Köztudott, hogy válság van. Abban az ágazatban, azon a piacon, ahol a cégem jelen van, szörnyű számok látnak napvilágot. Drasztikus visszaesés mindenütt, nagyarányú a keresletcsökkenés. Ebből adódnak a költségmegszorítások, létszámleépítések.  Ráadásul mindenki ezt a szektort hibáztatja a válság létrejöttéért. Pedig többféleképpen lehet ezt nézni. Igazán az adott évben nem az új kihelyezésekből lesz pénz, hanem a meglévő portfólió kamatozásából. Az pedig elég szép. Tehát pénz van ugyanannyi mint eddig volt. A hangsúly pedig az új ügyletek szerzéséről átfordult a meglévő portfólió stabilazására, javítására. Továbbá a hatékonyság növelésére. Amit legegyszerűbben a folyamatok felülvizsgálatával, átszervezéssel és az informatikai automatizmus növelésével lehet megtenni. Ami újabb leépítésekkel jár.
De hagyjuk a közgazdasági okfejtéseket, nem igazán erről és nem negatív dolgokat akartam írni. Hanem arról, hogy is jön ehhez az okfejtéshez a party. Ehhez vissza kell térnem a pénzre. Szóval az van, csak a cég nem szívesen mutatja meg ebben az általános helyzetben (ahogy már írtam főleg a szektort hibáztatják annak létrejöttéért), hogy van belőle ugyanannyi mint eddig volt. Ennek egyenes következménye, hogy nincsenek flancos partyk. Nincs félévi buli, nincs év végi party. Már tavaly is csak úgy volt, hogy zsíros kenyeret adtak enni (a füstüvegre kiírt nagynevű catering cég által szállított étel helyett). Idén még ez sincs, egyszerűen semmi sincs. Egyszer egy fél mondatban nyilatkozott valamelyik felső vezető, hogy idén nem lesz, egyebekben nem közöltek semmit.

Ezért úgy döntöttem, hogy ahova hívnak a partnercégek én bizony elmegyek. Pótolandó a saját cégem által hanyagolt karácsonyi partyt. Eddig két helyre hívtak: egy borházba vacsorára és egy szállodába jubileumot ünnepelni.
Mindkettő hétköznap este volt. Egyikre lehetett párt vinni, a másikra nem.

A borház igazán érdekes hely volt, nem is tudtam, hogy van ilyen. Nekem tetszett, bár kissé visszásnak tartottam azt a nagy flancolást ebben a helyzetben. Lajsz András keverte a koktélt, flamenco táncosok léptek fel, külön bőrfoteles szivarszoba állt a rendelekezésünkre és a catering olyan isteni volt, hogy a Gundel és Madeira óta nem is ettem ilyen jót! Persze egy kicsit a szemem előtt lebegett, hogy mi mennyi pénzt fizetünk ki nekik (rajtam fut keresztül minden számlájuk), de hamar túltettem magam a lelkiismereti kérdéseken. Végülis az én cégem is ezt csinálja. Sajnos hamar el kellett jönnünk, mert Henner nem volt jól.
A party másik érdekes momentuma az volt, hogy megtudtam mi az a business formal. Nem tudjátok? Elárulom: egy öltözködési forma. Ráírták a meghívóra, hogy mi az elvárt viselet. Akit érdekel a téma, itt olvashat róla bővebben.

