) szállítása.

Sztrabón, a görög történész szerint a Tömjénút egyik fontos állomása Gerrha volt. Ezt a várost babilóniai menekültek alapították káldeus kolóniaként. Gerrha nagy befolyást gyakorolt az Arábián és a Földközi-tenger térségén keresztülvivő Tömjénút útvonalára, és felügyelte Babilonba irányuló fűszerkereskedelmet az i. e. 1. század folyamán.

A tömjénkereskedelemben elfoglalt fontos pozíciójának köszönhetően, Jemen vonzotta a termékeny félholdból érkező telepeseket. Jemen gazdaságában kulcsfontosságúak voltak a tömjén- és mirhafák, ezért az uralkodóosztály szemében ezek a növények a gazdagság forrását jelentették.

Asszír források jelezték, hogy III. Tukulti-apil-Ésarra Fönícián keresztül tört Gáza felé.  Gáza végül is elesett, és uralkodója Egyiptomba menekült, ám később vazallus irányítóként visszatért. A támadás célja a régióban virágzó tömjénkereskedelem feletti irányítás megszerzése volt.

III. Tukulti-apil-Ésarra megtámadta Gázát, hogy megszerezze a Tömjénút feletti uralmat.^[8]

I. E. S. Edwards szerint a szír-efraimita háború összefügg az izraeliták és arameusok a Tömjénút északi részének ellenőrzésére irányuló törekvésével, ami egyben Transzjordánia uralását is jelentette. Régészek találtak feliratokat, amik a mu-u-na-a-a nép földjéről szerzett hadizsákmányról szólnak. Pk valószínűleg a meuniták voltak, akiket az Ószövetség is megemlít. Egyes tudósok ezt a népet az arábiai minaeanokként azonosítja, akik a Tömjénút északi kereskedelmi pontjait birtokolták, így részesei voltak a fűszerkereskedelemnek.

A Dhofarból származó fűszernövények és az indiai luxuscikkek gazdagságot hoztak az arábiai királyságokba. Dhofarból Khor Rori természetes kikötőjén át Arábia nyugati partjaira szállították a növényeket. A karavánok azután az északi királyságokba vitték az árut Szabába, Ketabánba, Sábába, Mainba, Palesztinába, egészen Gázáig. A luxuscikkek árába belekalkulálták az útközben a kutak és egyéb megállók tulajdonosainak fizetett adókat is.

Az India és Mediterráneum közti kereskedelem Jemen – Damaszkusz szárazföldi útvonalának létezése és működése a térségben élő/megtelepedő nabateusok nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ez a származása tekintetében még nem tisztázott népcsoport (a kutatások jelenlegi állása szerint Jemen (Sába) felől felszivárogva, majd a terméketlen Negev-sivatagban letelepedve, egy jellegzetes, a sivatagi körülményekhez igazodó – részben városi-, részben nomád – civilizációt hoztak létre (Udi Lewy). Királyságuk félúton az Akabai öböl és a Holt-tenger között feküdt, de befolyásuk érvényesült a Jemenből Damaszkuszba tartó teljes sivatagi Tömjénúton, amely az India és Egyiptom közötti fő útvonalat keresztezte (Mada’in Salih). Ez a pozíció lehetővé tette a nabateusok számára, hogy uralják a tömjénúton folyó kereskedelmet. I. Antigonosz Monophthalmosz, Szíria és Palesztína uralkodója hadjáratokat indított a nabateánusok ellen a Tömjénút felszabadítására, de nem járt sikerrel. A nabateánus kereskedelmi befolyás nőtt és több irányba is terjeszkedett.

Ezzel szemben Udi Léwi úgy tartja, hogy mivel a nabateus királyság békés úton olvadt be a római birodalomba, s békés náció lévén, háborúskodások nélkül vészelték át a zsidó felkelések korszakát is, sőt az 1-3. században volt a leggyümölcsözőbb gadassági életük.

Miután a Római birodalom átvette a hatalmat a Földközi-tenger medencéje fölött, visszaállt a kelettel folytatott közvetlen kereskedelem és eltörölték azokat az adókat, amelyeket korábban a deli középréteg szedett. Milo Kearney (2003) szerint “A déli arabok tiltakozásképpen kalóztámadásokat indítottak a római hajók ellen az Adeni öbölben. Válaszképp a rómaiak elpusztították Adent, és inkább a Vörös-tenger nyugat-abesszin kikötőit használták.” A középréteg monopóliumát gyengítette a monszunkereskedelem, amely miatt a pártus és arab középréteg áraik átalakítására kényszerült, hogy versenyképes maradhasson a római piacon árult, immár tengeri úton közvetlenül Indiából beszerzett cikkekkel. Az indiai hajók Egyiptomba tartottak, mivel a dél-ázsiai vízi utak nem egyetlen hatalom irányítása alá tartoztak.

A The Cambridge History of Africa (1975) ezt írja:

Az Arab félsziget körüli területek a Periplus Maris Erythraeileírása szerint.

Strabo szerint a Róma és India közötti kereskedelem növekvő tendenciát mutatott. (II.5.12.): Akárhogy is, amikor Cornelius Gallus lett Egyiptom prefektusa, elkísértem őt a Níluson felfelé, egészen Asszuánig és az etióp királyság határáig tartó hajóútjára. Így megtudtam, hogy pontosan százhúsz hajó van úton Myos Hormosból India felé, míg korábban, a Ptolemaioszok idejében legfeljebb néhány hajós vállalkozott arra, hogy ezen az útvonalon induljon Indiába kereskedni.

Young (2001) szerint:

Szászánida Birodalom 602 és 629 között, Sráfozott terület: Szasszánid katonai ellenőrzés alatt.

Patricia Crone (2006) azon a véleményen van, miszerint a szárazföldi kereskedelem továbbra is fennmaradt az India és a görög-római világ közötti egyre intenzívebb tengeri kapcsolatok mellett. A még nem iszlám mekkaiak például a rómaiak luxuscikkek iránti vágyának kielégítésére használták a Tömjénutat. A mekkaiak idején ugyanazokat a cikkeket exportálták: arab tömjént, kelet-afrikai elefántcsontot és aranyat, indiai fűszereket, kínai selymet stb.  A tömjénkereskedelem hanyatlása után Jemen kávékivitelre használta al-Mocha vörös-tengeri kikötőjét.

Egyiptom a Rásidún uralkodása idején.

A római-perzsa háborúkat követően a római Bizánci Birodalom területeit a perzsa szasszánius dinasztia tagja, I. Koszró hódította meg. 639 végén vagy 640 elején az arabok Amr ibn al-Ász vezetésével átszelték Egyiptomot.

Ez az előretörés Egyiptom iszlám meghódításának kezdetét jelentette.  Alexandria és a többi nagy kikötőváros,biztosította a Ptolemaiosz dinasztia óta görög-római világ számára az Indiával folytatott kereskedelmet.

Végül az ottománok meghódították Konstantinápolyt a 15. században, ami a törökök kezébe adta az Európa és Ázsia közötti legközvetlenebb kereskedelmi utak fölött gyakorolt hatalmat.

forrás: wikipédia

A Luxor Templom bejárata az első pylonnal
© 2006 HoremWeb felvétele

Aton-ábrázolás maradványai a templom törmeléke között talált köveken
© 2006 HoremWeb felvétele

A thutmoszida bárkaszentély a ramesszida udvarban
© 2004 HoremWeb felvétele

A ramesszida udvar, jobb szélen a második pylon előtti kolosszusokkal.
© 2006 HoremWeb felvétele

Lassan tíz éve, 1999 áprilisában a Luxor Templom egyik pylonján dr. Pécsi Ágnes egy különös feliratot mutatott egyiptomi idegenvezetőnknek, aki tanult szakmája szerint maga is egyiptológus volt. A feliratban egy név volt a furcsa, egy olyan név, ami nem illett a korhoz, amikor az adott rész épült. A kérdés akkor válasz nélkül maradt, így sokáig foglalkoztatott, és a következő látogatásaimon próbáltam – már valamivel több tudás birtokában – újra megtalálni a feliratot, hátha rájövök, hogy mi lehet a rejtély kulcsa. 2006-ban aztán sikerült fényképeket készítenünk az adott falrészletről, és a fórumunkon megoldásra is leltünk. Ezt a rejtélyt, és a megfejtését szeretném most bemutatni neked, hogy megízlelhesd, legalább részben, milyen izgalmas tud lenni egy-egy ilyen kérdés megoldása, és milyen közös munka és játék lehetősége rejlik abban, ha egy fórumon együttes erővel vetjük rá magunkat az ilyen csemegékre.

Először a templomról pár szót

A Luxor Templom, ókori nevén Ipet Reszit (Amon Déli Háreme) a világ minden városában a legnagyobb helyi látványosság lehetne, ám Luxorban csak második helyre szorul a Karnak Templom mögött a rangsorban, és a maga 260 méteres hosszúságával szinte eltörpül mellette. A templom múltja a XVIII. dinasztia előttre nyúlik, a ma is látható komplexum azonban elsősorban két uralkodóhoz kötődik: III. Amenhotephez és II. Ramszeszhez. Természetesen sokkal több király építkezett itt, egyes részeit III. Thotmesz, Horemheb, Tutankhamon, Sabaka, Taharka, sőt, Nagy Sándor idejére datálhatjuk. A templom folyamatosan tartó feltárási, állagmegóvási munkálatai során még Amarna-kori ábrázolásokat rejtő kövekre is bukkantak – az egyik képen egy ilyet is láthatsz, amelyen Aton napsugár-kezei könnyedén felismerhetők.

Ennek megfelelően a templom nem egységes szerkezetű, sőt, még az sem biztos, hogy egyetlen templomról beszélhetünk. A mai első udvart, ami II. Ramszesz dicsőségét hirdeti, bizonyos jelek szerint már az ókorban sem tekintették a  templom részének, mivel a korabeli iratokban ez más néven szerepel, és az Ipet Reszit név csak a templom déli, III. Amenhotep idején épült, majd többször átalakított és bővített részeire volt használatos. A kettősséget még ki is emeli, hogy a templom tengelye a második pylonnál megtörik, ami az egyiptomi templomok esetében meglehetősen szokatlan. Egyes vélemények szerint erre azért volt szükség, hogy az első pylon mögötti kis, háromosztatú thutmoszida bárkaszentélyt meg lehessen óvni, bár ez nem egészen illik bele az építtető II. Ramszeszről kialakult képbe. Mindenesetre szerencsénk van, hogy a szépséges és elegáns bárkaszentély így megmaradhatott, bár ma már annak feliratai is II. Ramszesz nagyságát tárják az istenek elé. Eredetileg azonban Hatsepszut és/vagy III. Thotmesz építtette – legjobb tudomásom szerint ez az egyetlen rész a hatalmas létesítményben, ami a thutmoszida uralkodókhoz köthető. Ennek a rejtélyben elég fontos szerepe van!

A templom szerepe sem tisztázott ma még, mivel a népszerű és régóta ismert építmény meglepően rosszul dokumentált. Gyakorlatilag csak egyes részeit publikálták, és kutatása jelenleg is folyik. Egyes vélemények szerint egyfajta koronázó templom lett volna, ahol az uralkodó beavatása során a királyi ka-lélekben részesült volna, míg egy másik, érdekes és szellemes elképzelés a templom egyes építészeti jellegzetességei és a tájolása folytán az éves áradás biztosításával hozza kapcsolatba. A templom fontos szerepet kapott az évenkénti Opet-ünnep alkalmával, olyannyira, hogy az első pylon mögötti részére ráépült középkori Abu el-Haggag mecset egyik ünnepén egy, az iszlámtól egyébként idegen, és feltételezhetően az Opet-ünnepig visszanyúló szokás szerint hajót hordoznak körbe.

A templom e fontossága miatt rengeteg uralkodó hagyott kisebb-nagyobb nyomot az építményen, így a ritka nevek felbukkanásában sincs sok különös. Abban viszont igen, amikor egy olyan névre bukkanunk a falakon, amelyet jóval a templom építése előttről ismerünk.

A rejtélyes jelenet

Tovább a szövegre –>

A rejtélyes kartust tartalmazó jelenet
© 2006 Szegedy Gusztáv felvétele,
a szerző szíves engedélyével

Nos, ott tartottunk, hogy még valamikor 1999-ben, amikor másodszorra jártam a Luxor Templomban, dr. Pécsi Ágnes egy érdekes feliratot mutatott a szintén egyiptológus végzettségű egyiptomi idegenvezetőnknek. Ehhez el kellett bújni a második pylon bal oldalán álló első II. Ramszesz-kolosszus mögé, ott – kb. derékmagasságban – rejtőzött a különös kartus. Erősen erodált falrész ez, a templomot a talajvíz sajnos nem kíméli, így a felirat helyenként igen sérült, rosszul kivehető. Idegenvezetőnk azonban kibogarászta a Ré, majd a Maat és Ka hieroglifákat a kartuson, és erősen hümmögött. Maatkaré - ez a név Hatsepszuttal fonódott össze – de mit keres Hatsepszut trónneve egy olyan templomrészen, ami legalább nyolcvan évvel az uralkodása után épült? A második pylon építtetője minden valószínűség szerint III. Amenhotep, aki jóval az után élt és alkotott, hogy III. Thotmesz, az ókor Napóleona megpróbálta mindenhonnan eltávolíttatni a nagynénje uralkodására vonatkozó emlékeket és feliratokat. Igaz, nem végzett tökéletes munkát, de a későbbi uralkodók is csatlakoztak hozzá (II. Ramszesz még a deir el-baharii templom Hatsepszut-kolosszusait is ledöntette és összetörette), csak hogy feledtessék, hogy egy nő is uralkodhatott királyként (ráadásul sikeres uralkodóként) a Két Ország trónján. E tény hirdetése III. Amenhotep számára sem lehetett cél - a felirat tehát mindenképpen anakronisztikus.

Mint említettem, a rejtélyes feliratra dr. Pécsi Ágnes hívta fel a figyelmünket, de ő egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott vele túl sokat foglalkozni, nekem viszont szöget ütött a fejembe e furcsaság. Sokáig nem tudtam vele érdemben bármit is kezdeni, ráadásul következő utamon nem is találtam meg a feliratot (valamilyen oknál fogva az első pylonon keresgéltem). Végül 2006 októberében Monsieur Poirot-val megtaláltuk és lefényképeztük a jelenetet, amihez a felirat tartozik, és a fórumunkon elkezdtük elemezgetni, hogy megfejthessük, hogy került a feledésre ítélt királynő neve egy, az utódai által épített templomfalra.

Recycling management?

