Ha nézem a világot,
A világ visszanéz,
Azt mondom, összevisszaság,
Ő feleli, teljes egész.

Azt mondom, csupa valótlan,
A semmiség ragyog,
Ő feleli, nézz meg jobban,
A valóság én vagyok.

Azt mondom, merő idegenség,
Sok átsuhanó tünemény,
Ő feleli, nézz a tükörbe,
Amit ott látsz, az vagyok én.

________________________________________

A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.

A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belõle.

Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.

(Hamvas Béla)

________________________________________

A csókod festi kékre az eget,

szemed színétõl zöldülnek a fák.

Nélküled üres minden képkeret

és világtalan az egész világ.

(Weöres Sándor)

________________________________________

A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van,

hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.

(Kossuth Lajost)

________________________________________

A hitet másoktól szereztem

mint égig érõ ablakot,

akik látták magukat bennem

azoknak én csillag vagyok.

Én viszont nekik köszönhettem

az egész égboltozatot.

(Gyurkovics Tibor)

________________________________________

A lehetetlent is szabad lesz remélni!

Meglátod, hogy milyen érdekes lesz élni.

(Szép Ernõ)

________________________________________

A nap kihûl, a föld kiszárad. az ég üres lesz nélküled,

és én senki vagyok, ha te nem vagy velem. Annyira szeretlek!

(Sütõ András)

________________________________________

A semmi a minden, a minden az semmi,

ahogy az elsõ percben, csak úgy szabad szeretni.

(Gyurkovics Tibor)

________________________________________

A semmi ágán ül szívem,

kis teste hangtalan vacog,

köréje gyûlnek szelíden

s nézik, nézik a csillagok.

(József Attila)

________________________________________

A világ arra mosolyog, aki mosolyog a világra!

(Vas Edit)

________________________________________

A világi méltóság aranyfüst és játékpénz, de az emberi méltóság

valóság, színarany.

Miért játszol hamis pénzért, mikor Isten megtömte zsebed

színarannyal?

(Márai Sándor)

________________________________________

Akit párodul melléd rendelt az ég,

becsüld meg, szorítsd meg kezét,

és ha minden álmod valósággá válik,

akkor se feledd, légy hû mindhalálig!

(Madách Imre)

________________________________________

Arra születtem, hogy megszeressenek,

s megszeressem én is azt, akit lehet.

Arra születtem, hogy boldog is legyek,

s továbbadjam egyszer az életemet.

(Adamis Anna)

________________________________________

Az élet kanyargós útvesztõin a szülõi kéz vezetett,

s mikor én ezt elengedtem, megfogtam a tiedet.

Mert úgy az élet mindig szomorú és hideg,

ha örömödet, bánatodat elmondani nincs kinek.

Ezért soha ne hagyj el, mindig a szíveddel vezess,

és ehhez a legfontosabb, hogy mindig nagyon szeress.

(Szalai Evelina)

________________________________________

Az elsõ szerelem visszavezeti a szívet eredeti ártatlanságához;

ekkor láthatni, mily tisztán kerül ki a lélek az Isten kezébõl.

(Petõfi Sándor)

________________________________________

Az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak,

hazájának s ezáltal az egész emberiségnek.

(Széchenyi István)

________________________________________

Az én szivem sokat csatangolt,

de most már okul és tanul.

Aki halandó, csak halandót

szerethet halhatatlanul.

(József Attila)

________________________________________

Az igaz ember hitét, meggyõzõdéseit nagy katasztrófák sem képesek sarkaiból kifordítani.

(Jókai Mór)

________________________________________

Bármily csodálatos is az elsõ szerelem, semmi nem olyan felkavaró,

mintha az ember kap egy második esélyt is a boldogságra.

Boldogságban veled élni, ezt sohasem felcserélni, így legyen.

(Berecky Dénes)

________________________________________

Bármily erõvel, bármily áldozattal hazát kell nektek is teremteni!

Egy új hazát, mely szebb a réginél, és tartósabb is, kell akarnotok.

(Petõfi Sándor)

________________________________________

Bizony mondom, elmúlik e világ.

És bizony mondom, megmaradok én.

S bizony, ha két szív egy ütemre dobban,

az egy-ütemben ott dobbanok én.

(Reményik Sándor)

________________________________________

Boldogság, te kedves lény,

megleptél egy szép estén.

Kedvesem hozzám hajolt,

édes volt ajkán a csók!

Édesebb ajkán a szó,

s tudtam, élni miért jó!

