spiritualitas « WordPress.com Tag Feed

Hierarchia és alázat

shonaconsuelo — Fri, 27 Nov 2009 22:01:25 +0000

Alázat a felsőbb vezetés, vezettetés felé.

Ez jött ki a kártyában, amikor arra kérdeztem rá, hogy várható-e valamilyen változás a munkahelyemen.

Nem vagyok elég alázatos, nem fogadom el alázattal a felsőbb vezetés irányítását, ezért nincs számomra változási, változtatási lehetőség.

Hát, nem, már nem, tényleg nem.

Valamikor, amikor a kezdet kezdetén esküt tettem, én véresen komolyan gondoltam minden szót. Tény, hogy van bennem némi uralkodási vágy, illetve nem is vágy, hanem egyfajta energia, inkább úgy fogalmaznék, hogy irányítási energia.

Végülis ez az életfeladatom, irányítóvá, vezetővé kell válnom:)

A törvényi rendelkezések szerint ez lehetetlen, hisz nincsen hozzá megfelelő végzettségem. Viszont nem véletlen, hogy elváltan magamra kellett vállalnom a család eltartását, vezetését.

(Amíg lehetett. Régen, amikor még nem foglalkoztam mélyebben spiritualitással, ezoterikával, csak kíváncsiskodtam, egyszer időpontot kértem Robelinhez. Már akkor azt mondta, hogy ne akarjam a gyerekeimet összetartani, mert nem fog menni, és csak még nagyobb széthúzás lesz belőle. Azt látta, hogy ha valamilyen baj van, akkor egy közös cél érdekében, egymásért úgyis össze fognak majd, addig pedig élje mindegyik magát, a maga életét. Igaza volt, nem lehet öt elérő egyéniséget úgy egységbe fogni, hogy mindegyik mást akar. És akkor még nem számoltam magammal, hogy én is létezem, aki szintén mást, másképp akar.)

Mindig olyan főnököket kaptam, akikkel nagyon jól lehetett együtt dolgozni, akik elismerték a szakmai tudásom, én pedig elismertem az irányításukat.

A jelenlegi munkahely volt az első, ahol közvetlen főnökben is olyan embert kaptam, akit nekem kellett betanítanom a tényleges munkára, munkafolyamatra, pedig akkor még én is csak néhány hónapja dolgoztam ott. Látszólag elismert, és csak hosszú-hosszú évek múlva lett világos számomra, hogy, mennyire nem elismerésnek, hanem megvásárlásnak szánta a kiemelt jutalmakat. Kiderült, hogy mindent, amit én végeztem, amit kikutattam, a saját dicsőségeként tálalt a felsőbb vezetés felé, soha egyetlen egy célzást sem tett arra, hogy nem az ő érdeme.

Ma már nem a főnököm:) Beosztott, mint én magam:) Mit mondjak, nehezen viseli:))))

Visszatérve a témára:

Az alázat érzése először itt csorbult erősen – gondoltam eddig én.

Ma már nem tudok így gondolni olyan vezetésre, aki/akik – csakhogy még magasabb szinten megfeleljenek, – belerúgnak a beosztottjaikba, vagy ködösítenek, figyelem elterelő „hadműveletet” folytatnak – azért, hogy az ő fenekük alatt megmaradjon a szék. Képesek saját embereikbe belerúgni, elnyomni, érdektelenséget, erőszakot mutatni a mi érdekeinkkel szemben, nem figyelembe venni azt a nyilvánvaló lázongást, indulatot, elkeseredést, ami ezekben az emberekben van.

Az eljárás olyan vérlázító, amit már nem lehet tolerálni, és főleg nem lehet alázattal fogadni, mert ennek alázatos elfogadása már a megalázkodás szintjét éri el.

És nem lehet olyan állami helyzet, ami embertömeget arra kényszeríthet, hogy megalázkodjon.

Ez nem képviseli az isteni igazságot, a hazugság pedig nem követelhet alázatot.

Hogy jön ide a kártya?

Minden ember energiarendszerében van egy lenyomat, ami a gyerekkorából származik. Ezzel a lenyomattal lehet azonosulni, lehet bevésni, és lehet örökségként magunkra venni.

A jelen helyzet mindig a múlton alapszik, és a kivetésben megjelent egy szűk családi férfitaggal kapcsolatos azonosulás – valami, amivel azonosultam.

A hozzá tartozó lap ráadásul a félelem. Hosszú ideig nem voltam képes megérteni, hogy mit üzen ez nekem, és hogyan kapcsolódik a kérdéshez. Aztán hirtelen eszembe jutott: amiért nem szerethettem apámat, (szerethettem, csak éppen már nem láttam szerethetőnek, mert kamaszként még nem értettem meg azt, hogy annyit adott, amennyire önmagához képest adni tudott – és ez majdnem a nullával volt egyenlő számomra, viszont elérte, hogy kicsi gyerekként amennyire szerettem, annyira féltem tőle), ezért gyűlöltem és megvetettem. Egy családfőt, egy főnököt, irányítót – aki nem volt képes harmonikusan betölteni a feladatát.

Valahogy így vagyok most is: (azonosulás egy lenyomattal) ha az eskümhöz úgy kell hűnek maradnom, hogy az megalázkodást követel tisztelet, elismerés, és alázat helyett, akkor a helyébe megvetés és gyűlölet lép.

A gond talán nem is az alázattal van, hanem az elfogadással.

Ez az alapállás – ahogy Hamvas Béla mondja.

A félelem a tudattalanban levő hajtóerő, ha át szeretném fordítani más jelentésbe, más megélésbe, akkor a választható két jelentés: mérték, és harmónia. A harmónia a felsőbb megélés.

Jelenleg még azt sem tudom, hogy a mértékig hogyan jutok el a két állapot között, és a felismert azonosulást hogyan oldom fel…

Felelősséget vállalva, és elfogadva önmagam és a helyzetet, hogy a valódi önmagammá váljak… a Mesterré válás útja.

Kölcsönkenyér visszajár – avagy az energiák áramlása

shonaconsuelo — Wed, 25 Nov 2009 22:35:31 +0000

Mindig bántott, hogy a kolléganőim nem akarnak annak elfogadni, aki, és ami vagyok, és mindig érzem az ellenem szegülő indulatot, bár igyekeznek nem kimutatni, a kollégális viszony látszólag jó, de a hátam mögött mindig vannak megjegyzések.

„Elutasítás, kitartás, törvény.

Ezen az úton, ez számodra még örvény.

Emeld fel lelkedet, kitartásodat, hitedet.”

Ezt üzente Raziel, és csak most, az előbbi postom írásakor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen nem történik más, mint amit én megéltem a kocsival és a képzelt asszonnyal kapcsolatban.

Egyfajta tehetetlen düh bujkálhat bennük is elfojtva, irányomban. Mindig találnak valamit, ami miatt lehet a hátam mögött morogni rám: mit csinálok, hogy nem haladok ugyanazzal a sebességgel a munkámban mint ők, mivel töltöm az időt, ha még nekik kell besegíteni nekem, miért lehet nekem ezt vagy azt megtenni, és nekik nem, miért kapok én olyan jogosultságokat, amiket ők nem, stb.

Azt hiszem, hogy értem őket… ezt az indulatot lehet talán irigységnek is nevezni, mert hiába tanítom, mutatom, hogy mit hogyan kell megoldani, mit honnan lehet látni, ha egyszer nem képesek egységében látni a problémát.

Úgy lehetnek velem, mint én a képzelt asszonnyal. Tehetetlen irigység, ellenállás kivetítése, mert arra akarják őket megtanítani, amire nem képesek, és nehezen viselik, hogy kiemelkedjem közülük ezzel a képességgel. Érdekes, hogy én sem a pasira voltam dühös, aki a kocsival elállta az utat, hanem egy fantomra, akit kitaláltam magamnak. Ők sem a főnökasszonyra dühösek, amiért másképp kezel engem, hanem rám, aki másképp állok a munkához, mint ők. Illetve nem is másképp állok hozzá, mert ők is pont annyit tesznek le az asztalra, amennyire képesek, és én is. De miért tudom én azt, amit ők nem, miért látom meg azt, amit ők nem?

Szakmailag talán elfogadnak, de helyettesnek már nem, utasítást már nem adhatok ki, azt már nem fogadják el, pedig hogyha nincs a főnökasszonyom, akkor minden téren én látom el a feladatait, így tudnom kell mindenről, mert a főosztályvezető rajtam kéri számon. (És azonnal talál számonkérnivalót, ha az osztályvezetőm nincs bent: Egyfajta vizsgázgatás ez az osztályvezetőm felé, és felém).

Amikor meg akartam fejteni Raziel üzenetét, Mallász Gitta: Az angyal válaszol c. könyvéhez fordultam, és felütöttem a könyvet.

Íme a válasz:

„Tanítlak:

Bárkitől, bárhonnan ér „kritika”,

Az hiányjelzés számodra.

Nem tükre annak, mire vagy képtelen,

Hanem tükre, mire vagy képes.

MINDEN HIÁNYJELZÉS EMELJEN,

MERT A LEHETŐSÉGEID TÁGULNAK ÁLTALA.

Minden lény, minden tárgy körülötted kér tőled.

De csak azt, amit adni képes vagy.

A tehetetlentől, a nyomorulttól ki kér?

Szednek-e bojtorjánról fügét?

De a fügefát rázzák,

Mert fügét várnak tőle.

Teremj!

Ne búsulj, hogy ráznak,

Mert a bojtorjánt nem rázzák!”

A stílus teljesen olyan, mint Razielé, bizony, lehet, hogy ez az angyal, aki akkor, ott a második világháborúban egy kis embercsoportot tanított, nem más, mint Raziel.

Hát, ez most jó kis tanítás volt… és megértettem…

Kerja Keras Adalah Energi Kita - Bagaimana Hard Do You Have to Work di \ "Memperoleh \" Spiritualitas?

caksub2 — Wed, 25 Nov 2009 11:30:06 +0000

Kerja Keras Adalah Energi Kita

I am one of those new agers now getting older agers who believes in Teillard deChardin’s description that we are spiritual beings accepting a animal experience. Back our actuality is beheld in that light it appears that we do not accept to assignment all that adamantine at actuality spiritual we aloof ARE spiritual.

However best of us appetite to FEEL a accurate way don’t we That’s what we alarm Kerja Keras Adalah Energi Kita spirituality the activity that we get deep Kerja Keras Adalah Energi Kita in what we call our soul. Acknowledgment to our fast-paced aggressive world our souls are generally the LAST genitalia of us that we bethink to nourish.

Abraham Lincoln is declared to accept said that people Kerja Keras Adalah Energi Kita are aloof about as blessed as they accomplish up their minds to be and HAPPINESS is a allotment of our spirituality. Do I arrise bad-tempered and out of sorts because of my problems and booty it out on Kerja Keras Adalah Energi Kita my spouse children or the bodies with whom I work Is beatitude a decision I anticipate so. I accede with Abe I am as blessed as I let myself be.

GRATITUDE is addition allotment of actuality spiritual. What am I beholden for today or on a circadian basis I am beholden for my family friends Step Fellowships my bloom and for actuality a advantageous spiritual being these days. There are those you and I apperceive who they are who appearance little acknowledgment for the affluence in their lives and Kerja Keras Adalah Energi Kita who accept that it is their due. Our God Higher Power of abounding names appreciates actuality thanked. Which brings us to the abutting allotment of spirituality God.

Not all of us alarm our Creator GOD. Good Orderly Direction The Force and Goddess are Kerja Keras Adalah Energi Kita alone Kerja Keras Adalah Energi Kita three of thousands but the Creator is the basis the alpha and end of everything. A acceptance in some affectionate of Higher Power is capital to experiencing our spirituality. For me it is added than a belief it is an close alive that you I Mother Earth animals all our relations are commutual at a akin far above atoms and Kerja Keras Adalah Energi Kita molecules at the breakthrough level our energies co-mingle. We are All There Is creations of the All There Is

I abounding a angelic boom amphitheater aftermost ages and as we all stood abreast one another I absurd that anybody was in his/her spirit selves …kind of like in the cine Cocoon back the animal apparel were abashed and discarded There was such airy activity amid us and abounding who were strangers back the black began were accompany back it ended.

All we accept to do to get spirituality is to let spirituality in Accomplish your accommodation now you’ll never affliction it.

Teknologi ikhlas

bennlucky7 — Wed, 25 Nov 2009 05:27:16 +0000

Mencapai Ikhlas dengan Teknologi

KOLABORASI KECERDASAN OTAK
DAN KECERDASAN HATI

Gabungan kekuatan budaya Timur dengan ilmu pengetahuan ‘new-sciences’, kebijakan falsafah hidup, spiritualitas dan teknologi untuk meraih sukses total lahir-bathin yang holistik.

Seringkali kita dapati orang berbicara tentang ikhlas. Terlebih di tempat-tempat peribadatan, kata ikhlas terasa bagai pembicaraan yang menyejukkan hati. Namun, berapa banyak orang yang benar-benar dapat menghayati makna ikhlas hingga ke lubuk hati atau bahkan berhasil menjalaninya ?

Sebenarnya ikhlas adalah bagian terpenting dari pencapaian hidup manusia, sebab ikhlas adalah perilaku hidup tertinggi yang dipedomankan Tuhan kepada manusia. Di dalamnya terkandung makna kesabaran, kepasrahan dan penerimaan yang memungkinkan manusia semakin dekat dengan Tuhan. Apabila manusia mampu menghayatinya, itu berati ia mampu mencapai puncak kesuksesan, yaitu puncak kebahagian secara lahir bathin di dunia dan akhirat.

Ikhlas adalah kondisi perasaan di dalam hati. Karena itu belajar ikhlas juga berarti belajar melihat dengan hati, mendengar dengan hati, dan tentunya mengikuti kata hati. Kedengarannya memang mudah, tapi barangkali masih banyak diantara kita yang tidak tahu bagaimana cara mencapainya.

Menurut Pendiri Katahati Institute Erbe Sentanu, kesulitan mempelajari ikhlas adalah karena untuk meraih keikhlasan sebenarnya sederhana, tetapi karena kita biasa berpikir secara shopisticated dan complicated membuat kesederhanaan berikhlas menjadi sulit untuk dicerna apalagi diterapkan. Menurutnya Ikhlas itu merupakan aktivitas hati, sehingga untuk memahaminya kita harus mengistirahatkan pikiran dan mulai berlatih menggunakan hati. ”Dengan kata lain memindahkan kesadaran kita dari otak ke dalam hati.”

Untuk mencapai ikhlas, Katahati Institute memperkenalkan teknologi ikhlas. Teknologi ini berisi program aplikasi praktis ilmu pengetahuan modern untuk melatih, membuktikan, mengukur dan memproduksi tingkat keikhlasan hati seseorang – keterampilan praktis untuk memasuki ikhlas-zone (wilayah keikhlasan di dalam hati) yang menjamin kemudahan manusia meraih berbagai tujuan hidupnya.

MERAIH ZONA IKHLAS
(GOD-ZONE)

Teknologi Ikhlas merupakan Ultimate Self Development Technology untuk masyarakat Indonesia, merupakan hasil penggabungan kekuatan budaya timur dan barat serta ilmu pengetahuan terkini seperti Neuroscience, Quantum Physics, Evolutionary Biology, Chaos Theory, Brain Science, dan Science of the Mind serta tuntunan bijak falsafah hidup dan tauhid keagamaan – untuk meraih kesuksesan hidup yang holistik dan hakiki.

Seperti halnya semua teknologi, teknologi ikhlas juga bersifat otomatis. Kita tidak perlu mempercayainya untuk memperoleh manfaatnya. Seperti kita tidak perlu percaya kepada handphone yang dapat mengirim sebuah pesan pendek (sms), cukup dengan melakukan prosedur pengiriman dengan benar – sms terkirim.
Coba bayangkan bagimana rasanya jika kita bisa 100% meyakini tuntunan agama dan falsafah hidup kita bukan karena terpaksa apalagi dipaksa harus meyakininya, tetapi karena kerap terkabulnya doa kita yang dapat dilihat dengan mata kepala kita sendiri – nyaris setiap saat.

Karena kita tahu bahwa ketika kita sudah mampu hidup ikhlas dengan MENTAL FISIOLOGIS PROSEDUR yang benar, maka keinginan-keinginan menjadi jauh lebih mudah untuk diraih. Kita juga tahu bahwa jika kita masih belum mendapatkan yang diinginkan berarti kita hanya perlu menyempurnakan metode atau prosedur keikhlasan di dalam pikiran dan hati kita masing-masing.

MindFocus!
Brainwave Management

Untuk mencapai hal itu, pada tahap pertama Katahati Institute memberikan pelatihan MindFocus! brainwave management (pengelolaan gelombang frekuensi otak) untuk meraih ikhlas melalui otak dan pikiran. Dalam hal ini Katahati Institute memanfaatkan audio DigitalPrayer yang sudah diriset selama lebih dari 40 tahun di berbagai lembaga riset dan universitas-universitas di dunia. Aplikasinya sudah banyak dimanfaatkan untuk berbagai keperluan manusia, seperti menurunkan berat badan, meningkatkan fokus atau konsentrasi, relaksasi dan penyembuhan, subconscious reprogramming dan masih banyak lagi.