Tovább a szövegre –>

Recycling: újrahasznosított kövek a Luxor Templom pronaoszánál…
© 2006 HoremWeb felvétele

…és Merenptah halotti templomában, a nyugati parton
© 2006 HoremWeb felvétele

Eleinte egészen merész dolognak látszott ez a rejtély. Felmerült, hogy egy régebbi épület köveit használták volna fel, és így került egy korábbi felirat faragása látható részre. Esetleg azért is került ilyen eldugott helyre, hogy ne tűnjön fel? Ez nem volt valószínű. Amikor III. Amenhotep megépíttette a pylont, abba belekerültek azok a kövek, amelyeken a felirat és az áldozati jelenet található. De akkor még nem álltak – nem állhattak – ott II. Ramszesz szobrai. Igaz, az sem valószínű, hogy III. Amenhotep parlagon hagyott volna egy ilyen jó kis szoborhelyet… Persze a régi épületekből kibontott, faragott kövek magától értetődő módon kerültek újra felhasználásra, hiszen az épületkő drága dolog volt, sok-sok munkát és problémát lehetett megtakarítani az újrahasznosítással. Ilyen téren a recycling is egyiptomi találmány… Általában azonban az újra beépített köveket faragással befelé, úgy építették a falakba, hogy a régebbi ábrázolás ne látsszon. Máskor, ha mindenképpen látszódott a felirat, akkor átvésték, kivakolták, bizonyára még le is festették. Igaz, az a tény, hogy esetünkben ilyen tevékenységnek semmi nyoma, semmit sem bizonyít. A vakolás, festés régesrég eltűnhetett a kőről. De ha egy régi jelenet került az akkor új pylonba, hogyhogy egyben maradt? A dombormű ugyanis nem egyetlen kőtömbön van, hanem többön. Sok helyen van a Luxor Templomban újrahasznosított kő beépítve, és elmondható, hogy nem törekedtek arra, hogy az ilyen faragványok együtt maradjanak, láthatóak és értelmezhetőek legyenek. Sokszor, ha látható is maradt az ábrázolás (amíg le nem vakolták), fejjel lefelé építették be, de legalábbis elfordítva. Erre máshol is sok példát találni – egyet éppen a Luxor Templom pronaoszánál kaptam lencsevégre.

Bár ez a lehetőség többeknek tetszett, a magam részéről nagyon gyorsan elvetettem. Más kellett legyen a kulcs, és megragadta a fantáziámat az, hogy a jelenet stílusa alapján induljak el.

Legyünk stílusosak!

Tovább a szövegre –>

Relief a Vörös Kápolnából
© 2006 HoremWeb felvétele

Az áldozatot bemutató alak
a bal felső sarokban a kérdéses Maatkaré kartussal
© 2006 Szegedy Gusztáv felvétele
a szerző szíves engedélyével

I. Sepenupet és I. Amenirdisz kartusai
a karnaki kápolna falán
© 2006 HoremWeb felvétele

II. Jahmesz (Amaszisz) feliratai
a karnaki II. Pszammetik templom falán
© 2006 HoremWeb felvétele

Feltűnő dolog, hogy mennyire elüt a felirat a templom többi szövegének stílusától. Maga a hozzá tartozó ábrázolás is más, kissé elnagyoltabb, rongáltabb (bár ez a már említett talajvíz miatt is lehet), és a jelek is vázlatosabbnak tűnnek. Ugyanakkor nem emlékeztetnek III. Amenhotep vagy II. Ramszesz vaskos és határozott, erőtől duzzadó hieroglifáira, sokkal inkább a karnaki Chapelle Rouge, Hatsepszut Vörös Kápolnája jeleire és alakjaira. Legalábbis ez volt az első benyomás.

Ha megnézed az oldalt látható képeket, akkor már láthatod, hogy miért csak az első benyomás volt ez, és láthatod, hogy azok között is jelentős a különbség. Hatsepszut alakjai légiesen könnyedek, valószínűtlenül karcsúak, és sugárzik belőlük egy jellegzetes, kifejezetten Hatsepszut idejéhez kötődő elegancia – imádom annak az időszaknak a művészetét! Más kérdés, hogy a nemrég azonosított múmiája tanulsága szerint meglehetősen elhízott királynő hajdani, leánykori karcsúságának eszményítéseként alakult-e ki ez a stílus, vagy más okai lehettek? Ez azonban mostani témánk szempontjából nem meghatározó. Az azonban a két felirat egymással összevetése után nem kétséges, hogy a luxori felirat a Vörös Kápolna (vagy akár a deir el-baharii Amon Dzseszer-Dzseszeru) gyönyörű domborműveihez képest silány macskakaparás, szinte odavetett vázlat.

Az áldozati jeleneten egy alak vehető csak ki, aki papi ruházatban áll egy teljesen kitöredezett istenalak (minden bizonnyal Amon-Ré, amit azt majd a szöveg is igazolja) előtt, és valami kisméretű tárgyat mutat fel, valószínűleg füstölőáldozatot kínálva az istennek. Első látásra elég nehéz eldönteni, hogy az alak férfi-e vagy nő. Hatsepszutot is gyakran ábrázolták nő létére férfi ruhában, de nem tudok egyetlen helyről sem, ahol a királyi regáliákat elhagyták volna, míg ez az alak egyértelműen kopaszra nyírtan, hajadonfőtt áll az isten előtt. Mindent összevetve, valami nem stimmel. Valami nagyon nem stimmel. Az egész jelenet stílusa inkább a Harmadik átmeneti korra utal.

A gyűjteményemben akad pár kép későbbi korból is. A Karnak Templom óriási komplexumában van egy kápolna I. Sepenupet (és I. Amenirdisz) idejéből – az Amon Isteni Hitvese címet viselő hölgy jóval később állt a thébai Amon-papság élén, a XXVI. dinasztia idején. A kis, mellőzött kápolna a Nagy Hiposztyl csarnoktól északra, az aprócska, de annál szebb Ptah-templom felé vezető út mellett bújik meg, egy gazos, elhanyagolt területen, és igen kevesen járnak arra, bár a templomkörzet a turisták egyik fő attrakciója.

A képeket összevetve már több hasonlóság fedezhető fel, de még sincs meg a szükséges mértékű stiláris egyezés. Alighanem valahol máshol kell keresgélni, és ebben sokat segíthet, ha sikerül megfejteni a feliratot. Esetleg későbbi lenne? Szerencsére van a közelben egy II. Pszammetik templom is, ahol II. Jahmesz (közismertebb nevén Amaszisz) fáraó felirataival is találkozhatunk. Hasonlít is – de valahogy nem eléggé. Sajnos, a felirat gyanúsan nem későkori.

Próbáljuk meg fordítva!

Bár elég régóta foglalkozom az egyiptomi nyelvvel, de nem elég mélységében. Az időhiány ebben is behatárol, és az a csoda, amit a több ezer év után megszólaló hieroglifák nyújtanak, megkéri az árát. Szerencsére a fórumunkon akadnak néhányan, akik élvezettel vetették bele magukat a nyomozásba, és egy nagyszerű játék, komoly fejtörés árán sikerült elfogadható megoldást találnunk. Nem részletezem, milyen akadályok és nehézségek álltak előttünk, csak azt, hogy a fal állapota miatt hiányzó jelek mellett még a látható jelek beazonosítása is gondokat okozott. Amikor pedig nagyjából egyértelművé váltak a hieroglifák, az összefüggésük vált bizonytalanná, és a kétségek felszámolásában, vagy legalábbis tisztázásában a közös munka nagyon sokat segített. És – ahogy vártuk – fény derült általa a rejtélyre is. Kulcsfontosságú volt, hogy Tigryss és Maatkaré-Meritamon, valamint Seshat és Meritseth segítsége révén a hiányzó és nehezen kivehető jelekre igen valószínű megfeleltetéseket találtunk. Így a következő feliratot sikerült rekonstruálni:

Tovább a szövegre –>

A felirat – a kiemelések a kulcsot jelentő neveket mutatják.
© 2006 Szegedy Gusztáv felvétele
a szerző szíves engedélyével

III. Thotmesz kartusai a karnaki Ptah-templom szentélyénél. A jobb oldali kartuson olvasható a Menkheperré trónnév.
© 2006 HoremWeb felvétele

Herihór kartusai mindenütt
- a karnaki Khonszu-templom perisztyludvarán
© 2006 HoremWeb felvétele

A felirat jobbról balra olvasható, és a pirossal jelzett jelek ebben az esetben az igen bizonytalan kiegészítéseket jelzik. Sajnos ezek között van olyan is, ami jelentős mértékben megkérdőjelezik a fordítás helyességét, de ennél többre nem jutottunk. A szöveg MDC-ben így mutat (ha nem érted, nem baj, nyugodtan ugord át, csak azért tettem be, mert hátha akad, aki számára érdekes):

ir:t snTr*N33&N33A Hz*(mw : n) i * (mn:n:ra*Z1) nb g*g*g tA tA N21*N21 !
r&p&a Hr*tp tA:tA:N21*N21 nTr*Hm*(tp:p) n i*(mn:n:ra*Z1) !
sw*(t:Z2)*nTr pA nDm * m * (H8 : Z1) pA anx*(Aa11:P8h) !
sw*zA&t n X:t*Z1-f N36-f nTr*(N42:t) !
n i*(mn:n) nb tA:tA < ra-mAat-kA > !

Még érdekesebb a hozzáértőbbek számára a tudományos átírással, úgynevezett transzliterációban bemutatni, de azzal még nem sikerült teljesen zöldágra vergődnöm. Egy elég bizonytalan változat azért hadd álljon itt:

jr.t snTr.w (…) Jmn-Ra nb ns.wt tA.wy
rpa Hr tp tA.wy Hm nTr tp n Jmn-Ra
nsw.t nTr.w pA-nDm zA pA-anx mAa hrw
zA.t nsw.t n.t Xt=f mr.t=f Hm.t nTr n
Jmn-Ra nb tA.wy <mAat-kA-ra>

Mindenesetre ez a megfejtés már lehetővé tett egy eléggé szabad, sőt, talán szabados fordítást is, ami sok-sok fejtörés és csiszolás után így hangzik:

“Tömjén áldozat Amon-Rének, a Trónusok és a Két Ország Urának amit a Két Ország Élén Álló koronaherceg, Amon-Rének, az Istenek Királyának Első Prófétája: Pinodzsem, az Igazhangú Piankh fia ad, [és?] a király testéből való, szeretett leánya, Amon-Ré, a Két Ország Ura Isteni Felesége, Maatkaré.”

Érdekes eredmény! A felirat ezek szerint (I.) Pinodzsemtől származik, aki a XXI. dinasztia idején, Herihórt követte (egyes források szerint közvetlenül, mások szerint egy másik főpap után), mint Amon Első Prófétája. Ebben a bizonytalan korban, ami az Újbirodalom összeomlását követte, ez a cím Felső-Egyiptom legmagasabb címe volt, birtokosa szinte királyi hatalmat összpontosított kezében. Alsó-Egyiptom élén fáraó állt, de uralma meglehetősen korlátozott volt. A két országrész között kialakult valamiféle egyensúly, a király és a főpap a jelek szerint kölcsönösen elismerték egymás hatalmát. I. Pinodzsem sohasem használta a királyi címet, nem íratta nevét kartusba. (Apja, Piankh, nem azonos az etióp Pianhival, avagy Piyével, aki jóval később hajtotta hatalma alá a Két Országot, mint arról Az első lovagkirály című témánkban már írtunk is.)

Azt is tudjuk I. Pinodzsemről, hogy valamiféle nosztalgiával gondolt a számára talán ideális kornak tűnő XVIII. dinasztia idejére. Egyik leánya Maatkaré volt, egy fia pedig Menkheperré - ő később követte őt az Első Próféták, azaz a thébai Amon -főpapok sorában. A Menkheperré név is ismerős lehet: III. Thotmesz trónneve is ez volt.

A rejtély tehát megoldódni látszott, már csak az az érdekes, hogy Maatkaré neve miért szerepel kartusban? Még érdekesebb kérdés ez annak ismeretében, hogy I. Pinodzsem soha, így ezen a feliraton sem íratta kartusba a nevét, holott utódai hódoltak e szokásnak, és elődje, Herihór is azzal kérkedett a karnaki Khonszu-templom falain, hogy kartust használt. A magyarázat, amit a következőkben olvashatsz, nem biztos, csak egy vélemény – történetesen az enyém.

A szövegben Maatkaré címe adja meg a kulcsot: Amon-Ré, a Két Ország Ura Isteni Felesége. Aki a feliratot elrendelte, Egyiptom igazi uralkodójának Amon-Rét tartotta, és Maatkaré, aki papnői tisztségeként az Amon-Ré Isteni Felesége címet viselte, és ilyen folytán királynő volt, jogosult volt a kartus használatára. Így tehát a rejtély megoldódott – egy furcsasággal kevesebbek lettünk ugyan, de némi tudással és egy izgalmas élménnyel gazdagabbak.

A sors furcsa játéka folytán az egész nyomozásunk megmaradt a saját szellemi tornánknak. Kákosy László Ré fiai című könyvében szerepel ennek a feliratnak a képe, és a kép aláírásában ott rejlik a megoldás is: I. Pinodzsem neve. Ennek ellenére nagyszerű élmény volt felfedezni a felirat hátterét, és megoldani, hogy kerülhetett a Maatkaré kartus a Luxor Templom falára – és azt is, hogy minden rajongásunk és esetleges elfogultságunk ellenére nem sok köze van Egyiptom legnagyobb királynőjéhez, Hatsepszuthoz.

HoremWeb
horemweb kukac kemet pont hu

Forrás: KEMET = Az Ókori Egyiptom

Csupán Homérosz képzeletének szülötte Szép Heléna elrablásának hollywoodi vászonra kívánkozó története? Vagy azoknak a komoly történészeknek van igazuk, akik azt állítják, a trójai háború csakugyan megtörtént? És egyáltalán, hogy lehetett elhinni azt az átlátszó trükköt a falóval – vagy épp ezen a ponton kell keresnünk a mitikus szimbólumokat? A National Geographic a Brad Pitt főszereplésével bemutatott film kapcsán utánajárt a Trójával kapcsolatban megfogalmazott, valós bizonyítékokon alapuló történészi álláspontoknak.

Kilenc Trója a föld alatt

Homérosz eposza, az Íliász szerint Párisz, a trójai királyfi elrabolja Szép Helénát, Menéláosz király feleségét. Az eredmény: a hellén városállamok Akhilleusz vezetésével megostromolják Tróját.

Az irodalomtörténet szerint Homérosz a 8. vagy a 9. században írta monumentális művét, vagyis több száz évvel a trójai háború feltételezett ideje után. A történet jó része kétségkívül a fantázia terméke – még Akhilleuszt vagy Helénát is annak kell tekintenünk, hiszen létezésükre a történettudomány eddig semmilyen bizonyítékot sem szolgáltatott. A történészek tekintélyes hányada mégis azt állítja: nemcsak Trója városa létezett a valóságban, hanem a trójai háború is valós történelmi esemény volt. Véleményük szerint azonban inkább elhúzódó háborús konfliktus, semmint egyetlen monstre összecsapás teremtett alapot az eposznak.