Míg két szemének fényébe merültem,

mindazt, mi tegnap volt, feledtem.

Jó lenne szüntelen csüngeni

ajkán, szaván, szemén, szeretni,

s nem lenne más, csak Õ meg Én!

(Takács Annamária)

________________________________________

Bújtass el, ringass el az öledben,

érints meg engem, hogy érezzem, hogy létezel!

Õrizz meg engem, mindhalálig vigyázz rám,

hogy ne legyen több szerelmetlen éjszakám!

(Geszti Péter)

________________________________________

De azt hiszem, most van itt a perc, hogy fogd a két kezem, ez kell

nekem.

Mert, ha itt vagy velem, a szívem megpihen.

Most elõször mondom el, most hinned kell nekem,

legalább te maradj itt velem!

Annyi minden változik, s nem biztos semmi sem,

legalább te legyél az nekem!

(Demjén Ferenc)

________________________________________

Egész szerelmem annyi volt csak:

hogy láttalak, szemedbe néztem,

egy mosolygásod volt csak minden,

de nekem elég volt egészen,

és én úgy õrzöm e mosolygást,

miként a napsugárt a tenger,

elrejtve mélyen, szomorúan

és – végtelen nagy szerelemmel.

(Juhász Gyula)

________________________________________

Egy nagyon nehéz házasságban amikor nagyon érint bennünket a másik,

gondolhatjuk például azt, hogy változzon meg.

Noha nem neki kell megváltoznia, csak nekem.

Rajta ugyanis nem tudok változtatni – eddig is hiába próbáltam,

másképp kell hát végre csinálnom.

Nekem lesz jobb, ha képes vagyok változtatni – változni, fejlõdni,

jobbulni.

(Szepes Mária)

________________________________________

Életed útját magad választod, válassz hát úgy, ha egyszer

elindulsz, nincs már visszaút.

(Kodály Zoltán)

________________________________________

Elõször a szem csókol, aztán a kezem,

mint tenger ömölsz el érzékeimen,

mint tenger ömöllek én is körül,

aztán part, s tenger összevegyül,

s együtt, egymás partján heverünk,

vagy nyári réten ringat gyönyörünk,

s mi vagyunk a virág, az illat, a nap

s a lepkék bennünk párzanak,

vagy felhõk vagyunk ott az égen:

azok is oly tengerszerûen

lüktetnek, és hullámzanak,

vagy mit tudom én! Részeg vagyok,

hunyt szemmel apadok, áradok,

és ahogy a csókodba veszek,

a mindenséggel keveredek,

s a mondhatatlant mondanám,

de összevissza dadog a szám,

hogy áramok, és hogy emelsz, ölelsz,

s szikrát vet a test és fellobban a perc

ó, gyúló lánghalál! – Elégtek, szavak?

Villámok vad deltája szakad

lelkünkbe, s mi eltûnünk, mint a fény,

érzékeink káprázó tengerén.

(Szabó Lõrinc)

________________________________________

Épp olyan voltam én is, mint a többi lány,

mint a tarka réten egy aprócska virág.

Mint egy kicsiny madár a hatalmas égen,

mint egyetlen csepp az élet tengerében.

Most én vagyok a nap egyetlen sugara,

én vagyok az égbolt egyetlen madara.

Köszönöm Drágám, hogy egyetlenné tettél,

és hogy a mindenem, az életem lettél.

(Mátyás Krisztina)

________________________________________

Ha férfi vagy, légy férfi, erõs, bátor, szilárd.

Akkor, hidd, hogy sem ember sem sors könnyen nem árt.

Légy tölgyfa, mit a fergeteg ki képes dönteni,

de méltóságos derekát meg nem görbítheti!

(Petõfi Sándor)

________________________________________

Ha lehetne még jobban szeretni,

én még jobban szeretnélek,

ha lehetne még többet tenni,

én még többet tennék érted.

Ha lehetne virággá válni,

illatommal elbódítanám a lelkedet.

Ha lehetne álomszárnyon szállni,

én mindig ott lennék veled.

Ha lehetne kérni a sorstól,

én a legjobbat kérném neked.

Ha szerelmem védelem volna,

sosem árthatnának neked.

Ha lehetne még többet adni,

én mindenem odaadnám neked,

ha lehetne örökké élni,

én örökké élni,

én örökké élnék veled.