Bekerja sama dengan The Monroe Institute dari Amerika Serikat, Katahati Institute juga ikut meringankan beban stress dan trauma dari masyarakat dan relawan di Aceh dengan mengirimkan ribuan kaset audio brainwave management yang terbukti secara klinis mampu memberikan ketenangan dan membangkitkan semangat secara cepat dan akurat.

Dengan teknologi audio khusus dan spesifik, kita bisa mengaktifkan pikiran bawah sadar dan sifat-sifat keikhlasan dengan lebih mudah, lebih pasti, dan terukur.

Teknologi ini bisa membawa kita masuk ke dalam gelombang otak intuitif dan inspiratif secara instan, atau disebut dengan brainwave management. Metode ilmiah dan praktis yang belakangan kerap disebut sebagai teknologi meditasi instan ini merupakan akses menuju kekuatan bawah-sadar, dan merupakan syarat mutlak untuk semua self-transformation technology seperti: hipnoterapi, meditasi, relaksasi, pikiran khusyu, fokus dan konsentrasi.

HeartFocus!
Heartwave Management

Pada tahap berikut yang lebih dalam, pelatihannya disebut HeartFocus! heartwave management (pengelolaan gelombang frekuensi jantung) untuk meraih ikhlas melalui jantung dan perasaan – yaitu metode untuk membongkar akar terdalam dari nafsu yang tak terpuaskan, keinginan untuk menang sendiri, keresahan, ketakutan dan kepalsuan hati. Metode ini dapat membuat proses pencapaian kesuksesan hidup lahir-bathin menjadi begitu sederhana, mudah sekaligus menentramkan.

Untuk mencapai ikhlas, sekaligus kembali kepada fitrah dasar manusia sebagai mahluk ciptaan Tuhan yang paling mulia HeartFocus! mengajarkan keterampilan praktis untuk menghapus berbagai sifat ketidaksempurnaan manusia yang sempat terprogram di dalam hati atau bawah sadar.

http://www.e-katahati.org

Általános útmutatás a Nyilas hónapjára

shonaconsuelo — Sun, 22 Nov 2009 22:04:35 +0000

A Nyilas hónapjában lejövő energiák segítségünkre lehetnek abban, hogy tudatosan éljük, meg a boldogságot. Céljainkat, szemelőt tartva törekedjünk arra, hogy égi áldásban legyen részünk. Hallgassunk lelkünk halk sugallatára, és merjünk lépéseket tenni, hogy elkezdjük céljaink megvalósítását. Ebben a hónapban az ajándékozás a legjobb, szeretetünk kifejezésére. Ügyeljünk azonban arra, hogy ne csak az ismerőseinket, halmozzuk el ajándékainkkal, hanem magunkat is lepjük meg valamivel. Ajánlott mantra ebben a hónapban:

„Az égi áldás, az adásban jelenik meg. Örömmel adok, így kapok is.”

Javasolt gyakorlat ebben a hónapban a szív megnyitásának meditációja, hogy az égi áldást el tudjuk teljes egészében fogadni. Forduljunk bizalommal Gabriel angyalhoz, aki imáink közvetítője az égben, és Elohimhoz a földre születés angyalához. Öltöztessük fel szívünket, a fény ünnepének köntösébe. Mondjunk el egy imát, önmagunk és a szeretteink, illetve a világ boldogságáért.

ÜZEN Ő – NEKEM

Elutasítás, kitartás, törvény.

Ezen az úton, ez számodra még örvény.

Emeld fel lelkedet, kitartásodat, hitedet.

Így teljesülhet a boldogabb léted.

A házad vár az úton, értsed.

Ez lebegjen szemed előtt.

Legyen.

DE több van benned, mit használsz, várlak már.

Advent – helyesbítés

shonaconsuelo — Sun, 22 Nov 2009 21:56:11 +0000

A négy elem, és a gyertyák meggyújtásának sorrendjét elrontottam:)

A helyes sorrend:

1. Michael – piros gyertya

2. Uriel – sárga gyertya

3. Rafael – zöld gyertya

4. Gábriel – kék gyertya

Azt hiszem az idén nem lesz szentelt gyertya és fényátadás. Szenteste (délután, déltájt) mindenki siet, mert a másik családban is aznap számítanak rájuk, így Bogyóék lehet, hogy utaznak tovább Pécsre, Becéék Pomázra.

Ettől még lehetne, de nem tudom, hogy érdemes-e, hisz nemigen lettek meggyújtva évközben azok a gyertyák, amiket adtam… így pedig nincs értelme.

Igaz, én is mostanában gyújtottam meg a magamét, amit Mesteremtől kaptam a gyertyaszentelő fényünnepen, de mindig szem előtt volt, és legtöbbször féltem meggyújtani, égetni, mert mi van, ha az akkorinál még lehangoltabb állapotban leszek, és már nem lesz a gyertya sem?

Elég elevenen él még bennem a néhány évvel ezelőtti állapot, – nem szeretném még egyszer átélni, – és akkor jól jött volna a segítség.

Az is igaz, hogy a segítség mindig ott van, csak nem kérem, és, ha kérem, akkor nem veszem észre, ha meg is kapom. Persze, mert nekem teljesen más elképzelésem van a segítségnyújtás módjáról, és néha eltelik egy-két év, mire rájövök, hogy kaptam én ott segítséget, ami valóban segítség volt, csak én nem tudtam róla.

Az ember nem mindig kaphatja meg azt, amit szeretne. Sablon szöveg. Ostoba vigasz azért, amiért nem kaptam meg valamit.

Tényleg nem?

Elismerem, ha valami olyat szeretnék, ami a másik embernek, a környezetnek nem jó, – így önző lehet a kérésem – akkor ne kapjam meg. De amikor annyira kevés, és ártatlan, ártalmatlan a kérésem, akkor vajon miért nem?

Válasz: neked kevés, a másik félnek sok.

Sosem fogom megérteni. Talán azért, mert érteni akarom. És ebben a mondatban két akadály is van: az érteni, és az akarat. Talán elég lenne elfogadni azt, ami van, és nem akarni mást, mint ami jár. JÓ, de mi az, ami jár nekem az élettől? Olyan jó lenne, ha valaki – akár Raziel is lehet – végre elárulná, hogy hol vannak a határaim…

A válasz: a határod ott van, ahova te megszabod azt.

Lejöhetne már Raziel kicsit emberi testbe élni, hogy megtapasztalja, mi a különbség beszélni valamiről, és mennyire más megélni azt.

Na, ettől a gondolattól elszaladt:))))

Úgy tűnik, hogy reménytelen eset vagyok számára:)))

Advent

shonaconsuelo — Sat, 21 Nov 2009 23:12:19 +0000

Egyre közelebb jön karácsony. Hamarosan kezdődik Advent, a fény eljövetelének várása, az arra való felkészülés. A négy hét alatt négy angyal látogat meg minket, és ez idő alatt – így év vége felé – számot vethetünk az évvel, helyére kerülhetnek gondolatok, megértések, elengedhetjük a sérelmeinket, stb.

A keresztény egyház Advent kezdetét Szenteste előtti negyedik vasárnapra teszi.

Azonban Advent nem feltétlen vasárnap kezdődik. Ha az ősi energiákat nézzük, akkor a négy elem – mely befolyásolja életünk minden pillanatát – tűz, víz, levegő, föld, és a hét csakra kapcsolata mutatja meg Advent kezdetének napját. Ez pedig Szenteste előtti 28. nap, (4 elem x 7 csakra=4×7=28) idén – november 26-án – csütörtöki nappal kezdődik. Minden elem angyalának egy hét áll a rendelkezésére, hogy a hét 7 napján, minden nap egy-egy csakrát kitisztítson, majd átadja helyét a következő elem angyalának.

November 26-án a levegő elem angyala, Gábriel látogat el hozzánk, és a gyökércsakrából tisztít ki minden negatív energiát. (pl. hogyan gondolkodunk a cselekvéseinkről). Majd a köldökcsakra, napfonatcsakra, szívcsakra, torokcsakra, homlokcsakra, és végül a koronacsakra kerül sorra. Őt követi Rafael, a víz angyala, ő a negatív érzelmeket, blokkokat tisztítja hét napon át. A harmadik Michael, aki az akarati blokkokat oldja, és végül a föld elem angyala Uriel kerül sorra. Természetesen nekünk sem kell tétlenül ülnünk ez idő alatt, minden nap egy-egy rövid meditációval részt veszünk mi is a csakra tisztításában, hogy aztán megtisztultan fogadjuk el, fogadjuk be a fényt.

Az adventi koszorú négy gyertyája úgy segít ebben, hogy az adott elem színét viseli. Eszerint a levegő elem gyertyája kék, a víz elem gyertyája zöld, a tűz elem gyertyája piros, és végül a föld elem gyertyája sárga, vagy barna.

Az első héten minden nap egy kis időre a kéket, a második héten a kéket és a zöldet, a harmadik héten a kéket, zöldet és a pirosat, és a negyedik hét minden napján a sárgát gyújtjuk meg a többi gyertyával együtt.

Van, ahol öt gyertya tartozik az adventi koszorúhoz. Az ötödik gyertya ilyenkor az ötödik elemet, az étert, a megfoghatatlant, a transzcendentálist, a legmagasabb rendű szeretetet képviseli, a színe lehet arany, lila, vagy fehér.

Karácsony eljövetelének idejére így lesz megtisztult az energiamezőnk, a lelkünk, a gondolatunk, készen állva a fény befogadására.

A karácsony és újév közötti hét nap a csakrák harmonizálásáról, behangolásáról szól, majd Újévtől Vízkeresztig történik meg az új év új energiáinak betöltése.

A fény és mindenkit megtalál, kívánom, hogy ti is találjátok meg a fényt – magatokban, és a világban.

Elfogadás és megértés

shonaconsuelo — Fri, 20 Nov 2009 23:58:22 +0000

Mesterem, és egyik tanártársam vitába keveredett. Úgy tűnik, útjaik elválnak egymástól valamilyen szinten, mert mindkettő másképp magyarázza az életet. A Tarot mindkettőnek a szíve csücske, de azon keresztül az egyik a buddhista tudatosság, a minden elfogadása mellett teszi le a voksot, a másik a megértés mellett.

A dolog annyira egyszerű, hogy nemigen értem, miért kell ezen vitázni. Hisz az egyik emberhez olyanok mennek tanulni, akiknek az elfogadással van dolguk, a másikhoz olyanok, akik meg akarják érteni az életüket.

Van, aki képes továbblépni, elfogadni azt, hogy ami volt, elmúlt, nem fontos, hogy mi miért történt, de van, aki meg akarja érteni az életét. A cél mindegyiknél azonos: kezébe akarja venni a sorsát, váltani, változtatni akar, és ehhez különböző eszközöket használ. A lényeg mindkét tanítási módban azonos: éld meg a jelen pillanatát a lehető legjobban, közben ismerd meg önmagadat, tégy erőfeszítéseket, hogy legyőzd, és meghaladd önmagad, vagyis fejlődj az élet viharában, forgatagában – kinek hogy tetszik.

Én pedig ahogy egyetértek a buddhista tanításból a tiszta tudatossággal, úgy nem értek egyet a vágytalansággal, mert ezzel egy erőteljes hajtóerőt száműzünk az életünkből. Könnyen tunyává válhat az az ember, aki csak elfogadja a helyzetét, sorsát, és nem tesz semmit annak jobbításáért.

Aki pedig a hitre helyezi a voksot, annak ugyanúgy ott a csapda: majd Isten megmondja, megmutatja, hogy merre kell mennem, mi az utam, mit kell tennem – és vár. És úgy jár, mint árvízben az az ember, aki felült a tetőre, és várta a megmentőket. Három csónak is fel akarta venni, de egyikbe sem szállt be, mert arra várt, hogy Isten majd megmenti őt. Aztán amikor megkérdezte, hogy Istenem, miért hagytál cserben engem, akkor Isten visszakérdezett: Küldtem érted három csónakot, miért nem szálltál be egyikbe sem?

Szerintem az élet olyan, mint a főzés: tudni kell, hogy milyen fűszerek kellenek hozzá, és mindegyikből éppen annyit teszünk bele, amennyit az étel – az élet – megkövetel.

Ezek szerint főzni sem tudok, mert én mindig mást tennék bele, mint ami alapból belevaló:)

Még jó, hogy a Tarot tudománya – bármilyen irányzatot is követünk – mindegyiket megmutatja.

Apakah Kamu Harus Percaya Trinitas Agar Diselamatkan ?

yesusmanusia — Tue, 17 Nov 2009 02:06:58 +0000

Ini saya kutipkan tulisan yang aslinya berjudul “Do You Have to Believe in the Trinity to be Saved?” dari http://www.biblicalunitarian.com/

Walau bahasa inggris saya biasa-biasa saja, saya akan mencoba menterjemahkannya namun dengan cara mencicil Kalau ada yang mau membantu, silahkan kirimkan terjemahannya ke yesusmanusia@gmail.com

Berikut tulisannya:

According to orthodox Trinitarian doctrine, if a person claims to be a Christian but does not believe in the Trinity, he is not saved. [1] Is that the truth? Not from the evidence in the Bible. In fact, the evidence in Scripture is that a person can be saved without even knowing about the Trinity. Before we discuss the issue further, however, we need to know the definition of the Trinity according to orthodox theologians. This is important because some Christians think they are Trinitarians simply because they believe in the Father, the Son, and a being called “the Holy Spirit.” But that is not the Trinity. The doctrine of the Trinity is that the Father is God, the Son is God, the Holy Spirit is God, and together these “three Persons” make one God; and these three are co-equal and co-eternal, the Son having been “eternally begotten” of the Father, and Jesus being simultaneously 100% God and 100% man.

We of Spirit & Truth Fellowship International have encountered Trinitarians who say that a person will be saved if he believes that Jesus is both 100% God and 100% man, even if he does not believe the full doctrine of the Trinity. First, that is not the doctrinal position of the Orthodox Church, and second, the Bible never says that believing Jesus is both 100% God and 100% man is necessary for salvation. Non-Trinitarians assert that a person can be saved without believing in the Trinity, and demand, as did Martin Luther during the Reformation, that we be convinced from Scripture that what Trinitarians teach is true. Perhaps a good question to begin this study is, “When did God start requiring that a person believe in the Trinity to be saved?”

The Old Testament

The Old Testament does not teach the Trinity, or even set forth clearly that the Messiah would be God. Therefore it is unreasonable to think that someone back then had to believe it to be saved. [2] There is no evidence of anyone knowing about, or believing in, the Trinity in all the Jewish literature before Christ, including the Old Testament, the Jewish targums and commentaries, the Apocrypha or other apocryphal literature, or the Dead Sea Scrolls.

It is well known that the foundational tenet of the Old Testament faith was, “Hear, O Israel: The LORD our God is one LORD” (Deut. 6:4 – KJV), and the Jews fiercely defended that faith against polytheism of all kinds. There are some singular verses that Trinitarians today say point to the doctrine of the Trinity underlying the revelation of the Old Testament, but none expound it clearly enough that anyone would have formulated the doctrine of a Triune God from them, and there is no historical record that anyone did (which is good evidence for the validity of our point that all those verses have a non-Trinitarian explanation).

Trinitarian scholars are aware of the fact that the Old Testament does not teach the Trinity. The distinguished Trinitarian scholar Bertrand de Margerie writes:

So Trinitarians admit that the Trinity is not revealed in the Old Testament, and thus both Trinitarians and non-Trinitarians agree that before Jesus’ ministry a person did not have to believe in the Trinity to be saved.

The Four Gospels

We have seen that both Trinitarians and non-Trinitarians agree that a person living during the Old Testament did not have to believe in the Trinity to be saved because there was no presentation of the Trinity in the Old Testament for them to believe. However, Trinitarians hold that during the ministry of Jesus, and afterward, a person had to believe in the Trinity to be saved. This means that if Jesus or the Apostles wanted anyone to be saved, they had to teach the person more than was in the Old Testament. If Trinitarians are correct, we should see a clear presentation of the Trinity in Scripture, but we do not, nor is there any record that Jesus, or anyone else, ever taught the doctrine of the Trinity to anyone in order to get him saved.