“A régészeti és a szövegtani bizonyítékok alátámasztják azt az elképzelést, hogy a trójai háború – vagy inkább háborúk – csakugyan megtörténtek. Homérosz azonban nem a teljes konfliktust írta meg, hanem kiválasztott a csaták közül egyet, és egy tíz évig elhúzódó, nagyszabású sagát fabrikált belőe” – véli Eric Cline, a washingtoni George Washington egyetem tanára.

Melyik az igazi Trója?

Heinrich Schliemann 1870-ben, a mai Törökország északnyugati részén ásta elő a ma Trójának vélt ősi várost. A mai történettudomány teljes egészében az autodidakta német régésznek tulajdonítja a felfedezés dicsőségét, pedig Schliemann a brit régész, Frank Calvert utasítására kezdett el ásni a végül is nyerőnek bizonyult ponton.

A Hisarlik török város melletti 19. századi ásatás nem kevesebb mint kilenc, egymásra épülő várost hozott napvilágra. A városok közös jellemzője, hogy középen egy erőd emelkedik, körülötte pedig lakóházak vannak. A városok körül erős védőfal húzódott.

Schliemann kíváncsiságát mi is korbácsolhatta volna fel jobban, mint Trója legendás kincseinek megtalálása. Meg sem állt a második rétegig, ahol rá is bukkant egy adag ékszerre – meggyőződése szerint épp Szép Heléna ékszereire. Csakhogy a csecsebecsék épp ezer évvel voltak idősebbek annál az időpontnál, ahová Homérosz a trójai háborút helyezte eposzában.

A mai régészek szerint a hatodik vagy a hetedik réteg rejtheti azt a Tróját, mely az Íliászban az akhájokkal csatázott. A kettő közül is a hatodik rétegben rejlő, impozáns, jómódot sugárzó és erős város lehetett az eposz Trójája. A probléma csak az, hogy az i. e. 1250 körül elpusztult várost nem háború, hanem földrengés döntötte romba.

Költői szabadság

Homérosz műve talán erre a furcsaságra is magyarázattal szolgálhat.

Az Íliász szerint a görögök egy hatalmas, üreges műló segítségével hatolnak be a városba. Az “ajándék ló” azonban inkább metafora lehet: Poszeidónt szimbolizálhatja, akit gyakran azonosítottak lóval, s aki a tenger mellett a zabolázatlan természetnek, vagyis a földrengések is az istene volt.

“Valószínű, hogy Homérosz tudta: a várost, melyről ír, földrengés pusztította el” – mondja Cline. “Úgy viszont, hogy egyszeriben összedől minden, aligha lehet frappánsan befejezni egy monumentális történetet. Kitalálta tehát a trójai faló meséjét.”

Az egymásra épült Tróják közül a hetedik legrégebbi valószínű, hogy csakugyan ostromnak esett áldozatul i. e. 1175 táján: a régészek lándzsahegyekre bukkantak a város utcáin. Csakhogy ez a város közel sem volt olyan pompázatos, mint amilyennek Homérosz az ő Trójáját lefesti.

“Az is lehet, hogy Homérosz a hatos számú Trója pompáját összegyúrta a hetes számú Trója végzetével, és élve költői szabadságával, tízéves háborús sztorit kanyarított köré” – mondja Cline.

Becsületbeli ügy

Ha tényleg a Hisarlik melletti ásatási helyszín rejti a mitikus Tróját, a késő bronzkori uralkodóknak csakugyan fájhatott rá a foguk – még kívánatos nőknek az ügybe keverése nélkül is.

A város épp a Fekete-tenger kijáratánál fekszik, afféle keresztúton. A görög Mükéné a várostól nyugatra terült el; a Mezopotámiától Szíriáig nyúló Hettita birodalom pedig keletre. Trója nem kis részt a Fekete-tengeri kereskedelem megsápolásából szerezhette hatalmas jövedelmét.

“A mükénéiek jókora előnyre tettek volna szert, ha megszerzik Tróját. Ha megtörtént a háború, okai bizonyára a szokásosak voltak: gazdasági előny, kapzsiság, területszerzés, és a kereskedelmi utak ellenőrzése.

A másik lehetőség: a görögök nem is szálltak harcba Trójáért. Akkor talán valaki más lehetett?

Mégiscsak egy nő miatt?

Létezik egy elmélet, mely szerint egy titokzatos kultúra, melyet a mai tudósok is csak “tengeri népnek” neveznek, volt valójában Trója támadója. A mai Olaszország területén lévő őshazájukból a Földközi-tengeren át keletről nyugat felé indultak. Egyiptomi feljegyzések tanúskodnak róla, hogy a rejtélyes népcsoport épp a háború feltételezett idején, i. e. 1200 táján biztosan érintette Tróját.

Egy másik, jórészt ősi hettita szövegekre alapozott elmélet szerint egy elhúzódó, hol fellángoló, hol csituló, mintegy 200 évig tartó háborús konfliktus dúlt a hettiták és egy lázadó koalíció között, melynek Trója is tagja volt. Ebben az olvasatban a mükénéiek csak szövetségre léptek a hettiták ellen harcoló Trójával. Az elméletet tárgyi bizonyítékok is alátámasztják: a régészek ugyanis mükénéi cserépedényekre bukkantak a hatos számú trójai rétegben, ami arra utal, hogy a két nép szövetséges volt.

A régészek abban feltétlenül egyetértenek, hogy mi a legvalószínűtlenebb magyarázat. Az, ami most vászonra került, vagyis hogy az egész háború a világ legszebb asszonyának szerelméért és birtoklásáért robbant volna ki.

Jóllehet a történelem az uralkodók becsületén esett csorbából eredő háborúra is ismer példát. Az i. e. 14. században a hettiták királya levelet kapott az egyiptomi királynőtől. Az asszony azt írta, hogy férje meghalt, és arra kérte a királyt, küldje el egyik fiát, aki feleségül venné őt.

A hettita uralkodó ráállt a frigyre, és el is küldte egyik fiát, akit viszont út közben, míg Egyiptomba tartott, meggyilkoltak. Abban a hitben, hogy a merénylet az egyiptomiak műve volt, a hettiták hadat üzentek Egyiptomnak.

“Ha a hettiták a 14. században képesek voltak háborúzni a király fia miatt, miért ne tehették volna ugyanezt a mükénéiek és a trójaiak alig egy évszázaddal később – már ha a király feleségét tényleg elrabolták?” – teszi fel a kérdést Cline. “Végül is nem lehet teljesen kizárni, hogy az egész tényleg Heléna miatt történt, bár semmilyen konkrét adat sem támasztja alá ezt az elméletet.”

Egy korszak véget ér

Egy dolog biztos: a háborúskodás egyúttal egy korszak végét is jelentette.

“Homérosz tulajdonképpen a világ végének állít emléket” – mondja Diane Thompson, a trójai háborúról szóló könyv szerzője. “Az írásán valósággal átsüt a nosztalgia, amit még a mai olvasó is kiérez a sorok közül.”

Mikor Vergilius, a római költő az i. sz. első században Éneász címen újraírta a történetet, a görögöket barbár útonállóknak állította be, a trójaiakat pedig nemes lelkű legyőzötteknek, akik végül megalapították Rómát. “Csodálatos szerelmi történet, és izgalmas háborús olvasmány mindkettő még a mai olvasó számára is” – jellemzte az eposzokat Diane Thompson.

Forrás: Mult-kor.hu

Az antik világ leghosszabb földalatti vízvezetékét tárták fel német kutatók a Közel-Keleten. A római aquaeductus 170 kilométeres volt, s több mint egy évszázadon át épült: másodpercenként 300-700 liter víz folyt keresztül a speciális építményen.

A rómaiak vízimádók voltak, a birodalom városaiban ezrével építették a szökőkutakat, a fürdőket és az utcai kutakat. A római mérnökök, hogy biztosítsák az igényeket szabványosított ólomcsöveket fektettek le, s magas aquaeductusokat építettek, amelyeken megfelelő nyomást garantálták ahhoz, hogy célba juttassák a vizet. Ennek köszönhetően az egy főre eső vízfogyasztás elérte a napi 500 litert, míg a mai Németországban ez csupán 125 liter fejenként.

Ám amikor a római légiók nem sokkal Krisztus születése előtt megszállták Palesztinát, le kellett mondaniuk a megszokott napi kényelemről, legalábbis időlegesen. A térségben ugyanis vízhiány volt. A római mérnökök hamarosan megtalálták a megoldást, mégpedig azt, hogy Syria tartományból (a mai Jordánia területéről) kell szállítani a vizet. Az egyedülálló csővezetékrendszert Mathias Döring, a Darmstadti Egyetem hidromechanika-professzora tanulmányozta.

Klikk a képre!

A földalatti létesítményt a helyiek a fáraó csatornájaként ismerték, és szerintük aranyat rejtettek el benne. Mathias Döring jobb magyarázatot talált, kiderítve, hogy a rómaiak építették. A vízvezeték a Syria provincia mára már kiszáradt mocsaras vidékén kezdődik, s 64 kilométeren át a felszínen halad, mielőtt három alagútban tűnne el. Az alagutak közül az egyik mindössze 1 kilométeres, a másik 11, a harmadik pedig 94 kilométeres. Az antik világ eddig ismert leghosszabb földalatti vízvezetéke Bolognában található, s mindössze 19 kilométeres.

Mathias Döring elképesztőnek nevezi az ókori építők teljesítményét, akik minden bizonnyal a római légiósok közül verbuválódtak. A katonák 600 ezer köbméternyi követ és földet mozgattak meg – ez Kheopsz fáraó piramisára felhasznált építőanyag-mennyiség egynegyede. A kolosszális projekt a Tízváros, a Dekapolisz vízigényét volt hivatott biztosítani. Plinius szerint Damaszkusz, Dion, Gadara, Geraza, Hipposz, Kanata, Pella, Filadelfia, Rafana, Bet-Seán tartozott a Tízvároshoz, mások szerint Abila is közéjük tartozott. Az aquaeductus Gadarában ért véget, az 50 ezres városban, amely a Genezáreti-tótól 10 kilométerre a hegytetőn épült. A rómaiak Gadarában két színházat építettek, de tervbe vették a nimfák szentélyének felhúzását is, szökőkutakkal, valamint egy 22 méter hosszú medencével.

A vízvezetékrendszer megépítése százhúsz évet vett igénybe. Az Abila környékén vett üledékminták alapján kiszámították, hogy ezen másodpercenként 300-700 liter víz folyt keresztül. Ám Gadarában csalódás várt a római mérnökökre: az eredeti elképzelések szerint a vizet el kellett volna juttatni a magaslaton épített kőtározóba, amely a város szökőkútjait és a tervezett nimfák szentélyét látta volna el vízzel. A nyomás azonban túl alacsony volt, a számításokba hiba csúszott. A tározó üres maradt és a szökőkutak sohasem léptek működésbe.

Forrás: Múlt-kor.hu

]]> http://baloghpet.wordpress.com/2009/07/07/a-leghiresebb-vilagitotorony/ Tue, 07 Jul 2009 12:39:50 +0000 lighhouse http://baloghpet.wordpress.com/2009/07/07/a-leghiresebb-vilagitotorony/

Híres történelmi személyiségekre szoktuk mondani, hogy szellemük fároszként világított. Hogy mi (volt) az a fárosz? Így (Phárosznak) hívták a világ első világítótornyát, mely a Nagy Piramis után a második legmagasabb építmény volt az ókorban.

Az ókori világ mind a hét csodája építészeti műremeknek számít, de közülük csak egy készült gyakorlati céllal: az Alexandriai Világítótorony. Ez az épület amellett, hogy nagyszerű példája az ókor hihetetlenül fejlett és technikailag kifogástalan építészetének, biztosította a régi tengerészek számára a biztonságos visszatérést a kikötőbe.

A Phárosz története összefonódik Alexandria történetével – a várost Kr. e. 332-ben alapította Nagy Sándor, a makedón hódító, aki hatalmas birodalmának különböző pontjain legalább 17 várost alapított ezen a néven, de ezek közül a legtöbb eltűnt; az egyiptomi Alexandria azonban napjainkig fennmaradt, ma az ország második legnépesebb városa. Nagy Sándor ugyanis gondosan megválasztotta az új város helyét: ahelyett, hogy a Nílus deltájába építtette volna, egy kb. 20 mérföldre nyugatra levő földnyelvet jelölt ki, hogy a folyó által szállított iszap és hordalék ne gátolja a város kikötőjébe befutó hajókat. Alexandriától délre terült el a mocsaras Mareotisz-tó; ezt egy csatorna segítségével összekötötték a Nílussal, így a városnak két kikötője is lett: a városközpont, a Brukhion északnyugati tengerparti sávján elhelyezkedő úgynevezett Nagy Kikötőt a földközi-tengeri kereskedőknek, a Mareotisz-tó mellett épült kikötőt pedig a Nílus felől érkező hajók számára tartották fenn.

Nem sokkal azután, hogy Nagy Sándor Kr. e. 323-ban meghalt, a parancsnoka, Ptolemaiosz Szotér (I. Ptolemaiosz) vette át a hatalmat Egyiptomban, aki ott volt Alexandria megalapításakor, így kinevezte fővárosának. Uralkodása alatt a város tovább gazdagodott, így hamarosan rengeteg kereskedőhajó fordult meg nap mint nap a forgalmas kikötőkben. A város partjaihoz közel fekszik egy apró sziget: Phárosz, neve a legendák szerint “a fáraó szigetét” jelenti. Ezt a szigetet egy töltés – a Heptastadion – kötötte össze a szárazfölddel, ami kettős kikötőt adott a városnak, de meg is nehezítette a hajósok dolgát. Ezért (illetve a sekély vizek miatt) kellett valamilyen jel, vagy szerkezet, ami elkalauzolja a hajókat a kikötőig: ekkor született meg a világítótorony ötlete.

Az építést I. Ptolemaiosz parancsára kezdték meg Kr. e. 290 körül, de csak halála után fejeződött be, amikor fia, Ptolemaiosz Philadelphosz (II. Ptolemaiosz) uralkodott. A világítótorony tervezője a knidoszi Szósztratosz (Euklidesz kortársa) volt, a részletes számításokat az alexandriai Könyvtárban (a Muszeiónban) végezték. Mivel büszke volt a munkájára, Szósztratosz szerette volna, ha a nevét felvésik az épület talapzatára. II. Ptolemaiosz azonban elutasította a kérését, mert azt akarta, hogy a saját neve legyen az egyetlen az épületen. Az okos Szósztratosz végül ezt a feliratot vésette a talapzatba: “Szósztratosz, a knidoszi Dexiphanész fia, minden tengerész nevében a megmentő isteneknek”, aztán az egészet befedte gipsszel. A gipszbe vésték II. Ptolemaiosz nevét. Az évek során a gipsz elöregedett és lepattogzott, felfedve Szósztratosz üzenetét.