A másik rendezvényt az Intercontinetálban tartották. Már jártam ott egyszer. Akkor is az volt a véleményem mint most: a múlt egy darabja, tipikus, kommunizmus 40 évéből itt maradt luxusszálloda. Persze sokat csiszoltak rajta, belülről nagyon szép és elegáns, de kívülről az a barna üveg, hát nem a legelegánsabb, legmodernebb. Félre ne értésetek, a régi, a patinásat is szeretem, a modern, üvegcsodákat meg még jobban, de pont ezzel a 40-50 évvel ezelőtti darabbal nem tudok mit kezdeni.
De nem a külső a lényeg, hanem az emberek és a körítés, amivel nem volt semmi baj.  Sőt, a barna üvegből a kilátás a kivilágított Lánchídra és a Várra számomra a világ egyik leggyönyörűbb panorámája.
Itt nem volt előírva az öltözködés, viszont már rutinosan koncentráltam a dolgokra (fekete elegáns öltöny, fehér ing) és nem is tévedtem nagyot. Még a csokornyakkendő sem lett volna túlzás. Mindenki nagyon elegáns volt. Nem írták, hogy a pontos megjelenés elvárt, így késtem is jó sokat. Ami csak azért volt gáz, mert az eseményt egy zárt terembe tartották,  mindenféle beszéddel elegyítve (=halotti csönd volt odabent és ha valaki belépett minden tekitnett rászegeződött). Így egy picit ciki volt a helyemre hosztesz által bekísérődni jó pár perccel a kezdés után! A körítés borzasztóan elegáns volt: damasztabrosz, székszoknya, székmasni, 3 kristály pohár, élő virág az asztalon, neved kinyomtatva, stb., stb.
Azt hittem a késéssel megúszom az unalmas részt és rá is térhetünk a lényegre: a vacsorára és a beszélgetésre. Hát tévedtem. A beszédeknek valóban hamarosan vége lett, azonban egy 2 órás komolyzenei blokk következett. Ki nem lehetett menni (zárva volt az ajtó), inni, enni nem kaptál, ülni meg egyenesen kelett. Szóval komoly ára volt ennek a vacsorának!
Az egész napos munkától és a zenei büntetéstől kellően elfáradva gyorsan befaltam a parajos ágyon tálalt gyönyörű rózsaszínben pompázó lazacot, megint ellenálltam a  több (tíz)ezer forintos borok csábításának (kocsival voltam), ettem 3 féle desszeretet, váltottam 5 mondatot a vendéglátó cég azon tagjaival akivel nap-mint-nap levelezek, rávigyorogtam a 3-al felettem lévő főnökömre (a főnököm főnökének a főnökére), aki csodálkozott mit keresek én itt, ‘oszt húztam haza.
Látd Zsófi, nem csak tőletek megyek haza korán!

Így mulat a magyar a válság éveiben, 2009 év végén.

Ma az osztály legszebb párja szakított. Azt tudtam naggyából hogy vannak bajok köztük, de azért azt nem gondoltam hogy ennyire komolyak.  Tényleg szépek voltak együtt, dehát.. nem mindig a látszat számít. (A többit rossz kritika miatt töröltem.)
Más: Ma Renivel kimentünk Tescoba mikulásra megvenni az ajándékot. Busszal mentünk, mi mással Mikor ott leszáltunk aztmondtam: ‘Vigyünk koszarat, majd beletesszük a naagy jegeszmaszit, ész körbevisszük az áruházban. Ha végeztünk majd visszatesszük.’ Nem hittem hogy ekkorát szóltam, de kiderült hogy nem is volt rossz, mert Reninek nagyon tetszett Még visszaúton is ezt mondogatta. Persze aki mögöttem szállt le a buszról az kicsit nézett hogy mibajom, de segond.

Esküszöm, csak a zsemle receptjét szerettem volna megnézni Limara blogjában, és órákra ottragadtam… (a héten sütni szeretnék)

Nála hosszú időt el lehet tölteni a kenyerek és egyéb péksütemények között, azonban a linkjei közül még egy-egy blogra továbblépve, úgy elröpül az idő, hogy észere sem veszem. Pedig csak csillogó szemmel olvasom a recepteket, hogy ezt is meg akarom sütni, azt is meg akarom főzni, és háromfogásos ételek – na jó, csak kettő – repdesnek a szemem előtt, legszívesebben azonnal kirohannék a konyhába.

Csakhogy ez nem igazán így működik. Mire hazaérek, idő van, és késő ahhoz, hogy komolyabb főzésbe kezdjek. A hétvégeken pedig a nyakamba veszem a távolsági buszt, és megyek tanítani.

Mikor lesz már az, hogy itthon vagyok reggeltől estig, hosszú-hosszú időn át, (mondjuk, nyugdíj? és természetesen egészségesen, és megfelelő anyagi háttérrel) és annyit főzök, amennyit csak akarok, szép komótosan, nem rohanva, elmélyedve, kedvtelve, úgy, hogy nem zavar meg közben senki és semmi?

Eltelt 2 hónap azóta, hogy hazajöttünk Madeiráról, összefoglalom mi történt azóta.

Most nem fogadott minket akkora meglepetés, mint tavaly nyaralásról hazaérkezve. ”Csak” 520 levelet kellett elolvasni és némelyikre érdemben reagálni, egyebekben normál módon ment a visszailleszkedési procedúra. Az élményeket is lassan feldolgoztuk, megkaptuk a képeket, videókat, mi is felraktuk az internetre a magunkéit. Szóval lassan lezárjuk a nyarat.