To know what people during the time of Jesus had to do to be saved, all we have to do is read the Gospels. Before we go any further, however, we should understand what the Jews at the time of Jesus were expecting in a Messiah. The Messiah the Old Testament portrayed was a human empowered by God. He would be from the line of Abraham (Gen. 22:18), from the tribe of Judah (Gen. 49:10), a descendant of David (2 Sam. 7:12 and 13), a Lord under Yahweh, the God of Israel (Ps. 110:1), [4] and he was to be one of their own people: “Their leader will be one of their own; their ruler will arise from among them…” (Jer. 30:21). Although they did understand these things about their Messiah, the first-century Jews were not expecting their Messiah to be born of a virgin, which is why the angel had to instruct Mary about it (Luke 1:34 and 35). Nor did they expect him to die (Matt. 16:21 and 22; John 12:32-34). They were correct, however, in that they were not expecting a God-man, a “Person” of the Godhead, a part of a Triune God.

When it came to the first century Jews not expecting the Messiah to die, Jesus worked very hard to correct that misunderstanding, teaching over and over that he must die (Matt. 16:21, 17:9, 20:19 and 28, 26:2, 12 and 27-32). But there is not one single account of Jesus correcting anyone’s belief that he was a fully human Messiah. Never did he say he was part of the Trinity, or that a person had to believe in the Trinity to be saved. Furthermore, the first century Jews believed that “the Spirit of God” or “the Holy Spirit” was not a separate Person in the Trinity, but was another name for God, just as Yahweh, Elohim, or El Shaddai, were other names for the one true God. When Genesis 1:2 mentions “the Spirit of God,” Jews correctly believed it was another name for God or a reference to His invisible power at work. Yet there is no record of Jesus ever trying to “correct” them and show that the Holy Spirit was a third Person in the Trinity. That is very solid evidence that they did not have to believe in the Trinity to be saved.

If Jesus had taught that a person had to believe in the Trinity to be saved, the perfect time for him to have done so would have been when a young man came to him and asked, “…Teacher, what good thing must I do to get eternal life?” (Matt. 19:16). If this young man had to believe in the Trinity to be saved, this was the time to say so. Instead, Jesus said, “…If you want to enter life, obey the commandments” (Matt. 19:17). Jesus further instructed the man that if he wanted to be “perfect” (which Mark 10:21 equates as having treasure in heaven) he should sell his worldly possessions and follow him (Matt. 19:21). Jesus never said to the man that belief in any aspect of the Trinity was necessary for salvation.

Another time Jesus could have easily taught the Trinity, or even that he was God, was when he traveled through Samaria, the district north of Jerusalem and south of Galilee. The Samaritans were not Jews, but foreigners who had been brought into the area and had adopted some parts of the Jewish religion. The Jews regarded them as horrible pagans and pretenders, and had nothing to do with them. When Jesus met the woman at the well in Samaria, she said she knew the Messiah was coming (John 4:25). However, her understanding of the Messiah would have come from the Old Testament and what her tradition taught, so when Jesus said, “…I who speak to you am he” (John 4:26), she never would have concluded that he was somehow God, or part of a Triune God. If she needed to believe that to be saved, Jesus would have taught it to her, as well as to the people from Samaria who came to meet him after the woman told them about him (John 4:41). However, there is no hint in Scripture he ever mentioned the Trinity. Did he ignore their need for salvation? Of course not. What is evident from this record is that a person did not have to believe in the Trinity to be saved.

Another example of a person being saved without believing in the Trinity is the immoral woman who anointed Jesus’ feet with her tears while he was eating. All Jesus said to her was, “…Your sins are forgiven” and “…Your faith has saved you; go in peace” (Luke 7:48 and 50). Are we to believe that somehow this Galilean Jewess knew that Jesus was part of a Triune God, and by knowing that she gained salvation? Such an assumption would be to stretch the record beyond credible limits. The woman was a sinner, not a theologian, and if she went to synagogue at all, which is questionable, she would have known about the Messiah only from what the Old Testament taught. There is no reason to believe that she somehow pasted together statements Jesus had made to build a case for the Trinity, and then believed it. She, like millions of Old Testament believers before her, was saved without believing in the Trinity.

Theologians build the doctrine of the Trinity with verses pulled from all over the Bible, but only a few actually spoken by Jesus can even be used to support it, and none of those mention “the Holy Spirit” in any decisive sense as being a distinct “Person.” [5] Furthermore, each statement Jesus made that modern Trinitarians use to paste together their case for a Trinity has an alternative, non-Trinitarian explanation. This is important, because although a person who already believes in the Trinity might think that what Jesus said supported the doctrine of the Trinity, someone who never heard of the Trinity would understand what Jesus said in a totally different way.

A good example of this was when Jesus said, “…if you do not believe that I am the one I claim to be, you will indeed die in your sins” (John 8:24). Some Trinitarians see this statement as supporting the Trinity, but someone who did not know that doctrine would understand the statement in light of what he knew and believed, especially if what Jesus said made sense in terms of the beliefs he already held. In the case of John 8:24, the Jews he was speaking to were expecting a human Messiah and that people who rejected him would die in their sins. What Jesus said fit their understanding perfectly. Jesus had to have known that, so if he was trying to say that anyone who did not believe in the Trinity was unsaved, he did a poor job of making his point. He certainly never stated that if someone does not believe in the Trinity, he would die in his sins.

If a person did need to believe in the Trinity to be saved, we would expect that Jesus would have been at least as aggressive in teaching that as he was about correcting other erroneous beliefs of his day. For example, we mentioned earlier that Jesus plainly taught his disciples that he had to die, even though they were not expecting it. He also corrected the Sadducees concerning the resurrection very plainly, telling them, “You are in error” (Matt. 22:29). Time after time he openly corrected the errors believed by the people around him. In the Sermon on the Mount he corrected many erroneous teachings, including the people’s misunderstanding about love, revenge, adultery, divorce, and anger, often saying, “You have heard that it was said…But I tell you…” (Matt. 5:21-44). But never in that important teaching that spans three entire chapters in Matthew does he correct their ideas about him being a real human being, or teach them about the Trinity, which he would have were it necessary to believe that to be saved. After all, which is the more important theological mistake, being wrong about anger, or taking an oath, or praying in public, or being wrong about the true nature of God?

If the Trinity were a true doctrine, and especially if a person has to believe it to be saved, we would have expected Jesus to say something in the Sermon on the Mount such as this:

Are we to believe that Jesus openly and plainly corrected errors in people’s understanding about many different issues while never correcting people’s erroneous thinking that he was the human Messiah they expected, and not a “Person” in a Triune God, especially if their error meant they were not saved? That makes no sense. He did not even correct his closest disciples about the Trinity. When Jesus asked Peter, “…Who do you say I am?” (Matt. 16:15), …Peter answered, “You are the Christ, the Son of the Living God” (Matt. 16:16). Peter believed Jesus was the Christ he had been taught about in synagogue and was expecting, not God in the flesh who was part of the Trinity. Yet Jesus did not correct Peter, but instead complimented him on his insight, saying he was “Blessed” (Matt. 16:17).

Jesus never taught the doctrine of the Trinity or told anyone he had to believe it to be saved. Furthermore, he never corrected anyone’s belief that he was the human Messiah they expected and not part of a Triune God. When he taught about himself from the Old Testament, as he did in Nazareth when he quoted from Isaiah (Luke 4:18 and 19), he never even hinted that there was more to believe about him than the Old Testament scriptures taught. Nor did he ever correct anyone’s understanding about the Holy Spirit. All this is conclusive evidence that Jesus did not teach that a person had to believe in the Trinity to be saved.

The Book of Acts

The book of Acts records the teachings of the Apostles and disciples as they spread the good news of Jesus. It is reasonable that if the doctrine of the Trinity were a truth not revealed in the Old Testament but necessary for Christian salvation, it should be clearly taught in Acts. After all, many Trinitarians believe that for an unbelieving Jew or pagan Gentile to be saved, he must believe in the Trinity. The book of Acts, then, is a proving ground for what unbelievers need to know in order to be saved. So what do we see in Acts? In all the sermons in the book of Acts there is not one presentation of the Trinity.

What Acts does record very clearly is that Jesus was a man, the servant of God, who was God’s anointed (“Messiah” in Hebrew, “Christ” in Greek), who died, whom God raised from the dead and exalted, and who will be the future King and Judge of all mankind. Furthermore, those who hear and believe that message get saved without hearing anything about the Trinity. Time after time Paul and others went into Jewish Synagogues and taught from the Old Testament about the Messiah, explaining that Jesus was the Messiah the Old Testament spoke of, and that teaching was enough to get people saved. There is not one record of Paul or others saying that what the Old Testament taught about the Messiah was not enough for salvation.

What follows are summations of teachings in the book of Acts when believers preached the Word of God in order to get people saved. Almost every record listed below includes something that a speaker actually said to convince the audience about Jesus. If a record in Acts simply notes that someone such as Paul taught, but it does not record what he said, or if the purpose of the conversation was not about getting someone saved, the record is not included in the list below. Each will show that there was no presentation of the Trinity, or that believing it was necessary for salvation.

Acts 2:14-36. Peter spoke to the crowd of unsaved Jews in the Temple on the Day of Pentecost, just 50 days after Jesus was crucified. These Jews did not live in Israel, but had come to Jerusalem from the far reaches of the Roman Empire, including Parthia, Mesopotamia, Egypt, Libya, Rome, Crete, Arabia, and parts of what today is the nation of Turkey (Acts 2:9-11). They had not heard Jesus or the Apostles teach. All they knew about the Messiah was from the Old Testament and traditions about him, none of which included the doctrine of the Trinity or Jesus being God. Thus it is fair to conclude that if they needed to believe in the Trinity to be saved, someone would have to teach them about it. On Pentecost, however, Peter presented Jesus as a “man approved of God” who was crucified and whom God raised from the dead, much of which he backed up by quoting the Old Testament. Peter never mentioned the Trinity or Jesus being God, yet about three thousand people got saved that day. This is conclusive evidence that on the Day of Pentecost, the start of the Christian Church, a person did not have to believe in the Trinity to be saved.

Acts 3:12-26. Peter spoke to a crowd that had gathered in the Temple because a lame man had been miraculously healed. This crowd gathered inside the Temple, so they would have been Jews or interested Gentiles who were not saved. That means that they had either not heard, or had rejected, earlier presentations about Jesus being the Messiah, including the one taught close to the very spot where they were standing on the Day of Pentecost. [7] Peter taught these unsaved men and women that the God of Abraham, Isaac, and Jacob glorified “His servant Jesus.” He further taught that Jesus had died and God had raised him from the dead. He also quoted Deuteronomy 18:15, that Christ was to be “a prophet like me [Moses].” There was nothing in Peter’s teaching about the Trinity or Jesus being God, and yet so many people were saved that the number of Christians in Jerusalem grew to 5,000 men, not counting the women and children (Acts 4:4).

Acts 4:8-12. Peter spoke to the Jewish rulers and elders, and taught that although they had crucified Jesus of Nazareth, God raised Him from the dead. He did not make any presentation of the Trinity or Jesus being God. These were mostly the same men who were at Jesus’ trials, and there is no record in Scripture that any of them believed what Peter said and got saved.

Acts 5:29-32. Peter and the Apostles were again brought before the Jewish rulers, and Peter again presented to them that although the Jews had killed Jesus, God had raised Him from the dead and set him at his right hand as “Prince and Savior” (Acts 5:31). Nothing Peter said referred to a Trinity of co-equal, co-eternal beings in a Godhead. The vocabulary of “God” raising up Jesus and setting him at His right hand fit exactly with what these leaders already believed about the Messiah from the Old Testament, because Peter spoke of two separate beings, a ruler (God) and His “right hand man” (Jesus), not one Being in three persons. This is confirmed by the fact that Jesus is then referred to as the “Prince,” not “God.” As when Peter was before the rulers earlier, there is no record that any of them got saved, but if they had believed Peter, they would have been saved without knowing anything of the doctrine of the Trinity.

Acts 7:2-53. Stephen made a presentation to the Jewish rulers, and gave a history of Israel. Like Peter had done (Acts 3:22), he quoted Deuteronomy 18:15 that the Messiah would be a prophet from among the people. He asserted that they had killed the “Righteous One,” and then spoke about the vision he had that Jesus was at the right hand of God, something the Jews would have clearly understood to mean that Jesus was now God’s second in command. Stephen was trying to win the Jews to the Christian faith, and he did so without mentioning the Trinity or that Jesus was God. Furthermore, no one in his audience would have ever thought that Jesus was “co-equal” to the Father when Stephen spoke of him being raised by God and now at God’s right hand.

Acts 8:30-39. Philip the Evangelist was told by an angel to meet, and speak with, a eunuch from Ethiopia, which he did. The Ethiopian was reading from the book of Isaiah, and Philip began there and told him the Good News about Jesus. The eunuch believed and was baptized with no hint that Philip tried to teach him about the Trinity or that Jesus was God. Actually, if you think about it, how could Philip have presented the Trinity? All the Ethiopian had were scriptures from the Old Testament. How would he have reacted if Philip had said, “Well, we know the Hebrew Scriptures present Jesus as a Messiah from the line of David, but actually he was God incarnate, 100% man and 100% God, and you have to believe that to be saved”? Because the Old Testament never said the Messiah would be a God-man, the eunuch would have dismissed Philip as being very misguided in contradicting the Scriptures. What we learn from the record of Philip and the eunuch is that the eunuch got saved without ever knowing about the Trinity.

Acts 9:3-6, 17 and 20. The Apostle Paul became a Christian when the Lord Jesus himself appeared to him on the road to Damascus. Paul was a trained Rabbi and was expecting the Messiah, but he had resisted the Christian teaching that Jesus was that Messiah. Meeting Jesus proved that Jesus was the Messiah he had been expecting, but there is nothing Jesus, or Ananias who prayed for Saul, said about the Trinity or Jesus being God, so there is no reason to believe Saul had to believe it to be saved. Furthermore, immediately after being saved, Paul went into the Synagogue and taught. Like all new converts, Saul would have been very enthusiastic about his new beliefs, but there is no mention that he mentioned the Trinity. Instead, he taught what he himself had just come to know, that Jesus was “the Son of God.”

Acts 10:34-43. At the house of Cornelius in Caesarea, Peter taught the Gentiles gathered there that Jesus died, but God raised him from the dead. He taught how God had anointed Jesus with holy spirit (there is no article “the” in the Greek text), made him Lord, and appointed him as Judge. He did not mention the Trinity or say that Jesus was God, but the Gentiles who listened to Peter were saved and filled with the power of holy spirit right in the middle of his teaching.

Acts 13:16-41. Paul spoke in a synagogue in Antioch of Pisidia, a Roman province in what today is the country of Turkey. He addressed the Jews and God-fearing Gentiles who were gathered there, and taught a very effective salvation message. He gave a short history of the Jews, showing that Jesus, a descendant of David, was the Savior, crucified by the Jews, raised from the dead by God, and that he showed himself alive to many of his disciples who testify about him. He further taught that God now offers forgiveness of sins through him. Many people were saved. There is no mention that Paul taught any of the concepts of the modern Trinity, such as that Jesus was God, or incarnated, or co-equal with the Father.

Acts 15:1-29. In this record, a dispute arose between Paul and members of the Pharisees who claimed circumcision and observance of the Law was necessary for salvation. A council at Jerusalem was convened specifically for the purpose of discussing what was necessary for the Gentiles to be saved—Gentiles whose belief system had no conception of a Trinity. The decision of the council was to “…not make it difficult for the Gentiles who are turning to God” (15:19) and “…not to burden you with anything beyond the following requirements” (15:28), which were to abstain from food offered to idols, blood, strangled animals, and sexual immorality. Neither the doctrine of the Trinity nor the divinity of Christ was mentioned as necessary for salvation.

Acts 16:30 and 31. Paul and Silas were put in jail in Philippi and were miraculously released when an earthquake hit the area. The jailor asked, “…Sirs, what must I do to be saved?” This is a very important question for this study, because if someone must believe in the Trinity to be saved, Paul should have said something about it. Instead, Paul responded, “…Believe in the Lord Jesus, and you will be saved—you and your household.”

Acts 17:1-4. In this record, Paul arrived in Thessalonica, went into the synagogue, and “…reasoned with them from the Scriptures, explaining and proving that the Christ had to suffer and rise from the dead. ‘This Jesus I am proclaiming to you is the Christ…’” (Acts 17:2-4). Paul taught from the Scriptures, which in a synagogue at that time were only the Old Testament. Thus, Paul could not have mentioned anything about the Trinity, which, as we have seen, was not in the Old Testament. Instead, Paul showed that the Messiah had to suffer, die, and rise from the dead, all easily shown from the Old Testament, and then he made the case that Jesus was the Messiah. The result was that some of the Jews were won to the faith, along with a “large number” of Gentiles, including a number of the prominent women of the city. There was no mention of the Trinity, yet many were saved.

Acts 17:10-13. Paul and Silas traveled from Thessalonica to Berea, went into the Synagogue, and spoke to the Jews. This is a very important record for our study because it specifically states that the Jews of Berea were more noble than the Jews of Thessalonica because they searched their Scriptures, the Old Testament, to see if what Paul and Silas were saying was true. However, we have already seen that the Trinity is not in the Old Testament, so what the people of Berea would have seen was that Jesus fulfilled the Messianic prophecies, believed he was the Messiah, and gotten saved. They would not have seen that Jesus was one Person in a Triune God.