A világítótorony Phárosz szigetére épült, és hamarosan magát az épületet is így nevezték. Megfelelően pontos tudással rendelkezünk az elhelyezkedését és megjelenését illetően, mivel a megsemmisült “csodák” közül ez maradt fenn legtovább. Az ókori beszámolók – például Sztrabón és az idősebb Plinius – röviden leírják a “tornyot” és nagyszerű fehér márvány borítását, valamint elmondják, hogyan verte vissza a fényt a rejtélyes tükör több tíz kilométernyi távolságra.

1166-ban egy arab utazó, Abu-Haggag Al-Andalousszi járt a világítótoronynál. Rengeteg adatot feljegyzett, és pontosan leírta a szerkezetét, aminek segítségével a régészek rekonstruálni tudták az építményt. Három szint alkotta, mindegyik az alatta levő tetejére épült: az alsó négyzet alapú, 55,9 m magas, hengeres belső térrel; a középső nyolcszögű, melynek oldalhosszúsága 18,3 m, magassága 27,45 m volt; és a harmadik kör alapú, 7,3 m magas. Az épület teljes magassága, beleértve a talapzatot is, kb. 117 m volt, ami egy 40 emeletes modern épületnek felel meg.

A megjelenése azonban kevéssé hasonlított a modern világítótornyok egyszerű, karcsú oszlopaira, inkább olyan volt, mint egy korai XX. századi felhőkarcoló. Márványtömbökből építették, amelyeket habarccsal tapasztottak össze. A legalsó szintnek egy
kb. 30 m oldalú négyzet volt az alapja, így masszív tégla formája volt, benne több száz raktárszoba foglalt helyet. A belső térben volt egy nagy spirális emelkedő, amin lóvontatta kocsikkal szállították fel a szint tetejére a tűzhöz szükséges anyagokat. Az alsó szintre épült a nyolcoldalú torony, arra pedig egy henger alakú, ami egy nyitott kupolában folytatódott. A fölső két rész belsejében egy aknában húzták fel a tűzhöz szükséges éghető anyagot, a valószínűleg Nagy Sándor kora óta a klasszikus világban is használt kátrányszerű naftát, vagyis kőolajat. A látogatók és a személyzet lépcsőkön juthatott a kupolába. Ott egy hatalmas, feltehetőleg fémből készült ívelt tükröt használtak arra, hogy a tűz fényét egy fénycsóvában kivetítsék. A beszámolók szerint a hajók még 30 mérföldről (kb. 50 km) is észrevették a torony fényét (éjjel) vagy a tűz füstjét (nappal). (Több történet szól arról, hogy a tükröt fegyverként is használhatták összegyűjtve a napfényt és lángba borítva az ellenséges hajókat, amint megjelentek. Egy másik mese elmondja, hogy a tükörrel ki lehetett nagyítani a messzi, tengeren túli Konstantinápoly képét, és látni lehetett, mi történik ott. De mindkét említett történet valószínűtlennek látszik.) A kupola tetejét hatalmas szobor díszítette, hogy kit ábrázolt, arról megoszlanak a vélemények: egyes feltételezések szerint Poszeidónt, a tenger istenét, mások szerint Hélioszt, a napistent. A Kr. u. X. századból két részletes leírás maradt fenn, Idriszi és Juszuf Ibn Al-Saih mór utazóktól. Az ő beszámolóik szerint az épület 300 könyök magas volt. Mivel a könyök hossza helyenként változott, ez azt jelenti, hogy a Phárosz magassága 450 és 600 láb (137-183 m) között bármi lehetett, bár a kisebb érték a valószínűbb.

A világítótorony kétségtelenül turista látványosság volt: az első szint tetején, a megfigyelő teraszon ételt is árusítottak a látogatóknak! A nyolcoldalú torony tetejéről szintén ki lehetett nézni egy kisebb erkélyről, ha valaki felmászott odáig. A kilátás bizonyára lenyűgöző volt, mivel az erkély kb.
90 m-rel volt a tengerszint felett. Kevés olyan hely volt az ókori világban, ahová az ember felmászhatott egy ilyen látványért!

Amikor az arabok meghódították Egyiptomot, ők is csodálattal adóztak Alexandria gazdagságának, a világítótornyot többször is megemlítik írásaikban és úti beszámolóikban. Azonban az új uralkodók a fővárost áthelyezték Kairóba, mivel őket nem kötötte semmi a Földközi-tenger vidékéhez, s ezzel megkezdődött a Phárosz lassú pusztulása. A tükröt egyszer tévedésből lehozták a toronyból, és ezután már nem is került vissza a helyére.
Kr. u. 956-ban földrengés rázta meg Alexandriát, ami kissé megrongálta a világítótornyot. Később az 1303-as és 1323-as földrengések már jelentős károkat okoztak a szerkezetében. A beszámolók szerint a torony végül 1326-ban omlott össze, így mikor a híres arab utazó, Ibn-Battuta Alexandriában járt 1349-ben, már nem tudott bemenni a romos építménybe, vagy akár odamászni a bejáratához. A világítótorony történetének Kr. u. 1480-ban lett vége, amikor az egyiptomi mameluk szultán, Qaitbay elhatározta, hogy megerősíti Alexandria védelmét. Egy középkori erődöt épített pontosan arra a helyre, ahol valaha a világítótorony állt felhasználva a rom köveit és márványát – a Qaitbay-erőd ma is áll Alexandriában.

Van azonban egy legenda, mely szerint a világítótorony egy részét csalással rombolták le. Kr. u. 850-ben Konstantinápoly, a rivális kikötőváros császára ravasz tervet eszelt ki, hogy megszabaduljon a Phárosztól. Azt a pletykát terjesztette, hogy a világítótorony alatt mesés kincsek vannak eltemetve. Amikor a kairói kalifa, aki Alexandriának is ura volt, meghallotta ezeket a szóbeszédeket, elrendelte, hogy a tornyot rombolják le, hogy hozzáférjenek a kincshez. Csak miután a nagy tükröt elpusztították, és a torony két felső részét eltávolították, jött rá a kalifa, hogy rászedték. Megpróbálta újjáépíttetni a tornyot, de nem sikerült, így végül mecsetté alakíttatta. Amilyen kedves ez a történet, olyan kevés benne az igazság: 1155-ben a látogatók a Phároszt érintetlennek és működőnek írták le.

Bár az Alexandriai Világítótorony nem maradt fenn napjainkig, sok szempontból érezhető a befolyása: sok világítótorony építéséhez szolgált mintaként a Földközi-tenger partvidékén, még a messzi Spanyolországban is. Nyelvészeti szempontból pedig nevét adta (Pharosz) a világ minden hasonló építményének – csak üssük fel a francia, olasz, vagy spanyol szótárt a világítótorony szónál!

Az asszír hadsereg nem csak viselkedését, de felépítését tekintve is hódító jellegű volt. Hatalmas számbeli erejét speciális egységek használata tette teljessé, a gyakorlatilag éves szinten ismétlődő hadjáratok pedig harcedzett sereggé gyúrták. Az eredeti királyság hatalmas területekkel történő kibővítése, majd multi-etnikus birodalommá formálása – mely III. Tukultī-apil-Ešarra idején kezdődött – a helyi haderők integrálásához és a folyamatosan bővülő állandó helyőrségek komplex rendszerének kiépítéséhez vezetett.Aššur serege

A hadsereg (kiṣir šarri) azokból az asszír földművesekből állt, akik éves katonai szolgálattal (ilku) tartoztak az uralkodónak. A katonák aratás után gyűltek össze a nyári hadjáratra, amelyek kezdetben viszonylag olyan, közelebb eső területeket céloztak meg, mint a hegyes-völgyes Kelet-Asszíria, vagy a sík Felső-Mezopotámia. A sereg legnagyobb részét gyalogos íjászok képezték, akiknek könnyű- illetve nehézfegyverzetű egységeit a Kr.e. 7. században lándzsások egészítették ki. A toborzás a földbirtokos nemesség és a helyi elöljárók feladata volt, akik a királytól kapták az utasításokat, és neki is tettek jelentést az összegyűltek létszámáról. A hadsereg tízes, ötvenes és százas egységekből épült föl, melyek hierarchikus módon tagozódtak egymásba, illetve az ezerfős taktikai egységekbe. A tiszti kar hierarchiájának szintén a vezetett egységek létszáma szolgált alapjául (tíz, ötven, vagy száz ember vezetője), de általánosak az olyan címek is, mint a „kapitány” (rab kiṣir), vagy a „táborszernagy” (rab urâte), aki a birodalom legnagyobb katonai dinasztiáiból került ki.

II. Sarrukín hadserege

Babilóniában II. Sarrukín uralkodása alatt egy hadjáratra a következő erőkből álló sereg indult: Asszíria által kiállított kontingensek – melyek között szerepelt egy arameus hadtest is, élén a ša rês šarrival –, kiegészítve a babilóniai, káldeai és szamáriai lovassággal és harci szekeres egységekkel, valamint egy további egységgel, melyet úgy ismerünk, hogy „a deportáltak” – az egykori Karkemis, vagy Hamat csapatai, akiket beolvasztottak az asszír hadseregbe. A királyi testőrség csapatai is részt vettek a hadjáraton. A sereg felvonuláskor az egyes csapattesteket istenek zászlói alá sorolták be: elöl vonult Nergal és Adad ezrede, őket követte Istár, melyet a királyt körülvevő testőrség alkotott, jobbján Sîn, balján pedig Samas csapataival.

A hadsereg állandó magját hivatásos katonák, fiatal asszír nemesek és speciális csapatok alkották. Ahogyan az expedíciók egyre távolabbi területekre értek el, és szükségessé vált a messzi, illetve problémás területek ellenőrzésére bizonyos létszámú haderőt hátrahagyni, az uralkodó egyre gyakrabban kényszerült helyben toborzott egységek felállítására – a helyiek viszont gyakran elmenekültek a toborzás elől és dezertőrként verődtek bandákba (halqútu). Egyes harcias nomád törzseket, mint az itureai, alkalmaztak erődök helyőrségének támogatására, valamint speciális erőként, amelyet a birodalom bármely pontján be lehetett vetni a legkülönfélébb feladatokkal. A Szargonidák alatt az idegen zsoldosokat és a legyőzött seregeket, valamint tisztjeit integráló gyakorlat jól látható, ahogyan azok a szisztematikus kísérletek is, amelyek egyes alsó-mezopotámiai arameus törzsek asszír szolgálatra kényszerítését célozták meg, a törzsek élelmiszerellátásának biztosításával, vagy éppen ellátmányuk forrásainak elvágásával.

Minden esetben a király volt a hadsereg elsőszámú parancsnoka, akkor is, ha éppen nem vett részt a hadjáraton. Hadügyekben szakemberek, valamint a rangidős tábornok (turtânu) voltak segítségére. Ez utóbbi pozíció egyre fontosabbá válása vezetett oda, hogy III. Tukultī-apil-Ešarra a 7. század utolsó harmadában megkettőzte a hivatalt, ezzel semlegesítve az esetleges személyes ambíciókat. A birodalom utolsó éveiben az eunuchok vezére (rab ša rêši) volt a legfontosabb tisztség, ugyanis ennek a hivatalnak a viselője állt a hadsereg élén. Az udvari előkelőségek mindegyike valamely katonai dinasztia sarja volt és egy-egy határtartomány felügyeletét látta el. Ezen felül kötelesek voltak megjelenni a királyi hadseregben a nagy hadjáratok idején. A tartományi helytartók is rendelkeztek a helyi erőkből szervezett milíciával, melyekkel olykor részt vettek a király által elrendelt jelentősebb hadműveletekben.

Stratégia és taktikák

A hadjárat céljai között az ellenséges objektumok lerombolása mellett a zsákmányszerzés is igen hangsúlyos pont volt. Asszíriába való visszatérésekor a hadsereg egy távoli vidékről érkező karavánhoz volt leginkább hasonlatos, rengeteg fogollyal, megrakva élelemmel és mindennel, ami mozdítható. A zsákmány legnagyobb része természetesen az isteneket és a királyt illette.

A hadjárat előtt

Az asszír hadműveletek alapvető célja a felsőbbrendűségi állapot állandósítása volt, katonai és morális síkon egyaránt. A hadsereg a birodalom nagy hadisteneinek szimbólumaival vonult (Aššur, Istár, Ninurta), és minden hadjáratot a jósok tanácskozása előzött meg, amely során a hadművelet előre kidolgozott tervét terjesztették az istenek elé. A fennmaradt írott források egy része bemutatja hogyan vizsgálták meg a tervezett útvonal legapróbb részleteit is.

Hadműveletek

Noha Asszíria királya, ha kellett, gondolkodás nélkül támadást indított saját testőrsége élén is, általában bebiztosította magának a túlerőt, ami kompenzálta a taktikai fölény hiányát a harcmezőn. Az asszír hadsereg ugyanis manőverezési képesség tekintetében elmaradt legtöbb ellenségétől, igaz harcedzettség szempontjából mindet felülmúlta. A források természetéből adódóan kizárólag a király hőstetteit örökítették meg, noha arról is megemlékeznek, hogy a katonák képesek hosszú, erőltetett menetre vagy, hogy úgy kelnek át a folyókon „mintha azok patakok lennének”. A hadműveletekről készült feljegyzések a királyi haderő támadásának ellenállhatatlan sebességét emelik ki, illetve az uralkodó hatalmasságát, aki ismeretlen és barátságtalan területekre is képes betörni. Ugyanígy a királyi évkönyvekben megjelenő csataleírások is erősen sztereotipizáltak, és az ellenségnek okozott veszteségeket hangsúlyozzák. Hasonlóan, az asszír királyi paloták reliefjein feltűnő harci jelenetek is az ellenség megfutamításának pillanatában, vagy az ostromlott város bevételekor ábrázolják a királyt és seregét. Ahogyan városról városra haladt az asszír sereg, hogy mindenütt elfogadtassa királya uralmát, képesek voltak erődített táborok kiépítésére a városokon kívül, megjelölték az útvonalakat, a folyókat pedig felfújt bőrtömlők segítségével küzdötték le. A hadjárat végén, mielőtt még visszatért volna Asszíriába, a király gyakran hagyott hátra sztélét, vagy sziklafeliratot, mely az utódok számára jelezte a királyi átjárót.

A hadműveletek mellett

Az asszír hadviselés híresen kegyetlen, s célja nem csupán az ellenség legyőzése volt, hanem a lehető legnagyobb mértékben történő meggyengítése, ha lehet, teljes felszámolása. Akik megadták magukat, azokat hatalmas sarc megfizetésére kötelezték, míg az ellenállókat szisztematikusan kifosztották, vagy lemészárolták, városaikat kirabolták, vezetőiket kivégezték, a lakosságot pedig deportálták.