Munkahelyemen a csapatépítő tréning megrendezésével csak engem vártak, így rögtön ezzel kezdhettem: elmentünk a Sir Lancelottba hatalmasat enni, kardvívást és hastáncosnénit nézni. Még sohasem jártam ott, ezért nekem élmény volt.
Heni is volt csapatépítőn, bár kevébé izgalmason (pizza, bowling).

Voltunk a Fővárosi Nagycirkuszba a cipókkal és bográcsoltunk is. A Cirkuszban sem jártam soha, ezért az is élmény volt.

Néztünk élőben bajnoki kézilabdameccset és megkezdődtek a Bajnokok Ligája főtáblás küzdelmei is. Ez hozott az életünkbe némi utazást, igaz, csak ide Győrbe.

Röviden ennyi, az élet pörög tovább. Én épületet és főnököt váltottam, Henire is hamarosan ez vár. Már az új kollégáival, vezetőtársaival  volt nemrég csapatot építeni.

Utazni idén már nem tervezünk (kivéve karácsonykor Nyíregyházára), szabadidős programok közül pedig a színház/mozi duót választjuk. Ha lesz idő és érdemesnek találjuk, akkor írunk majd róluk.

Próbálkoztunk a sakkozással,de sajnos csak a játék öröme maradt ) de gyakorolni fogunk.

Érdeklődve várjuk a befejezését (is) !

Sétára indultunk az iskola környékén.Olyan apró ,érdekes dolgokat kerestünk,ami mellett talán sokan elmennek.Több száz képből a 30 általunk érdekesnek tartottat bemutatjuk.

Itt láthatjátok a készített képeket.

Reméljük helyezettek leszünk…

A hétvégén a Balatonnál tartottam órát. Olyan gyönyörűséges idő volt, hogy nem volt erőnk haza jönni, és hétfőre szabadságot vettem ki. 

Ezek a fények utánozhatatlanok, leírhatatlanok, és megunhatatlanok:)

Úgy volt első körben, hogy a másik tanulóm mégsem jön le, én pedig csak pihenni megyek, nem tanítani, a biztonság kedvéért hála istennek mégis eltettem az új anyagrészt. Amikor péntek délután kikapcsolta a telefonját, és nem tudtam beszélni vele, akkor az égiekre bíztam a dolgot, mert már nagyon ráfért őrá is egy kis pihenés, kikapcsolódás. Azért nem akart jönni, mert éppen nem volt pénze fizetni.

Szombat délután indultam, a napnyugtáig még időm is volt kipihenni az út „fáradalmait” (több, mint két és fél óra gyorsvonattal), és utána lehetett fényképezni. A gépem most nem hagyott cserben.

Vasárnap reggel azzal fogadott M. hogy jön a másik tanulóm is a férjével együtt, aki angol, és nem hajlandó magyarul megtanulni beszélni – szerintem sokkal többet megért, mint amennyit mutat:)))

M. hatalmas sütés-főzésbe kezdett, így a vasárnapi tanulást elnapoltuk, mert P_t is rá lehetett venni arra – holott nem úgy jött – hogy maradjanak egy napot ők is, és én is felhívtam a főnökömet szabadságot kérni.

Vasárnap vitorlás verseny volt. M. szerint ez csakis Bujtor István tiszteletére indulhatott, aki pénteken vagy szombaton halt meg. P: mesélt róla, mert amikor szervezett valamit a műv.házban, utána meghívták vacsorára, és egymás mellett ültek, beszélgettek. M. szerint ilyenkor már nem szokott verseny lenni, és annyi vitorlás volt, ami nyáron is ritka. 

Hezitáltam, hogy van-e értelme e blog keretein belül foglalkozni ezzel a témával, hisz az interneten rengeteg önéletrajzírással kapcsolatos anyagot lehet találni. Úgy döntöttem igen, hisz a blog bejegyzéseinek zömével public relations, illetve kommunikációs hallgatóknak próbálok ötleteket, tippeket nyújtani, amelyeket a későbbiekben használhatnak munkájuk során. A kommunikációs munkakörökben tevékenykedőknek pedig számtalan alkalommal kell kapott információk alapján egy rövid, közérthető dokumentumot szerkeszteniük. Az önéletrajzírás sem más, mint a rendelkezésünkre álló adatok tömör és érthető formában való közlése.