Acts 17:22-31. Paul went to Athens and spoke to the Greeks. He taught the resurrection and lordship of Christ and said: “For he [God] has set a day when he will judge the world with justice by the man he has appointed….” Paul said God proved His point by raising Christ from the dead. Paul’s short message was effective, because there were a few men who believed. They got saved without ever hearing anything about the Trinity.

Acts 18:1-5. Paul went to Corinth, and as in many other cities, went into the synagogue to speak about the Lord Jesus. Scripture is clear that Paul was “…testifying to the Jews that Jesus was the Christ” (Acts 18:5), and there is no mention that he taught the Trinity.

Acts 18:24-28. Apollos was an eloquent man who knew the Scriptures. He also had been given instruction by Aquila and Priscilla, who themselves had been personally taught by Paul. He helped the believers by publicly showing from the Scriptures that Jesus was the Christ, something he would have shown from the Old Testament. There is no mention of any aspect of the Trinity.

Acts 22:3-21. Paul spoke to a crowd at the Temple in Jerusalem. His testimony was cut short, but nothing he said even hinted at the doctrine of the Trinity. He spoke of “God” (not “the Father”) and the Righteous One (the Messiah), which would have agreed with what the Jews believed from the Old Testament, that there was one God, and His Messiah, not that the Messiah was somehow also God.

Acts 25:13-21. Governor Festus was speaking with King Agrippa. This is a very important record for our study, because neither of the two men was saved. Festus was relating to Agrippa what Paul had said to him, and why the Jews were angry at Paul. Festus says that Paul is disputing with the Jews about “…a dead man named Jesus who Paul claimed was alive.” Festus did not believe what Paul said, but he understood that Paul was saying Jesus had been raised from the dead. This record conforms completely to the other places in Acts that record what Paul taught about Jesus, which was that he died on the Cross, but God raised him from the dead. The evidence from this record is clearly that Paul was not teaching the Trinity, which would have been so different from what Festus had ever heard that he surely would have mentioned it to King Agrippa.

Acts 26:2-23. Paul told King Agrippa that Jesus of Nazareth was raised from the dead and proclaimed as a light to “…his own people and to the Gentiles.” Paul was trying to get King Agrippa saved, and pressed him to believe, saying, “King Agrippa, do you believe the prophets? I know you do” (Acts 26:27). Agrippa realized Paul was trying to get him to be a Christian, and responded, “…Do you think that in such a short time you can persuade me to be a Christian?” (Acts 26:28). Agrippa could have become a Christian that very day had he believed Paul’s message, yet Paul never mentioned the Trinity, a pre-existent Christ, or that Jesus was God. Anything foreign to the Old Testament such as that would only have confused King Agrippa. Paul’s message of salvation came from “the prophets,” who did not mention the Trinity.

Acts 28:23. In this short but powerful record that closes the book of Acts, Paul is trying to convince the Jews of Rome “about Jesus” from the Law and the Prophets, which we know do not present the Trinity. Had Paul tried to convince those Jews that Jesus was both man and God using the Old Testament, they would have considered him out of his mind. What we need to pay close attention to is that a person could be saved by believing only that Jesus of Nazareth was the one who fulfilled those things that the Old Testament clearly taught about the Messiah: that he would suffer and die, be raised from the dead and be exalted to second in command under God Himself.

Paul and the Jews in Acts

There is another way that Acts reveals Paul was not teaching the Trinity: The Jews and even some Jewish Christians who still followed the Mosaic Law constantly harassed the Apostle Paul. In some cases they even followed him from city to city and stirred up the people against him (Acts 17:13). When Paul was in Jerusalem, James told him about all the Jewish Christians who were still zealous for the Law (Acts 21:20), and when Paul was in the Temple, Jews who knew him shouted, “…Men of Israel, help us! This is the man who teaches all men everywhere against our people and our law and this place…” (Acts 21:28). The Jews accosted Paul about all kinds of issues, including differences about the Law, circumcision, and Jesus being the Messiah, but they never once accused him of going against their monotheistic teaching and speaking about a Triune God.

Anyone who has studied the history of the Jewish nation under Greek and Roman domination knows that the Jews were so fiercely monotheistic that there had been riots and rebellions over the issue of idols, and even the Roman eagle, in Israel. Had Paul been teaching that their God was not one God, but a part of a Trinity, that surely would have aroused their anger and come up as an issue in the book of Acts. After all, it would have been at least as important as circumcision, which comes up in both Acts and the Epistles. The fact that at no time in Acts or the Epistles is there any Jewish opposition to the Trinity is very good evidence that it was not being taught by early Christians and was not essential to salvation.

Conclusion from Acts

After reading and studying the entire book of Acts and looking for evidence about how a person gets saved, we must conclude that no one had to believe in the Trinity. Furthermore, Acts is the record of the rise and expansion of the Christian Church, so what holds true in Acts should be true for the entire Church Age.

Romans through Revelation: The Rest of the New Testament

We have now seen that a person did not have to believe in the Trinity to be saved during the Old Testament times, and we have also seen from the Four Gospels and Acts that people got saved without believing in the Trinity or even that Jesus was both God and man. In studying the Epistles we see more of the same; that there is no clear expression of the doctrine of the Trinity from Romans through Revelation, and no evidence anyone had to believe it to be saved. God’s plan of salvation through faith in Christ is presented many times without a single verse saying a person has to believe in the Trinity to be saved.

Scholars freely admit that the Trinity is never presented as a complete doctrine in the New Testament, but rather is built from scattered verses. The Evangelical Dictionary of Theology states, “In the NT there is no explicit statement of the doctrine….” [8] The New Bible Dictionary says: “…it is not a Biblical doctrine in the sense that any formulation of it can be found in the Bible….” [9] The Holman Bible Dictionary is very clear: “The New Testament does not present a systematic presentation of the Trinity. The scattered segments from various writers that appear throughout the New Testament reflect a seemingly accepted understanding that exists without a full-length discussion.” [10] Theologians admit that the New Testament does not state what the Trinity is, i.e., that the Father, Son, and Holy Spirit are three co-equal, co-eternal “Persons,” together making one God, and that Jesus is both 100% God and 100% man. Furthermore, there is no clear teaching that a person must believe in the Trinity to be saved.

If a person had to believe in the Trinity to be saved, we would expect to find that clearly stated in the book of Romans. Theologians commonly teach that the theme of Romans is God’s plan of salvation. Some assert that the theme is justification by faith, and that certainly is a major aspect of the Epistle, but the NIV Study Bible well states what is generally thought of as the major theme of Romans: “…Paul’s primary theme in Romans is the basic gospel, God’s plan of salvation, and righteousness for all mankind, Jew and Gentile alike (1:16 and 17).” [11]

We agree with orthodox theologians that the plan of salvation and righteousness for all mankind is the theme of Romans, but it never presents the doctrine of the Trinity or states that a person has to believe Jesus is God to be saved. Could it be that the one book in the New Testament whose theme is salvation never clearly teaches how to get saved? The answer to that question is an obvious “No.”

Romans 10:9 is perhaps the clearest presentation of how to get saved in the Epistles:

This instruction does not require one to even know about, much less believe, the Trinity in order to get saved. However, according to orthodox Trinitarian doctrine, simply obeying the above verse will not get a person saved, because to be saved he must believe that Jesus is not just “Lord,” but “God,” 100% man and 100% God, and co-equal and co-eternal with the Father.

It is safe to say that Paul penned the book of Romans to the people in Rome in the confidence that if they believed and acted on what they read, especially Romans 10:9, they would be saved. It is also safe to say that Paul knew that Rome was filled with Jews who had only the Old Testament and traditions about the Messiah to rely on, and Gentiles who knew nothing about the Jewish Messiah at all. It is also important for us to remember that the first century Jews and Gentiles would have thought about Jesus being “Lord” in terms of their culture. Although modern Trinitarians assert that in the context of Romans, “Lord,” means “God,” no Roman Jew or Gentile in the first century would have believed that. “Lord” was a term for boss, owner, husband, or ruler. The Romans had many “lords,” and they were not “God.” Without clearer instruction on the matter, no Roman would have read “Lord” and thought it meant “God, the creator,” especially since Romans 10:9 also says “God” raised this “Lord” from the dead. A simple and straightforward reading of the verse presents two beings: God and the Lord Jesus, whom God raised from the dead. There is no Trinity, and no mention that the God and the Lord in the verse are both parts of the same Triune God, and that a third “Person” in the Trinity is missing from the verse.

Could it truly be that a non-Christian could read the book of Romans, believe its message, and not be saved? We say, “No.” The book of Romans clearly shows that Jesus was the Messiah, that he died for the sins of mankind, and that God raised him from the dead, and anyone who believes it is saved. There is just no logical way to read Romans, knowing that it was addressed to the first century people in Rome to get them saved, and say that they would have to believe in the Trinity to be saved.

Perhaps the next best book after Romans to study to see if a person must believe in the Trinity to be saved is Hebrews. The content of Hebrews tells us that it was addressed to Jews (or Jewish Christians) who were intimately familiar with the Old Testament. Every chapter is packed with Old Testament references, and there is much discussion about the Law. Hebrews teaches that obeying the Law will not get people saved, but what will is faith in Jesus, the one who died for our sins and is now our living High Priest, elevated even higher than angels.

The Jews fiercely held to the Law, which was given by Moses. To persuade them to let it go and move on to something else, God would have to offer something “better,” and that is a major theme in Hebrews. [12] Hebrews teaches that God has done something in Jesus that is “better” than what He had done in the Law. [13] Jesus is specifically said to be better than angels (1:4); he brings a better hope (7:19); guarantees and mediates a better covenant that is founded on better promises (7:22, 8:6); is a better sacrifice than those offered under the Law (9:23); reminds people of better possessions in the future, including a better future country (10:34, 11:16); offers a better resurrection (11:35), brings something better for us than the Old Testament believers had (11:40); and his blood speaks better than the blood of Abel’s sacrifice (12:24). Hebrews also shows (without specifically using the word “better”) that Jesus was a greater High Priest than Aaron (4:14-5:10) and ministers in a better sanctuary (9:11-14).

Clearly, the book of Hebrews is trying to get people saved or to understand their salvation, and change their attitude toward the Law. It follows the pattern for salvation that we see in Acts and Romans in that it shows that Jesus died for the sins of the people, was raised by God, and is Lord. It never says that believing the Old Testament prophecies about the Messiah is not enough to get someone saved, never says the prophecies about the Messiah were telling only a part-truth about God and the Messiah, never presents the doctrine of the Trinity, and certainly never states that a person has to believe in the Trinity to be saved. [14]

In conclusion, without addressing each epistle in the New Testament, it is enough to say that they set forth the same plan of salvation as Acts, and never teach that a person must believe in the Trinity to be saved. If the book of Acts and the New Testament Epistles, the very foundation of the Christian Church, do not say that a person must believe in the Trinity to be saved, then Christians should take that as the true doctrine of the Church and not insist that a person has to believe in the Trinity to be saved.

The Creeds of Christendom: The Doctrine Develops

We can see the developing and increasing influence of the doctrine of the Trinity in the increasing complexity of the creeds of Christendom, and the clarity with which they promote the Trinity. A creed is a formal and fundamental statement that clarifies a position, and determines who is “in” and who is “out” of the community defined by the creed. It is a type of statement of beliefs. The creeds are important because their content reveals what issues were being debated at the time the creed was written. For example, if a creed mentions baptism, that was important to the group. If it does not, then likely baptism was a non-issue, either because everyone agreed about it without debate, or because it was not important to the group.

One of the earliest creeds in Christendom is the well-known Apostles’ Creed. Its date is not known, but we assume from its simple structure and content that it pre-dated the theological debates that raged in the fourth century. The later creeds are much more complex and specifically address the issues of their time. The Apostles’ Creed does not mention the Trinity or any fundamental part of the doctrine of the Trinity, such as Jesus or the Holy Spirit being God. Christians who confess the Apostles’ Creed believe that Jesus is the Son of God and the Lord, who died and whom God raised from the dead, much like the teachings we find in the book of Acts. It seems conclusive that the authors of the Apostles’ Creed did not consider belief in the Trinity necessary for salvation.

The Nicene Creed was developed in the fourth century, likely in 381 by the Council of Constantinople, and by that time much of the Trinitarian doctrine was more clearly developed. It states that the Son was “eternally begotten” and one Being with the Father. It also mentions that the Father, Son, and Holy Spirit are to be worshipped and glorified. Despite the clear Trinitarian doctrine of the Nicene Creed, it does not state that a person must believe in the Trinity to be saved. This makes sense in light of the time period in which it was written. At that time many people in the church believed in the Trinity, but many did not. Although many Christians have heard of Emperor Constantine, who presided over the Council of Nicaea in 325 A.D. and was a Trinitarian, most people are not aware that his son Constantius, who was the Roman emperor after him (337 to 361), was not a Trinitarian, and actually was known to persecute Trinitarian bishops. The point is that the doctrine of the Trinity was not settled in the Church yet, so it makes sense that a creed published in the late 300s would include the doctrine of the Trinity but not demand that one had to believe it to be saved.

By the time the Athanasian Creed was written, likely in the late fifth or early sixth century, more than a hundred years after the Nicene Creed, the situation in Christendom had changed. Trinitarians had become firmly in control of the Church, and non-Trinitarians were routinely persecuted, which is why, looking backward through history, there seemed to be so few of them during the Middle Ages. In contrast to the earlier creeds, the Athanasian Creed plainly states that a person had to be a Trinitarian to be saved. It was written in Latin, so English translations of it differ slightly, but it clearly reflects the conflict going on in the Church during the fourth and fifth centuries about the formulation of, and belief in, the Trinity. We know that because the one subject it covers in great detail is the Trinity, and how its members relate to each other. The Athanasian Creed clearly states that a person who does not believe in the Trinity, or the incarnation of Jesus, or that Jesus is both God and man, is not saved, and this man-made document expressed what became the uncompromising teaching of the Orthodox Church.

The Athanasian Creed, and pronouncements similar to it, proliferated through the Middle Ages and were maintained by the Roman Catholic Church, and then by the Protestant Church. Although there was a great resurgence of non-Trinitarian believers at the time of the Reformation, they were persecuted and even put to death by both Roman Catholics and Protestants. Many of their writings were burned, but thankfully a few survived and are available today, giving us a window into non-Trinitarian thought during the Reformation.

The constant persecution of non-Trinitarians resulted in their becoming a miniscule minority through the Middle Ages and Reformation, and in the modern church, something that most churchgoers greatly misinterpret. Most people believe there are so few non-Trinitarian believers because their doctrinal position is weak, but that is drawing the wrong conclusion. The truth is that most who openly shared their faith were killed or persecuted, or were told the Trinity was a mystery they could not understand, and so the vast majority of them learned to be quiet about what they believed. The persecution of non-Trinitarians continues today, and the vast majority of them keep their beliefs to themselves so they will not be ejected from Christian meetings, called “unsaved” (or worse), and rejected by other Christians they have befriended.

The Modern Church

The Sinner’s Prayer

Like the Medieval Church doctrine, the modern Orthodox Church doctrine is that a person must believe in the Trinity to be saved, but on a practical level there is some serious double-mindedness going on in the Church. This is true, first when it comes to evangelism and winning new converts, and second, in assuring that long-time Christians believe in the Trinity and are actually saved.

When it comes to evangelism, Trinitarian evangelists and pastors teach the salvation message in a simple way, just as was done in Acts, and believe their teaching saves people. For example, Trinitarians all over the world say they get people saved by having them pray what is referred to as “the sinner’s prayer.” Although it varies somewhat from church to church, it goes something like this:

This prayer clearly shows the double-mindedness of Trinitarians because thousands of them use it to get people saved in their churches, while at the same time their doctrine says it will not get someone saved because it does not teach the Trinity. We non-Trinitarians say that based on the teaching of the New Testament, anyone who prayed and believed the above prayer is saved. We say that this practice of the Trinitarians is correct, and it is their doctrine that is in error.

The second evidence for double-mindedness among Trinitarians concerns long-time members of the Church who do not believe the Trinity because they either do not know what it is, or they do not understand it and thus do not really “believe it,” they just more or less ignore the whole doctrinal position. Spirit & Truth Fellowship International is openly non-Trinitarian, and we have been in many discussions and debates with Trinitarians since our inception in 1989. Our experience is that a significant percentage of those who attend Trinitarian churches openly confess that they do not know what the Trinity is, or when questioned, cannot define it accurately. In our experience, many churchgoers think the Trinity is simply that there are three beings, the Father God, the Son, and a being called “the Holy Spirit.”