A terror alkalmazása

A háború pszichológiai oldalát igen gondosan űzték, elrettentés céljából, vagy példát statuálandó, csoportos kínzásokat tartottak, gyakran egészen különleges módon: a rabokat társaik szeme láttára húzták karóba, vagy égették el élve, városokat gyújtottak rá a lakosokra. Csata után a katonák levágták az ellenséges holttestek kezét és fejét, amikből trófeákat készítettek a hadsereg írnokainak feljegyzései szerint. A legyőzött királyt, amennyiben nem végezték ki, Asszíriába vitték, hogy részt vegyen a fővárosban esedékes győzelmi ceremónián, majd megalázó körülmények közepette közszemlére tették.

A deportálások

Amennyiben a meghódított terület nehezen ellenőrizhetőnek bizonyult, az asszírok a lakosság deportálásához folyamodtak. Ez kezdetben nem működött ilyen tudatosan, inkább a rabszolgák munkaerőként történő elhurcolásáról volt szó. III. Tukultī-apil-Ešarra idején kezd a birodalomigazgatás eszközévé válni a távoli régiók lakosságának kicserélése. A források 157 deportálást rögzítenek a 9. és a 7. századok közötti időben, s összesen 1 320 000 emberről számolnak be, azonban inkább 4 500 000 körülire becsülhető az érintettek száma. A 8. század kezdeti szakaszának királyai tízezreket deportáltak – kivéve III. Sulmánu-asarídut, aki több mint 160 000 embert kényszerített száműzetésbe –, majd a szám közel 400 000-re nőtt III. Tukultī-apil-Ešarra uralkodása alatt, és majdnem elérte a 470 000-et Szín-ahhé-eriba alatt. Ezek a deportálások óriási emberáldozatokkal jártak, bizonyos esetekben a kitelepítettek fele meghalt az út során, a számukra kijelölt lakhelyre való megérkezés után pedig gyakran váltak a helyi lakosság – akiknek gyakran hozzá kellett járulniuk a jövevények ellátásához, vagy földet kellett a rendelkezésükre bocsájtaniuk – agressziójának célpontjává. Néhány csoport képes volt hosszú távra berendezkedni új otthonában, mint a szamáriaiak Felső-Mezopotámiában, de legtöbbjük kétségbeesése csak tovább nőtt az asszírok kérlelhetetlen gyűlölete miatt, és nem sikerült elfogadtatniuk magukat, sem pedig betagozódniuk a birodalomba.

Helyőrség és információs szolgálat

A határok, a meghódított körzetek és a fő kommunikációs útvonalak ellenőrzése a birodalom strukturális fejlődésével egyre fontosabbá vált. Északon és Keleten, az Urartuval és a méd szövetséggel határos területek felügyelete a 7. században a helyőrség kötelezettsége volt, amelynek feladatkörébe tartozott még az adó beszedése és a lakosság ellenőrzése, illetve hogy kolonizációs központként működjön a kevésbé lakott területeken. Ezek az erődök elegendő emberrel és ellátmánnyal kellett, hogy rendelkezzenek, vezetőik (rab birti) pedig rendszeresen küldtek jelentést a királyi palota központi hivatalának. Veszély esetén menedékként szolgáltak a lakosság és javaik számára. A birodalom elsőrangú kommunikációs útvonalait futárállomások (bît mardîti) felügyelték, amelyek a királyi hírvivők számára pódiumként is szolgáltak. Rendfenntartó funkciójuk mellett ezek a támogató és ellenőrző pontok ugyanakkor bázisul is szolgáltak az ellenséges területek politikai és katonai helyzetéről információt beszerző megbízottaknak.

Fordította: Lukács Dániel

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Military Organisations. In: Francis JOANNÉS: The Age of Empires – Mesopotamia in the First Millenium BC. (Ford.: Antonia Nevill). Edinburgh University Press, 2004. pp. 54-60.

1. Az idő megenyhít: az, ki meghalt, semmi már.

2. … mulass, igyál s a mai napot mindig is
tartsd magadénak, mert sorsé a többi nap.

3. Tanácsot adni könnyebb, mint kínt hordani.

4. … az ifjú lélek nem szeret szenvedni még.

5. Azért a józan ember legjobban teszi,
ha nem tanítja túl okosra gyermekét;
mert nem csupán a lustaság hírébe jut,
de irigyelni fogják polgártársai.

6. Szörnyű a szenvedély, és nem gyógyítható,
ha jóbarát és jóbarát közt szít viszályt.

7. … meglepetést az isten sokat ad;
és mire várunk, az sose jő el,
míg a sosemvártnak utat nyit a sors …

8. Tudjuk s világosan felismerjük, mi jó,
de mégse tesszük, van ki többre tart akármilyen gyönyört
a jónál, és gyönyör bizony sokféle van…

9. Van egy, mi még az életnél is többet ér:
a jól megérdemelten tiszta öntudat.

10. Csak a nyelvem esküdött, eszem nem volt vele.

11. A saját vágyad vermébe zuhanva,
mint ki a révtől távol a zajló vízbe hanyatlik,
a halál habjába merülsz.

12. … láttam én nemes apának gyermekét,
ki mit sem ért, és hitványaknak jó fiát,
és gazdag embert is, ki kolduslelkű volt,
szegényt, kinek testében nagy lélek honolt.

13. Kinek kedves, míg él, az igazság
s a kegyes-szívűség, az megmenekül
bármi súlyos vésztől …

14. A színigaz szó egyszerű; kiszínezett
cifrázatokra nem szorult a jog soha,
hisz ép magában; ám az igaztalan beszéd
beteg magában s bölcs szerekre rászorul.

15. … arra vágyol, hogy, ha sok kincs boldogít,
tengersokat vesződj? S a sok mi? Puszta név.
bölcsek beérik azzal is, mi épp elég …

Forrás: Bölcsességek Könyve – Aforizmák, szállóigék 1. kötet (51-53. oldal) Gondolat – Budapest, 1982

2009. június 28.

A capite foetet piscis.

Fejétől bűzlik a hal.

Ab ovo usque ad mala.

Elejétől a végéig.

Ab urbe condita.

A város alapításától fogva.

Abusus non tollit usum.

A visszaélés nem szünteti meg a szokást.

Acta est fabula. (Augustus)

Vége a mesének.

Acti labores iucundi. (Cicero)

Munka után édes a pihenés.

Ad absurdum.

A képtelenségig.

Ad acta.

Lezárt ügyek.

Ad hoc.

Ehhez.

Ad infinitum.

A végtelenségig.

Ad Kalendas Graecas.

Görög elsején – sohanapján.

Ad maiorem Dei gloriam.

Isten nagyobb dicsőségére.

Ad usum delphini.

A trónörökös használatára.

Aetas semper aportat aliquid novi.

Minden korszak hoz valami újat.

Alea iacta est. (Suetonius)

A kocka el van vetve.

Alma mater.

Tápláló anya.

Altius, citius, fortius.

Magasabban, gyorsabban, erősebben.

Amici, diem perdidi!

Barátaim, elvesztegettem egy napot.

Amicus Plato, sed magis amica veritas.

Szeretem Platónt, de jobban szeretem az igazságot.

Amor is aspectu.

A szerelem a ránézésben rejtezik.

Animus in consulendo liber.

A lélek a tanácskozásban szabad.

Anno Domini.

Az Úr esztendejében.

Aquila non captat muscas.

A sas nem fogdos legyeket.

Argumentum ad hominem.

Érv elés az emberhez.

Arma virumque cano.

Fegyvert, s vitézt éneklek.

Ars amandi.

A szerelem művészete.

Ars longa, vita brevis. (Hippocrates)

A művészet örök, az élet rövid.

Audiatur et altera pars!

Hallgattassék meg a másik fél is.

Aurea mediocritas. (Horatius)

Arany középszer.

Aurora Musis amica.

A hajnal a múzsák barátnője.

Aut Caesar, aut nihil.

Vagy Caesar, vagy semmi.

Aut prodesse volunt, aut delectare poetae.

Vagy használni akarnak a költők, vagy gyönyörködtetni.

Ave Caesar, morituri te salutant.

Üdvözlégy Cézár, a halálbamenők
köszöntenek!

Barba non facit philosophum.

Nem a szakáll teszi a filozófust.

Beatus ille, qui procul negotiis.

Boldog az, aki távol van a közügyektől.

Bella garant alii, tu felix Austria nube!

Mások csak viseljenek háborút, te, boldog Ausztria, házasodj!

Bellum omnium contra omnes.

Mindenki háborúja mindenki ellen.

Bene qui latuit, bene vixit.

Aki jól rejtőzködött, jól élt.

Bis dat, qui cito dat.

Kétszer ad, aki gyorsan ad.

Brutus telluri osculum dedit, quia ea mater communis omnium mortalium esset.

Brutus csókot adott az anyaföldnek, mert az minden élő közös anyja.

Calumniare audacter, aliquid semper haeret.

Vakmerően kell rágalmazni, valami úgyis ráragad.

Captatio benevolentiae.

A jóindulat elnyerése.

Carpe diem!

Ragadd meg a napot!

Cave canem.

Óvakodj a kutyától!

Certa amittimus, dum incerta petimus. (Plautus)

Futsz a bizonytalanért, s elveszted majd, ami biztos.

Ceterum censeo Karthaginem esse delendam.

Egyébként az a véleményem, hogy Karthágót el kell pusztítani.

Circulus vitiosus.

Ördögi kör.

Cogito, ergo sum.

Gondolkodom, tehát vagyok.

Concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilabuntur.

Egyetértéssel a kicsik is naggyá lesznek, a széthúzástól a legnagyobbak is elenyésznek.

Condicio, sine qua non.

Feltétel, ami nélkül nem megy.

Contra vim mortis non est medicamen in hortis.

A halál ereje ellen nincs orvosság a kertekben.

Coram cano capite assurgite!

Az ősz fő előtt álljatok fel!

Credo, quia absurdum est.

Hiszek, mert képtelenség.

Cui prodest?

Kinek van belőle haszna?

Cuius regio, eius religio.

Akié a föld, azé a vallás!

Cum grano salis.

Egy szem sóval.

De gustibus non est disputandum.

Az ízlésekről nem lehet vitázni.

De gustibus non est disputandum.

Vannak különös szenvedélyek a világon

De nobis, sine nobis.

Rólunk, nélkülünk.

De omnibus dubitandum est.

Mindenről kételkedni kell.

Deus ex machina.

Isten a gépből.

Dic, duc, fac, fer!

Mondd, vezess, csináld, tedd!

Dies diem docet.

Napról napra tanulunk. (Nap napot tanít.)

Diliges proximum tuum, sicut te ipsum.

Szeresd tenmagadat, mint felebarátodat.

Divelli a caro res est durissima amico.

Legkeserűbb elválni a drága baráttól.

Diversas diversa iuvant. (Cornelius Gallus)

Az ellentétek vonzzák egymást.

Divide et impera.

Oszd meg, és uralkodj!

Do, ut des.

Adok, hogy adj.

Docendo discimus.

Tanítva tanulunk.

Domus amica, domus optima. (Erasmus)

Baráti hajlék a legjobb hajlék.

Donec eris felix, multos numerabis amicos, tempora si fuerint nubila, solus eris.

Amíg sikeres leszel, sok barátot fogsz számlálni, amint beborul fölötted az ég, magadra maradsz.

Dulce et decorum est pro patria mori.

Édes és dicső a hazáért meghalni.

Dum spiro, spero.

Míg élek, remélek.

Ede, bibe, lude, post mortem nulla voluptas.

Egyél, igyál, játsszál, a halál után nincs gyönyör!

Eligas, quem diligas!

Válaszd meg, kit szeretsz!

Errare humanum est.

Tévedni emberi dolog.

Esse opportet, ut vivas, non vivere opportet, ut edas.

Enni kell, hogy éljünk, de nem azért kell élni, hogy együnk.

Est modus in rebus.

Van mérték a dolgokban.

Et cetera.

És a többi.

Et facere et pati fortia Romanum est.

Nagy dolgokat cselekdni és hősi dolgokat eltűrni római jellemre vall.

Et tu, mi fili Brute?

Te is fiam, Brutus?

Eo ipso.

Magától értetődik.

Exlex.

Törvényen kívül.

Ex nihilo nihil fit.

Semmiből semmi se lesz.

Ex ungue leonem.

Oroszlánt a körméről.

Exceptio firmat regulam.

Kivétel erősíti a szabályt.

Exegi monumentum aere perennius.

Ércnél maradandóbb emlékművet állítottam magamnak.

Exemplis discimus. (Phaedrus)

Példákból tanulunk.

Exercitatio artem parat. (Tacitus)

Gyakorlat teszi a mestert.

Exitus acta probat. (Ovidius)

Tettet a vég igazol.

Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita.

Magyarországon kívül nincs élet, vagy ha van, az nem olyan.

Faber quisque suae fortunae est.

Mindenki a saját szerencséjének kovácsa.

Facile, quod volumus, credimus.

Könnyen elhisszük, amit akarunk.

Factum fieri infectum non potest.

A megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet.

Favete linguis!

Ne rezzents nyelvet!

Festina lente! (Suetonius)

Lassan járj, tovább érsz! (Lassan a testtel!)

Fiat iustitia, perdat mundus!

Legyen igazság, még ha belepusztul is a világ!

Fide, sed cui, vide!

Higgy, de hogy kinek, nézd meg!

Filius ante patrem.

Az apa megelőzi a fiút.

Finis coronat opus.

A vége koronázza a művet.

Fluctuat, nec mergitur.

Imbolyog a hajó, de sohasem süllyed el.

Fortes fortuna adiuvat.

A bátrakat a szerencse is segíti.

Fortes fortuna adiuvat. (Terentius)

Bátraké a szerencse.

Fortiora, fortia, fortissima.

Erősebb, erős, legerősebb.

Fugit irreparabile tempus.

Elfut a visszahozhatatlan idő!

Fuimus Troes, fuit Ilium.

Csak voltunk trójaiak, a múltté Ilion.

Gaudeamus igitur, iuvenes dum sumus.

Addig örüljünk, amíg fiatalok vagyuk.

Graeca fides, nulla fides.

Görög hűség nem hűség. (A görögöknek sose higgy!)

Graecia capta ferum victorem cepit et artes intulit agresti Latio.

A meghódított Görögország a barbár győztest leigázta, és behozta a művészetet a parasztos Latiumba.

Gutta cavat lapidem non vi, sed saepe cadendo.

A csepp kivájja a követ nem erőszakkal, hanem gyakori eséssel!

Hic et nunc.

Itt és most.

Hic nobis vincendum aut moriendum est.

Itt győznünk avagy meghalnunk kell.

Hic Rhodos, hic salta.

Itt van Rhodosz, itt ugorj!

Historia est magistra vitae.

A történelem az élet tanítómestere.

Hoc erat in votis.

Szívünk óhaja volt.

Hodie mihi, cras tibi.

Ma nekem, holnap neked.

Homo homini lupus.

Ember embernek farkasa.