(Tóth Ágota)

________________________________________

Ha szeretetet, figyelmet kívánunk partnerünktõl, akkor elõbb adjunk

mi neki. Finom, tapintatos pantomim ez, az erõk egészséges

keringésének módja. Olyan labdajáték, amelyben kezdetben a mi

kezünkben van a labda, s társunk csak úgy dobhatja vissza, ha elõbb mi odadobjuk hozzá.

(Szepes Mária)

________________________________________

Hazugság, mit tartanak közönségesen,

hogy házasságban megszûnik a szerelem!

(Petõfi Sándor)

________________________________________

Hiszem, hogy egymást szeretve,

egymást megértve, könnyebb lesz élni,

s bármi sors állna is elénkbe,

a boldogságot el fogjuk érni.

(Ady Endre)

________________________________________

Jó érezni, hogy szeretlek, nagyon és egyre jobban,

ott bujkálni a két szemedben, rejtõzködni a mosolyodban

érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek,

S érezni azt, ha szép, veled szép, és csak veled teljes az élet.

(Juhász Gyula)

________________________________________

Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás,

a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.

(Márai Sándor)

________________________________________

Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja,

de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja.

(Szabó Éva)

________________________________________

Szeretni annyit jelent, hogy a másik fontosabb, mint te magad.

(Gyömrõ-Molnár Béla)

“Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud. Tanulj meg mindenkitől tanulni.”
(Weöres Sándor)

Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
Kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.

Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
benn semmi jellemzőt sem találsz.

Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
rég megszokta kezem dombját-völgyét,
de ő sem tud mesélni rólam.

Pedig nem rejtőzöm – csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.

Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?

“A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.”
Weöres Sándor

I

Olcsó az alma,
Itt van halomba,
Aki veszi, meg is eszi,
Olcsó az alma!

II

Kis trombitát vegyenek,
Pirosat, fehéret,
Lilát, sárgát, kéket!
Mézesbábot vegyenek,
Tükrös-szívet szépet!

III

Fut a kutya-szán, kutya-szán,
Szalad igazán, igazán,
Köszörus vagyok én,
Kutya-szánon futok én.

IV

Van-e csizma eladó,
Hóba-sárba mindig jó?
Van kis csizma eladó, szép varrás a szárán,
Hogyha ilyet hordanék, bizony sose bánnám.

Van-e ködmön eladó,
Szélbe-fagyba mindig jó?
Van kis ködmön eladó, szép hímzés a vállán,
Hogyha ilyet hordanék, bizony sose bánnám.

V

Érkezik a vándorcirkusz,
Hoznak elefántot,
Tarka bohóc vezeti,
Füsti Pisti követi,
Ilyet sose látott.

VI

Sátor alól kikiáltó szétnéz:
„Itt látható a nagyhíru buvész!
A lábával karikázik,
A kezével citerázik,
Az orrával orgonázik,
A fülével figurázik,
A szemével gurgulázik,
A szájával vacsorázik!”

VII

Jó márc a csereben,
Csuprom telemertem.
Tele van a csuprom,
Idd már, ki ne fusson.

Túl, túl, messze túl,

Mi van a hegyen messze túl?

Hej, a hegyen messze túl

Lófej-széles ibolya virúl.

Túl, túl, messze túl,

Mi van az ibolyán messze túl?

Hej, az ibolyán messze túl

Jancsi mosogat, Kati az úr.

Nagy a hó igazán, fut a sí, meg a szán, hejhó!
Lecsúszik a Mari meg a Ferkó!

Suhogó jegenyék állnak a tó partján,
A tanyánk tetejét már onnan meglátnám.
Gólya a fedelén, fecske az ereszén,
Füstöt vet a kémény.

Suhogó jegenyék állnak a domb szélén,
A tanyánk tetejét már onnan megnézném.
Varrogat jó anyám, szántogat jó apám,
Almát szed a néném.

Sándor napján megszakad a tél,
József napján megszunik a szél,
Zsákban Benedek
Hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:
Minden kislány férjhez adatik,
Szokék legelébb,
Aztán feketék,
Végül barnák és a maradék.

Éj-mélybol fölzengo
- csing-ling-ling – száncsengo.
Száncsengo – csing-ling-ling -
tél csendjén halkan ring.

Földobban két nagy ló
- kop-kop-kop – nyolc patkó.
Nyolc patkó – kop-kop-kop -
csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdo
- csing-ling-ling – száncsengo.
Száncsengo – csing-ling-ling -
tél öblén távol ring.

Suttog a fenyves, zöld erdo,
Télapó is már eljo.