Many of the supposed Trinitarians we have encountered do not even believe that Jesus is God, much less that he is one of three Persons in the Trinity, all of whom are co-equal and co-eternal and who together make up the One God of Christian orthodoxy. If orthodox Trinitarian doctrine is correct, imagine the sad plight of these churchgoers on the Day of Judgment. They would stand before the Judgment Seat, expecting to live forever with Jesus because they believe God raised him from the dead and have confessed him as Lord. But instead of being granted everlasting life, the Righteous Judge condemns them to everlasting death, saying they were not really saved because they did not believe in the Trinity.

We assert that if the pastors of local churches really believed that a person had to believe in the Trinity to have everlasting life, they would teach it in great detail; regularly have sermons, classes and seminars on it; make sure that all the elders and deacons were well versed about it; and sit with new converts and any new members of their church to confirm that the person was actually saved. The actions of Trinitarian churches around the globe are speaking louder than their manual of doctrine. It seems clear that, in reality, leaders in the modern church do not really think a person has to believe in the Trinity to be saved.

We of Spirit & Truth Fellowship International have encountered a number of people in the Church today, including pastors, who believe that the Trinity is true but admit that it is not clearly presented in the Bible, and thus say that one need not believe it to be saved. These Trinitarian Christians have seen that there is no command to believe in the Trinity, and admit non-Trinitarian believers into their churches and fellowships as brothers and sisters in Christ.

The Manifestations (or “Gifts”) of the Spirit and Salvation

The modern Church is waking up to the spiritual power Christians have, and many in different denominations are manifesting the power of God by speaking in tongues, prophecy, words [messages] of knowledge and wisdom, and healing. More and more Christians are seeing that the verse, “I would like every one of you to speak in tongues…” (1 Cor. 14:5), is for all Christians. Although speaking in tongues used to be considered something done only by Pentecostals and Charismatics, now people from very diverse denominations and groups are speaking in tongues, even in the Roman Catholic Church (these are referred to as “Charismatic Catholics”).

It is widely admitted that the power to speak in tongues comes from God to those who are saved. Speaking in tongues, then, should be one of the great proofs of who is, and who is not saved, and if non-Trinitarians are not saved, they should not be able to speak in tongues. But many non-Trinitarian groups have members who do speak in tongues. In fact, Trinitarian and non-Trinitarian groups are similar when it comes to speaking in tongues, because some do and some do not. However, if speaking in tongues is an evidence of the presence of the spirit, and thus salvation, which we assert that it is, the fact that people who have accepted Jesus as their Lord, but who are non-Trinitarians speak in tongues is very solid evidence they are saved.

Conclusion

Most Christians assert that the Bible teaches the way of salvation. However, if orthodox Trinitarian doctrine is correct, the Bible does not clearly teach how to be saved because it never clearly teaches the Trinity. Could it be that we have to teach a “more complete” message to get people saved than did Jesus, Peter, or Paul? Could it really be the case that a person must believe in the Trinity to be saved, even though there is not one clear presentation of it in the entire New Testament? Certainly not. We assert that the message of Peter, Paul, and others was enough to get their audiences saved and there is no evidence that God, after the book of Acts, somehow changed the rules so that now a person must believe in the Trinity to be saved.

The book of Acts makes it clear that when the early Christians presented Jesus Christ to the unsaved, they taught that he was a “man approved of God” who was crucified but whom God raised from the dead and who now is our Lord. This simple message has been getting people saved for some 2000 years now, and there is no evidence in Scripture or in the practices of churches around the world that one has to believe in the Trinity to be saved. We reject the decision made by men in the Church, somewhere around 500 A.D., that a person must believe in the Trinity to be saved, even though that decision and belief has been supported by Church tradition for centuries now. It is the Word of God, not tradition, that lives and abides forever.

Like the great reformers of the Protestant Reformation, who demanded to be convinced from Scripture that a doctrine is true, we demand that Trinitarians show us from Scripture that a person needs to believe in the Trinity to be saved. If they cannot do so, we respectfully submit that they retract this doctrine. Christians will never be able to achieve what our God wishes, that “…we all reach unity in the faith…” (Eph. 4:13), until Trinitarians stop demanding that to be considered Christian a person must believe something that cannot be proven from the Bible. It would be a wonderful thing if Trinitarians would draw their doctrine as well as their practice from the Word of God and welcome non-Trinitarian Christians as part of the family of God.

Epilogue

In the above study we have shown from Scripture that a person does not have to believe in the Trinity to be saved. However, there is another point we feel compelled to make. If the Old Testament does not teach the Trinity, if Jesus never taught it, if no one in the book of Acts ever taught it, and if the Epistles do not clearly set it forth, can it really be that the Trinity is right doctrine? Can it be that the very foundation of the Christian faith is a doctrine that is never once set forth clearly in Scripture, but is gathered from isolated texts? God very clearly sets forth the foundational tenets of the Christian faith, including salvation, redemption, righteousness, the character of God (that He is love, light, merciful, etc.), the fallen nature of man and the need for a Savior, and the work of the Messiah. Which makes more sense, that God is clear about the foundational tenets of the Christian faith except the most important one, the Trinity, which must be gathered from isolated texts, or that the Trinity is actually a man-made doctrine, built from verses that can each be explained in a non-Trinitarian way? To us, the answer to that question is clear.

Going strictly by the evidence in Scripture, the correct biblical doctrine is the one that can be clearly seen in the Old Testament and was confirmed again and again in the New Testament. There is one God. He is spirit, so His invisible power and nature are known as the holy spirit (or the Holy Spirit). God had a Son, the Messiah, who we know as the Lord Jesus Christ, who was of the lineage of Abraham and David, born of a virgin, lived a sinless life, died for our sins, was raised from the dead, and ascended to the right hand of God. All of this was taught in the Old Testament and confirmed many times in the New Testament without once being corrected to include the idea of a Triune God. There is no reason not to believe that simple message is the correct biblical doctrine.

[For further study, please read our article titled What About John 1:1?, and our explanation of verses commonly used to try to support the Trinity.]

Az egyén és a tömeg.

shonaconsuelo — Mon, 16 Nov 2009 22:13:07 +0000

A tömeg egyénekből áll. Az egyén arcot visel, megismerhető, a szemébe lehet nézni, véleménye van, érzése van, szóval megközelíthető, stb. A tömeg arctalan.

Az emberek szívesen általánosítanak, és ezáltal emberekből tömeget képeznek, a tömegből népet. De a nép is emberekből, egyénekből áll:)

Egy postomra kapott válaszra egyszer azt feleltem Natimamának, hogy én az embereket nézem, bennük hiszek, nem a népben:)

Azóta is azon gondolkodom, hogy valójában mit is mondtam ezzel ki, mit jelent ez.

Azt hiszem, hogy semmi különöset, pusztán annyit, amennyi az első sorokban van leírva:)

A munkahelyem is tömeges feldolgozásra állt rá, egységesít, azóta sírnak az ügyfelek, és mi is, mert a tömeges feldolgozást – amire azt mondják, hogy a mi érdekünk – nem lehet egyénre szabni. Bármilyen egyéni eset áll elő, arra nagyon nehezen találunk utána megoldást, minden tudásomat, trükkömet be kell, hogy vessem, mert a tömeges feldolgozás semmi egyénit nem engedélyez.

És talán itt van meg a mondanivaló:

a tömegben elveszik az ember.

Arctalanná, alaktalanná válik, majd később géppé válik, akit úgy mozgathat egy magasabb rendű hatalom, ahogy csak akar. Ezért muszáj embernek maradnunk, egyénnek maradnunk.

Szolgáltató hivatal vagyunk – illetve igyekszünk azzá válni, – de kinek szolgáltatunk, ha a tömeg érdekében nem vesszük figyelembe az egyéni eseteket – márpedig a tömeg minden egyes esete egyéni, egyedi, emberek mozognak mögötte, és emberi sorsokat rejtenek. Nincs két egyforma sors, két egyforma vétek, botlás, szeretet, igazság. Mitől lesz általános, és mitől lesz az egyén érdeke az, ha tömegesen kezelik a problémájukat?

Kell, hogy legyen egy rugalmas háló, amibe, ha a tömeges feldolgozás, problémakezelés során beleesik az ügyfél, akkor annak keretein belül egyéni megoldásokat lehessen találni.

Ennek ma nyomát sem látom.

Az utóbbi időben több olyan dolgot is bevezettek a munkahelyemen, amiért éveken keresztül harcoltam. Furcsán néztek rám a kollégáim, amikor azt várták, hogy a plafonig fogok ugrani az örömtől, és nem tettem. (Nem voltam diadalittas, mert ez nem az én egyéni diadalom, hanem egyfajta magasabb rendű igazság sikere, érvényesülése). Persze, hogy nem, mert nekem ez természetes, hogyha kitartóan küzd az ember – nem feltétlen a saját igazáért, de – egy magasabb rendű igazságért, akkor annak egyszer meg kell valósulnia.

Pontosan ezért érdemes rendületlenül hinni, kitartóan küzdeni, türelmesen várni, míg eljön a megfelelő idő, optimistán gondolkodni, mert a tíz egyetemes törvény szerint a belefektetett energia meghozza gyümölcsét.

Rózsaszín? Lehet. De inkább legyen rózsaszín, mint fekete:)

Elfordulás – elfogadás

shonaconsuelo — Mon, 16 Nov 2009 21:37:29 +0000

A Hétfői zsengék honlapon arról folyik az eszmecsere, hogy annak, aki spirituális gondolkodású, vajon lehet-e, szabad-e elfordulni a mai világtól, mindattól, ami benne zajlik.

És ez nem arról szól, hogy évek óta nem nézek TV-t, nem hallgatok híreket – hanem arról, hogy tájékozódunk-e valamilyen formában vagy sem, arról, ami a világban zajlik.

Többen írták, hogy nem néznek TV-t, meditálnak, füstölőznek, relaxálnak, és nem foglalkoznak a világgal, mert nem akarják stresszelni magukat, és nem akarják magukra venni a sok negatív energiát.

Szerintem a világból való kivonulás, az attól való elfordulás lehet, hogy hoz belső békét, de mit ér, ha aztán nem merünk vele kilépni a világba, a mocsokba, a szennybe. Könnyű a remetebarlangban békében élni, az igazi optimista, megvilágosodott ember meg tudja ezt élni abban a világban, amibe született:). (Mert nem véletlenül születtünk ebbe a korba, ebbe az országba, stb.)

Én sem nézek TV-t, nem olvasok újságot, de tájékozódom: kollégákon keresztül:))))
Legalább egy kicsit legyek képben, hogy mi folyik hazánkban és a világban, pont azért, amit Márk és Paál Géza vall.

(Ráadásul nem tudhatom, hogy így mikor zárok ki egy gyöngyszemet, ami a szennyben hever)
Azt hiszem, hogy a saját belső béke megteremtése addig önzőség, amíg megtartom magamnak, és nem osztom meg másokkal. Megtartani, és átadni. Sugározni arra is, aki végtelenül negatív gondolkodású. Mert nem kategorizálhatok, hogy ki érdemli meg, és ki nem. Átadni a világnak, mindenkinek, aki szembejön velem. Adni magamat. Legyek én magam egy tanítás mások számára. Nem elfordulni a világtól, nem elvetni a világot, nem ítélkezni kell a világ felett, nem elítélni, hanem megítélni, és ez nagy különbség. Megítélni pedig csak akkor tudok valamit helyesen, ha képben vagyok.
Az elfordulás= tagadás.

A benne élés= elfogadás.

Saját világa így is mindenkinek van – „az én világom nem a te világod” – holott itt élünk egymás mellett, a földön, egy anyagi világban. Mégis létezik egy „mi világunk”, ami a sok kicsi világból áll össze. Ha elfordulok tőle, akkor kivonok onnan valamit (magamat, és az energiáimat). Ha benne élek, akkor adok hozzá valamit magamból. Úgy gondolom, hogy az utóbbi építőbb jellegű. És építeni vagyunk itt:)

Szeretve Szeretni – avagy az elfogadás művészete

shonaconsuelo — Sun, 15 Nov 2009 00:05:38 +0000

Vagy az emberi kapcsolatok művészete. Az „Én és te” témaköre. Vagy… vagy nem tudom…

Nem tudom, hogy milyen címet lehetne még adni, de nem is a cím a fontos. Mostanában megint reménytelen szerelmesek, kapcsolatnélküliek lapjait elemzem, hogy segíteni tudjak a helyzet, és önmaguk megértésében. Egy szakítás, egy alakuló kapcsolat, egy nincs kapcsolat – és van ezer kérdés, és ezer miért?

Miért? Nem tudom.

Amit írok, gondolok, válaszolok, az saját gondolat, saját következtetés ezért nem lehet általános érvényű, tehát lehet, hogy másoknak ezek a válaszok nem mindig teljesek. Mindenkinek a saját válaszát kell megtalálnia, akár több véleményből összegyúrva, akár saját magából előhozva. Az én igazságom akkor lehet a te igazságod, ha mindketten az isteni igazságot követjük. Vagyis ahány ember, annyiféle igazság létezik a földön, így mások igazsága sem lehet teljesen azonos a miénkkel.

A kérdés az, hogy mennyire tudjuk tolerálni a másik ember igazságát, úgy, hogy a mienk ne kapjon csorbát, ne sérüljön meg.

A „szeretnék szeretni, szeretnék már szerelmes lenni, (olyan régen voltam már szerelmes, fiatal korom óta nem találtam rá újra erre az érzésre)” nagyon szépen hangzik, de ki tiltotta meg nekünk, hogy szeressünk? Nincsen ezzel semmi baj, senki sem gátol meg benne, a gond ott kezdődik, amikor ezt azért szeretnénk, hogy aztán a másik is szeressen minket. Vagyis azért szeretnél szeretni, hogy szeretve légy. Ez már többé-kevésbé elvárás szintJ

Könnyen mondjuk, hogy csak segíteni szeretnénk a másiknak, csak azt akarjuk, hogy neki jó legyen, és akkor mi is boldogok vagyunk…

Amiért annyira segíteni akarunk a másiknak, az nem azért van, hogy neki jó legyen, hanem azért, hogy nekünk jó legyen. Van ebben egy adag önzőség: segítek neked, hogy elismerd a segítőkészségemet, a szeretetemet, és végre rám figyelj, velem foglalkozz, engem szeress. Vagyis nem volt feltétel nélküli. (Ha önzetlen, és feltétel nélküli, akkor minden oké.) Valamit vártál cserébe, és ez még sosem működött. Az önzetlen segítség energiáját sosem tudjuk, hogy honnan kapjuk vissza, de szinte biztos, hogy nem onnan, ahova adtuk.

Ha valakinek nagyon akarunk segíteni, támasza lenni, – de nem úgy, ahogy ő gondolja, hanem úgy, ahogy mi gondoljuk, akarjuk – akkor az illető egy idő után meggyűlöl minket, mert folyton a gyengeségére emlékeztetjük, nem pedig az erősségére. Ha valaki úgy érzi, hogy sokkal tartozik a másiknak, akkor szintén meggyűlöli, mert a kötelezettségére emlékeztetjük, arra, hogy neki is adnia kell viszonzásul, és az megint nem megy neki, mert egyszerűen nincs miből.

És amikor arra vágyunk, hogy szeretve legyünk, akkor jön a kérdés, hogy miért várjuk (el), hogy a másik szeressen minket? A feltételezett válasz: mert mi nem szeretjük magunkat. Ha valaki szeret minket, akkor az egyfajta igazolás arra, hogy szerethetőek vagyunk – hurrá, akkor szerethetjük mi is magunkat. Akkor lehet önbizalmunk, önbecsülésünk, mert önmagunktól, önmagunkban nem hiszünk. (Megakadt a tű a lemezen)

És itt jönnek a sebek, fájdalmak, amiket az előző kapcsolatból szedtünk össze, vagy akár a mostaniból: azért vannak, hogy erre figyelmeztessenek minket, hisz ilyenkor a szívünk fáj, ami a szívcsakrához tartozik, és a szívcsakra az egó helye. A helyes önértékelés és önmagunkba vetett hit – lapja a Főpap. Ha nem ezt éljük meg, akkor az Ördög lapja aktiválódik inkább. Félelmek, sebek, kishitűség, bánat, bűntudat – mert nem vagyok szerethető, nem érek semmit, stb. Vagyis igen, mindennek két oldala van, és megélhetjük jól és rosszul.

Amikor elindul egy kapcsolat, akkor mindig a fejlettségi szintünk szerinti társat vonzzuk be, azt, aki pont azon a szinten pont hozzánk való. Nem azért, mert pont ugyanazon a szinten van, – mert lehet, hogy „lejjebb”, lehet, hogy „feljebb” – hanem azért, mert általa mi mindenképpen megtanulunk valamit. Vagy felemelni a másikat, vagy felemelkedni a másikhoz. Adni és kapni. Ez azt jelenti, hogy a másik fél önmagához képest pont azon a szinten van, ahol lennie kell, és mi is. Kettőjük között az energiák kiegyenlítődnek, és utána vagy elválnak útjaik, helyet és teret adva egy másik embernek, egy másik társnak, az életükben egy új állomásnak.