Homo sum, nihil humani a me alienum puto.

Ember vagyok, nem idegen tőlem semmi emberi.

Homo unius libri.

Egykönyvű ember.

Honesta mors turpi vita potior. (Tacitus)

Jobb a tisztes halál, mint a becstelen élet.

Honores mutant mores, raro in meliores.

A tisztségek megváltoztatják az erkölcsöket, ritkán teszik jobbá.

Iam debuisset et pridem.

Már korábban kellett volna.

Iam proximus ardet Ucalegon.

Már a szomszéd Ucalegon háza ég.

Iam vidi et alios ventos.

Láttam már különb viharokat is.

Ibi semper est victoria, ubi concordia est. (Publius Syrus)

Ott van a győzelem, ahol az egyetértés.

Ibis redibis non morieris in bello.

Elmész vissza (nem) jössz, meg (nem) halsz a háborúban..

Idem per idem.

Ugyanazt ugyanazzal.

Ignoti nulla cupido. (Ovidius)

Aki nem ismeri az örömöt nem is vágyik rá.

Ignoramus et ignorabimus.

Ismeretlen, és megismerhetetlen.

Imago animi sermo est. (Seneca)

A lélek tükre a beszéd.

In hoc signo vinces.

E jelben győzni fogsz!

In medias res.

A dolgok közepébe vágva.

In vino veritas!

Borban az igazság!

Inter alma silent Musae.

Fegyverek közt hallgatnak a Múzsák.

Inter duo litigantes tertius gaudet.

Két veszekedő között a harmadik örül.

Inter nos.

Maradjon köztünk.

Leve fit, quod bene fertur, onus. (Ovidius)

Légy türelemmel, s majd könnyül a nagy teher is.

Ira furor brevis est.

A harag rövid őrjöngés.

Iuris praecepta sunt haec: honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique tribuere.

A jog előírásai a következők: becsületesen élni, mást nem bántani, megadni mindenkinek azt, ami neki jár.

Ius murmurandi.

A mormogás joga.

Iuventus ventus.

Minden legyen s mindjárt legyen./Fiatalság, bolondság.

Laudator temporis acti.

Ó elmúlt idők dicsérője.

Legem brevem esse opportet.

A törvény legyen rövid.

Legum idcirco servi sumus ut liberi esse possimus.

A törvényeknek azért vagyunk a szolgái, hogy szabadok lehessünk.

Lex rex.

A király a törvény.

Lingua mentem ne praecurrat.

Meg ne előzze sohasem nyelved a gondolatod.

Longum et latum.

Össze-vissza.

Lupus in fabula.

Farkas a mesében.

Maledictus piscis in tertia aqua.

Átkozott a hal a harmadik vízben.

Mantua me genuit, Calabri rapuere, tenet nunc Parthenope; cecini pascua, rura, duces.

Mantua szült engem, Calabria ragadott magához, most Parthenope tart fogva. Énekeltem legelőket, szántóföldeket, vezéreket.

Manus manum lavat.(Petronius)

Kéz kezet mos

Mater certa, pater semper incertus.

Az anya biztos, az apa mindig bizonytalan.

Memento hominem esse!

Emlékezz: ember vagy!

Mens sana in corpore sano.

Ép testben ép lélek.

Modus vivendi.

A békés egymás mellett élés.

Molliter ossa cubent!

Lágyan feküdjenek a csontjaid!

Nota bene!

Jól jegyezd meg!

Mundus vult decipi, ergo decipiatur!

A világ azt akarja, hogy rászedjék, tehát szedjük rá!

Mutatis mutandis.

Változtatva a változtatandót.

Hannibal ante portas (est).

Hannibál a kapuk előtt (van).

Natura non facit saltus.

A természet nem tesz ugrást.

Naturam expellas furca, tamen usque recurret.

A természeted kiűzheted vasvillával, mégis mindig visszatér.

Navigare necesse est, vivere non est necesse.

Hajózni szükséges, élni nem.

Ne quid nimis! (Terentius)

Csak semmi túlzás!

Nihil ab omni parte beatum.

Nincs maradéktalan boldogság.

Nihil nimis. (Cicero)

Semmit se túlságosan.

Nihil novi sub sole.

Nincs új a nap alatt.

Nihil obstat, imprimatur.

Semmi akadály, kinyomtatható.

Nihil utilius sale et sole.

Nincs hasznosabb a sónál és a napnál.

Nisi Alexander essem, ego vero vellem esse, Diogenes.

Ha nem lennék Nagy Sándor, Diogenész lennék.

Nomen est omen. (Plautus)

Nevében a végzete!

Nomina sunt odiosa.

A nevek gyűlöletesek.

Non est maior pumilio, licet constiterit in monte.

Nem lesz nagyobb a törpe, ha hegyre áll.

Non multa, sed multum.

Nem sokfélét, hanem (egyből) sokat.

Non omnia possumus omnes.

Nem mindenki képes mindenre.

Non omnis moriar.

Nem halok meg teljesen.

Non scholae, sed vitae discimus. (Seneca)

Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.

Nosce te ipsum.

Ismerd meg önmagad!

Nulla dies sine linea.

Egyetlen nap se múljon el vonás nélkül.

Nulla regula sine exceptione.

Nincsen szabály kivétel nélkül.

Nulla salus bello: pacem te poscimus omnes.

Nincs öröm a háborúban, mindenki békét akar.

Nullum crimen sine lege.

Nincsen bűncselekmény törvény nélkül.

Nullum poena sine lege.

Törvény nélkül nincs büntetés.

Nunc est bibendum.

Most kell inni.

O tempora, o mores.

Ó idők, ó erkölcsök!

Occasio facit furem.

Alkalom szüli a tolvajt.

Oderint, dum metuant.

Gyűlöljenek bár, csak féljenek.

Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris: nescio, sed fieri sentio et excrucior.

Gyűlölök és szeretek; Hogy mért teszem ezt, talán kérded? mit tudom én? Így van. Érezem és öl e kín.

Odi profanum vulgus et arceo.

Gyűlölöm a hitvány tömeget és távol tartom magam tőle!

Omne tulit punctum, qui miscuit utile dulci.

Minden pontot elvisz az (osztatlan elismerést arat), aki keveri a hasznost a kellemessel.

Omnem iacere aleam. (Erasmus)

Egy kockadobásra mindent feltenni.

Omnes eodem cogimur.

Mindannyian ugyanoda kényszerülünk.

Omnia vincit amor.

A szerelem mindent legyőz.

Ora et labora!

Imádkozzál és dolgozzál!

Pacta sunt servanda.

A szerződéseket tiszteletben kell tartani.

Panem et circenses.

Kenyeret és cirkuszt.

Parturiunt montes, nascitur ridiculus mus.

Vajúdnak a hegyek és nevetséges kisegér születik.

Parva sapientia regitur mundus.

Kevés bölcsesség által irányíttatik a világ.

Parvi sunt foris arma, nisi est consilium domi.

Keveset ér odakint a fegyver, ha otthon nincs okosság.

Pecunia non olet.

A pénznek nincs szaga.

Periculum est in mora.

A késedelem veszedelem!

Persona non grata.

Nem kívánatos személy.

Pia fraus.

Kegyes csalás.

Pietas et literae.

Kegyesség és tudomány.

Pium desiderium.

Kegyes óhaj.

Plenus venter non studet libenter.

A teli has nem szívesen tanul.

Poeta nascitur, orator fit.

A költő születik, szónok azzá lesz.

Post cenam stabis et mille passus ambulabis.

Vacsora után állj fel, és tégy ezer lépést.

Post festa.

Ünnepek után. (Sohanapján.)

Post hoc, ergo propter hoc.

Ezután, tehát e miatt!

Post nubila Phoebus.

Borúra derü.

Primum vivere, deinde philosophari.

Előbb élni, aztán filozofálni.

Primus inter pares.

Első az egyenlők között.

Probatio diabolica.

Ördögi bizonyítás.

Prolimus sum egomet mihi. (Terentius)

Saját magamhoz állok a legközelebb.

Pulvis et umbra sumus.

Por és árnyék vagyunk.

Qualis rex, talis grex.

Amilyen a király, olyan a nyáj.

Quandoque bonus dormitat Homerus.

Néha a jó Homérosz is szundikál.

Quem dii odere, paedagogum fecere.

Akit az istenek meggyűlöltek, pedagógussá tettek.

Quem Iupiter vult perdere, dementat prius.

Akit Jupiter el akar veszejteni, annak elébb elveszi az eszét.

Qui fit, Maecenas, ut nemo sua sorte contentus sit et laudet alia sequentes?

Hogy van az, Maecenas, hogy senki sem elégedett a saját sorsával, és mindenki a másét dicséri?

Qui tempus habet, vitam habet.

Aki időt nyer, életet nyer.

Quicquid discis, tibi discis. (Petronius)

Bármit tanulsz, magadnak tanulod.

Quid brevi fortes iaculamur aevo multa? Quid terras alio calentes sole mutamus? Patriae quis exsul se quoque fugit?

Rövid életünk során miért törekszünk oly sokra? Miért cseréljük föl a más nap által melegített földeket? Akit hazája számkivet, vajon önmaga elől is el tud menekülni?

Quid rides, de te fabula narratur.

Mit nevetsz, rólad szól a mese.

Quieta non movere.

A nyugvót ne mozgassuk.

Quod dixi, dixi.

Amit mondtam, megmondtam.

Quod erat demonstrandum.

Amit bizonyítani kellett.

Quod licet Iovi, non licet bovi!

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek!

Quod sibi non vis, alteri ne feceris.

Amit magadnak nem akarsz, azt mással se tedd!

Quousque tandem abutere, Catilina, patientia nostra?

Meddig élsz még vissza, Catilina, a türelmünkkel?

Quot capita, tot sententiae.

Ahány ember, annyi vélemény.

Rebus sic stantibus.

Mivel a dolgok így állnak.

Reginam occidere nolite timere bonum est si omnes consentiunt ego non contradico.

A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindannyian beleegyeztek én nem ellenzem.

Repetitio est mater studiorum.

Ismétlés a tudás anyja.

Requiem aeternam dona ei, Domine!

Örök nyugodalmat adj neki, Uram!

Requiescat in pace!

Nyugodjon békében!

Res cogens.

Kényszerítő dolog.

Roma aeterna est. (Urbs aeterna.)

Róma örök. (Az örök város.)

Roma deliberante Saguntum perit.

Míg Róma tanácskozik, Saguntum elvész.

Roma locuta, causa finita.

Róma szólt, vége a vitának.

Romae omnia venalia sunt.

Rómában pénzért minden eladó.

Salus rei publicae suprema lex esto!

A köztársaság üdve legyen a legfőbb törvény!

Sapienti pauca. (Terentius)

Az okos ember kevés szóból is ért.

Sapienti sat.

A bölcsnek ennyi elég.

Sed mulier cupida, quod dicit amanti, in vento et rapida scribere opportet aqua.

De amit a szerelmes asszony kedvesének mond, szélbe és sebes patakvízbe kell fölírni.

Senatores boni viri, senatus mala bestia.

A szenátorok tisztességes emberek, de a szenátus szörnyeteg.

Sero venientibus ossa.

Későn jövőknek csontok jutnak.

Servus humillimus, domine!

legalázatosabb szolgád, uram!

Sex horas dormire sat est iuvenique senique.

Elég 6 órát aludni fiatalnak, öregnek.

Si deus nobiscum, quis contra nos?

Ha az Isten velünk van, ki van ellenünk?

Si duo faciunt idem, non est idem.

Ha ketten teszik ugyanazt, az nem ugyanaz.

Si fueris Romae, Romano vivito more!

Ha Rómában élsz, élj római módon.

Si tacuisses, philosophus mansisses.

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Si vis amari, ama!

Ha azt akarod, hogy szeressenek, szeress!

Si vis pacem, para bellum.

Ha békét akarsz, készülj a háborúra!

Sic itur ad astra.

Így jutunk el a csillagokig.

Sic transit gloria mundi.

Így múlik el a világ dicsősége.

Similis simili gaudet.

A hasonló örül a hasonlónak.

Sincerum est nisi vas, quodcumque infundis, acescit.

Ha nem tiszta az edény, bármit öntesz bele, megsavanyodik.

Sine ira et studio.

Harag és elfogultság nélkül.

Sit tibi terra levis!

Legyen neked könnyű a föld!

Soli Deo gloria!

Egyedül Istené a dicsőség!

Sors bona nihil aliud.

Jó szerencse, semmi más.

Spectatum veniunt, veniunt spectentur ut ipsae.

Nézelődni jönnek (az asszonyok) hogy őket is megnézzék.

Status quo.

Fennálló állapot.

Sub pondere crescit palma.

Súly alatt nő a pálma.

Sub rosa.

Titokban.

Summa summarum.

Mindent összevetve.

Summum ius, summa iniuria.

A legnagyobb jog a legnagyobb jogtalanság.

Sunt lacrimae rerum.

A dolgoknak is vannak könnyei.

Sutor ne ultra crepidam.

Suszter, maradj a kaptafánál!

Tabula rasa.

Tiszta lap.

Tarde venientibus ossa.

A későn jövőknek csak a csontok jutnak.

Tempora mutantur, et nos mutamur in illis.

Az idők változnak és velük változunk mi is.

Terminus technicus.

Szakkifejezés.

Terra incognita.

Ismeretlen terület.

Tertium non datur.

Harmadik lehetőség nincs.

Timeo Danaos et dona ferentes.

Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is!

Tolle et lege.

Vedd és olvasd!

Tres faciunt collegium.

Hárman alkotnak társaságot.

Tu regere imperio populos Romane memento parcere subiectis et debellare superbos.

Emlékezz, ó római, hogy hatalmaddal irányítod a világot, kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad.

Tamdiu discendum est, quamdiu vivas. (Seneca)

Addig kell tanulnod, míg csak élsz.

Ubi bene, ibi patria.

Ahol jól megy a sorom, ott a hazám.

Ubique bonum est, sed optimum est domi esse.

Mindenütt jó, de legjobb otthon.

Ugocsa non coronat.

Ugocsa nem koronáz!

Ultima ratio regum.

A királyok utolsó érve.

Ulula cum lupis.

Üvölts együtt a farkasokkal!

Una salus victis nullam sperare salutem.

A legyozötteknek egy menedékük van: hogy ne reménykedjenek semmiféle menedékben .

Unus est Deus.

Egy az Isten.

Unus testis nullus testis.

Egy tanú nem tanú.

Urbi et orbi.

A Városnak (ti. Rómának) és a világnak (adott áldás).

Usus te plura docebit.

A gyakorlat sok mindenre megtanít téged .

Ut desint vires, tamen est laudanda voluntas.

Bár hiányoznak az erők, dicsérendő az akarat.

Vae victis!

Jaj a legyőzötteknek!

Vanitatum vanitas.

Hiúságok hiúsága.

Veni, vidi, vici! (Suetonius, Caesar)

Jöttem, láttam, győztem.