Az állásszerzéshez elengedhetetlen egy jól megszerkesztett önéletrajz. Ezzel remélem nem mondtam újat. Az évek során rengeteg írást elolvastam a témában, és több ismerősömnek is segítettem az önéletrajzírásban, így egy idő után már kialakult bennem egy kép arról, hogy milyen is lehet egy jó önéletrajz. Természetesen az alább bemutatott csak egy lehetséges verzió.

• Ne írjuk fel a lap/oldal tetejére, hogy “Önéletrajz”, hisz a felsorolt adatokból és a formából egyértelműen látja bárki (pláne egy HR-es) aki ránéz, hogy milyen dokumentumot tart a kezében. Ha ráírjuk az helypocsékolás.
• Az oldal fejlécébe írjuk nevünket és mobilszámunkat, megfelelően nagy betűmérettel, így, ha fel akarnak hívni bennünket, akkor nem kell keresgélniük az apró betűk között. (Ettől függetlenül személyes adatainknál is tüntessük fel őket.)
• A személyes adatainknál felesleges kiírnunk, hogy “Név”, “Cím”, “Telefonszám”; elég, ha megadjuk ezen adatokat, hisz egyértelmű mi célt szolgálnak. (Életkort, családi állapotot, állampolgárságot szintén nem kell ráírni a legtöbb esetben. Természetesen vannak kivételek.) Fénykép: sok esetben kérik; több okból is fekete-fehéret javaslok, értelemszerűen igazolványkép beillesztése a célszerű. Valamilyen keretet mindenképp kreáljunk neki – itt most nem valami kirívó mintázatra gondolok – lehet az sima vonal is, de ami a lényeg: ne fekete keretet hozzunk létre körülötte!
• Pályakezdők esetén ezután következhetnek a tanulmányok, kronológiailag fordított sorrendben. Az általános iskolát nyugodtan elhagyhatjuk, ha rendelkezünk főiskolai, egyetemi végzettséggel. Személy szerint a végzettséget veszem előre a tanulmányok szerkesztésekor, majd az adott intézmény nevét, címét. A mettől-meddig esetén évszám és hónap feltüntetése javasolt. Itt megemlíthetjük a főbb tárgyainkat, ha releváns az adott pozícióval kapcsolatban, s akár a szakdolgozatunkról is írhatunk egy-két sort.
• Ha már van munkatapasztalatunk, akkor erről számoljunk be személyes adataink után. Szerkesztése hasonlóan a tanulmányokhoz; itt a munkaköri megnevezéssel kezdhetjük a felsorolást, majd a cég neve, tevékenységének jellege (gyártó vagy szolgáltató), alkalmazottak létszáma. Feladatainkról felsorolás esetén maximum hét pontban adjunk számot. Tipp: keressünk pár hasonló munkaköri leírást, hirdetést az interneten, ahonnan beemelhetjük önéletrajzunkba a megfelelő és ránk nézve valós elemeket.
• Nyelvismeret: Mindenképp írjuk bele az önéletrajzunkba, ha rendelkezünk nyelvvizsgával egy adott nyelvből. Ha mondjuk van egy középfokunk és valóban meg tudunk szólalni, illetve képesek vagyunk írni a szintnek megfelelően, akkor ez így rendben is van. Ha azonban egy ideje nem használtuk a nyelvet, vagy csak nincs papírunk róla, akkor jelezzük, hogy társalgási, tárgyalási, stb. szinten vagyunk képesek beszélni, írni.
• Számítógépes ismeret: értelemszerűen soroljuk fel azokat a programokat, amelyeket ismerünk és tudunk is használni.
• Jogosítvány: nem árt, ha feltüntetjük.
• Hobbik, szabadidő: csak azokat tüntessük fel, ami az adott pozícióhoz valamilyen szinten kapcsolható, vagy valami pluszt jelenthet a kiválasztás során. A szokásos utazás, olvasás, főzés, zenehallgatás, stb. elhagyható.
• Referenciák: ha nem kérték őket, akkor elég annyit írni, hogy kérésre rendelkezésre állnak, feltéve, ha vannak természetesen.

Még egy dolgot említenék meg, amit fontosnak tartok. Felesleges feltüntetni egy külön pontban, hogy “kitűnő kommunikációs képesség, jó kapcsolatteremtő képesség, terhelhető, alkalmazkodó, stb.”, mivel ezeket nem lehet így lemérni. A leendő interjúztató bizonyos személyiségjegyekre tud következtetni az önéletrajzból is; valamint mi a motivációs levelünkbe is beleszőhetünk készségeinkről, képességeinkről pár mondatot, ha nem is direkt módon. De ez már egy következő bejegyzés témája.