Lehet, hogy ez a tanulási folyamat egy életen át tart, és a két ember egy párként együtt marad.

Lehet, hogy megtanulnak egymástól mindent, megtörténik a kiegyenlítődés, és mégsem válnak el útjaik új életállomást keresve, illetve képesek már együtt új életállomás keresésére – esetleg úgy segítenek még egymásnak, hogy együtt segítenek másoknak: pl. példát mutatnak az életükkel, azzal, hogy képesek együtt megújulni, változni, változtatni. Ez a ritkább talán.

Tehát nincsenek véletlenek, az életünkben pont az a társ van jelen – vagy nincs társ jelen – akire vagy amilyen helyzetre éppen szükségünk van.

Két mondás is az eszembe jutott:

az egyik Richard Bach: „minden ember az életedbe úgy került, hogy magad vonzottad oda. Hogy aztán mit kezdesz vele, rajtad áll.”

És ezen nagyon el lehet és el kell gondolkodni, hogy miért kell nekünk olyan lehetőséget bevonzani, ami vagy erőfeszítést igényel, vagy eleve reménytelen, vagy el sem jön.

A másik gondolat: „kérjetek és megadatik.” „de jól vigyázzatok, mert az istenek akkor a legkegyetlenebbek, amikor teljesítik a vágyaitokat.”

Vagyis:

nem tudunk kérni,

nem tudunk jól kérni,

amit kérünk, az nem szolgálja az érdekünket, a fejlődésünket, (mert utána nem tudunk élni vele),

vagy önző kérésünk volt, ami a másiknak nem jó.

Minden egyéb esetben igaz a „kérjetek és megadatik”.

A kimondott „nem” nem a személyünknek szól, nem feltétlen visszautasítás, hanem egy tényre, egy gondolatra, helyzetre adott válasz, reakció. Mégis, képtelen vagyunk egy „nemet” nemnek kezelni, és nem visszautasításnak, önmagunk, személyünk visszautasításának.

Szeretni akarunk, adni akarunk, és az egónk meg lesz sértve, ha nemet kapunk válaszként, személyes sértésnek, bántalomnak, fájdalomnak éljük megJ

Nem kellett az, amit mi adni szeretnénk. A másiknak más kell, milyen felháborító, hogy neki valami más jobb lehet, mint amit te adni tudsz:))))

Vagyis úgy is megélhetjük, hogy mi jót akarunk a másiknak, és neki az sok, vagy kevés, vagy egyszerűen nem jó. Ilyenkor a másik szuverenitását, egyéniségét, szabadságát kérdőjelezzük meg csak azért, hogy a mienk ne sérüljön.

A látszatra legnagyobb alázat, adni akarás mögött is lapulhat uralmi, hatalmi vágy. És milyen furcsa ilyen durva gondolatokat feltételezni, amikor bennünk csupa jó szándék él, ég:)

Nagyon könnyen elfeledkezünk arról, hogy a másiknak vajon mi a jó. Saját magunkból kiindulva adunk, és megsértődünk, ha a másiknak az nem kell.

Miért lehet uralmi, hatalmi vágy az adakozás mögött? Akinek adunk, sokat adunk, attól általában viszonzást is várunk. A másik azonban nem képes annyit adni, – lehet, hogy semmije sincs – és ezért adósnak érezheti magát miattunk. (Azzal együtt, amit adunk, egyben terhet is teszünk rá) Azt az embert a legkönnyebb meggyűlölni, akinek tartozunk, és tudjuk, hogy nem vagyunk képesek megadni a tartozásunkat, és ezért, amiért ilyen helyzetbe hozott minket, gyűlölni fogjuk. (Pusztán energiáról beszélek most, aztán, hogy ez az energia miben és hogyan nyilvánul meg, az már más kérdés)

Van egy buddhista tanítás: ami nincs a jelenedben, arra nincs is szükséged. Ha lenne, akkor behívnád, megkapnád. Isten nem gonosz, és nem büntető, ő nem akarja, hogy szenvedjünk, és alig várja, hogy megadja, amit kérsz. „kérjetek, és megadatik”. De nagyon tudd, hogy mit kérsz, mert pont azt adja, amire vágysz. És ilyenkor verhetjük a falba a fejünket, még akkor is, ha tiltakozunk, hogy nem ezt kértem, nem így akartam, nem így gondoltam. Ez már utólagos magyarázkodás. „anyám, én nem ilyen lovat akartam”.

A gondolatok nem általános érvényűek, ezek jutottak eszembe az utóbbi napok után. Akinek nem inge, ne vegye magára, aki talál benne szíven ütőset, az kezdjen el öltözködni:)

És gondolkodni, változni, változtatni, amennyire képes rá. Szurkolok mindenkinek, akinek arra van szüksége:)

Belső utazás

shonaconsuelo — Sun, 15 Nov 2009 00:02:45 +0000

Volt néhány évvel ezelőtt egy visszavezetésem.

Egy kristályhídon sétáltam, a szél úgy játszott a fák ágain, mintha hegedű, vagy hárfa húrjai lettek volna, csodálatos zene szólt, színes madarak repdestek, és daloltak, a patak a híd alatt kristálytiszta volt, és halkan csobogott. Ahogy mentem a hídon, valami történt, valami nem jó, amit kívülről, és „fentről” láttam, ahogy magamat figyeltem hátulról. A testem kezdett kétfelé válni az aurám színe is megváltozott, az egyik oldal piros lett, a másik kék. Egy idő után egy férfi és egy nő lett belőlem, még egy darabig egy aurában maradtak, majd az egyik énem eltűnt mellőlem. Maradtam én, mint nő a kék aurában, és hirtelen elnémult körülöttem minden, a szél zúgott csak csendben, susogtak a fák, és nagyon-nagyon egyedül éreztem magam. A hídról letérve egy kastély vagy villaszerű házba mentem be, aminek üveg – vagy kristály – volt a fala, és ahogy leültem a „nappaliban”, és kinéztem az üvegfalon át, olyan volt a táj, mintha minden megdermedt volna, üvegtájjá változott volna. Nem értettem semmit, és egyszerre nagyon-nagyon fázni kezdtem, egyedül éreztem magam, bár nem tudtam nevén nevezni ezt az érzést, ahogy a rám törő szomorúságot sem.

Lemuria. Vagy még az előtti idő, nem tudom… Magány, és elkülönültség.

Időnként vissza szoktam térni erre a képre, és még mindig nem tudom, nem látom, nem értem, hogy mit kellene felismerni, feloldani, ebből a képből. Az érzéssel nincs gondom, nem mostani érzés. De, akkor mégis mit? És mi köze van az őrült nőhöz? Két külön kép, összefüggés nincs, más kor, más élet. És a mostanság elém jövő kivetések…

Nem értem… Igen, Raziel, a Főpapnődnek kockás a feje, és nem érti, sőt, nem is érzi. De folytathatjuk tovább a játékot, ám tudod, hogy sok türelem kell hozzám:)

Emlékezz arra, mikor apám fél évig volt itt mellettem, és inga, kártya, könyvek, filmek „segítségével” beszélgettünk… Nagyon sok idő kellett hozzá, mire összeállt a kép, és elhangzott az utolsó mondat: ne haragudj a lélekre, ő nem tehet róla, hogy emberként nem tudott „jobb” lenni…

11:11:11

shonaconsuelo — Wed, 11 Nov 2009 19:28:14 +0000

11:11

A régi energiák egyensúlyba hozása, ami után majd saját isteni részünkkel kerülünk egyensúlyba.

Ahogy Mihály arkangyal mondja Célia Fenn-en keresztül (Shaumbra):

„… mikor a Bolygó a Spirituális Megvilágosodás beáradását tapasztalja meg. Idén az energia különösen erőteljes, mivel a szokásos dupla 11 kapu tripla 11 kapuvá vált.

Az utóbbi hónapokban ti, Fénymunkások és a Felemelkedés első hullámának résztvevői azon dolgoztatok, hogy kiegyensúlyozzátok a 12-es Csakra rendszereteket és előmozdítsátok az alsóbb csakrák aktiválását a Narancs-Rózsaszín Sugár magasrendű energiáival, az Isteni Női segítségével (the Divine Feminine), a Szoláris Női energiák a Bolygón történő feléledése által.

Amint eléritek ezt az egyensúlyt, képesek vagytok a 11:11:11 Csillagkapu energiáival dolgozva Lényetek Alacsonyabb és Magasabb rendű Aspektusait teljes Harmóniába rendezni. Ez az egyensúly a Szív Csakrában hozható létre, és nem lehet eléggé hangsúlyozni ebben az időszakban, hogy mennyire fontos, hogy Szívetek Fényén belül maradjatok és engedjétek a Szív energiák áramlását.

AKÁRMENNYI NEGATIVITÁST ÉS KÁOSZT IS TAPASZTALJATOK a külvilágban, tudnotok kell, hogy ez a megfelelő pillanat számotokra, hogy a Szándék és Cél Teljes Integritását elkezdjétek megélni, Magasabb és Alacsonyabb Éneteket összhangba hozzátok és Lelketek és Szellemetek Sugárzó Energiájának kifejeződésévé váljon az életetek. EZ MEGINT NEM LESZ KÖNNYŰ LÉPÉS azok számára, akik elhatározták, hogy megteszik, hiszen mindaz, ami nincs összhangban a Magasabbrendű Céllal az életetekben, az szétmállik, eltűnik. EZ GYAKORLATILAG KAPCSOLATOK VÉGÉT ÉS MUNKAVISZONYOK MEGVÁLTOZÁSÁT JELENTI, melyek a gyors és intenzív széthullás miatt sokkoló hatásúak lehetnek. … Tudni fogjátok, hogy van egy Magasabb Célja mindannak, ami történik, függetlenül attól, hogy milyennek tűnik, vagy hogy hogyan érzékelitek.

A 11:11:11 Csillagkapu energetikai és fizikai tünetei

- Fizikai kimerültség és nagy alvásigény. Azért van ez így, mert a Fizikai és Érzelmi Testek összehangolódnak a Spirituális testek magasabb rezgésével, elősegítve a Magasabb és Alacsonyabb Aspektusok teljes összehangolódását.

- Érzelmi Stressz és kapcsolatok befejeződése. Minden, ami nincs integritásban, az véget ér. Néhány esetben ellenségesség is előfordulhat, amint az elfojtott harag a felszínre tör.

- Depresszió és szomorúság. Annak az érzése, hogy nem tudsz megbirkózni a helyzettel. Ne aggódj. Ennek így kell lennie és a Magasabb Aspektusod irányítja az összehangolódási folyamatot. Ez nem vizsga és nincs miből átmenni vagy megbukni. Ha tapasztalod az összehangolódás eme tüneteit, akkor sikerrel vetted a Felemelkedési folyamat következő lépcsőfokát.

- Az élet káosza látszólag növekszik. Ahogy az összehangolódási folyamatban Lelked és Isteni Lényeged csendjébe és békéjébe egyre jobban belemerülsz, a külvilág annál kaotikusabbnak és őrültebbnek tűnik. Ne engedd, hogy ez kimozdítson egyensúlyodból. Maradj nyugalmad és békéd középpontjában ebben a csodálatos időszakban.

- Az Üresség és Magányosság érzése és a Könnyek. Ez része a Magasabb Aspektusnak való teljes meghódolásnak. Elengedted az Alacsonyabb Ego-Énbe való kapaszkodást és alávetetted magad a Magasabb Én vezetésének. Az összehangolódás ezen folyamata a ‘nincs tér’ vagy ‘üresség’ jelenségét képviseli, melyben az Ego-Én nagyon magányosnak és elveszettnek érezheti magát. Ne engedd, hogy ez eluralkodjon rajtad. Tudjad, hogy el fog múlni és tovább fogsz lépni Emberi Angyalságod teljes kibontakoztatása felé.

- A Béke és a Hála Mély érzése jár át az Összehangolódási folyamat végeztével és amint belépsz a 11:11:11 kapu teljes megtapasztalásába. Amint ezekre a Belső Változásokra ébredsz, megünnepled az intenzív erőt, melyet akkor érzel, amikor az Alacsonyabb és Magasabb Aspektusaid összekapcsolódnak és a Kristály Energia és Magasabb Tudatosság árama végigömlik testeiden a Bolygó kristály-háló rendszerébe. Teljes Harmóniát kezdesz érezni a Bolygó és önmagad között, amint Kilencedik Dimenziós energiáid teljességgel a Kristály-Háló Rendszerbe aktiválódnak. Eljött az ünneplés ideje!”

Fenti idézetek a Shaumbra oldalán, egy 2005 évi üzenetből vett idézetek, melyek úgy tűnik, hogy ma is érvényesek.

Ma aztán nagyon 11:11 van/volt, hisz a 2009 összege is 11.

Vissza tudom igazolni Mihály arkangyalnak szinte minden szavát, ki is emeltem néhányat nagybetűvel.

Ha valaki azt hiszi, hogy ez milyen kitűnő alkalom a felemelkedéshez, magasabb rezgések felvételéhez, lehet, hogy téved. Legalábbis nagyon toppon kell lenni spirituálisan, belső erővel és hittel rendelkezve, hogy optimistán éljük meg. Illetve nem is optimizmus, hanem belső erő, és a hit a legfontosabb. (Lásd a tünetek felsorolását – más kérdés, hogy milyen pozitív energetikai történések vannak/voltak mögötte)

A mai nap ugyanis egyáltalán nem egyszerű nap volt, hisz ha összeadom a 2009.11.11 számait, akkor 15-öt kapok eredményül, ami a Tarotban nem más, mint az Ördög lapja.

A munkahelyen az ismét elromlott programok, indulatok, árulások, árulkodások, ármánykodások napja volt. Részem volt nekem is benne. Szerencsére nekem sikerült némileg felülemelkednem, azonban a kolléganőmnek „miattam” fájdult meg a gyomra, mert az igazságtalanságot nehezen emészti, és a felülemelkedés tudománya nem az erőssége:)

Viszont minden ilyen nap egy-egy erőpróba, és mint minden erőpróba, ha nem öl meg, akkor megerősít – tartja a mondás. Vagy megkeményít. Ez viszont már nem a pozitív oldala.

Ilyen napok után úgy szoktam érezni, hogy valaminek történnie kell, valaminek valamerre indulnia kell, ha a valami nem indul valami felé, akkor indulok én. Őszintén remélem, hogy hamarosan történik valami, ami elindít egy változást, egy folyamatot a munkahelyen is, hisz a magán életemben már teljes a felfordulás – igaz, azt hiszem, ezt abszolút pozitívan élem meg, – utólag még a konfliktusokat is – ezért hiszem, hogy ennek más életterületre is ki kell vetülnie.

Hasonló a helyzet a tízmilliószoros napokkal is, azok megélése sem szokott könnyű lenni. Nem véletlen, hogy a hangsúly ezeken a napokon a pozitív gondolkodáson van, mert nagyon nehéz energiák aktiválódnak, amit csak pozitív gondolkodással lehet kezelni, különben lenyomnak, összenyomnak, összetörnek. Ezek után a napok után nagyon fáradt tudok lenni.

És íme, egy (kettő) idézet a numerológiából – a: szeretni.hu oldaláról:

„A 11-es szám szimbolikája az “örökbeszorított kéz”, amely a rejtett megpróbáltatásokra, alattomos veszélyre, elárultatásra, megcsalatásra, hűtlenségre figyelmeztet. Baljóslatú szám. Azonban megfelelő kompromisszummal e szám viselője megtalálhatja a megoldást, boldog lehet, csak ne adja fel önállóságát, tartsa meg individualitását.”

„A 15-ös szám viszont abszolút pozitív jelentéssel bír, kár, hogy nem sikerült ezt megélni:

A 15-ös a “varázsló” száma, ez különleges írói tehetséget, művészi hajlamot, muzikalitást, kiváló szónoki képességet kölcsönöz. E szám mély ezoterikus jelentéssel bír, az összes szám közül a legszerencsésebb, képes boldoggá tenni környezetét, örömet szerezni másoknak, világosságot teremt a sötétben, feltéve ha e szám mágikus és szerencsés vibrálását nem használja fel önző célokra. A 15-ös vibrációja speciális természetfölötti erőre és könnyű pénzszerzésre hajlamosít.”

Igen, hisz a 15-ös szám a fizikai világ száma, így hordozza egyben a sikert, karriert, pénzt, gazdagságot, bőséget. Ha viszont az Ördög lapja – mint 15-ös szám – nem fizikai szinten jelenik meg, akkor árulás, hazugság, bűntudat, félelem, szégyen, önámítás kapcsolódik hozzá. Nos, nekem éppen ezekhez volt szerencsém, még jó, hogy mindezt nem vettem magamra, de akkor is elfáradtam:)

A fotó a Starchildglobal.com honlapról származik – Célia Fenn honlapja lehet.