Verba movent, exempla trahunt.

A szavak megindítanak, a példák húznak.

Verba volant, scripta manent.

A szó elszáll, az írás megmarad.

Veritas vincit.

Az igazság győz.

Videant consules, ne quid res publica detrimenti capiat.

Figyeljenek a konzulok, hogy az államot semmi kár ne érje!

Video meliora proboque, deteriora sequor.

Látom a jót, helyeslem, de másként cselekszek.

Vincere scis Hannibal, sed victoria uti nescis.

Győzni tudsz Hannibál, de a győzelemmel élni nem tudsz!

Vis maior.

Elháríthatatlan akadály.

Vitam et sanguinem pro regina nostra (sed avenam non).

Életünket és vérünket (de zabot nem) a királynőért!

Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango.

Hívom az élőket, siratom a halottakat, elhárítom a villámokat.

Volens, nolens.

Akarva, nem akarva.

Vox populi, vox Dei.

A nép szava Isten szava!

Köszönet Monostori Martinának fordítások pontosításáért

Forrás: Polczer Porta

Ókori Görögország

Az ókori Görögország fogalmát a közvélemény és a tudomány igen rugalmasan használja. A fogalomnak alapvetően két értelme lehet:

Az első. A mai Görögország területe az ókorban. A terület ókori történelme az i. e. 3. évezredtől, a minoszi civilizáció kialakulásával kezdődik és a Római Görögország időszakával fejeződik be. A korszak végét a Római Birodalom bukása jelenti (i. sz. 476).

A másik. Az ókori görög civilizáció. Amikor a hétköznapi szóhasználatban azt mondjuk, hogy “már az ókori görögök is”, akkor általában az i. e. 8. századtól, a görög írásbeliség újbóli megjelenésétől a klasszikus Athén korszakán át a hellenizmusig, esetleg a római császárkor elejéig virágzó görög civilizációt értjük alatta. Ez az ókor egész görögül beszélő világát jelenti és több mint ezer évet ölel fel időszámításunk előtt. Az ókori görög civilizáció nemcsak a mai Görögország területét alkotó Peloponnészoszi-félszigetet és égei szigetvilágot foglalta magában, hanem kiterjedt a Földközi-tenger és a Fekete-tenger medencéjének nagy részére. Ide tartozott Thrácia, Ciprus, Kis-Ázsia Égei-tengeri partvidéke (abban az időben Iónia), Szicília és Dél-Itália (másképpen Magna Graecia) és az elszórt görög gyarmatok: Illüria, Gallia déli partvidéke, Ibéria, Kürenaika (a mai Líbiában), valamint a Fekete-tenger partvidéke a kaukázusi Ibéria és Taurisz partjai mentén. E területek közös jellemzője volt, hogy csupa etnikailag görög eredetű népesség lakta őket. A hellenisztikus Görögország ezeken kívül még magában foglalta Egyiptomot, egész Kis-Ázsiát, Szíriát és nagy ázsiai területeket egészen Indiáig, amely utóbbiak közül a baktriai királyság hosszú ideig fennállt. Az ókori görög civilizációt a legtöbb történész az egész európai civilizáció alapjának tekinti, hiszen a Római Birodalom továbbfejlesztette és elvitte Európa sok részére. Az ókori görög civilizáció roppant hatással volt a modern világ nyelvére, politikájára, oktatási rendszerére, filozófiájára, tudományára, művészetére és építészetére, táplálva a nyugat-európai reneszánszot, újjáéledve Európa és Amerika neoklasszicizmusában is a 18. és 19. században is.

Kronológia

Az ókori Görögország történetének nincs rögzített vagy általánosan elfogadott kezdeti és záró időpontja. A közhasználatban a Római Birodalom előtti egész görög történelmet jelenti, de a történészek ennél precízebbek. Egyes szerzők beleértik a görögül beszélő mükénéi civilizációt is, amely Kr.e. 1150 körül omlott össze, de a legtöbben úgy tartják, hogy az azt megelőző, nagy hatású minoszi civilizáció oly mértékben különbözött a későbbi görög kultúráktól, hogy azt külön kell kezelni.

A történettudomány erősen megkülönbözteti a mükénéi Görögország, a trójai háborúk korát a klasszikus Görögország vagy antik Görögország korától (a poliszok kora és a hellenisztikus Görögország), amelynek kultúrájából az európai civilizáció kifejlődött. A kettő közötti görög sötét korban ugyanis a kultúra annyira lehanyatlott, és olyan népcserék mentek végbe, hogy az írásbeliség eltűnt és új írást kellett átvenni a föníciaiaktól.

A modern görög tankönyvekben az „antik idők” egy nagyjából ezeréves időszak, ami Mükéné katasztrófájától a római hódításig tart, és amit négy korszakra bonthatunk művészeti stílusuk, kultúrájuk és politikájuk alapján. Az első a görög sötét kor kb. Kr.e. 1100-800-ig. Ebben a korban a művészek geometriai formákat – négyzeteket, köröket, vonalakat – alkalmaznak az amphorák és egyéb cserépedények díszítésére. Az archaikus időszak kb. Kr. e. 800 és Kr. e. 500 között azokat az éveket jelenti, amikor a művészek nagyobb szabadon álló, merev, szent tartású szobrokat készítenek álomszerű “archaikus mosollyal”. A klasszikus periódusban Kr. e. 500 és Kr. e. 323 között a művészek tökélyre fejlesztik azt a “klasszikus” stílust, amire azóta is példaként tekintünk (ld. Parthenón). A hellenisztikus korszakban ami Nagy Sándor hódításait és halálát (Kr. e. 323) követte a római hódításig (Kr. e. 146) a hellén civilizáció elemei elterjedtek Egyiptomtól Baktriáig.

Hagyományosan az ókori görög történelmet az első olümpiai játékoktól (Kr. e. 776) számították, de sok történész ma kiterjeszti a kezdetektől egészen Kr.e. 1000 körülig. Az önálló ókori görög történelem hagyományos vége Nagy Sándor halála Kr.e. 323-ban. A következő időszak a hellenizmus időszaka, majd Görögország beolvadása a Római Birodalomba Kr. e. 146-ban. Ez a történészek konvenciója, de néhány író a kereszténység 3. századi felemelkedéséig beszél önálló ókori görög történelemről.

Források

Az ókori Görögország vizsgálata a források gondos vizsgálatát igényli. Azok a történészek és politikai írók, akiknek munkái fennmaradtak, nevezetesen Hérodotosz, Thuküdidész, Xenophón, Démoszthenész, Platón és Arisztotelész többnyire athéniak vagy Athén-pártiak voltak. Ezért tudunk sokkal többet Athén történelméről és politikájáról, mint bármely más városéról, és amiért szinte semmit sem tudunk néhány város történelméről. Továbbá ezek az írók majdnem teljesen a politika-, had- és diplomáciatörténetre koncentrálnak, elhanyagolva a gazdaság- és társadalomtörténetet. Minden görög történelemvizsgálatnak meg kell küzdenie a források ezen korlátjával.

Történelem

Kezdetek

A minoszi civilizáció is az égei-tengeri civilizációk része volt, amely ugyan szerepel a görög mitológiában, de a népe nem volt görög. A görögök az akhájok majd a dórok bevándorlása után sok kulturális elemet átvettek a korábban ott lakó népekről, ezekről tanúskodik a sok jövevényszó is a görögben.

A görögök a tudomány mai állása szerint Balkán-félszigetre több hullámban vándoroltak be az Kr.e. 3. évezred végétől kezdve. Az utolsó ilyen hullám a dór vándorlás volt.

Mükénéi Görögország

A kb. Kr. e. 1600-tól mintegy Kr. e. 1100-ig tartó kor a mükénéi Görögország időszaka volt, ami Agamemnón uralkodásáról és a trójai háborúról, Homérosz elbeszéléséből ismert.

Sötét kor

Az Kr.e. 1100-tól az Kr.e. 8. századig tartó időszak “sötét kor”, amiről nem szól elsődleges forrás, és csak gyér régészeti leletek maradtak fenn belőle. Másodlagos és harmadlagos szövegek, mint Hérodotosz Hisztoriai, Pauszaniasz Görögország leírása, Diodórosz Bibliothéké és Szent Jeromos Khronikon c. munkája, rövid kronológiát és királylistákat tartalmaznak erre az időszakra vonatkozóan.

A poliszok kora

A Görög – Perzsa háborúk utáni időszakot Görögország s főleg Athén fénykorának szokták nevezni. A háborúk után megkezdődtek az építkezések. Először a lakóházakat, a városfalakat, a kikötőt majd az Akropoliszokat építették újjá. A tudományok egyre jobban fejlődtek, a poliszokban újabb színházi előadásokat játszottak és Spártában is visszatértek megszokott foglalkozásukhoz, a katonáskodáshoz. Minden szép volt, jó volt, míg a hellének nem kezdtek egymással háborúzni.

Hellenisztikus kor

A hellenisztikus kor i.e. 336-i.e. 30-ig tartott. Kezdetét Nagy Sándor uralkodásától számítjuk. Alexandrosz (vagyis Sándor) váratlan halála után az elhunyt uralkodó hadvezérei, a diadokhoszok akarták megszerezni., a hadvezérek fölosztották egymás közt a birodalmat, így 3 nagy és 1 kisebb egység jön létre: – A görögök és a makedónok függetlensége mellett, ahol az antigonidák voltak az uralkodó család, létrejön a szeleukoszok által irányított Szeleukída, ami Szíriából, Mezopotámiából és Kis-Ázsia részeiből tevődött össze. A harmadik nagy részegység pedig, Egyiptom lesz Ptolemaiosz vezetésével, itt a ptolemaidák lesznek az uralkodók. A hellenisztikus gazdaság és társadalom: A keleti és a görög kultúra összeolvadása jelentős gazdasági fellendülést eredményezett. Előtérbe kerül az árutermelés, óriási metropoliszok jönnek létre, s ezek lettek az ipar, a kereskedelem és a kultúra központjai is, (pl.: Alexandria, Pergamon). Ezeket az államokat, despoták uralták, általánosan elterjedt államforma lesz a monarchia. Azonban ezekkel ellentétben megalapulnak görög lakosságú városok is, melyek kiváltságos helyzetet élveztek, s a hadsereg mellett az uralkodók támaszai voltak. E támogatás fejében belső önállóságot kaptak, ügyeiket maguk intézhették, leginkább ezekben a városokban virágzott föl a kultúra. Maga, a kultúra, az emberiség által létrehozott szellemi és anyagi értékek összessége. A görög kultúrában, minden tudományos eredmény a filozófia területén jelentkezik. A “filozófia” szó eredeti jelentése: a bölcsesség szeretete, ezen téren viszont a természet, a társadalom és az emberi gondolkodás legváltozatosabb törvényeinek tudományos magyarázata. Az első filozófusok, a materialisták, természet filozófusok voltak, az i.e. 7-6. században, ők a természet törvényeivel foglalkoztak. Matéria: anyag, a világ anyagokból jött létre és azokból is áll, legfőbb képviselőjük: Hérakleithosz volt, ő a tüzet őselemnek nevezte, megállapította azt is, hogy a dolgok és a jelenségek ellentétéből épül föl a világ ez a dialectica. Az i.e. 5. században Démokration már az atommal foglalkozik. A demokrácia létrejötte alaposan befolyásolta a filozófiai nézeteket is. Megjelennek a szófisták, akik azt vallották, hogy a Földön lévő dolgok nagyrészt emberi megállapodás eredményei: “Mindennek mértéke az ember.”, “Minden viszonylagos.”, “Mindennek az ellentéte is igaznak bizonyítható.”, “Tőlünk független objektív igazságok nincsenek.”. Az erkölcsi szabadságot hirdetik. Így kezdődött a görög filozófia, de maga, a hellenisztikus filozófiának az volt a lényege, hogy az emberi gondolkodás, az ember boldogsága kerül előtérbe. 2 fő irányzata: – a sztoikus filozófia: legfőbb képviselője Zenon, aki a Tarka Csarnokban fogadta tanítványait. Általános jellemzői: Légy hű magadhoz, élj az ész érvei szerint, a nagy érzelmeket el kell kerülni, ezek ésszerűtlen és értéktelen dolgok. El kell jutni az APÁTHIAba, szenvedélyességmentes állapot. A társadalmi tevékenységek során kell az érzelmeket levezetni, a világot el kell viselni, de ha valaki erre képtelen az megölheti magát. – epikureista filozófia: Megalkotója Epikurosz, olyan filozófiai irányzat, amely ellentétes a sztoicizmussal, és optimista felfogást hirdet. A boldogságra törekszik, ezt tűzi ki életcélul. Ezt egy pozitív úton lehet elérni, ami egyszerűbb: csupán az erényes életen keresztül valaki a kellemes életet eléri. Azonban van egy negatív út is, amelyben a zavaró mozzanatokat kell kiküszöbölni pl.: halálfélelem, vagy az istenekben való hit, ha ezeket sikerül leküzdeni akkor eljutunk a zavartalan lelki nyugalomba, az ATARAKSZIÁba. A bölcsek baráti társaságban társalogtak, politikai tevékenységektől elzárkózottan. “Élj elrejtőzve!”.

Római Görögország

Tudomány és technológia

Az ókori görögök sokat vettek át az őket megelőző keleti civilizációktól, de náluk sokall magasabb fejlettségi szintet értek el – az európai gondolkodás bölcsőjeként nevezhetjük. Ennek forrása a keleti despota államoknál szabadabb és haladóbb társadalmi rendszer, a demokratikus államok olyan táptalaj nyújtott a gondolkodásnak (amit kezdetben egyet jelentett a filozófiával) és az abból kinövő tudományoknak mint addig sehol másutt. Például a rabszolgákat ők is alkalmaztak, de ennek ellenére ők előszeretettel alkalmazták tudományos eredményeiket a termelésben.

Építészet

A görög városok fejlődésével azokat elkellett látni különböző közművekkel, védőfalakkal. Ezek során felgyülemlett tapasztalatok a mérnöki tudományok fejlődéséhez vezetett. Az építészet fejlődése serkentőleg hatott a geometriára, a statikára, a különböző emelők fejlődésére. Ennek Arkhimédész volt az egyik legnagyobb mestere: a rudak súlypontjával, rendszerek egyensúlyával és úszótestekkel foglalkozott. Az ő találmánya volt az úgy nevezett arkhimédeszi csavar. (Neki tulajdonítják a mondást : „ adjatok egy szilárd pontot és kimozdítom helyéből a világot”.) Ismerték és nagy hatásfokkal használták a csigákat. A kikötők védelmére akár 30 méteres mélységben is lefektetett hullámtörőket építettek, evvel példát adva a kikötő építésre. 12 000 férőhelyes színházak, amiket a völgybe építettek; mocsaras talajra épített súlyos épületek, hidak, csatornák, alagutak. Hogy milyen magas fokra jutott építészetük azt bizonyítják máig álló épületeik.

