“Sok idő és magános óra tanít meg reá, hogy örökké erről van szó, férfi és nő, barátok, világi kapcsolatok, minden ezen múlik: ezen a másféleségen, mely két pártra szakítja az emberiséget. Néha már azt hiszem, csak ez a két párt van a világon, s mindenféle változata ennek a másféleségnek, az osztálykülönbségek, a világnézeti, hatalmi árnyalatok, mindez csak e másféleségből következik.S mint ahogy csak az egyféle vércsoporthoz tartozó emberek tudnak egymásnak a veszély pillanataiban segíteni, mikor vérüket adják embertársuknak, kinek rokon a vérképlete, úgy a lélek is akkor tud csak segíteni egy másik léleknek, ha nem “másféle”, ha szemlélete, meggyőződésnél is titkosabb valósága hasonló. Mert mindig a “másfélé-t” szeretjük, őt keressük, az élet minden helyzetében és változatában…tudod-e már? Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két “egyféle” ember találkozik. Oly ritka ez, mintha a természet erővel és fortéllyal akadályozná meg ezt az összhangot – talán, mert a világ teremtéséhez, az élet megújulásához szüksége van a feszültségre, mely az örökké egymást kereső, ellentétes szándékú és ütemű emberek között keletkezik.”
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek – részlet -

Hát ma kifejezetten eseménydús napom volt. Először is Katával és Patrival, elmentünk egy SugarShop [katt]nevezetű design cukrászdába. Ez a megnevezés kicsit nevetséges, de hát végülis találó. Valahol Újpesten van ez a dolog, ami egy átlagos cukrászda emeletén született meg. A légyeg, hogy minden olyan mint a mesében. A székek cukormintájúak, az asztal üveglapja alatt IS cukor van, és annyi sütemény van, hogy azt elképzelni nem tudod. Mind hárman  úgy véltük a menyországba kerültünk. xD Na és az ajándékbolt… az egy külön élmény esküszöm. Torta ízű szájbalzsam. Azért Magyarország is fejlődik. =D Meg mi is volt még? Ja igen, önkiszolgáló fagylaltozó. Végülis tök mindegy. Még sorolhatnám, de ide szerintem mindenkinek el kéne mennie. Kicsit újra gyereknek érezheted magad. Jó, ez mondjuk kicsit erős mivel én is a kemény 16 évemmel mit akarok? De azért a babaházból, és a mesekönyvekből kinőttem…vagy nem. XD

Aztán átmentünk a Westendbe. Tudom, most azt hiszitek, ezt a blogot biztos valami kis picsa írja. De végülis, higgyetek amit akartok. Én úgy gondolom, hogy abból, hogy hova jár az ember nem kell megítélni. Mert mostanába, már alig mehetsz valahova mert, ha egyes helyeken megjelensz, akkor vagy pózer vagy, vagy picsa, vagy PÁWA. Én egyikbe se tartozom, szal itt szét is esett a kör. =D

De most jönnek a lenéző fejek. Várjatok felkészülök…jó, akkor most már mondom. Kinn voltunk a deák téren is. Hát nem tudom, hogy ez most jó vagy nem, de én szeretek ott lenni. Miért ne mehetnék ki egy parkba, ami kb. olyan mint NewYork-ban a Centralpark…legalábbis szerintem. Az mondjuk igaz, hogy nem értem ezeket a klikkeződéseket, de az már más kérdés.

Na mindegy. A légyeg az, hogy rájöttem arra, hogy a lelkizés jó dolog. A csajokkal nagyon sok mindenről beszéltünk, és arra jutottunk, hogy mindenhez pozitívan kell állni. A pillanatnak kell élni, és nem azon rágódni, hogy AZ sikerül e. Ha sikerül azt úgyis észrevesszük, ha meg nem…hát akkor ez van. Nem tudom, hogy vagytok vele, de én elgondolkodtam egy kicsit azon, hogy ha az ember CSAK annnak élne, amilye van, akkor lehet más lenne ez a világ, és az értékek…az élet értékeihez is máshogy viszonyulnánk. Lehet hülyén hangzik, de lehet ha megbecsülnénk saját magunkat is, akkor nem azon rágódnánk, hogy “Jaaajj most mit vegyek fel!” vagy “Jajj, hogy néz ki a hajam”. Jó, nem azt mondom, hogy legyünk csúnyák, mert azt én is utálom, ha mondjuk szarul áll a hajam, de… értitek. Lehet ez a Világ, és az ORSZÁGUNK békés, és normális lehetne, ha megbecsülnénk egymást, és az értékeinket, amiket az élettől kapunk…

Na most biztos okoskodó kis kurvának tartotok, de ezt én be fogom tartani. Ez nem vicc! Jó, lehet nem mindig fog sikerülni, de azért megpróbálom! =P És azt hiszem mára a lelki fröccsöt ki is adtam magamból, úgy hogy holnap már nem lesznek ennyire agyas mondataim.

Köszöntem. ×)

“Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt. Mert a csoda nem valamilyen égzengéses pillanat, mikor megnyílnak az egek, kürtök recsegnek, ködök szállanak, sírok felnyílnak, s a zűrzavarban felhangzik Isten szava: nem, a csoda legtöbbször egészen csendes. Átmegy egyik szobából a másikba, s látsz valamit: egy ember arckifejezését; egy tárgy elhelyezését; s egyszerre feltárul előtted e tárgy igazi értelme és viszonya a világhoz; egy ember hangját hallod, mint soha azelőtt, s a közömbös szavakon túl megérted ez ember titkát; a csoda mindig ennyi csak.

 Nem belevakulni a valóságba, a mindennaposba, látni azt, amit már oly gyakran láttál: ez a képesség elhal a legtöbb emberben, mint ahogy a civilizált emberben elsatnyul bizonyos érzékszervek működési készsége, például a szaglás. Lásd, szimatold a csodát, ott, ahol éppen van. Mindig a közelben van. Legtöbbször oly közel, annyira a kezed ügyében, hogy egy életen át eszedbe sem jut kinyújtani utána kezed.”

(Füves könyv)