afro karatee

Az Kr.ú. 2007-ben írtam egy blog-ot, a blogger.com-on. Privátra állítottam, mert úgy éreztem a tartalma nekem fog szólni. Nekem is szólt, bele(s)írtam a gondolataimat észrevételemeit. Emlékszem az érzésre, azért kezdtem el, hogy emlékezzek arra mik történnek velem, mert nagyon szét voltam csúszva. Most így visszaolvasva, elég súlyos dolgokat találtam benne. Tele voltak a blogbejegyzések végei kérdésekkel amikre akkor nem kaptam válaszokat. Később igen. Újabb kemény lökés. Aki kérdez, az kap választ Pont akkor történt mielőtt szakítottam az egyik exbarátnőmmel. A sors furcsa fintora, hgoy elképesztően tisztán láttam a dolgokat. A kérdéseimmel csak saját magamat akartam felébreszteni. Sikerült. Ez a blog, most már történelem. Az én történelmem. És milyen furcsa két év múlva is ad valami pluszt. El akartam menekülni a munkahelyemről a kialakult helyzetben. Nem értettem miért, de aztán úgy döntöttem, hogy maradok és harcolok. Nem értettem meg miért akarok harcolni. Egy átkozott keleti bölcseség miatt:

Légy könyörülete és ne harcolj. És ha már harcolnod kell, akkor ott nincs helye a könyörületnek. (Leung Ting – wingtsun nagymester)

Maradok.