Ef 1:3-14 Menghayati berkat-berkat Allah

abuchanan — Sun, 08 Nov 2009 22:39:07 +0000

Perikop ini kaya, sangat kaya. Jadi saya minta maaf jika “renungan” ini agak panjang dan sarat dengan ide. Dalam pendahuluan ini saya coba membahas satu dua hal yang mungkin mencegah kita memuji Allah sesuai dengan isi perikop ini. Kemudian ada komentar per bagian.

A.3 mengangkat tema utama perikop ini, yaitu berkat-berkat rohani yang menjadi alasan untuk memuji Allah. Berkat-berkat itu termasuk kekudusan (4), menjadi anak Allah (5), pengampunan (7), pengetahuan rencana Allah (9) dan Roh Kudus (13). Apakah berkat-berkat ini menarik bagi semua jemaat (termasuk sebagian yang berpendidikan teologi)? Untuk sebagian, saya dapat membayangkan tuduhan (dalam hati) bahwa “rohani” berarti “tidak praktis”, “tidak memenuhi kebutuhan sehari-hari” dsb. Coba ada uang sekolah, penyembuhan, pemberantasan korupsi dsb, baru berkat dianggap berlimpah-limpah.

Bahwa pandangan itu ada benarnya cukup jelas dari gambaran berkat/kutuk dalam PL (misalnya Ul. 26). Ada yang mengatakan bahwa harapan yang “materialistis” itu sudah diganti dengan harapan yang “rohani”. Pembahasaan itu berbahaya. Jauh lebih tepat mengatakan bahwa harapan yang materialistis itu ditunda. Ketika semua dipersatukan dalam Kristus sebagai Kepala, keadaannya akan seperti dalam Why 21, dengan bumi yang baru yang di dalamnya tidak ada yang merusak kehidupan lagi.

Namun, dalam PL pun berkat utama adalah pengenalan akan Allah. Mengapa Israel dibebaskan dari Mesir? Supaya “menjadi umat-Ku dan Aku akan menjadi Allahmu” (Kel 6:6). Berkat-berkat rohani yang diuraikan menyangkut berkat utama itu. Kita bisa menjadi anak Allah karena ditebus oleh darah Kristus sehingga kita memiliki jaminan atas warisan (LAI “bagian”) yang dijanjikan. Mengapa hal-hal itu terasa abstrak, terasa tidak menyentuh kehidupan nyata? Saya duga jawabannya dalam a.13. Roh Kuduslah yang menjadikan berkat-berkat itu bagian dari kehidupan kita, kebutuhan nyata. Sama seperti orang dari luar Toraja sulit memahami keasyikan pesta orang mati di Toraja [maaf kepada pembaca dari luar Toraja ], orang tanpa Roh Kudus sulit memahami mengapa Allah begitu layak dipuji karena berkat-berkat-Nya dalam Kristus. (Mungkin perlu dicatat bahwa harapan dari Injil yang ditanam Roh Kudus ternyata sangat membantu kita untuk memaksimalkan keadaan yang ada, entah baik atau buruk, sehingga ada gunanya untuk sekarang. Khususnya, kita dimampukan untuk berjuang dalam kasih, seperti dalam pp.4-6.)

Dalam komentar di bawah, saya menebalkan kata-kata tentang kedaulatan Allah, menggarisbawahi kata-kata tentang kemuliaan Allah dan pujian, dan memiringkan kata-kata tentang anugerah (kasih karunia). Perikop ini dimulai dan diakhiri dengan panggilan untuk memuji Allah, dan inti perikop ini adalah anugerah Allah yang terwujud dalam Kristus (aa.7-8). Bagaimana dengan kedaulatan Allah? Orang suka pusing menghadapi pernyataan seperti dalam a.11 bahwa keputusan orang “dari semula ditentukan” dan bahwa Allah “di dalam segala sesuatu bekerja menurut keputusan kehendak-Nya”. Di mana lagi kebebasan manusia kalau demikian? Sebagai jawaban, perlu diingat bahwa Allah adalah Pencipta, bukan salah satu kuasa di antara banyak kuasa yang lain dalam dunia ini. Jadi, dari satu segi semua kuasa dan kemampuan, termasuk kehendak kita, bergantung pada kuasa Allah yang menopang segala sesuatu. (Jadi, yang menjadi misteri ialah bahwa kita memiliki kehendak bebas, bukan bahwa Allah berdaulat.) Tetapi hal itu bukan fokus Paulus di sini. Rencana Allah diwujudkan dalam Kristus dan diterapkan oleh Roh Kudus. Kedaulatan Allah adalah pelayan rencana Allah itu. Jadi, kedaulatan Allah bukan suatu kehendak yang kabur (sehingga menakutkan), tetapi melayani rencana Allah yang sudah dinyatakan dalam Kristus (a.9).

Jadi, selayaknya perikop ini menjadi bahan untuk kita memuji Allah. Jika kita dimeteraikan dengan Roh Kudus sehingga berada di dalam Kristus maka semua berkat ini adalah milik kita, milik kita yang sangat berharga.

Kata Bapa tidak merujuk ke Tuhan kita Yesus Kristus, melainkan Allah adalah juga Bapa dari Tuhan Yesus Kristus [satu artikel (ho) dipakai untuk kedua kata Allah (theos) dan Bapa (pater)]. Perikop ini bersifat ketritunggalan, karena kata rohani merujuk ke karya Roh Kudus, atau paling sedikit dalam a.14 Roh Kuduslah yang menjadikan berkat-berkat rohani ini nyata dalam kehidupan.

A.4 adalah pernyataan mendasar; a.5 memberi keterangan [kata kerjanya adalah partisip, bukan indikatif]; a.6 adalah tujuannya. Bahasa “kudus”, “tak bercacat” dan “anak” adalah bahasa yang dipakai dalam PL untuk umat Allah, sama seperti “menjadikan kita milik Allah” dalam a.14.

Aa.7-8 adalah pernyataan mendasar; a.9 memberi keterangan [juga partisip], mungkin atas kelimpahan kasih karunia Allah—bukan hanya bahwa kita ditebus oleh darah Kristus tetapi juga kita diberitahu mengenai rencana agung Allah; a.10 adalah tujuannya. Kali ini tujuannya bukan pujian melainkan pemersatuan segala sesuatu dalam Kristus. Darah Kristus dalam a.7 adalah caranya untuk a.4, dan bagian ini (khususnya a.7 dan a.10) menjelaskan mengapa ada “di dalam Dia” terus-menerus dalam perikop ini. Kristus adalah pewujud rencana Allah.

Kata kami adalah tafsiran—dalam bahasa Yunani (dan Ibrani dan Inggris) tidak dibedakan anatara kita dan kami. Tafsiran itu tepat, tetapi bagi pembaca asli baru akan jelas dalam a.12 dalam perkataan “yang sebelumnya telah menaruh harapan pada Kristus” bahwa “kita/kami” merujuk pada kelompok Paulus, bukan pembaca. “Kami” adalah orang-orang Yahudi (lihat juga 2:1-3 dan 2:11-12), yang memang menjadi yang pertama percaya. Mereka adalah tahap pertama dalam pemersatuan segala sesuatu dalam Kristus. Tujuannya pujian kembali (a.12b).

Tahap berikut dalam pemersatuan segala sesuatu adalah orang non-Yahudi yang jadi percaya (bnd. 2:11-22). Kedua ayat ini adalah dasar ringkas untuk suatu urutan keselamatan (ordo salutis). Yang pertama adalah pendengaran Injil tentang keselamatan, sehingga ada yang percaya. Yang percaya dimeteraikan dengan Roh Kudus (yang menunjukkan bahwa mereka adalah milik Allah) yang menjadi jaminan bahwa mereka akan menerima segala yang dijanjikan Allah pada akhir zaman itu. Jadi, pemberitaan menjadi pintu masuk untuk keselamatan eskatologis (hidup kekal). Roh Kuduslah yang menerapkan dalam kehidupan orang percaya rencana Allah yang terwujud dalam Kristus. Namun, perlu diperhatikan apakah tujuan Allah. Bukan keselamatan saya saja (sebagai individu), melainkan kita sebagai umat milik Allah.

Az őrült nő...

shonaconsuelo — Thu, 05 Nov 2009 22:25:00 +0000

Nem akarják elhinni nekem a többiek, hogy nem vagyok képes Raziel adását fogni:)

Biztos nem is akarom:

Nem feltétlen elvárás szint, hisz az én dolgom, de már régóta bosszant engem is, hogy csak néha-néha jutnak el hozzám sugallatok, egy-egy kósza érzés, gondolat, az is lehetőleg az úttest közepén, hogy még véletlen se tudjak koncentrálni – meg sem tudom jegyezni tán még a szavakat sem, legfeljebb a hatásukat: pl. a döbbenetet, egy elgondolkodó érzést, stb. (igen, elgondolkodó érzést)

Megkértem Razielt, ha már nem beszélünk egymással (helyesebben én nem beszélek vele, illetve én mondom, de nem értem amit ő közöl), legalább mutassa meg, mutasson egy képet, hogy miért van ez, mi akadályoz.

És megmutatta: egy őrült, rémült, kétségbeesett női arcot mutatott, ami azóta is kísért, ezért megpróbáltam lerajzolni. Egy rövid hajú nő, égnek álló hajjal, tágra nyílt szemekkel, és egy félig elfojtott kiáltással az ajkán.

Most mit kezdjek én ezzel? Emlék, nyomasztó is talán, sejtem is az okát, csak éppen elhelyezni nem tudom az életemben, és fogalmam sincs, mit is oldjak fel magamban általa. Egy tipp: magát a félelmet. Az őrület emlékét. A színes „köd” nem csak mellette, és mögötte van, hanem az arca előtt is, vagyis nem lát ki a ködből, csak ezt nem tudtam, hogy hogyan rajzoljam le, hogy az arc megmaradjon.

Lehet, hogy nem is kellett volna a vonásoknak megmaradniuk… Nem az a fontos, és már megint máshova teszem a hangsúlyt… (hogy ne kelljen a valódi mondanivalóval foglalkozni. Magam is meglepődtem, hogy most leírtam a félelem szót, mint akadályt. Igen, ebben lehet valami, bár nem érzem ennek jelenlétét, de a hárításnak lehet az oka)

Ez is egy lépés előre.

Halottak napja

shonaconsuelo — Sun, 01 Nov 2009 23:01:00 +0000

Ma a gyertya is csak délután gyulladt meg, de ég azóta is a szeretteinkért.

Ahogy a nemzeti ünnepeink uránuszi ünnepek, így október 23. is, akkor arra lehetett meditálni, hogy minden, a magyarsághoz kapcsolódó, és aktiválódó energiát lehetőleg pozitívan vegyük fel, ne a negatív jelentéstartalommal, hogy teljesíteni tudjuk azt, amiért ide születtünk. Érdekes volt, mert előtte való napokban a klubban - és utána amikor az én tanulóim vetettek kártyát – szinte mindenkinek aktiválódott előző élet. Elméletileg arra utal, hogy éltünk már itt, de az is lehet, hogy a feladat aktiválódott. A lényege az volt, hogy ne a tömeget kövessük soha, (mint lázadáskor a tömeg a lázadót), hanem a szívünkre hallgassunk – és ehhez társult valamilyen konkrét feladat. Nekem pl. azt segítette a meditáció, hogy az anyaság, az elfogadás,a kreatív cselekvésen keresztül tudjam megvalósítani a lelki vágyaimat.

Ma, hogy megidéztük szeretteinket, az emlékekkel együtt fájdalmak, sebek, sérülések is aktiválódtak, ezért a mai meditáció arról kellett volna, hogy szóljon (még nem késő, csak éjféltájt jár az idő, és 10 nap van arra, hogy az aktiválódást meditációval a legmegfelelőbben fogadjuk be) hogy elengedjük ne csak elhunytjainkat, hanem a hozzájuk kapcsolódó negatív érzéseket is, (fájdalmak, sebek, stb.). Ugyanakkor vegyük át tőlük mindazt a pozitívumot, amit adni szándékoznak, amivel rendelkeztek, amit aztán az elkövetkező időkben sikerre vihetünk, sikeresen élhetünk meg,

Ettől lehet az, hogy külföldön ez inkább egy vidám ünnep, hisz nagy ajándékot vehetünk át őseinktől, amivel utána új élet indulhat.

Köszönöm minden elhunyt rokonomnak hetediziglen a tanításaikat, és igyekszem tizediziglen jól felhasználni, jóra fordítani azt.

Talán ez így nem éppen a megfelelőbb Bibliai idézet, de nekem szándékomban áll így megélni mindazt, ami most aktiválódik, aktiválódott. Sikerre vinni mindazt, ami elhunytjaimnak nem sikerült, holott bennük élt hozzá minden tehetség, eszköz, tulajdonság – csak éppen nem voltak képesek élni vele. Tudom, hogy bennem is megtalálhatóak ezek a pozitív tulajdonságok, ezért általuk csak emléket állítok őseimnek, és nem őket élem meg, hanem a magam életét.

Áldás, és békesség – Raziel szokott így köszönni, és most nem tudom, miért hangzott el bennem a sorok végén ez a köszönés, köszönet.

Raziel áldását adta talán a „szándéknyilatkozatomra”:)

Én pedig gyertyát gyújtottam még itt:

http://www.freeweb.hu/mjd/gyertya/gyertya.php

Mindenkiért egy-egy gyertya égjen…

Sabar (Bagian III)

Mochammad Sururi — Sat, 24 Oct 2009 01:03:41 +0000

Sabar (Bagian III)

Jika pada bagian sebelumnya mengulas apa itu sabar, bagian ini akan membahas untuk apa bersabar. Allah berfirman :”Mintalah dengan sabar dan sholat, sesungguhny Allah bersama orang yang bersabar”. Ayat ini dengan tegas menyebutkan dua fungsi sabar, yaitu untuk meminta (solusi atas berbagai masalah) dan dekat kepada Allah. Dua hal itu tidak dapat dipisahkan dan pada ujungnya tetap dekat kepada Allah.

Sering kali diantara kita bertanya dengan penuh heran; “mengapa orang-orang kafir kok sukses dalam hidupnya? berhasil dalam kehidupan?”, diantara kita ada yang memberi jawaban:”ah itu kan keberhasilan semu, Allah hanya menguja (memanjakan) saja dan tidak berarti benar-benar di sayang sama Allah”. Jawaban tersebut lebih pada penyelematan keimanan agar orang tidak jatuh dan tertarik pada keberhasilan orang-orang kafir dan akhirnya mengikuti jalan hidup orang kafir. Tidak ada salahnya jawaban itu. Tetapi kurang mengena, tidak fokus pada jawaban mengapa. Ayat yang saya kutip di atas benar-benar menegaskan bahwa kesabaran adalah kunci. Disinilah sisi universal hukum Allah (Sunnah Allah) yang tertuang dalam Al Qur’an. Siapa sabar ya bisa mengatasi masalah, tidak peduli siapapun dia, agama apapun dia. Jadi jangan heran ketika, ada orang yang nyembahnya cuma batu bisa sukses, bisa mengatasi masalah hidupnya. Sebab dia sudah bersabar dalam usaha, bersabar atas mencari solusi, meski dia terantuk batu. Jadi inilah keadilan Allah yang didasarkan pada hukumnya yang universal. Disinilah penjelasan mengapa maling, koruptor dan sebagainya kok ya bisa berhasil. Mereka melakukan kejahatan dengan ketelitian, kesabaran. Jadi itupun bisa dilakukan.

Bagi orang-orang beriman perlu diingatkan dengan penegasan Allah “Sesungguhnya Allah beserta orang bersabar”. Ada dua bentuk kedekatan dengan Allah dalam ayat tersebut, yaitu Manusia yang mendekati Allah (dengan Sholat) dan Allah yang mendekati manusia (dengan bersabar). ketika manusia bisa bersabar seperti yang diuraikan sebelumnya, yang bersumbu pada Allah, maka pada saat itu Allah menyertai manusia itu. Penegasan itu pula yang pada akhirnya membedakan orang beriman dengan tidak. Seolah-olah Allah berkata, ketika manusia sudah bersabar bisa jadi bukan keberhasilan, tetapi kegagalan. oleh karena itu, allah akan tetap menemani manusia tersebut, meski tidak dikabulkan secara langsung. Bagi orang beriman, jawaban itu sungguh luar biasa. Bukan bicara dikabulkan atau tidak, diterima atau tidak permintaannya. tetapi jaminan Allah akan menyertai itu sungguh luar biasa. Jika sholat manusia berusaha keras mendekati allah, malah ini sebaliknya. Oleh karena itu kenikmatan didekati itu merupakan anugrah yang luar biasa, sehingga tetap membuat manusia tetap bersabar dan tetap mendamba didampingi Allah swt. Mana ada kenikmatan yang lebih luar biasa selain itu??? Bahkan dalam kitab-kitab klasik disebutkan kenikmatan pada ujungnya di surga nanti adalah “melihat wajah allah”. Ketika di dunia ini bisa didampingi, disertai Allah terus menerus, maka dia sebenarnya sudah mencapai kenikmatan surgawi, tanpa menyentuh surga itu sendiri.