Csendül a fürge száncsengo,
véget ér az esztendo.

Tél szele hóval, faggyal jo,
elkel most a nagykendo.

Libben a tarka nagykendo,
húzza-rázza hus szello.

Suttog a fenyves, zöld erdo,
rászitál a hófelho.

Végire jár az esztendo,
cseng a fürge száncsengo.

Sehallselát Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.

Azt gondolta, hogy a pék
a pókhálót szövi rég,
és kemencét fut a pók,
ottan sülnek a cipók.

Azt hitte, hogy szucs az ács,
zabszalmát szo a takács,
sziklát aszal a szakács,
libát patkol a kovács.

Míg más olvasott meg írt,
o csak ordítani bírt,
megette a könyvlapot
s utána tintát ivott.

Csak azt mondom:Dömötör
buta volt, mint hat ökör,
mert ez a Sehallselát
kerülte az iskolát.

Három görbe legényke, róka rege róka,
Tojást lopott ebédre, róka rege róka,
Lett belole rántotta, róka rege róka,
A kutya lerántotta, róka rege róka.

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka,
Másik meg a fajtáját, róka rege róka,
Harmadik az ükapját, róka rege róka,
Hozzávágta kalapját, róka rege róka.

Juli néni, Kati néni
-Letye –petye –lepetye! –
Üldögélnek a sarokba,
Jár a nyelvük, mint a rokka
-Letye –petye –lepetye! –

Bárki inge, rokolyája
-Letye –petye –lepetye! –
Lyukat vágnak közepébe,
Kituzik a ház elébe
-Letye –petye –lepetye! –

Mély erdon

Ibolya-virág,

Elrejt jól

A boróka-ág.

Minek is rejt az az ág,

Gyere, tágas a világ,

Mély erdon

Ibolya-virág.

Kinn voltam a rengeteg erdon,

Medvét láttam kúszni a lejton,

Tíz körömmel másztam a fára,

Megszökött a medve vacsorája.

Lompos medve brummogva ballag:

„Mászni könnyu ilyen fiatalnak,

Mennyi szégyen ér most vén-koromba,

Kulloghatok éhesen odumba.”

Pettyes Kata, bontsd ki

A szárnyad, a szárnyad:

Hol a malom, ahol orlik

A tiszta búzámat?

Pettyes Kata, szállj, szállj

Toronyra, tetore:

Hol a falu, hova visznek

Engem esküvore?

Jön a kocsi, fut a kocsi:
patkó-dobogás.
Jön a vonat, fut a vonat
zúgó robogás.
Vajon hova fut a kocsi?
Három falun át!
Vajon hova fut a vonat?
Völgyön-hegyen át!

Zim, zim, megy a gép, megy a gép,
fut a sinen a kerék,
forog a kerék.
Zum, zum, nagy az út, nagy az út,
fekete alagút,
A masina fut.

Furcsa ember az irígy,

Torkán mérges a mirígy,

Egyszer úgy, egyszer így,

Az irígynek sohse higgy.

Furcsa ember a hazúg,

Nyelve csípos, mint a lúg,

Egyszer így, egyszer úgy,

Hogy igazat sose tudj.

Fut, robog a kicsi kocsi,
rajta ül a Haragosi,
din don diridongó.
Ha kiborul az a kocsi,
leröpül a Haragosi,
din don diridongó.

Fut a havon a fakutya,
vele fut a retyerutya,
din don diridongó.
Ha kiborul a fakutya,
lepotyog a retyerutya,
din don diridongó.

Ha vihar jo a magasból,
Ne bocsáss el, kicsi bátyám.
Ha falomb közt telihold lép,
Kicsi néném, te vigyázz rám.

Falu végén van a házunk,
A bozótból ki se látszik,
De a cinke, ha leröppen,
Küszöbünkön vacsorázik.

Ha a világ rigó lenne,

Kötényemben o fütyülne,

Éjjel-nappal szépen szólna,

Ha a világ rigó volna.

De ha a világ rigó lenne,

Kötényembe nem is férne,

Kötényem is honnan volna,

Ha egész világ rigó volna.

Ha nap süt a rétre,

A rét közepére

Gyerünk, gyerekek, csapatostól.

Hozzuk ki a labdát,

Rakjunk güzü-csapdát,

Csattogjon a csillagos ostor.

És este a réten,

A rét közepében

Tündér-aranyakra találjunk.

S ha eljön az éjjel,

Az éjszaki széllel

Oda járjon vissza az álmunk.