Matematika

Arkhimédész a sokszögekből való közelítés módszerét használta a π értéknek meghatározására

A matematika szorosan kötődött az építészethez: felosztották aritmetikára, sík- és térgeometriára, trigonometriára, később algebrára. Az egyiptomiak, a babiloniak és a föníciaiak ismereteire alapozva fejlesztették azokat tovább. Kitűnt a fogalmak és bizonyítások precíz pontossága, ami a többi tudomány számára is példát mutatott.

Csillagászat

A csillagászatot is már a matematikával próbálták megalapozni. Az alapjait Egyiptomból és Babilóniából tanulták el, de kiválasztották annak racionálisabb részét.

Tudták hogy a föld gömb alakú, kerületét meghatározták. (Eratoszthenész) Felismerték hogy a hold fénye csupán visszatükröződés. Arisztarkhosz azt is kimondta, hogy a Föld a Nap körül kering, miközben saját tengelye körül forog (de ez a nézete nem terjedt el).

I. e. 432-ben Metón naptárreformot tanácsolt: egy napév hosszát rendkívül egyszerű mérőeszközökkel 365 és 5/19 napnak határozta meg.

Térképeiken már használtak szélességi és hosszúsági köröket. Tengerészeik a Nap, a Hold, a csillagok és a széljárások alapján navigáltak, fontos műszerük volt a mélységmérő ón.

Orvostudomány

Az orvostudomány vált el először a többi a tudományágtól, az V. század végén. Hippokratész és iskolájának munkássága a leginkább kiemelkedő (a hippokrateszi eskü napjainkban is él). Orvostudományuk nagyrészt a tapasztaláson alapult de sokáig nem mentesült a filozófia spekulációktól (az betegség okozóját hideg, meleg, száraz, nedves egyensúlyának felborulásában keresték). De tapasztalásaikat egyre pontosabb kortörténeti gyűjteményekben foglalták, ami nagy előre lépés a világ eddigijéhez képest. Kialakították a prognózist, ami a betegség lefolyásán alapul. A kezelést vizsgálat előzte meg, az arcot, a tüdő zörejét szabad fülel, a belső szervek elváltozásait tapintás útján, ugyanígy következtettek a lázra; majd a váladékokat, salakanyagokat. Legkorábban a sebek és a törések gyógymódjait tapasztalták ki, így ez lett a legelőre haladottabb. Például, ha törött láb a másik lábbal nem egyenlő hosszúságúra forrt össze, azt már szégyennek tartották.

Belgyógyászat: tisztítószerek, fürdők, masszázs, életmód. A lélektani hatásoknak is nagy figyelmet szenteltek.

Fizika

• tanulmányozták a hajókormányt, a vitorlákat, az evezők legmegfelelőbb elhelyezését
• Héron leírt egy gőzgömböt (egy gömbön két ellenkező irányba néző hajlított cső helyezkedik el, a gömbbe forró gőzt engedve az vadul forogni kezd = a gőzgép korai elődje)
• Akusztikában kiemelkedő sikereket értek el; felfedezték a húr hossza és a hang magassága közötti kapcsolatot, a hang a levegő rezgése által keletkezik, ezeket felhasználták az építészetben (színházak) is
• ismerték „Héraklész ércének” erejét, amelyet lelőhelyéről a Magnészia hegységről neveztek el (mágnesnek). Foglalkoztak már a statikus elektromossággal is (Thalész rájött hogy a borostyán (görögül: élektron) száraz anyaggal dörzsölve apróbb tárgyakat vonz magához).

Kultúra

Az ókori hellászban már jóval Krisztus születése előtt kialakult a zene, sőt egyetlen korai civilizáció sem tartotta olyan nagy becsben a muzsika művelését, mint Görögország. Az ókori Hellászban a zene uralta a vallási, művészi, erkölcsi és tudományos életet. A művelt, előkelő embert “muzikális”-nak nevezték. A nagy drámaírók és a költők pedig mindannyian jártasak voltak a zene és a tánc művészetében. Saját hangszere is volt az országnak: a citera, ami nemzeti jelképnek számított. A legjobb citeraművészeket komoly társadalmi kiváltságok illették. A városállamok fénykorában, a virágzó athéni demokráciában pedig szinte mindenki számára nélkülözhetetlen volt a gondosan irányított zenei nevelés, mivel ők ismerték fel a zene szellemre, lélekre, jellemre gyakorolt hatását. Az első ismert zenei hangversenyre is Görögországban került sor: Kr. e. 586-ban Apolló templomában. És akárcsak a görögöknél, Indiában és Kínában is jelentős helyet foglalt el a társadalomban a zene.

forrás

Fénylik a birs a tavaszban, a zúgó
gyors patakok gyökerét megitatják,
s ott, hol a nimfa-sereg szűz kertje van,
újra virágzik a felragyogó pomagránát,
s búvik az új levelek hüvösében a kis fürt,
jár-kel az új venyigékben a bor már:
bennem a vágynak nyugovása, sem évszaka nincsen időtlen:
mint ahogyan lobogó villámokkal a thrák
északi szél söpör át a vidéken,
Küprisz is úgy tipor engem örökké,
néma közönnyel, olyan feketén, eszelősen,
egyre csak úgy szerelemre taszít gyermeki kortól
és ma is úr a szivemben.

Radnóti Miklós fordítása

Robinson, Andrew: Az írás története; Jószöveg Műhely Kiadó, 2003
Bevezetés
- az írás funkciója: halhatatlanság iránti vágy, propaganda, rögzítés
- személyazonosság, magántulajdon jelölése, könyvelés
- legkorábbi írás: kre. 31oo
- valamennyi írásrendszer a grafikus szimbólumok olyan rendszere, amely bármilyen gondolatot képes közvetíteni
- fonetikai és szemantikai jelek
- minél nagyobb a fonetikai jelek aránya, annál könnyebb eltalálni a kiejtést
- modern hieroglifák
- az egyiptomi hieroglifák megfejtése: Champollion, 1823
- Ptolemaiosz és Kleopátra kartusa
- Ch szerint az egyiptomi hieroglifák rendszere egyfelől szemantikai szimbólumokból, másfelől fonogrammákból (fonetikai jelekből) áll
- egy egységnyi szöveg természetes módon csoportosítja a szimbólumokat, míg egy egységnyi beszédnél ez nem tapasztalható
- a fonémák pontosan nem vihetők át egyik nyelvről a másikra
- fonetika: a beszélt hangok tudománya, a fonológia azt vizsgálja, hogya megevő hangkészletől egy nyelv miért pont azokat a bizonyosakat választja ki, és hogyan használja
- fonéma: a nyelv hangrendszerének legkisebb eleme
Az írás előzményei és kialakulása
- tokenek
- az első agyagtáblák Sumerből, kre. 33oo
- kalkulációs táblák, számok, mennyiségek
- ékírás: először az óperzsát fejtették meg
- bustrofedon: váltakozó írásirány
- ősi krétán háromféle felirat: hieroglif, lineáris A, lineáris B
- lineáris B megfejtője: evans, majd kober, majd ventris; 1952; szótagírás
megfejteten írások:
- indus-völgyi, lineáris A, phaisztoszi korong, proto-elámita, etruszk írás, rongorongo

Dnešní sobota, to je podzim v těch nejkrásnějších barvách. Myslím, že i trhovci na Okoři byli rádi, že na ně neprší. Spousta staročeských specialit (jako třeba turecká káva nebo gorbáčiky to bylo něco pro mlsné jazýčky. Pavlík zase předvedl, že za měsíc pobytu ve školce se naučil trpělivosti i jisté manuální zručnosti. Posuďte sami.

Jo, a někdy se na Okoř vypravte, když tam nejsou trhy, je tam skvělá cukrárna pod věží a nebo hospoda u Jarči.

Pavlík malířem

2008. szeptember 19., Ókori Kelet történelme 1/1. Komoróczy Géza

Könyvészet:
Varga Domokos: Ős napkelet
D. Oates és J. Oates: A civilizáció hajnala
Postgate: Az első birodalmak
Oppenheim, Leo: Az ősi Mezopotámia
Roaf, Michael: Az ókori Mezopotámia atlasza; Helikon – Magyar könyvklub
Kákosy László: Egyiptom
Az ókori Egyiptom atlasza; Helikon – Magyar könyvklub
Indus-völgyi kultúrák
Jeremiás Éva szerk.: Irán – föld és nép

Brandel (fr. történész): A Mediterraneum II. Fülöp korában; A kapitalizmus kialakulása; Franciaország története

3 tárgyalási mód:
1. a táj konstans tényezői (évezreden át változatlanok) – hosszú időtartam
2. lassan, nemzedékeken keresztül változó folyamatok (létfenntartás, közlekedés) – középtávú folyamatok
3. eseménytörténet – egy emberöltőn belüli, napi események

a. kronlógiai fogalmak
- c14 – szignifikáns különbségek az elő-ázsiai és aurópai kultúrák között
- dendro-kronológia
- magnetikus kronológia

b. földrajzi tájékozódás
- térkép, helyszínek, földrajz, hegy- és vízrajz, országok, városok, falvak, úthálózat (ókori és mai), kereskedelmi útvonalak

c. nyelvi és etnikai identitások
- semi
- indoeurópai
- nyelvcsalád nélküli
- nyelvi változások és folyamataik – asszír: a keleti szír keresztények elnevezése, ldözések 1915-21 között Töröko. területén
- nyelvtörténet
- Fodor István: mezopotámiai, arámi, indoeurópai, sémi, afro-ázsiai, hamita, kaukázusi, stb.

d. vallások
- a vallástörténet fogalma zsidó-keresztény eredetű
- igaz vallás versus pogányság
- paganus: falusi, vidéki (prost, paraszt)
- mi és ők elválasztása
- racionális és emocionális tartalom

„feneketlenül mély a múltnak kútja”
- a történelem az ember megjelenésétől kezdődik
- a 18. sz.-ban osztották fel őstörtnetre és történelemre, ami butaság
- Salins: A kőkorszak gazdaságtana; árucsere-forgalom; teritoriális, családi, törzsi cserék; viszonzott és viszonzatlan ajándéko fogalma;
- 70/80-as évek: Wallenstein: Világrendszerek
- Mezopotámia kereskedett Iránnal, Pamír térségével és Kis-Ázsiával
- csereáru: obszidián, arany, kemény közvek, lazúr
- rendszerszerű, viszonzott kapcsolatok közvetítők útján
- ókori globalizáció
- minél inkább használja egy társadalmi csoport a globalizáció előnyeit, annál inkább támadja
- ókorban: szűkebb csatornák, lassú terjedési sebesség, lineáris terjedés, a kommunikáció lehetőségei által meghatározott rádiusz
- lazúr-kő: Szíriáig, Egyiptomban már nem
- nincsenek Mezopotámiában kínai eredetű tárgyak, közép-ázsiai viszont sok
- az ókori történelem rendszere: horizontális (térben és időben); vertikális (társ. struktúrák)
- az állam fogalma az ókorban: teritoriális állam, városállam, birodalom, szövetségi rendszer
- vertikális: a társadalom szociológiai rétegződése, hierarchizálódása
- Sumerben III. ée-ben két vezető funkció:
- lugal: nagy ember, gyakrabban katonai vezető
- en: irányító
- a III. ée. végéig nem lehet világosan elkülnítni a két funkciót egymástól
- ugyanígy a templom és a palota funkcióit sem
- dinamikus társaalmi rendszerek: állandó változásban vannak
- sumerek, akkádok, asszírok, babiloniak, hettiták, hurrik, élámiak, amurruk, görögök, perzsák, rómaiak, zsidók és keresztények
- 3 típusú elnevezés:
- földrajzi: babiloniak, élámiak
- nyelvi: sumer (akkád neve a nyelvnek), akkád (Agade városról), hurri, hettita
- vallási: zsidó, keresztények
- a történelem teritoriális: a vonatkozási rendszer a terület, ahol különböző tényezők játszhatnak szerepet
- az ókor vallásai totális társadalmi szervező erők, életforma-szabályozó szerep
- vallás-nemzetek: zsidó vallás
- a szászánida-kortól etnicizlódik a vallás, a keleti keresztények pl. rítus, nyelv és csoport-szolidaritás tekintetében különböznek

What have I been up to since Saturday morning? Hmm…a lot…not sure if even I can remember!

So Saturday night, after walking around Prague and visiting the sights, we returned ‘home’ to rest. Then it came to the cooking…what to cook? We decided on chicken enchilladas (don’t know what that is? Don’t worry, I didn’t either It’s similar to tortillas, but you bake them in the oven from what I understood   – look here for a little idea: http://www.cooks.com/rec/view/0,1939,151173-235199,00.html). We also made chocolate chip muffins – mmm…luckily they turned out well, seeing as the instructions were in Czech and we didn’t realise we had to add an egg . After eating we then went on to a farewell party for a couple which are MCA’s friends who are returning to London (maybe I will see them there .

Yesterday we had an early morning. We had signed up for a walking trip with this expat group in Prague which MCA often does stuff with to Okor. Okor is a ruin of a Gothic castle. It was good to get out of Prague and walk a bit in beautiful landscapes away from the stifling heat of Malta!

Ruins of a Gothic Castle in Okor

 In the ruins we got a short guided tour of the place. Also, there was a show for kids (in Czech). It seems to have been about characters from Czech fairytales, and also some singing of chidlren’s songs. All the kids around knew the songs, but of course we didn’t . It was good fun though .

Following this we decided to walk on to the Rotunda in Budec. This is said to be the oldest rotunda in middle Bohemia and the place were St. Wenceslas (Czech patron saint) learned to read and write in Latin. Luckily, we were there on a day when tours of the place are given (every first and last weekend of the months from May to September), and even more surprisingly, the guide, a quite young boy (around 15 I guessed) could seak quite good English, so offered to show us round after the Czech tour.

Rotunda in Budec

 Following the tour, we started to make our way back to Okor, from where we could get the train back around 2km away. We arrived in Okor with around 2 hours to spare, so went to a restaurant to grab something to eat. Some way or another, these 2 hours flew, and we found ourselves with around one hour to eat the food and run to the train station. We started with a fast walk, but when we got close, we heard the crossing gates clossing, so ended running the last bit – Useless though, since we still arrived 5 minutes early, so we rested around till the train arrived (well – not really a train train, more of a bus train seeing as it was only 2 cabins long!). By the time we got to Prague, we were quite tired, so we stayed in, started to watch Notting Hill (were too tired to finish it all!) and slept

Ma megint szerelemmel igéz meg Erósz
epedő buja kék szeme: Küprisz erős
hálóiba ránt be csalóka varázsa,
s nincsen előle menekvés.
Már úgy remegek, ha felém közeleg,
mint diadalkoszorúsan a ló, ha kivénül, alig mer
iramló kocsival kirobogni a pálya felé.

Franyó Zoltán fordítása