Begitu agungnya bersabar, memang mudah diucap, meski sulit dilakukan. Tetapi mengapa kita masih enggan untuk berusaha menempuhnya? Apakah ada alasan yang meyakinkan untuk menolak bersabar? Bahkan orang kafir, penjahat, kriminal mengakui keutamaan bersabar. Maling-maling di malam hari, mau bersabar menunggu pemilik rumah untuk tidur; penculik rela berhari-hari mondar-mandir mempelajari lokasi.

Allahummaj’alnaa minashoobiriin. Amiin

Fény, fényköd... bennem és előttem

shonaconsuelo — Wed, 21 Oct 2009 21:07:00 +0000

Olvastam Levenánál valamit, és mintha neki szóló választ találtam volna… (majd ő eldönti, hogy mondd-e ez neki valamit)

Egy meditáció… (ismét)

“Ahogy mélyen lélegeztek, szeretném, ha egy csodálatos jég-kék ködöt alkotnátok magatok köré. Egy kicsit hidegnek érzitek, olyannak, mint amikor télen egy kicsiny patak mentén sétáltok, melyen vékony jég van, mégis a napfényt melegnek érzitek. Olyan frissítő volt, és a levegőnek csodás illata volt.

Tehát, engedjétek meg, hogy a köd körülvegyen titeket, mintha beburkolna titeket, és fokozatosan eltűnnétek benne. Ahogy a távolba tekintetek, másik kék ködöt pillantotok meg, azonban olyan boldogok vagytok saját kék fényetekben, hogy kényelmesen érzitek magatokat ott, ahol vagytok.

Valami tudatotok apró hátsó részében ezt mondja nektek: „Mi az a kérdés, amin dolgozol? Mi az a kérdés, mely ezidáig kísértett? Miről kéne gondolkodnod? Nem ülhetsz csak itt a két ködben. Mi a kérdés? Ó, tudom, mit akartam mondani fényemnek? Mit akartam mondani szeretetemnek / szerelmemnek? Mit akartam mondani testvéreimnek? Mit kell tennem, hogy világom olyanná tegyem, amilyenné akarom?”

Minden kérdés elkezd beáradni, és ezzel a csodaszép kék fénnyel körülvéve találjátok magatokat. Ahogy kitekintetek magatok elé, a másik kék fény, amely távol volt, egy kicsit közelebb kerül hozzátok, és ezt gondoljátok: „Bárcsak láthatnék egy angyalt. Bárcsak egy angyallal lehetnék. Nem akarok meghalni, és elmenni a mennyországba, hogy megpillantsak egyet. Épp itt szeretnék látni egyet. Teremtő Isten, elküldenél nekem egy angyalt?”

A kék köd körülötted úgy tűnik, felmelegszik, és bolyhossá válik, és jó érzések kezdenek ébredni benned önmagad iránt és aziránt a világ iránt, amiben élsz. Hirtelen, minden gondod semmitmondóvá válik, mert érzed saját fényed. A kék köd körülötted felmelegszik, a gyengéd ölelés érzését nyújtja, és az előtted harminc méterre lévő fény még mindig közeledik feléd.

Az utolsó gondolat, mely felötlik benned, mielőtt ennek a meditációnak a teljességébe érnél: „Mi a helyzet, ha láthatnék egy angyalt? Mit mondanék neki?” A kék fény előtted most elég közel van, hogy meglásd, ez nem is igazán kék. Ez egy hatalmas tükör, és látod a kék fény tömegét, melyben vagy. Ahogy jobban beletekintesz a tükörbe, észreveszel valamit, ami az oldalából bontakozik ki.

Ó, Istenem, annak a kék ködnek, melyben állok szárnyai vannak! Olyan, mintha sírni szeretnél, mert ráeszmélsz, hogy a tükör, melyet nézel, megmutatja neked, hogy az egyik legszebb angyalban vagy, amely valaha is létezett. Így egy lépést teszel a kék ködből ki, a tükör felé, és meglátod fizikai tested. Megfordulsz, és ott van ő [1], a legcsodálatosabb angyal, akire elméd fényt deríthet. Kezét feléd nyújtja, szárnyait előre hátra lengeti, és érzed a szellő fuvallatát, ami elér hozzád. Utána hallod hangját, ahogy mondja: „Mondd el. Mondd el nekem, és én felelek. Mi a kérdésed? Itt a válasz számodra, ahogy ellazulsz, ellazulsz, ellazulsz.”

Attól tartok, ha engednélek, hogy egész este ott légy ezzel az angyallal, azzal vádolnának, nem teljesítem be szerepem ideát. Tehát, elengedheted ezt a csodaszép látványt, azonban emlékezz, mindig visszatérhetsz hozzá. Csupán alkosd meg, és állj a kék ködben, utána figyeld a kék fényt feléd közeledni. Amikor a tükör elég közel van, lépj ki a színből, melyben vagy, fordulj szembe az angyallal, melyet megalkottál saját szeretetedben / szerelmedben és fényedben.

Tudjátok mit, barátaim? Az angyalok hallani fognak rólatok, és felsorakoznak, hogy meglássák, ki lehet a barátotok ez alkalommal. Mindig, amikor végrehajtjátok ezt a kis meditációt, találkoztok egy egészen új angyallal, és olyan szerelmet / szeretetet találtok majd, melyet előtte soha. Minden szépség a tiétek, barátaim.”

Új energiák(?)

shonaconsuelo — Wed, 21 Oct 2009 20:58:00 +0000

Képet kerestem a gazdagság forrásához, és ezt találtam…

www.univerzumitudatossag.blogspot.com/

Kirael – talán Kryon más fordításban? Mindenesetre a téma azonos, a stílus azonos. Nem tudom megállni, hogy ide ne másoljam Lemuriáról szóló szavait, mert Lemuriát ezerszer jobban szeretem, mint Atlantiszt.

“KÉRDÉS: Hogyan érték el a lemuriaiak a gazdagságot?

KIRAEL: A lemuriaiak sosem törekedtek a gazadagságra. Elfogadták, hogy gazdagok. Sosem tekintettek arra, amivel nem rendelkeztek; csupán azt szemlélték, amik volt. Tudták, bármit is birtokoljanak, az egy lépcsőfok afelé, amire vágyakoznak.

Látjátok, a lemuriai társadalom közel 50 000 évvel ezelőtt már pontosan tisztában volt azzal, hogy minden a gondolat megnyilvánulása. Kitartottak emellett az igazság mellett. Azt gondolhatnátok, ez egy olyan társadalom volt, amely sosem viccelődött, és nem mókázott. Ó, igenis tréfálkoztak, viszont sosem viccelődtek a hiánnyal kapcsolatosan. Igazából, sosem viccelődtek azokon a dolgokon, illetve nem mondtak semmi olyasmit, amit esetleg ma viccnek vélnétek. Érezték, hogy bármit is mondtak, az szent volt. Ezt mondod: „Nos, ez egy kicsit unalmas társadalomnak hangzik, ugye?” Nem, mert a szentség számukra az életerőt jelentette. El tudjátok ezt képzelni? Azt gondolták, minden, amit kimondtak, az életerőnek volt szentelve. Tehát, mindig elővigyázatosak voltak afelől, amit kimondtak.

Barátaim, mi a különbség Lemuria és az általatok most ismert világ között? Nos, most rendelkeztek a mátrixszal. Akkoriban nekik nem volt mátrixuk. Minden egyes szót úgy választottak meg, mintha azok megnyilvánulnának [manifesztálódnának]. Tudták, ha hibáznak bármilyen módon, és valami ilyesmit mondanak: „Ó, úgy gondolom, ez a kis viszketés a szememnél fejfájássá alakul” és lám-lám, egy pillanat alatt, lüktető fejfájásuk lett volna. Tehát, soha nem mondtak semmi ilyesmit. Inkább, ha a szemük felett egy kicsit viszketett, ezt felelték: „Ó, szétoszlattam a viszketést a szemem felett. Már múlóban van.”

Ha a viszketés elkezd kicsit fejfájássá alakulni, nem úgy gondolták, hogy ők teremtették meg a fejfájást, vagy elszalasztottak egy jó alkalmat, hogy így mondjam. Beletekintettek oda, ahol a lüktetés volt, és utána alkalmazták koruk varázslatát. Ó, úgy értettem, hogy a ti korotok varázslatát használták. Fényt alkalmaztak. Hangot használtak. Mindent felhasználtak, ami szükséges volt, hogy a fejfájás eltávozzék. A lemuriaiak elővigyázatosak voltak, hogy kizárólag arra gondoljanak, amit akartak, nem azt, amit nem akarnak. Tehát, mindig gazdagok voltak.”

SABAR (Bagian II)

Mochammad Sururi — Wed, 21 Oct 2009 03:22:48 +0000

Sabar (Bagian II)

Agak sulit memang menemukan definisi sabar yang benar-benar pas. Antara satu orang dengan lainnya bisa mempunyai definisi yang berbeda. Wajar jika demikian, sebab sabar merupakan istilah yang memuat hal-hal fisik dan non fisik. Campuran yang abstrak dengan yang riil. Sabar bisa tercermin dalam sikap perilaku yang keliatan, tetapi dia didasari pada sikap batin yang abstrak, ghoib. Allah tidak memberi batasan yang benar-benar jelas. Di berbagai ayat al qur’an sabar muncul. Salah satunya adalah ketika menggambarkan orang yang sabar : “…mereka yang ketika ditimpa musibah berkata inna lillahi wa innaa ilaihi rojiun”. Orang sabar digamabrkan oleh allah adalah merek a yang ketika ditimpa musibah (kejadian yang tidak mengenakkan-pen) berujar innaa lillahi wa innaa ilaihi rojiun. gambaran tersebut lebih fokus kepada musibah, bukan nikmat. Allah paham betul terhadap psikologis manusia. Ketika nikmat manusia akan mudah mengucap terima kasih. Mudah memuji allah. Tetapi bagaimana kalau tidak menyenangkan? maga disitulah akan tergambar kesabaran seseorang. Dari sini ada satu pelajaran yang bisa kita ambil, bahwa manusia yang teruji adalah ketika mereka bisa melalui kesulitan, ketidakenakan. Kalau mau tahu apakah manusia itu bersukur atau tidak, maka lihatlah ketika tidak punya apa-apa. Apakah kita termasuk orang yang bersukur atau tidak atas kesehatan, maka lihatlah sikap kita ketika sakit. Apakah anda akan menggerutu dan mengomel ketika sakit? jika ya, berarti anda tidak bersukur atas kesehatan. Terkadang kita diberi flu satu jam saja mengeluhnya luar biasa…lupa jika allah memberi sehat selama puluhan tahun…itulah manusia yang sering melupakan allah. Tidak enak sedikit saja melupakan nikmat yang besar dan lama sebelumnya.

Tepat sekali allah menggambarkan tentang manusia yang sabar itu. Di saat tidak enak, maka manusia itu dengan penuh kesadaran mengakui : “sungguh…kami ini adalah milik allah dan kami semua akan kembali kepada allah…”. Kalimat ini dalam masyarakat kita sudah dipelintir sedemikian rupa hanya berlaku ketika ada orang meninggal. Kalau mau jujur sungguh ungkapan itu diucapkan hanya ketika ada orang meninggal adalah mengecilkan arti yang sesungguhnya. Ungkapan itu akan keluar dari mulut mereka yang terkena musibah. Bukan orang lain yang tidak kena musibah. Seandainya diucapkan orang lain, maka itu adalah bentuk mengingatkan untuk bersabar bagi yang ditimpa musibah.

Kata kami (innaa) adalah menunjukkan subyek jamak (pertama) atau kami. Jadi saya dan apa yang beserta saya. Sehingga disitu yang menjadi milik allah ada saya dan apa saja yang beserta saya, baik benda, kejadian atau apapun. Sehingga ketika ada kejadian yang membuat kita tidak nyaman, tidak menyenangkan, maka allah mengajari kita untuk mengakui bahwa itu semua dari allah. Orang sering dan mudah mengumpat ketika cuma tersandung. siapa sebenarnya yang diumpat?? kaki, batu, kejadian atau yang menciptakan kejadian tersandung tersebut. Sungguh seandainya tahu…orang di dunia ini tidak akan mudah mengumpat. Dosa besar. Demikian pula mengeluh…di al qur’an berkali-kali disebut “wa laa tai-asu..” berkali-kali…jangan putus asa…atas rahmat allah. kenapa lupa dengan nikmat-nikmat yang telah diberikan selama ini (wa bi ayyi alaai robbikuma tukadziban)?

dengan demikian, sabar kah diri kita??? cobalah apa yang pertama kali muncul dalam benak kita, hati kita; apa yang pertama terucap dari mulut kita ketika kita menemui kejadian, situasi, hal dan sesuatu yang buat diri kita tidak enak, tidak senang. Apapun yang muncul dalam benak kita, apapun yang terucap dari mulut kita, maka itulah indikator kesabaran kita. Selanjutnya nilailah sendiri…hanya anda dan allah yang paling tahu tentang diri anda.

Sabar adalah sebuah sikap yang tidak hanya soal ucapan, tetapi lebih dari itu, yaitu sikap hati, sikap batin yang terlahir melalui sikap perilaku dan dipertegas melalui ucapan. Sabar demikian penting, tetapi demikian berat dilakukan? untuk apa itu semua dilakukan? seberapa penting sabar dalam hidup, dalam ajaran agama? semoga bisa berlanjut dalam tulisan berikutnya.

Sabar

Mochammad Sururi — Mon, 19 Oct 2009 03:42:08 +0000

SABAR (Bagian I)

Imam Nafri berkata : “Pintu terdekat kepadaNYA adalah sabar”. Dalam sabda Kanjeng Nabi Muhammad disebutkan : “Sabar itu sebagian(separo) dari Iman”. Begitu pentingnya sikap sabar dalam hidup sehingga ditempatkan dalam posisi yang strategis dalam kehidupan manusia, baik secara umum dan khusus keagamaan. Orang seringkali berkata : “Sabar itu ada batasnya…” Seolah kalimat tersebut sungguh pas untuk menggambarkan bahwa seseorang sudah berusaha bersabar, tetapi bagaimanapun tidak bisa terus menerus bersabar, jadi sabar itu ada batasnya.

Seolah kalimat tersebut mencerminkan sebuah kebenaran, tetapi hanya sebuah apologi semata, membela diri untuk menutup kelemahannya. Kalimat yang seolah-seolah menunjukkan kearifan itu sebenarnya adalah bisikan syaitan, tipu daya syaitan. Baiklah kita kupas : benarkan sabar ada batasnya?. bagaimana mungkin sebuah kebaikan dan anjuran agama yang diletakkan pada posisi sangat penting dibatasi? Bukankah yang sebenarnya adalah : keterbatasan manusia dalam menjalankan sabar? bukan sabar itu sendiri yang terbatas. Seperti sholat, sebagai kebaikan, apakah dibatasi? memang diatur mana yang boleh dan tidak, mana waktu sholat A dan mana sholat B. Itu tidak membatasi, hanya mengatur/regulasi. Sholat sunnah ada sholat mutlaq, yang bebas aturannya. Suatu ketika ada sahabat Nabi melaksanakan sholat sunnah sampai kakinya bengkak, maka Nabi menegur untuk tidak diteruskan kebiasaannya. Buka Nabi membatasi orang sholat sunnah, tetapi kemampuan manusia terbatas, jika berlebih akan sangat tidak baik.

Demikian pula sabar. Tidak dibatasi, tetapi kemampuan manusia itu sendirilah yang terbatas untuk menjalankannya. Kanjeng Nabi Muhammad adalah manusia yang sudah mencapai puncak kesabaran, bahkan jibril yang tak bernafsu saja “menyerah” atas kesabaran beliau. Sehingga kalau kita tidak bisa seperti Nabi, paling tidak kita mau menyadari bahwa itulah referensi terbaik akhlak bersabar, sekaligus menyadari dan mengakui bahwa manusia punya batas-batas kemampuan masing-masing untuk menjalankan kesabaran. jadi mampu mengucapkan : “Saya masih belum bisa bersabar atas masalah ini. Semoga tindakanku ini dimaafkan Allah, dan dimudahkan Allah”. atau “Saya sebagai manusia mempunyai keterbatasan untuk bersabar, maafkanlah dan ampunilah”.

By the way, apakah sabar itu? sikap diam, sikap pasif, tidak peduli. Apakah sikap /do’a Nabi Nuh terhadap umatnya kemudian ditenggelamkan itu bersabar? Apakah Sikap Musa menenggelamkan fir’aun dan pasukannya termasuk bersabar? Atau ketika Ibrahim menyembelih anaknya juga termasuk sabar?

Kalau itu..semoga disambung lagi di kesempatan